Lola kinyitotta a szemét. Majd azonnal be is csukta. Még biztos alszik, vagy meghalt, mert az lehetetlen, hogy itt legyen. Résnyire nyitotta az egyik szemét. Egy hatalmas ágyban feküdt, legalább három lehetetlenül puha és meleg takaró alatt. Olyan kényelmes volt, amilyet eddig el se tudott volna képzelni.

A szemközti falon egy kandalló volt. A tűz már csak parázslott benne, a szobában mégis kellemesen meleg volt. Az ágytól balra volt egy nagy ajtó, talán a folyosóra nyílhatott. A szoba jobb felében egy íróasztal székkel, egy éjjeliszekrény és egy ablak volt. A kandalló jobb oldalán egy nagy ruhásszekrény és egy kisebb ajtó állt.

A lány felült. A vállán egy csinos kis kötés díszelgett, amitől mozdítani is alig tudta a karját. Ennek ellenére Lola érezte, hogy most már biztosan meg fog gyógyulni.

Nyílt a nagy ajtó. Egy ismerős férfi jött be.

- Nikolas! - sóhajtott fel megkönnyebbülten Lola. - Úgy örölük neked! Hol vagyunk? Milyen hely ez? Te gyógyítottál meg? Ez a te házad? - csak úgy özönlöttek a szájából a kérdések. Olyan rendszertelenül, ahogy éppen az eszébe jutottak.

- Hé, nyugi! - szólt rá a férfi. Lola elhallgatott. A kalóz régebben úgy momdta volna ezt, hogy a szemében lévő csillogás elárulja, nem gondolja komolyan ezt a szigorú hangot. Most azonban Nikolas tekintete kemény volt. A vonásai rezzenéstelenek maradtak. - Minden kérdésedre válaszolni fogok! - elmosolyodott, és így már sokkal jobban hasonlított önmagára. - De először mesélj te! Mi történt veled, amióta nem találkoztunk? Hogy tetted tönkre a válladat?

A férfi leült az ágy mellett található székre, és figyelmesen nézte Lola arcát. A hercegnő is a kalóz arcát tanulmányozta, majd mesélni kezdett. Mindent elmondott, ami a bál és a kalózok félresikerült kivégzése óta történt. Mindent részletesen kifejtett, de amikor Ericről esett szó, Nikolas arca meg sem rezzent. Sőt, az egész beszámoló alatt csak nézett maga elé, látszott rajta, hogy figyel, de ez akkor is furcsa reakció volt tőle. Főleg, hogy egyetlen csípős vagy humoros megjegyzést sem szúrt közbe.

Lola elhallgatott. A férfi is csöndben maradt. Percekig ültek némaságba burkolózva. Csak egy óra halk kattogása és a nyitott ablakon beszűrődő beszélgetésfoszlányok hallatszottak.

- Örülök, hogy most itt vagy! - szólalt meg hirtelen Nikolas. - Pihendd ki magad, utána majd körbevezetlek a palotámban!

