-Hozzám jönnél feleségül? - csak ez a mondat viszhangzott Lola fejében.

- Én... én nem tudom.

- Semmi baj. Ráérsz a válaszadással. Nem szeretném, ha elsietnéd a dolgot. De azt tudnod kell, hogy engem nagyon boldoggá tennél.

Lola teljesen leblokkolt. Ez a nagyon kedves fiú hajlandó lenne elvenni. Az apja biztos igent mondana. Te jó ég! Az apja!

- Apámmal...

- Nyugodj meg. Vele még nem beszéltem. Szerettem volna, ha előbb téged kérdezhetlek meg.

- Köszönöm - suttogta a lány. - Szeretnék most egy kicsit egyedül maradni. Ha nem gond.

- Természetesen nem. Akkor majd holnap is benézek. Viszont látásra - Eric meghajolt, majd kiment a könyvtárból.

Lola fejét a tenyerébe támasztotta. Teljesen összezavarodott. Nem szereti a fiút, szerelemmel semmiképpen. De mindenki azt várná el tőle, hogy igent mondjon. Ő azonban nem tudna kényszerházasságban élni. Főleg, ha közben mást szeret, és az a valaki valahol még él.

Nem tudta mit kéne tennie. Az utóbbi időben ez túl sokszor fordult elő vele. Nem tetszett neki, hogy már nem a saját kezében van a sorsa irányítása. Ebből a szempontból jobb volt az egyedül eltöltött idő.

Ilyenekre még csak ne is gondoljon hercegnő, szidta önmagát. Örülj, hogy végre lett családod. Legalább nem kell mindent magadnak megoldanod.

Úgy döntött, beszélni fog Daniellel. A férfit csak hosszas keresgélés után találta meg. Éppen tárgyalt az irodájában. Most még ezt is kénytelen lesz kivárni. A lány nekidőlt a falnak. Hiába próbálta lecsillapítani dühöngő gondolatait, azoknak eszükben sem volt békén hagyni.

Daniel csak másfél órával később végzett. De akkor rögtön beinvitálta magához a lányt.

- Miben segíthetek?

- Szeretnék kérdezni valamit.

- Mondjad csak. Most ráérek, de egy óra múlva újabb emberekkel kell tárgyalnom.

- Sietek, ígérem - Lola a szája szélet harapdálta. Nem tudta, hogyan is kezdhetne neki. - Te tudnál szerelem nélkül házasodni? - bökte ki.

- Ezt miért kérdezed? - ráncolta a homlokát a bátyja.

- Csak úgy...

- Nem tudom. De szerintem ha tudnék is, nem lenne könnyű.

- És ha mindenki elvárná tőled?

- Akkor megtenném.

- De ha közben valaki mást szeretsz?

- Akkor azt a valaki mást választanám - válaszolt mosolyogva a férfi. Kezdte sejteni miről lehet szó.

- És ha azt a másvalakit senki sem szeretni, és csak elítélnének a választásodért?

- Ezt nem értem.

- Nem baj. Csak válaszolj kérlek. Nekem ez nagyon fontos lenne.

- Nem érdekelne az emberek véleménye. Azt választanám, akit szeretek. Hiszen ez az én életem. Ne akarják irányítani - de úgyis mindig azt kell tenni ami több embernek jó, nem csak a saját érdekemet nézhetem, tette hozzá gondolatban.

- Köszönöm! Ezzel nagyon sokat segítettél - a lány felpattant, megölelte a bátyját, majd kiszaladt a szobából.

- Remélem semmit sem rontottam el - motyogta az orra alá Daniel.

Lola boldogan szaladt fel a szobájába. A bátyja, ha a tudta nélkül is, de tanácsot tudott neki adni. Meg fogja keresni Nikolast. Hisz a szívét kell követnie, és senki sem mondhatja meg neki, hogy hogyan érezzen vagy cselekedjen. Már csak Erickel kell közölnie a döntését. Szegény biztos nem fog örülni. De talán meg tudja érteni. Hiszen ő is azt szeretné, ha boldog lenne. És ha ez nem az ő oldalán fog bekövetkezni, akkor azt is meg kell értenie, ha igazán szereti.

