Eric még aznap összecsomagolt. Édesapja titkárát bízta meg azzal, hogy családjának megmondja, halaszthatatlan ügyben kellett elutaznia. Nem akart személyesen elbúcsúzni, mert biztos volt benne, hogy visszatartanák.

Leszaladt a lépcsőn, bőröndjét az egyik inas vitte a hintóhoz. A fiú megállt az ajtóban, vett egy nagy lélegzetet és már éppen kilépett volna az előcsarnokból, amikor egy csengő hang megállította.

- Hát te meg hova mész? - Abigel a lépcső mellett állt, és elkerekedett szemmel nézte a bátyját.

- El kell mennem.

- Valami baj van, ugye? - a lány aggodalmasan fürkészte Eric sápadt arcát.

- Muszáj mennem...

- Eric, ezt már mondtad! Tudom, hogy menni akarsz, de nekem elmondhatod az okát is! Nem foglak visszatartani, csak tudni szeretném, miért és hova mész!

A fiú nagyot sóhajtott. Tudta, hogy a húga úgysem tágít addig, amíg meg nem tudja, amit akar. Visszasétált a lépcsőhöz és leült a legalsó fokra.

- Na, nem jössz ide? - paskolta meg a szőnyeggel borított lépcsőt maga mellett. - Reggel levelet kaptam. Az állt benne, hogy Lola, a lány akit feleségül akartam venni, eltűnt, lehetséges, hogy meghalt, mivel elsüllyedt a hajója. De a levélben, amit még ő írt nekem, az áll, hogy mindenképpen visszajön. És én nem olyannak ismertem meg, aki ne állná a szavát. Ezért muszáj most megkeresnem. Lehet, hogy segítségre van szüksége, de mivel senki nem keresi, nekem kell ezt megtennem. Ugye megérted?

- Pesze, de féltelek. Nem akarlak visszatartani, csak arra kérlek, hogy nagyon vigyázz magadra! - az aprócska lány arcán igazi aggodalom tükröződött.

Mindketten felálltak, és Abigel elkísérte Ericet a hintóig. Megölelték egymást, majd a fiú fellépet a pár lépcsőfokon.

-Eric! - szólalt meg a lány. A királyfi visszafordult. - Ne szeress belé még jobban! Azzal csak még jobban összetörnéd a saját szívedet. Hiszen aki erre képes egy férfiért, az igaz szerelemmel szereti. Te is meg fogod találni a lányt, aki viszonozni fogja az érzéseidet. Ne siettesd a dolgot! Akkor fog rád találni, amikor a legkevésbé számítasz rá.

A királyfi apró mosollyal bólintott. - Azok a regények mégis megtanítanak valamire - suttogta. Beült a hintóba, és búcsút intett a húgának. Most az ő kalandja kezdődik!

~~~~~

Lola lassan nyitotta ki a szemét. Arccal a föld felé feküdt, ezért a szája telement homokkal. Fogalma sem volt arról, hogyan került ide.

Megpróbált felülni, de az egész testét kínzó fájdalom árasztotta el. Visszahanyatlott a homokba. Lassan elmúlt a testét égető érzés. Nagyon óvatosan megint feltápászkodott. A feje lüktetett, de az igazi fájdalmat a vállában érezte. Mikor szemügyre akarta venni, majdnem elhányta magát. A karja természetellenesen kicsavarodott pózban volt, és élettelenül csüngött a teste mellett. Valószínűleg a válla is kifordult a helyéről. A másik keze, valamint a lába és az oldala is tele volt zúzódásokkal és kék-zöld foltokkal. Elképzelni sem tudta, minek a következményei lehetnek.

Egy homokos partszakaszon volt. A tenger a lábfejét nyaldosta. A vízben kisebb-nagyobb sziklák voltak, azon túl már nem is látott el a köd miatt. Nem volt olyan sűrű, de száz méternél messzebbre már nem lehetett ellátni. A part sem tudott több tájékoztatást nyújtani. A háta mögött néhány méterre egy hatalmas és meredek sziklafal meredezett, végig a part mentén. Még az időpontot sem lehetett megállapítani, mivel a köd eltakarta az eget is.

Lola felállt. A lába enyhén remegett, lépegetni is csak bizonytalanul tudott. Elbotorkált a sziklafalig, de ott kénytelen volt leülni. A hátát nekivetette a falnak, és kétségbeesetten lehunyta a szemét. Fogalma sem volt arról, mit keres itt. Ő csak Nikolast akarta megtalálni, ezért szállt fel a Hullámtörőre.

A Hullámtörő! Azzal indultak tovább a Mardon-öbölből! Aztán volt a vihar, amiután eltévedtek. De mi történt utána? Sehogy sem jutott eszébe. Aztán mégis...

A Köd!

Köd volt! Olyan sűrű, hogy semmit sem lehetett látni. Aztán jött az a furcsa dallam. Te jó ég! A dal, aminek hatására mindenki elvesztette az eszéd! Senki nem figyelt a hajóra, a tengerre, a zátonyokra.....

Lola tüdejéből minden oxigén kiszaladt, levegőért kapkodott és riadtan szorította össze a szemét.

A hajó zátonyra futott! De akkor hol vannak a többiek? Mert az nem lehet, hogy..... Az nem lehet....

A lány szívét összeszorította a rettegés. Lehetséges lenne, hogy a többiek mind.... mind meghaltak? Biztosan túlélték! Túl kellett élniük! Csak valahol máshol értek partot. Egészen biztosan ez történt! Ennek kellett történnie!

A válla még mindig iszonyúan fájt. A hátát a sziklafalnak döntve, úgy döntött, megpróbál aludni egy kicsit. Nehezen jött álom a szemére. A lüktető válla és a barátai miatt érzett aggodalom nem hagyta nyugodni. Ráadásul félt is. Félt attól, ami még rá várhat ezen a furcsa helyen.