A férfi biccentett, odalépett az ablakhoz, bezárta azt, majd elhagyta a szobát. Lola csak csendben, leforrázva ült az ágyban. A kalóz egyre furcsábban viselkedik! Ráadásul a saját történetét sem mondta el, pedig megígérte. Itt valami nagyon nem stimmel!

~~~~~

Lola kimászott az ágyból. Egy egyszerű fehér hálóing volt rajta. Odament a szemben lévő szekrényhez és kinyitotta az ajtaját. Különféle ruhák, felöltők és kabátok lógtak benne, de mindegyik férfi méret volt.

A lány hosszas keresgélés után talált egy megfelelőnek tűnő vékony nadrágot és egy fehér inget. Látszott rajtuk, hogy ezeket csak alsó öltözetnek szokták hordani, de úgy gondolta, most ezek is megfelelnek a célnak.

A szoba másik végében lévő ajtó egy apró fürdőhelyiségbe nyílt. Letekerte a válláról a szoros kötést. Megmozgatta elgémberedett karját. Bár még látszódtak rajta zúzódások és kék-zöld foltok, már szinte egyáltalán nem fájt.

A mosdókagylóban még maradt egy kevés hideg víz, ezzel gyorsan megmosta az arcát, kezét, lábát. Ezután magára kapta az újonnan szerzett ruháit.

A nadrág egy kicsit hosszú és bő volt, így Lola kénytelen volt megkötni a derekánál egy madzaggal, míg a szárát felhajtotta és begyömöszölte a csizmájába. A haját megfésülte, majd egy egyszerű fonatba kötötte.

Odalépett az ajtóhoz, amelyen nem sokkal ezelőtt még Nikolas távozott és lenyomta a kilincset. Az ajtó zárva maradt. A hercegnő összeráncolta a homlokát. Megpróbálkozott az ajtó kinyitásával még egyszer, ezúttal azonban egy kicsit erősebben rántotta meg a vasdarabot, de az most sem engedett.

Másik taktikával próbálkozott. Erőteljesen kopogott a fán. Kintről semmi nem hallatszott. Ezzel is megpróbálkozott még egyszer. Most morgolódás és csörömpölés szűrődött be a szobába.

- Mit akarsz? - kérdezte egy ideges, mély hang.

- Beragadt a kilincs. Kinyitnád nekem az ajtót? - Lola megpóbálta a lehető leggyorsabb úton megtudni bezártsága okát. Még reménykedett benne, hogy nem jók a megérzései, és csak valamilyen félreértésről lehet szó,de erre egyre kevesebb esélyt látott.

- Nem ragadt be! - mondta a morcos hang gazdája.

- Akkor miért nem lehet kinyitni az ajtót? - kérdezte ártatlan hangon Lola.

- Mert a Nagyúr parancsára kulcsra van zárva.

- Köszönöm, hogy így aggódik értem! - kuncogott a lány. Úgy döntött eljátsza az ostoba, naiv hercegkisasszonykát. Rájött, hogy valami nagyon nincs itt rendben, de ha azt is ki akarja deríteni, hogy mi ez az egész pontosan, akkor nem szabad nyílt lapokkal játszania. - De most már szeretném elhagyni a szobámat!

- Sajnálom, de ez lehetetlen! - az ajtónálló hangja határozottan csengett.

- Miért? - húzta össze a szemöldökét a lány.

- A Nagyúr megparancsolta, hogy csak és kizárólag az Ő jelenlétében és engedélyével lehet kiengedni a kisasszonyt. De azt üzeni, hogy ne aggódjon, ez az Ön védelmének érdekében van, és ezért nem is tehet másként, minthogy odabent marad!

- Szeretném egy kicsit megmozgatni a lábaimat. A kertbe sem mehetek le?

- Jól látja, kisasszony. Nem mehet le!

- Egy kis friss levegőt sem szívhatok?

- Nyissa ki az ablakot ha szüksége lenne rá!

- De hihetetlenül éhes vagyok! Ételt sem kaphatok? - Lola kétségbeesetten próbálta rávenni makacs őrét arra, hogy valamilyen módon kinyissa neki az ajtót.

- Majd értesítem a Nagyurat, ő majd rendelkezik ez ügyben.

- Ebben a szobában unatkozni fogok, amíg értesíti a Nagyurat! - mondta a tőle telhető leggúnyosabb hangon.

- Sajnálom! Pihenjen le! A Nagyúr majd meglátogatja, ha lesz rá ideje.

- De én most akarok magyarázatokat kapni! - Lola kezdett dühbe gurulni. Kintről azonban nem jött több válasz bárhogy kiáltozott vagy verte az ajtót.

Percekkel később kifulladva rogyott le az ágyára. Ostoba őr! Miért kell ennyire felelősségteljesnek lennie?

Pillantása az ágy melletti nagy ablakra siklott. Felcsillant a szeme. Az ablakhoz szaladt és kitárta. Szerencséjére ezt nem zárták be. Kipillantott rajta, de amit látott, az nem sok jóval kecsegtette.

Magasan volt, nagyon magasan. Alatta legalább három szintnyi mélység, mindenféle kiszögellés nélkül. Oldalra fordította a fejét. Az ablak szintjén egy vékony kiszögellés futott végig a falon. Nem túl biztonságos, de ha nincs más, ez is megteszi. Felfelé nézett. Kicsit magasabban még egy szint helyezkedett el, de fölötte már csak a tető piros cserepei voltak. Ha sikerülne oda felmásznia, talán azt is meg tudná állapítani, hol is van pontosan.

Visszanézett a szobába, de az ajtó felől semmi zaj nem hallatszott. Lola nagy levegőt vett, majd kilépett az apró párkányra.

~~~~~

Alfréd elgondolkodva lépkedett a dolgozószobája felé. Nagyon érdekes dolgokat tudott meg az imént, amik sokkal közelebb vitték a céljához. Nem minden részletet értett teljesen, de mivel okos volt, könnyen ki tudta egészíteni a homályos szálakat. Rájött arra is, hogy kicsoda a titokzatos vendége.

Elmosolyodott. Ennél nagyobb szerencséje nem is nagyon lehetne.

2018. 10. 18.