Lola vacsora után éppen a kis birodalmába sietett volna, amikor az apja megszólította.

- Kicsim, tudnánk beszélni?

- Persze - ült vissza a lány a helyére.

- Nem itt gondoltam - állt fel a herceg. - Gyere, menjünk az irodámba.

A lány szótlanul követte a férfit. Vajon mit akarhat? Ugye nem a házassággal kapcsolatos?

A szobában Lola egy kényelmes bőrfotelben foglat helyet, míg az apja az ítóasztala mögött helyezkedett el.

- Hallom, Eric gyakran meglátogat téged.

- Igen, ez így van.

- Szerinted miért?

- Nem tudom - Lola kezdett félni.

- Ötleted sincs? - vonta fel a szemöldökét a férfi.

- Nincs - a lány az ajkába harapott, és lehajtotta a fejét. Most hazudott először az apjának.

- Rendben. De most szeretnélek valamiről felvilágosítani - a herceg felállt. - Én úgy vettem észre, gyengéd érzelmeket táplál irántad. Ha ez így van akkor előbb-utóbb megkéri a kezed. És ha ez bekövetkezik, szeretném ha igent mondanál neki.

- De én nem szeretem szerelemmel - suttogta Lola.

- Hogy mondod?

- Nem vagyok belé szerelmes - a lány hangja semmivel sem volt hangosabb az előzőnél.

- Beszélj érthetően! - csattant fel a férfi.

- Nem szeretem! - most már Lola sem sajnálta a hangját.

- Á, ezek szerint már megkérte a kezed. Mikor? Nekem miért nem szóltál erről? Mikor akartál tájékoztatni? Csak az esküvőn? Mit válaszoltál neki? - özönlöttek a kérdések.

- Nem, nem szóltam. Nem tudom mikor akartam. Nem, még nem válaszoltam neki. De nem lesz esküvő, mivel el fogom utasítani.

- Ugye most csak viccelsz?! Elutasítanád a király fiát? A második trónörököst? Csak azért mert nem szereted? - a herceg kicsit felháborodott állapotban volt.

- Igen - válaszolta bátran a lány.

- Értem. De neked sajnos nincs meg a választási lehetőséged. Mivel én vagyok az apád, ezért én döntöm el, hogy kihez mész férjhez. És én úgy döntöttem, hogy ez a férfi lesz a férjed - a herceg kegyetlenül hűvösen mondta ki az ítéletet.

- De az, hogy az apám vagy, még nem jogosít fel arra, hogy irányíthasd az életemet. Ahhoz megyek férjhez, akihez akarok! - mondta dühösen a lány.

- Azt te csak hiszed. Látszik, hogy az életed legfontosabb időszakában nem a megfelelő környezetben éltél. Ha itt laktál volna, akkor tudnád, hogy mindig és mindenben a családfő, vagyis én döntök.

- Ezért kár volt hazajönnöm - Lola csak úgy köpte a szavakat. - Ha neked csak az számít, hogy minél gazdagabb férfihoz menjek feleségül, akkor nem lehetek valami fontos neked.

- Jaj, kislányom. Hát hogy gondolhatod azt, hogy nem vagy fontos nekem? - a herceg átváltott mézesmázos üzemmódba. Szerentsétlenségére a lányának azonban már megmutatta egy másik, rejtett oldalát is. - Hiszen én csak azt szeretném, ha boldog életed lenne, és nem kellenne nélkülöznöd semmit. És lásd be ezt mind megkapnád Eric oldalán. Ő nagyon szeret, és mindenben a kedvedre tenne. És nem mellesleg még gazdag is. Ebből következik, hogy gyönyörű ruháid lehetnének, hatalmas házban élnétek, meglenne minden apró kívánságod.

Lola unottan hallgatta a férfit. Ezek után már álmában sem jutott volna az eszébe igent mondani a kérőjének. Szegény Eric! Ő igazán nem tehet semmiről.

- Márpedig én elutasítom - mondta hűvösen.