~~~~~

Eric csak a kikötőig zötykölődött a hintójában. A szigetek miatt, csak hajóval lehetett érdembeli távolságokat megtenni. A királyfi elindult a rakparton. Olyan hajót keresett, amely néhány órán belül elindul, és a Mardon-öböl felé tart. Rövid sétálgatás után talált is egy megfelelő személyhajót. Ennek a célja ugyan nem a Mardon-öböl, hanem egy azzal szomszédos kisebb sziget, Zēder volt, mégis megfelelőnek ítélte. Ki tudja, mikor indul hajó egyenesen a Mardon-öbölbe?

A fiú vett egy jegyet, majd az inasa felvitte a poggyászát a fedélzetre. Itt több ember is várakozott már, a matrózok legnagyobb bosszúságára. A nemes urak és hölgyek igencsak láb alatt voltak, ahogy a korlátnak támaszkodtak, kisebb csoportokban beszélgettek vagy a fedélzeten sétálgattak. Eric megjelenésére több fiatal lány is összesúgott. Természetesen felismerték a király második fiát.

Eric, királyi sarjhoz méltón, saját kabint kapott. Elment a kíváncsi tekintettel őt méregető alattvalói között, és bezárkózott apró szobájába.

Az inasát nem vitte magával. Úgy gondolta, ez egy magán jellegű küldetés, mindenki akit a palotából vinne magával, csak hátráltatná.

Az utazás alatt csak az étkezésekkor és sötétedés után hagyta el a kabinját. Enni mindig egyedül evett. Ha valaki közeledni próbált az asztalához, egy figyelmeztető pillantással küldte el onnan. Éjszaka azonban szeretett a fedélzeten sétálni. Jó volt a friss tengeri levegő, és egy kis csend is jól esett. Szívesen nézte a csillagképeket és a nyugodtan fodrozódó vizet.

Ekkor gondolkodni is jobban tudott. Azon járt az esze, hogyan bukkanhatna Lola nyomára. Aggódott miatta, nagyon aggódott. Már nem a szerelme hajtotta, hanem az, hogy egy nagyon jó barátját veszítheti el. Talán nem is volt igazi az a szerelem, amit iránta érzett! Hiszen ilyen hamar már nem is ez az érzés hajtja. De nem lehet! Ez szerelem, annak kellett lennie! Érezte! Még mindig érzi!

Az út összesen három napig tartott, a harmadik nap reggelén futott be a hajó Zēder kikötőjébe. A faluban viszonylag nagy volt a nyüzsgés, takaros férfiak és nők sétáltak a piac irányába, vagy éppen onnan érkeztek megrakott kosaraikkal.

Eric fogta a bőröndjét, és mielőtt bárki megállíthatta volna, lesétált a hajó fedélzetéről. Először egy fogadót szeretett volna találni, ahol kérdezősködhetne egy kicsit, majd csak délután akart továbbindulni a Mardon-öbölbe.

Határozott léptekkel indult el az egyik utcácskában, de a sarkon olyan hirtelen fordult be, hogy véletlenül fellökött valakit.

- Hoppá! - kiáltotta. A földön egy fiatal lányka ült. - Bocsánat! Nem figyeltem.

- Semmi baj! - a lánynak kedves hangja és nyílt tekintete volt. Rámosolygott a királyfira, majd fel akart tápászkodni.

- Hadd segítsek! - nyújtotta a kezét Eric. A leányzó bátran megfogta a felé nyújtott kezet és talpra állt.

- Vanda vagyok - mutatkozott be.

~~~~~

Lola megrándulva ébredt föl. Álmosan pislogva próbálta kitalálni, hol is van éppen. Mindenhol köd volt, hallani lehetett a tenger morajlását, a háta mögött pedig ott húzódott a magas sziklafal.

Lassan ráébredt hol van: hajótörést szenvedett és egy ki tudja, milyen szigeten kötött ki.

Úgy döntött, elindul a fal mentén, hátha eljut valamerre. Lassan lépkedett. A testén lévő zúzódások miatt csak nehézkesen tudott járni. Csak ment előre. Nem tudta meddig, talán órákig, talán csak percekig, de a köd nem akart eloszlani. Nem volt nagyon sűrű, de nem lehetett túl messzire sem ellátni tőle, és ez nagyon zavarta a lányt.

Nem messze, a ködön keresztül egy sötétebb foltot vett észre a földön. Valaki feküdt ott!

Lola amilyen sebesen csak tudott, odasietett. Egy szőke férfi feküdt a hasán. Túlságosan hasonlított valakire. Valakire, aki fontos a lánynak, ezért hevesen dobogó szívvel fordította a hátára a testet.

Felsikoltott!

- De hiszen ez Philip!

2018. 09. 14.