- Kalózok! - ezt már ordította a lány. - Jönnek a kalózok! Mindenki készüljön!! Halljátok? Ne csak ott álljatok, mint a sóbálványok! Hozzátok elő a fegyvereket! - Lola elkeseredett a matrózok szerencsétlenkedését látva. Hiszen voltak akik csak egy helyben állva hitetlenkedtek, vagy csak remegve imádkoztak kegyelemért. - Kapitány úr, csináljon valamit! Magára jobban hallgatnak - fordult utolsó reménye felé a lány.

- Emberek, hozzátok föl a raktárból a fegyvereket! Mozgás!

A kapitány erélyes fellépése meghozta a várt következményeket. A legtöbben követték az utasításokat és elmentek a fegyverekért. Mégis maradtak páran, akik remegve az egyre közeledő hajót nézték.

A Hullámtörő fegyverkészlete nem volt valami bőséges. Néhány régi puskán és rozsdás kardon kívül nem nagyon volt a hajón semmi fegyverként hasznosítható tárgy.

Mire úgy ahogy elkészültek és felkészültek a csatára, a kalózhajó már nem volt olyan messze. Még azt is meg tudták állapítani, hogy hány marcona kalóz vicsorítja a fogát a korlátok mögül.

Lola egy kiszuperált, öreg kardot kapott a kezébe. Ha már elmenekülni úgy sem tudunk, akkor legalább nem adjuk olcsón magunkat! Legalábbis én nem. Szerencsére senki nem tudja, hogy lány vagyok. Különben ezt a kalandot nem úsznám meg tisztán.

A kalózhajó egyre közelebb ért. Mikor már csak néhány méter volt a különbség, a kalózok megcsáklyázták a Hullámtörőt. Valamelyik kalóz a köteleken mászott át, míg a merészebbek egyszerűen csak átugrottak egyik hajóról a másikra.

A matrózok elkeseredetten próbáltak védekezni, több kevesebb sikerrel. Hiszen a gyakorlott kalózok ellen nem sok esélyük van, a legtöbben még kardot sem fogtak életükben. Nem hogy harcolni is tudjanak!

Ennek ellenére Lola nagyon jól tartotta magát. Kardcsapásaitól a kalózok egyre több sérülést kaptak. Mellette Phil is derekasan kaszabolta az ellenséget. Sajnos azonban nem ez a két fiatal dönti el a csata kimenetelét. Hiszen ha rajtuk múlna, a kalózok sírva rohannának az akasztófák felé.

Alig 10 perc múlva már az összes matrózt lefegyverezték. Szerencsére senki nem halt meg, de kisebb-nagyobb sérüléseket mindenki szerzett. A kalózok körbeállták a magukat sorsuknak megadó legyőzötteket.

Ekkor két izmos kalóz egy deszkát fektetett le a két hajót összekötő rés fölé. A fekete zászlós hajón egy fiatal, bajuszos férfi jelent meg. A kalapja, és a többi kalóz tekintete alapján ő lehetett a kapitány.

- Bob, mindenki túlélte ezt a kis játékot? - kérdezte erőteljes, mély hangon a hozzá legközelebb álló félszemű kalózt.

- Igen uram. Mindenki túlélte. A legsúlyosabb sérültünknek is csak a karját szúrták át - válaszolta kézségesen a férfi.

- Nem a milyeinkre gondoltam. A foglyok közül meghalt valaki? - a kapitány hangja türelmetlenül csengett.

- Nem uram. Közülük sem halt meg senki. És igyekeztük elkerülni a súlyos sebek okozását.

- Rendben - a férfi most a matrózok felé fordult. - Mint bizonyára tudjatok, kalózok vagyunk. De nem akármilyenek. A legveszélyesebb, legkegyetlenebb és legfélelmetesebb kalózok. Engem bizos ismertek. Na halljam, ki vagyok?

A matrózok vagy nem mertek válaszolni, mert túlságosan féltek, vagy nem tudták ki áll velük szemben, mindenesetre egy pisszenés sem hallatszott. Azaz mégis. Egy határozott hang hasíott a levegőbe.

