Eric a gondolataiba merülve ült egy kocsmában. Bár a terem nagyon barátságos és tiszta volt, azért a szálló egy kicsit erős szó lett volna rá. A fiú az egyik sarokban ült. Előtte a vacsorája maradékai és egy korsó, félig teli valamilyen itallal. Állítólag a hely specialitása.

A királyfi további lépésein gondolkozott. Eddig semmi számottevőt nem tudott meg. Próbálkozott minden előkelő és lepukkant helyen is. Amikor egy, a környéken elsüllyedt hajóról kérdezgetett, csak annyit mondtak neki, hogy errefelé viszonylag gyakran látni hajóroncsokat, de a szigeten élők közül még soha senki nem szenvedett hajótörést. Ha pedig valamilyen szokatlan ködről érdeklődött, mindenki furcsán nézett rá. Itt sosincs köd, mondták.

Eric most itt ült egy hosszú és eredménytelen nap után egy kocsmában valami furcsa szagú löttyel. Kint már sötétedett. Lassacskán az utca is elnéptelenedett, de ezzel párhuzamosan a terem is kezdett egyre zsúfoltabb lenni.

Gondolatai egy pillanatra arra a lányra terelődtek, akit véletlenül fellökött az egyik utcácskában. És a lány kedvesen megköszönte, amikor felsegítette őt. Pedig ő nem tett semmit, csak kijavította a hibáját. De a lány rámosolygott, és megkérdezte, segíthet-e valamiben. Eric elutasította, bár maga sem tudta miért. Aztán a lányka aranyosan elbúcsúzott tőle, de még megadta ennek a kis fogadónak a címét. Mintha tudta volna, hogy nem mondott igazat, és tényleg szüksége van a segítségére.

Vandának hívták. Szép név. A viselője is szép. Eric majdnem elvörösödött. Most komolyan egy vadidegen lányt dicsért meg saját magában, egy teljesen ismeretlen kocsma egyik eldugott sarkában? Ráadásul akkor, amikor az állítólagos szívszerelmét, a volt menyasszonyát kéne megkeresnie?

A királyfi felállt, majd a pultnál kért egy szobát. Ma már úgysem jut semmire, akkor pedig legalább alhatna is itt egy jót.

Másnap reggel kipihenten ébredt. Annak ellenére, hogy a szoba nagysága és berendezése egyáltalán nem hasonlított ahhoz, amit eddig megszokott, takaros kis helyiség volt.

Reggeli közben megfigyelte a környező asztalnál ülőket és a pultnál állókat. Egyszerű polgároknak vagy utazóknak tűntek. Látszólag gondtalanok voltak. Vidáman beszélgettek, nevetgéltek.

Eric feltápászkodott a helyéről. Ma alaposabban fog körbenézni a városban. Muszáj valami nyomra bukkannia, mert egészen biztos, hogy addig nem megy haza, amíg legalább azt nem tudja egészen biztosan, hogy Lola életben van.

Melegen sütött a Nap, az utcákon nagy volt a nyüzsgés. Eric alaposan megfigyelt mindent. Az egyemeletes házakat, a parkokat, boltocskákat, a piacot.

Éppen egy kirakatot nézegetett nagy figyelmesen, amikor valaki nekiment.

- Jaj, nagyon sajnálom! - a kislányos hang egy nagy kupac könyv mögül érkezett. - Remélem nem ütöttem meg nagyon! - a kékesszürke szemek hatalmasra nyíltak, ahogy átkukucskáltak a könyvek fölött és úgy vizsgálták, hogy a szerencsétlen fiatalembernek nem esett-e baja.

- Semmi bajom, ne aggódj! - A királyfi alaposan megnézte magának a lányt. Nagyon szép, szőke haja egy kócos fonatba volt fogva, arca kipirult, zöld szoknyája enyhén meggyűrődött. Volt valami a tekintetében, ami ismerős volt a fiúnak. Elmosolyodott, amikor felismerte a lányt. - Te vagy Vanda, ugye? Akit tegnap véletlenül fellöktem a kikötőben.

A lány alaposan megnézte magának a fiút. Egyszerű utazóruha volt rajta, de ő is azonnal felismerte benne a tegnapi ismeretlent.

- Én vagyok - mosolyodott el. - És ezek szerint most már kvittek vagyunk. Te feldöntöttél, én pedig neked mentem, de igazán nem volt szándékos! - mentegetőzött. A kupac könyvet egy pillanatra áttette az egyik karjára, szabad kezével megigazgatt a szoknyáját, majd újra két kézzel tartotta a tornyot.

- Add ide, majd viszem én! - ajánlotta fel azonnal lovagiasan Eric.

- Nincs rá szükség, elbírom! - tiltakozott Vanda.

- Nem baj. Csak nem nézhetem, ahogy egy lány ekkora súlyt cipel, én meg üres kézzel megyek mellette.