- Nem. Mert ha kell, az esküvő napjáig a szobádba leszel zárva, és az oltárhoz is fegyveres kísérettel mehetsz - a férfi, aki egész eddig csak járkált a szobában, megállt a lány orra előtt, és teljes nagyságában fölé magasodott. - Én jól megfontolnám a válaszomat - ezzel kitessékelte a kisasszonyt a szobából.

Lola dühében csak hápogott. Most derült ki, hogy az apja milyen alak is igazából. Egy haszonleső, kíméletlen, gonosz, érzéketlen.... A lány mérgében az összes ilyesmi jelzőt az apja fejéhez vágta gondolatban.

Feldübörgött a szobájába. Esze ágában sem volt megadni magát az apjának. Márpedig ő csakazértis elutasítja a fiút.

A lány nem tudott lenyugodni. Fel-alá rohangált a szobában. Szerencsére semmi törékeny dolog nem került a kezébe, mert azt biztos ripityára törte volna.

Jó fél óra elteltével fáadtan dőlt az ágyába. Kezdett megnyugodni. Bár a harag egy cseppet sem lett kisebb a szívében.

Valahogy ki kéne tolni vele. Jól megleckéztetni, hogy egy életre megjegyezze. Nem kell beleártania magát senki magánéletébe.

Lola tehetetlennek érezte magát. Hiszen mit ér ő az apja, a herceg ellen? Nem bírt nyugton maradni. Felpattant és lerohant a lépcsőn. Már éppen kilépett volna a folyosóra, amikor beszélgetés zaja ütötte meg a fülét. Ebben semmi különös nem lett volna, ha nem ő, Aurora hercegnő a téma.

A résnyire nyitott ajtó nyílásához tapasztotta a fülét.

- Ameddig nem engem keres, nem engedheted ki! Csak a hivatalos étkezésekkor hagyhatja el a szobáját! - mondta egy mély férfihang. Az apja.

- Értettem. Nem lesz lehetősége a szökésre - szinte biztos, hogy ezt egy őr mondta. Akit éppen most rendeltek a szobája ,,védelmére''. Házi őrizet, remek.

- Uram! - ez a harmadik hang egy most érkező katonához tartozott.

-Igen?

- Látták a kalózokat. A Mardon-öbölben. Azt mondták, hogy még napokig terveznek ott tanyázni. Most le lehetne csapni rájuk.

- Remek hír. Szereljenek fel két hajót! És azok rögtön induljanak a Mardon-öbölbe! Nem kell megkegyelmezni nekik.

- Értettem - csapta össze a bokáját a férfi. Hallani lehetett elsiető lépteit.

Lola meredten nézett maga elé. Ezek szerint a saját fülével hallotta Nikolas és társai halálos ítéletét. Remek. Már csak ez hiányzott. A lány a szobájába ment. Most már nem volt kedve kimenni. Bár ha lenne, akkor sem tudná elhagyni a szobáját.

Újra apja hozzá intézett szavain járt az esze. Szobafogság, ha nemet mond. Nem hangzik túl jól.

De nem maradhat itt a szobájában. Mert akkor semmi esélye a házasság elől való menekülésre. Tehát látszólag bele kell egyeznie. Majd a megfelelő pillanatban visszakozni.

Lola felpattant. Ez a helyes megoldás! Ezt kell tennie. Már csak az apját kell beavatnia a rá eső részletekbe. A lány egy összeesküvő módjára dörzsölte össze a kezeit. Az igaz, hogy még néhany részletet ki kell dolgoznia. De az már gyerekjáték lesz.

Éjjel kidolgozta apró tervének kisebb-nagyobb részleteit. Végül boldogan aludt el, minden készen állt.

~~~~~

Másnap, reggeli után odaállt az apja elé.

- Remélem fontos ügyben zavarsz, mert most nem igazan érek rá - nézett hűvösen a lányára.

- Gondolkodtam, apám. Úgy döntöttem, elfogadom Eric királyfi ajánlatát. Hozzá megyek feleségül - mondta a lehető legalázatosabban Lola.

- Ennek nagyon örülök. Tudtam, hogy előbb-utóbb beadod a derekadat. Őt mikor akarod erről értesíteni? - a férfi egész alakja sugárzott a beképzeltségtől és a gőgtől.

- Amikor legközelebb ideérkezik.

- Rendben. Miután beszéltetek, irányítsd hozzám a fiút.

