A folyosó visszhangozza lépteim hangját, ahogy apám irodája felé tartok, két nagy melákkal a hátam mögött.

Annyira utáltam mindig is, hogy folyton körül voltam véve egy csomó testőrrel. Hiszen egyedül is meg tudtam védeni magam. 17 éves létemre, kitűnően kezeltem fegyvert és verekedni is nagyon jól tudtam, a 6 évig tartó boxnak és 2 évig tartó taekwondónak köszönhetően. Apám viszont nagyon is ragaszkodik ezekhez az izom agyakhoz, mióta anya meghalt. Az ellenséges maffia banda, a koreai maffia feje rabolta el és ölte meg. Igazából ezért van ellentét, a két maffia között, pedig azelőtt nagyon jóban volt a két főnök. Én ekkor voltam 3 éves. Azóta pedig szinte teljesen el vagyok zárva a külvilágtól. Magántanuló voltam, és ha valahova el kellett mennem, mindig minimum két testőr jött velem. Nyilván megértem apám aggodalmát, de szerintem ez azért már sok. Ő a Jakuza, vagyis a japán maffia feje. Sokak szerint egy kegyetlen és őrült gyilkos, de én tudom hogy milyen jó és törődő szülő is igazából.

Visszatérve a jelenbe, mikor az apám irodája elé érek, bekopogok és egy "szabad" után belépek.

-Apám!- érintem össze tenyeremet és hajolok meg.

-Mirai, drága lányom!- köszön felállva és kitárja kezeit, ezzel jelezve, hogy ölelésre vár, én pedig azonnal oda megyek hozzá.

-Hívattál.- lépek egyet hátrébb.

-Igen, kérlek foglalj helyet.- ül le és az asztala túloldalán lévő székre mutat.- Szóval, tudom már régóta szeretnél egy nagyobb szabású, komolyabb munkát.- kezdi, nekem pedig egyből felkelti az érdeklődésem- Erre a munkára olyan ember kell akiben száz százalékosan megbízok és tudom hogy semmiképpen nem árulna el.

-És pontosan mi lenne a feladatom?

-Kellene egy tégla a koreai maffiába.- ahogy kimondja, ledöbbenek. Eddig túlságosan féltett, most meg beküldene az ellenség területére. Egyszerűen nem értem.

-Hogy-hogy én?

-Úgy gondolom, már megértél erre a feladatra, és nincs más akiben ennyire megbízok. Be kellene épülni egy közép iskolába Szöulban, ahová elég sok maffia tag jár és jóba lenni velük. Persze ez az egész titokban zajlana, még a saját embereink előtt is. Nem kockáztathatunk.- fejezi be, én meg egyre izgatottabb leszek. Már két éve könyörgök egy ilyen munkáért.

-Úristen! Köszönöm! Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.- ugrok fel a székemből és meghajlok apám előtt aki csak elégedetten mosolyog.

-Két nap múlva indul a repülőd Szöulba. Addig pakolj össze mindent ami kellhet. Sajnos a lebukás veszélye miatt, nem mehetsz a magángéppel, csak központi járattal. Emiatt viszont fegyver se lehet nálad, de ne aggódj. A szöuli lakásodat feltöltöttem rengeteg pisztollyal, késsel és ami még kellhet, szóval nem leszel védtelen.

-Rendben, azonnal megyek pakolni.- hajolok meg- Mégegyszer köszönöm!- nézek fel a férfira aki csak bólint egyet, én pedig nagy léptekkel indulok a szobám felé.

A házunk egy hatalmas két emeletes luxus, modern lakás, kamerákkal, mozgásérzékelőkkel felszerelve, testőrökkel és házvezetőkkel minden sarkon, Tokió külvárosában. Szeretek itt lakni, csak néha elég kellemetlen, hogy a saját otthonodban egy csomó idegennel vagy körbevéve. Ezért várom a legjobban ezt a munkát. Elköltözök és egyedül fogok lakni. Kíváncsi vagyok milyen lesz egy másik országban élni. Szerencsére tökéletesen beszélem a koreai nyelvet. Mivel egyszer én fogom megörökölni a Jakuzát, a nyelvtanulás volt a legfontosabb, hiszen több országban is vannak embereink. Az anyanyelvem mellett, ami a japán, beszélek angolul, koreaiul, kínaiul és spanyolul.

Miután végeztem a pakolással, amiből megjegyzem, két nagy bőrönd és egy utazótáska is lett, elmentem zuhanyozni és mivel már 9 óra is elmúlt, lefeküdtem aludni.

A másnapot lazulással és még egy kis pakolással töltöttem, aztán eljött a várva várt nap.

Bepakoltam a cuccaim az egyik kocsinkba, majd beszálltam az apám mellé, a hátsó ülésre. Még tegnap kijelentette, hogy kikísér a reptérre.

-Nos, az iskolához közel, egy harmadik emeleti kisebb lakást vettem neked. Nem lesz túl nagy luxus, de azért kicsit felturbóztam neked. Lesz még ott egy kocsid és egy motorod is. Tessék, itt egy új telefon, mostantól kérlek ezt használd. Ne hívj túl gyakran, csak akkor ha nagyon fontos a dolog és akkor is a régi telefonoddal, amit majd rejts el. Már beirattalak az iskolába, ahol hétfőn kezdhetsz is. Mivel nem tudhatják meg hogy a lányom vagy, így új vezetéknevet kapsz, mostantól Mirai Tanaka vagy. Itt vannak az új papírjaid.- nyomja a kezembe az iratokat.- Van bármilyen kérdésed?

-Meddig leszek ott?- teszem fel az egyetlen kérdést, amire nem tudom a választ.

-Még nem tudom pontosan, pár hónapig biztosan, de majd szólok ha haza jöhetsz.- állunk meg a reptér parkolójában.- Mirai, bízok benned! Úgy hiszem, képes leszel megcsinálni a feladatot. Sok sikert kívánok és kérlek vigyázz magadra!- vált át aggódó apuka módra.

-Köszönöm a bizalmat, és tudod, hogy mindig vigyázok.- mosolygok rá és kiszállok a kocsiból. Apám segítségével leadom a csomagjaimat, majd elköszönök tőle és megyek becsekkolni.

A repülőn ülve kinézek az ablakon. Ha jól sikerül ez a feladat, biztosan el fognak végre ismerni a maffia férfi tagjai is, hiszen akármilyen sokszor is hallották, hogy tudok fegyvert kezelni, vezetni vagy éppen ölni, még nem nagyon bíznak bennem, amit nem is csodálok, mivel személyesen még nem sokan láttak.

Most megmutatom nekik hogy nemcsak egy fiatal lány vagyok a maffiában, hanem én magam vagyok a maffia. Ahogy a nevem is mondja, én vagyok a jövő. A Jakuza jövője.

Sziasztok! Na hát visszatértem elég sok idő után. Nagyon sajnálom hogy eddig el voltam tűnve, de az utóbbi időben valahogy elhagyott az ihlet, pedig az írás nagyon is hiányzott. Most viszont visszatértem egy újabb Jimin fanfictionnel, ami igaz csak félig van egyelőre megírva, de gondoltam elkezdem kirakni a részeket, hátha ihletet meríthetek belőletek, olvasóimból, akik még itt vannak. Köszönöm a kedves üzeneteket amiket eddig kaptam tőletek a visszatérésemmel kapcsolatban és igyekezni fogok hogy befejezzem ezt a könyvet! Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek!🥰❤️