Istenem, bocsásd ránk fényedet,
Vezesd az úton eme nemzetet!
Bolyong történelem ködében
S nem jut túlon a büszkeségen.
Hozzuk vissza a dicsőséget,
Vezesd az úton eme nemzetet!

Árpádnak jötte gondolkoztat.
Milyen a sorsa bús magyarnak?
Helyzetünket milyennek látná?
Őt milyen fogadtatás várná?
S e kérdést feltenné magának:
Milyen a sorsa bús hazának?

A haza, mely otthont ad mindig.
Soprontól keleti-kárpátig,
Bácskától egyenest Tátrába,
Szép Kárpát hazánk minden tája.
Magyarnak eme föld adatik
Soprontól keleti-kárpátig.

Akinek fáj szörnyű Trianon
Keblébe fogadja magyar hon.
Kinek nem fáj e tragédia
Magyar hon őt is befogadja.
De aki nevet ez ármányon,
Kebléből kiontja magyar hon!

Lakat nincs szájamon már többet,
Drága magyar, királyod öld meg!
Koronázatlanul trónján ül,
Kicsiny országom mélyre merül.
Szép hazánk szenvedett eleget,
Drága népem, királyod öld meg!