- Nem vagyok gyenge, eddig is én vittem - ellenkezett a lány, de Eric szigorú pillantását látva felsóhajtott. - Jó legyen, de ezt itt - mutatott az egyik legvastagabb kötetre - akkor is én viszem.

- Csak nem a kedvenced? - kérdezte a királyfi, miközben átvette a halmot.

- Nem tudom, még nem olvastam - vont vállat a lány.

Lassan lépkedtek az utcán. Vanda mutatta az utat.

- Mi járatban vagy erre? - kérdezte hirtelen a lány.

- Egy nagyon jó barátomat keresem. Régóta nem hallottam róla, és egy kicsit aggódom - sóhajtott Eric.

- Sajnálom. Remélem sikerül megtalálnod - nézett rá bíztatóan Vanda.

- Te idevalósi vagy, ugye? - kérdezte a fiú, majd amikor a lány bólintott, folytatta. - Akkor segíthetnél nekem. Úgy tudom, nem olyan régen egy hajó süllyedt el a közelben, valahol a Ködös-sziklák környékén. Talán hallottál róla valamit.

Vanda a hely említésére elsápadt. Lesütötte a szemét, és kerülte a tekintetét. Sokáig nem is válaszolt, de érezte, hogy a fiú figyelmesen nézi őt, és emiatt egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Nagy levegőt vett, majd egyenesen a királyfi szemébe nézett.

- Sokan azt mondják, a hajók a köd miatt süllyednek el. Csak néhányan hisznek abban, hogy valami egészen más lehet a szerencsétlenségek hátterében, azonban még ők sem tudnak semmi biztosat. Valami természetfeletti lakozik a sziklák között, ami nem akarja, hogy felfedezzék. Én azonban biztos vagyok abban, hogy mi él ott. Bár a saját szememmel nem láttam semmit, és nem is jártam még arra, de az elbeszélések és régi történetek alapján szerintem egyértelmű. Persze senki sem hisz nekem. Azt mondják, bolondos lelkű lány vagyok - féloldalasan elmosolyodott és egy aprót rántott a vállán. - Szirének élnek a sziklák között, és aki bemerészkedik közéjük, az sosem tér vissza.

~~~~~

Alfrédnak fogalma sem volt ki az a lány, aki ilyen hirtelen, minden előzetes jel nélkül csöppent az életébe. Jól tudta azonban, hogy az ismeretlen sem tudja, ki is ő pontosan. És a férfi ezt teljes mértékben ki is akarta használni. Még nem tudta, hogyan, de minden perccel, amit a lány az ő palotájában töltött, egyre jobban az uralma alá került.

A férfi nem rendelkezett az emberekre jellemző jó tulajdonságokkal. Nem volt erkölcse, lelkiismerete, szíve. Sokkal inkább volt hazug, aljas, számító, ravasz és gonosz.

Ráadásul egyre csak dédelgetett egy vérszomjas bosszúra vonatkozó tervet. A régi sérelmeket nem tudta elfelejteni, az agya egy rejtett zugában csak várták a visszavágás nagy lehetőségét. Talán emiatt is vált azzá, aki. És ha egyszer elérkezik az ő napja, akkor az ég kegyelmezzen annak, aki az útjába áll.

Nem volt családja, barátai, bizalmasa. Azok az emberek akik körülvették, csak azért tartottak ki mellette, mert féltek tőle vagy ők is valamilyen hátsó szándék által vezérelve engedelmeskedtek a parancsainak.

A férfi most fekete inget és nadrágot viselt. Egy erkélyszerűségről nézte az alatta elterülő házakat. Bár saját otthonát palotának nevezte, az sokkal inkább hasonlított egy erődítményre. Vastag falai voltak, magas tornyai bástyákra hasonlítottak.

Az épület egy falu mellett helyezkezkedett el. Az egyszerű földművesek nem tudták, ki az uruk. De mivel ő nem háborgatta az életüket, és csak a szokásos adókat kellett fizetniük, nem is kérdezősködtek. Ez így teljesen jó is volt. Higyjék csak, hogy a király nevezte ki földesúrnak esetleg grófnak. Valamikor valóban kirendeltek ide egy grófot, de sajnos Alfréd terveinek útjában állt, így el kellett távolíttatnia. Ha pedig ezt már megtette, a helyét is minden gond nélkül átvehette. A kastélyt is az ő parancsára építették át.

A férfi elnézett a falu felett. Nem érdekelte a parasztok élete, problémái. Neki ez a hely csak egy erőd vagy búvóhely volt. A horizontot kémlelte. Tudta, érezte, hogy közeleg az idő, amikor végre ő irányíthatja a sorsát.

A lépcső felől lábdobogás hallatszott. Néhány másodperccel később egy szolga jelent meg lihegve.

- Uram! A lány felébredt!

Alfréd elmosolyodott.

2018. 10. 06.