- Én tudom ki vagy - a kalózok vigyorogva összenéztek, de a folytatástól lefagyott arcukról a mosoly. - Egy alávaló, mocskos kalóz, aki az ártatlanok kifosztásából él, és az hoz neki örömet, ha lemészároltathatja őket. És a piszkos munkát is az embereiddel végezteted el.

A kalózok kardjukat kirántva keresték a vakmerő felszólalót. Azonban mire a matrózok rémült csoportjához értek volna, egy vékony fiú kilépett a többiek takarásából.

- Én mondtam. És nem szégyellem. Ha megöltök is, nem érdekel, de megnyugtat a tudat, hogy elmondhattam a véleményem rólad.

A kalózok egy emberként ugrottak a fiúra. Azonban mivel tudták, hogy parancs nélkül nem ölhetnek meg senkit, ezért csak a kardjukat szegezték rá arra várva, hogy a legkisebb mozdulatra felkoncolhassák.

A fiú mintha ebből semmit nem érzékelt volna, csak állt és kihívóan nézte a kapitányt. Az meg duzzogva válaszolt:

- Nem is szoktam ártalanokat kirabolni és legyilkoltatni. Na jó, talán néha. Nagyon néha. Akkor is inkább csak kirabolni. Harcolni meg én is szoktam. Sőt! Kifejezetten szeretek.

- Igazán? - a fiú láhatóan nem hitt neki.

- Ha mondom...

- Kapitány úr, mi legyen vele? Hiszen tiszteletlenül beszélt - a kalózoknak nem volt ínyükre ez a sok beszéd. Ők inkább a tetteket pártfogolták. - Ezért meg kéne ölnünk nem?

- Lehet. Pedig olyan jól beszélgettem vele. Igazán ígéretes társaság lenne. De ha nagyon akarjátok... - a kapitány csalódottan lebiggyesztette a száját. A fiún azonban még egy rezdülés sem látszott.

- Nikolas, fejezd be! Hagyd békén a legénységemet, és mondd el miért vagy itt! - a Hullámtörő kapitánya éppen jókor lépett közbe.

- Na nézd csak! Hiszen ez a jó öreg John, John Mauris. De régen találkoztunk öregem. Mi újság veled? - a kalóz láthatóan jól ismerte a kapitányt, aki ezek szerint még egy nevet is birtokolt. (Mert eddig ugye, egyszer sem hangozott el neve a történetünkben.)

- Ne tereld a témát, Nikolas! Miért vagy itt?

- Miért is? - a férfi gondolkozást imitált. - Ja megvan! Kéne nekem egy személyes inas, egy szolga, egy ... Na nem tudom, hogy szokás ezt mondani. De ahogy teszik. És balszerencsétekre pont ti kerültetek az utamba. Hát sajnos ez van. Na de akkor most választok is, ha már így eszembe juttattad.

Nikolas elkezdett járkálni a matrózok között, de láthatóan egyik sem volt ínyére. Ez túl kövér, ez túl izmos, ez túl magas... stb. stb.

- Uram, válassza azt, amelyik olyan bátor volt. Az méltó arra, hogy kalóz legyen.

- Még mit nem! - sivította egy hang. - Én biztosan nem leszek kalóz.

- Milyen jó ötlet, Hans. Őt választom!

A kapitány a még mindig kalózok gyűrűjében ácsorgó fiúhoz lépett.

- Mi a neved? - kérdezte, de az csak dacosan összeszorította a száját.

- Nem hallottad, azt kérdezte mi a neved! - a fiú megvetően végigmérte a közbeszóló kalózt, majd egy váratlan mozdulattal behúzott neki egyet. A szerencsétlent annyira hirtelen érte a támadás, hogy a kardot kiejtve a kezéből fenékre esett.

A fiú csak erre várt. Felkapta a gazdátlanul maradt fegyvert és a kalóz kapitány mellének szegezte. A többi martalóc ezen annyira meglepődött, mint amennyire felháborodott. A kapitány is meglepetten nézte a mellének szegeződő fegyvert, majd a tekintetét a nála egy fejjel alacsonyabb fiúra emelte. Majd egy darabig a kard és a fiú között jártatta a szemét.