~~~~~

Eric délután érkezett meg. Lola egy kicsit szorongva lépett be a szalonba. Hiszen most becsapja szegény fiút.

- Szia.

- Szia.

A beszélgetés nem indult simán, de végül minden rendben volt. A házasságról azonban egy szót sem ejtettek.

- Nem akarlak sürgetni - a fiú kényelmetlenül fészkelődött a helyén - de szeretném, ha minél hamarabb választ adnál.

- Semmi gond - Lola egy széles mosolyt villantott a királyfira. - Már döntöttem.

- Igen?

- Hozzád megyek feleségül.

- Ez csodálatos! - pattant fel a fiú. - Köszönöm, hogy elfogadod az ajánlatomat.

Eric szorosan átölelte a lányt, amit Lola esetlenül és nehéz szívvel viszonzott.

- Mikor szeretnéd az esküvőt? - a fiú rettentően izgatott volt.

- Nekem mindegy. De apám szeretne veled beszélni. Azt mondta, küldjelek az irodájába. Szerintem erről is szó lesz.

- Rendben. Akkor megyek és beszélek vele. Még egyszer köszönöm. Nagyon hálás vagyok érte. Nem tudom elmondani neked mennyire szeretlek.

- Köszönöm. De most menj, ne várakoztasd meg leendő apósodat! - Lola tréfával próbálta meg elkerülni a kínos helyzetet. Nem akarta azt mondani, hogy szereti. Nem akarta, hogy hazudnia kelljen. Hisz igazából nem szerelmes a fiúba.

A lány visszatért a szobájába. Gondolkodott. Mint mostanában olyan gyakran. Talán túl gyakran.

Apja késő délután hivatta. Nem szívesen bár, de a lány eleget tett a kérésnek. Vagy inkább parancsnak.

- Kislányom! Foglalj helyet! - invitálta a lányt.

- Miért hívtál? - Lola hamar túl akart lenni ezen a beszélgetésen, így gyorsan a tárgyra tért.

- Beszélgettem a vőlegényeddel. Kitűztük az esküvő időpontját. Két hét múlva tartjuk. Addigra mindent elő kell készíteni: a dekorációt, a menüt, a ruhádat és a vendéglistát.

- Ezek mind az én feladataim lesznek?

- Nem neked csak a dekoráció színeit és a menüt kell kiválasztanod.

- Értem. És a ruha, meg a vendéglista?

- A vendéglista az én, és a vőlegényed anyjának a feladata. A ruha pedig már meg van, neked csak fel kell próbálnod.

- És mikor kell elkezdenem a szervezést, készülődést?

- Akár már most - Lola elhúzta a száját.

Az elkövetkező napok egy hatalmas káosszá olvadtak össze. Szervezés, ruhapróba, díszítés, menü összeállítás, látogatások különböző fontos embereknél, újabb ruhapróba, és minden ami egy esküvőt megelőzhet.

Az első ruhapróbán Lolát felállították egy kis emelvényre. Az egyik szobalány behozott egy dobozt, amiből előhúzott egy hófehér menyasszonyi ruhát. A háta csipkés anyagból volt, a mellrészén szintén csipke fedte a fehér selymet. A ruha derékban húzott volt, és lefelé bővült. Egyszerű, mégis gyönyörű.

A lánynak nagyon tetszett. Igaz, hogy az elején félt attól, hogy valami óriási, uszályos ruhakölteményt erőltetnek rá. Most hatalmas megkönnyebbülés volt számára, hogy egy igazán szép ruhát kapott.

A herceg pont akkor érkezett a szobába, amikor a lány már felvette a ruhát.

- Nagyon csinos vagy ebben a ruhában!

