Itt ülök már kettő órája és senki nem szól hozzám. Mindjárt szétvett az ideg. A szerelmem bent van és egyedül szenved, én itt kinnt és nem tudok rajta segìteni. Korán van még ehhez. Túl korán. Nem voltunk még rá egyáltalán felkészülve. Annyi sok dolgunk lett volna még, annyi mindent kell még beszereznünk. Még most is megíjjedek a felelőségtől, ami a mai naptól körül fog venni minket, pedig egy nagy vállatot vezetek. A cégnél rettenthetetlennek tartanak, ami valójában nem felel meg a valóságnak, mert csak ott vagyok az. Szeretem ha tisztelnek. Élvezem, hogy a kezemben van az irányítás. Mondhatnám magam irányítás mániásnak is? Igen mondhatnám. Otthon is az vagyok? Nem. Ott én csak egy papucs vagyok. Hogy miért? Azért, mert szerelmes vagyok. A feleségem a mindenem. Érte élek. Ha nem lenne egy fittying sem a számlámon, én már akkor is gazdag lennék, mert ő van nekem. Kamasz szerelem a miénk. 17 éves korunk óta együtt vagyunk, mi voltunk az iskola álompárja és amint lehetőségem adódott megkértem a kezét és feleségül vettem. Életem legjobb döntése volt. Az ő bátorításával és támogatásával valósítottam meg az álmomat, egy lemezkiadó cég megalapítását. Mindenben támogatott, mellettem állt akkor is amikor még szinte semmink sem volt. Most nekem kellenne őt támogatnom, fogom kellenne a kezét. Tudom, hogy szüksége van rám, mert nekem is rá. Felálltam és járkálni kezdtem. Tomboltam, hogy miért nem mondanak semmit, miért nem mehetek be hozzá.
Megfigyeltem a környezetem. Orvosok, ápolók futkostak a folyosókon, ahol hozzám hasonló hozzátartozók várakoztak. Voltak akik idegesen, és voltak akik örömteli várakozással.
Még egy fél óra eltelt és még mindig semmi. Kezdtem beleőrülni ebbe az egészbe.
Nyílt a műtő ajtaja, és egy zöld ruhás nővér lépet ki rajta, kezében egy rózsaszín csomaggal. Felém közeledett, de én csak a karjaiban tartott csomagra tudtam koncentrálni. Odaért elém, majd óvatosan a kezembe fektette.
A világ megállt körülöttem. Csak én voltam és ő. Gyönyörű. Olyan mitha, egy kisangyalt tartanék a kezembe. Szemeit próbálta nyitogatni. A pici kezével, körbefonta az újjaimat, amivel az arcocskáját simítottam meg.
Tökéletes pillanat volt a miénk. Akkor észleltem fel ámulatomból, amikor torokköszörülést hallattom.
- Igen?
- Mr. Bradly? - kérdezte a szintén műtősruhában lévő orvos, homlokán verejték cseppek gyöngyöztek. Biccentettem neki, hogy én vagyok.
- Hogy van a feleségem?
- Komplikációk léptek fel, ezért császármetszést kellett végrehajtanunk. Minden gond nélkül ment, de...
- De? Mondja már az isten szerelmére! - emeltem fel kissé a hangomat, de lejjebb is vettem, mert eszembe jutott, hogy a kislányomat még mindig a karomban tartom.
- Már éppen toltuk ki a feleségét, hogy átszálítsuk az őrzőbe, amikor jelezték a műszerek, hogy vérzés lépet fel. Mindent elkövettünk amit csak tenni lehetet egy ilyen helyzetben, de a vérzést nem tudtuk elállítani. - csak mondta, de nem igazán tudtam felfogni amit mond. - Sajnálom mr. Bradly a felesége nem élte túl.
Abban a pillanatban éreztem azt, hogy az én kis meghit, boldog buborékom szétdurran.
Ránéztem a lányomra és éreztem, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon.
- Őszinte részvetem. - mondta, majd otthagyott. Hozzám lépet az eddig háttérben meghúzodó nővér.
- Egy kis időre elviszem a lányát, nemsokára újra önnel lehet. - átadtam neki, majd elsietett.

Lecsúsztam a fal mellett, a fejemet a térdeimre fektettem. Egyetlenegy kérdés visszhangzott bennem.
- Miért?

Sziasztok! Ez lenne az új történetemnek az előzménye. Az egyik kedvenc dalom hallgatása közben jutott az eszembe. Ami fent megtalálható. Remélem szeretni fogjátok. Millió szeretet nektek akik olvassátok majd.
Puszi Betty.