- Bátor vagy! És ez kell nekem. Most már biztos, hogy te jössz velem.

- Nem megyek veled sehova - sziszegte a fiú. - De van egy ajánlatom. Küzdjünk meg!

- Hogy micsoda??? - az egész hajó zengett az általános felháborodástól. A kalózok a fiú arcátlansága, a matrózok ugyan ezen személy testi épsége miatt adtak hangot nemtetszésüknek. De abban mindenki egyetértett, hogy ebben a vakmerő vállakozásban semmi esélye sem lesz a fiúnak.

- Benne vagyok. És mik a feltételeid? - Nikolasnak tetszett a fiú határozottsága és bátorsága, ezért is ment bele a tervbe.

- Ha én győzök, akkor mindenkit elengesz, bele értve a rakományt is, valamint te is velünk jössz, hogy átadhassunk a legközelebb levő katonai erőknek.

A kalózok körében mást sem lehetett hallani, csak a felháborodás hangjait.

- És ha én nyerek? - a kapitány mintha meg sem hallotta volna a fenyegetést, kíváncsi volt az alku további részére.

- Akkor sem bántod a matrózokat! - ez még nagyobb zúgolódást váltott ki (kizárólak a kalózok körében). - Viszont én veled megyek, valamint a rakománnyal is azt csinálsz amit akarsz. Megegyeztünk?

Valamennyi kalóz, hiába voltak biztosak vezérük győzelmében, nem akarták, hogy belemenjen az alkuba. Hiszen így is fölényben voltak. Nem akarták elveszteni a nagy zsákmány lehetőségét.

- Megegyeztünk.

A fiú leengedte a kardot, de még mindig éberen figyelte a körülötte állók minden mozdulatát, valamint a fegyverét is készenlétben tartotta.

- Loren vagyok - nyújtotta a kezét.

- Nikolas Derrick - rázta meg a feléje nyújtott kezet a kalózkapitány. - És hogyan akarsz megküzdeni?

- Természetesen karddal. Hiszen amint látod, már szereztem is magamnak egyet. - A fiú rávigyorgott a betört orrú, magában szitkozódó kalózra. - Nem is volt nehéz a dolgom.

- Rendben, akkor akár kezdhetnénk is - Nikolas levette a kabátját, így csak egy ing maradt rajta, ami megmutatta izmos felsőtestét.

Lorenen azonban még így sem látszott semmi félelem. Elszántan készült az összecsapásra.

A matrózok nem féltek. Tudták, hogy az alku alapján nekik semmi bajuk nem eshet. És azt mindenki tudja, hogy a kalózok az ilyesmiket betegesen betartják. Egyedül Lorent féltették, hiszen ez a kalóz puszta kézzel darabokra téphetné.

Amikor a két penge egymásnak feszült, az egész hajó néma csendbe burkolózott, amit csak az éles pengét csengése tört meg.

Nikolas azt hitte, könnyű dolga lesz. Hiszen az egészbe csak ezért ment bele! De ez a kölyök nehezebb dió, mint gondolta. Olyan könnyen és nyugodtan forgatta a kardot, mintha világéletében ezt gyakorolta volna. Ennek ellenére is mindenképen győznie kell, hiszen ha veszít, akkor az az életébe fog kerülni.

Lola, bár nem mutatott félelmet, igenis félt. Hiszen mégiscsak egy sokkal erősebb és tapasztaltabb férfi volt az ellenfele. Szerencséjére az azonban nem számított ilyen heves védekezésre és támadásokra. Kicsi termetét is a saját előnyére tudta felhasználni, így könnyedén el tudott ugrani a halálosnak szánt csapások elől. Bár a lány sejtette, hogy nem tudja majd legyőzni, mégsem akarta magát könnyen megadni. Úgy döntött mielőtt legyőzik, jól megizzasztja a fiút.

Már vagy 10 perce vívtak megállás és a nélkül, hogy bármelyikük megsebezhette volna a másikat, amikor Lola remek helyzetbe került. Élt is a lehetőséggel és alaposan megvágta ellenfele karját.

