Harcolni.

Elsődleges probléma az az, hogy nem vagyok valami erős. Látszólag Shigaraki sem az, de hamar kiderült hogy tévedtem.
Edzett engem, és néha beszéltünk egy tévén keresztül valakivel, akit gyakran "Apának" vagy "Főnök"- nek hívott.

És nem néztek le. Igaz, Shigaraki nem a legstabilabb ember akit ismerek, de... Nem bántott azért mert nincs képességem.

A legnehezebb otthonról ellógni úgy, hogy ne hiányozzak a suliból és anya se aggódjon.

Anya.

Szeretem őt. De ő sem segített, így ő is hibás valahol. Túl gyenge volt, túl határozatlan. Egyszer elég lett volna! Egyszer elég lett volna azt mondania hogy "Izuku, te nem vagy kevesebb mint mások. Lehet belőled hős!" És akkor most nem egy gonosztevő lennék, nem ölni tanulnék!

És nem élvezném ezt.

Mert élvezem. Elég belegondolnom, hogy most nem én fogok rettegni, hanem mások fognak tőlem! Egyszerűen beleborzongok csak a gondolatba is.

De egyenlőre még nem vesznek be sok mindenbe. Tudom, hogy ahhoz el kell hagynom az édesanyám, de nem számít. Ez sokkal többet ér.

Hetek óta edzem, már lement az UA felvételije. Kacchan, az az ostoba olyan nagyra van magával, az ő hamis dicsőségével! Olyan ostoba! Olyan vak!

Nem is sejti hogy végül az egész felesleges lesz, az egész a tűz martaléka lesz.

A tűzé, amit mi gyújtottunk.