₩

- Wooyoung? Miért nem alszol? - lepődött meg.

- Tudunk találkozni? - kérdeztem halkan.

- Persze. Hova menjek? - kérdezte, miközben hallani lehetett ahogy motoszkál.

- Leírom a címet. - motyogtam, és kinyomtam a hívást. Gyorsan megadtam neki a címem, aki csak annyit válaszolt, hogy öt perc múlva legyek a ház előtt. Ez így is volt. Gyorsan összekaptam magam, és halkan kiléptem az ajtón. Lementem a ház elé, ahol egy fehér kocsi állt, pont azon a helyen, ahol Yeosangé szokott.

- Szia, Wooyoung.. - szállt ki a kocsiból, majd intett, hogy menjek oda. - Baj van? - kérdezte, amint odaértem elé. Nem válaszoltam, csak megöleltem őt, és vissza nem fogva magam; sírni kezdtem. Egyszerűen csak hiányzott az ölelése, és annyira sok stressz volt bennem, hogy már nem bírtam tovább. Éreztem rajta hogy aggódik, és hogy meglepődött, de ezek ellenére is úgy ölelt meg, mintha az élete múlna rajta. Nagyon jót tett ez, úgy éreztem magam pár perc után, hogy én csak is ezért élek. San elengedett, és letörölte könnyeimet. - Megnyugodtál? - kérdezte halkan.

- Uhum... Ne haragudj, csak már... Nem bírtam ki. - motyogtam.

- Semmi gond. - simított a fejemre. - Gyere, kocsikázzunk egyet, meg ne fázz! - biccentett a kocsi felé. Úgy tettem, ahogy mondta, vagyis beültem a járműbe és miután bekötöttem magam, vártam hogy elinduljunk. - Szeretnél mesélni? - szólalt meg pár perc csend után, ahogy kihajtott a főútra.

- Először... Megköszönni akarom, hogy ilyenkor is eljöttél és mellettem vagy. - motyogtam.

- Ez csak természetes. Szeretnék újra olyan kapcsolatot veled, mint három évvel ezelőtt. - mosolyodott el halványan.

- Én is veled... De... Egyelőre tisztázni akarom a dolgokat. Veled is, és magammal is. - sóhajtottam.

- Rendben, ez teljesen érthető. Figyelj csak... Nem gond ha felmegyünk hozzám? Még van munkám, amit be kell fejeznem. - nézett rám egy pillanatra de utána újra az útnak szentelte minden figyelmét.

- Nem dehogy, legalább nem gondolkozom. - válaszoltam. Nagyon megváltozott; arca férfiasabb, haja rövid, fekete,. Szeplői még mindig ott virítottak nyakán, amik nekem régebben nagy kedvenceim voltak. Ruházata laza, mégis elegáns hatást keltő, s ennek összképe is azt sugározta, hogy ő a dominánsabbik férfi kettőnk közül.

- És elmeséled hogy mi történt? - kérdezte, engem kizökkentve gondolatmenetemből.

- Khm... Igen. - motyogtam zavartan. Mindent elmeséltem neki szóról szóra, amit néha egy fintorral vagy egy sóhajjal reagált le.