A férfi meglepetten nézett vérző felkarjára. Álmában sem gondolta volna, hogy egy ilyen gyerek fogja megsebesíteni. Igazán csak most fogta fel milyen komoly ellenfele van. Egészen eddig nem harcolt teljes erejéből, hiszen nem számított ekkora ellenállásra. A sebe nem fájt, mert voltak már ennél komolyabb sérülései is.

Ezután már erőteljesebben támadt a fiúra. De még így sem ment könnyen a győzelem.

Még közel 10 percnek kellett eltelnie, hogy ellenfele fáradni kezdjen. A lány nem szokott ilyen hosszú küzdelmekhez. Érezte, hogy lassan legyőzik. Bár így is elégedett volt a teljeseítményével. Hiszen (lány létére) megsebzett egy felnőtt férfit. Aki alaposan megizzadt, csak hogy legyőzhesse.

A következő pillanatban Lola kezéből kirepült a fegyver, és a torkának ellenfele kardja szegeződött. Lihegve nézett ellenfele diadalmasan csillogó szemébe.

A kalózok őszinte örömmel tapsolták meg vezérüket. A matrózok félve várták, hogy a kalózkapitány mit fog csinálni Lorennel, hiszen a kardját még egy milliméterrel sem engedte lejjebb.

- Bátor vállalkozás volt, de elbuktál. Ugye tudod mik a következményei? - mennydörögte a vezér.

- Természetesen. Bár ha úgy vesszük én is győztem. Hiszen te megsebesültél, míg én egy karcolás nélkül megúsztam - a lány hangjában egy csepp félelem sem volt, úgy nevetett a kalóz arcába. Ezzel mutatva, hogy egy cseppel sem érez iránta több tiszteletet, csak azért mert győzött.

- Ezen ne múljék - mondta Nikolas, majd egy hirtelen mozdulattal megvágta ellenfele karját. Igaz, hogy nem túl mélyen, de a vér már át is áztatta az inget. - Na most már kvittek vagyunk.

- Ha neked ez jobb. Bár most együtt kell élned a tudattal, hogy egy fegyvertelen embert sebesítettél meg - Lolát szórakoztatta a férfi ideges arckifejezése, de érezte, hogy lassan túlfeszíti a húrt.

- A pokolba! - Nikolasnak kezdett elege lenni a fiú csípős nyelvéből. - Na de az alkunk többi részére rátérve... - örült, hogy végre megint ő kerekedhet felülre a szócsatában. - Fiúk, pakoljátok ki a raktárt!

A kalózok vidáman indultak teljesíteni a feladatot. Pár perc múlva már minden láda a fedélzeten volt. Nikolas néhányba bele is kukkantott, majd elégedett vigyorral zárta vissza őket.

- Örülhettek fiúk! Ez remek zsákmány. Rengeteg aranyat fogunk érte kapni. Na, pakoljátok át!

Mire a szerencsétlen matrózok kettőt pislanthattak volna, már egy árva láda rakomány sem volt a hajójukon.

- Viszontlátásra, Johnny. Remélem még hamarosan fogunk találkozni! - búcsúzkodott a kalózkapitány.

- Én meg szívből remélem, hogy többet soha az életben nem kell látnom azt az idegesítő vigyorral rendelkező pofádat - mondta kedvesen a kapitány.

- Na, ne legyél már ilyen rosszindulatú! Még csak meg sem öltem senkit. Szabadon elmehettek - mintha ez az utolsó mondat nem nyerte volna el a tetszését.

Már csak Lola és Nikolas maradt a Hullámtörő fedélzetén a matrózokon kívül.

- Csak utánad - biccentett a fejével a kalóz a palló felé.

- Viszontlátásra! Remélem még találkozunk. Remek csapat vagytok, élvezet volt veletek hajózni - integetett a lány egy kis szomorúsággal hangjában, majd átlépkedett a kalózhajó fedélzetére.

Innentől új szakasz kezdődik az életében. Ami valljuk, be sokkal kalandosabbnak ígérkezik az eddigieknél. Bár az is igaz, hogy sokkal veszélyesebb is lesz az eddiginél. De hát mi értelme veszély nélkül élni?

2017. 06. 08.