- Köszönöm - mosolygott, talán most az egyszer őszintén Lola. - De miért szeretted volna, ha ezt a ruhát venném fel? Azt hittem, valami nagy flancos ruhát kell felvennem.

- Tudod, ezt már a nagyanyád is esküvői ruhának használta. Anyád is azt szerette volna, ha te is azt veszed fel erre az alkalomra, amit ő is. Ez az anyag már családi ereklyének számít.

- Köszönöm. Igazán örülök neki, hogy ebben házasodhatok - a lány ezt alig észrevehető gúnnyal mondta, megnyomva a 'házasodhatok' szót.

A további előkészületek villám sebességgel teltek el. Az idő egyre kevesebb lett. Egyre közelebb került az esküvő ideje.

Lola is egyre idegesebb lett. Bízott a terve sikerében, mégis volt egy kis kockázati tényező.

Elérkezett a ,,nagy nap''. Már minden készen állt. Amikor már csak pár óra volt hátra, Lolát elkezdték előkészíteni. Felöltöztették, megfésülték, kisminkelték.

Az elkészülés után a lány mindenkit kiküldött a szobából. Leült az asztalhoz, és megírt két levelet, majd azokat letette a kis fésülködő asztalkához.

Már csak egy óra volt hátra.

Lola felállt. Óvatosan lelopakodott a lépcsőn, és kilesett az ajtón a folyosóra. Majd gyorsan visszahúzódott, mert éppen arra haladt el az apja egy csoport értelmiségi körében. Amikor elmentek a lány kislisszolt az ajtón. Elszaladt az egyik hátsó bejárathoz. Kilopakodott rajta, majd gyorsan elindult a kikötő irányába.

~~~~~

A nagyteremben az emberek tűkön ülve várták a menyasszonyt. A díszítés fantaszikus lett. A székeket fehér rózsákkal és levendulákkal ékesítették fel. Mindenhol ez a két szín, a lila és a fehér dominált.

Ekkor felhangzott a zene. Mindenki az ajtó felé fordult. Ott azonban semmi nem történt. Az ajtónállók rezzenéstelenül álltak a helyükön. Pár perc után mindenki türelmetlenkedni kezdett. A vőlegény feszengett, az örömapa és a báty kérdőn nézett egymásra.

Daniel felpattant. Végigsietett a széksorok közötti szabad helyen. Feltépte az ajtót, és kiviharzott a teremből.

Bent rögtön megindult a duruzsolás. Mindenki találgatott, vajon miért késik a menyasszony? Megszökött volna? Nem, azt biztos nem. Talán rosszul lett? Nem valószínű. Még nem készült el mindennel? Lehetséges. Talán már épp úton van? Ez lesz a helyes ok.

Kinyílt a nagyterem ajtaja. Mindenki odakapta a fejét. Azonban ott csak egy nagyon feldúlt és ideges Danielt láttak. A férfi az apjához sietett. Kezében egy fehér papírlapot szorongatott.

Levelet hagyott! Tehát megszökött!

Daniel átnyújtotta a hercegnek a levelet. Annak, minél tovább olvasott, annál felhősebb lett az arca. Eric kétségbeesetten lépett melléjük. Róla szinte mindenki elfelejtkezett. Neki is odaadták a papírt. A királyfi arcáról, a levél elolvasása után, semmilyen érzelem nem volt leolvasható. Daniel egy másik, bontatlan borítékot is átadott a fiúnak. Ő azt olvasatlanul a zsebébe gyűrte, majd elhagyta a termet.

- Megkérek mindenkit, hogy térjen vissza a szobájába - kezdte beszédét a herceg. - Sajnos a mai napon nem lesz esküvő. A lányom nincs erre alkalmas állapotban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy véglegesen elmarad a szertartás. A további fejleményekről mindenkit értesíteni fogunk.

Az emberek morgolódva hagyták el a termet. Daniel szinte azonnal a szobájába ment. Az íróasztalánál ülve próbálta meg megérteni a huga levelében írtakat.

Ez állt a levélben:

Drága Daniel!
Borzasztóan sajnálom, hogy elmentem és otthagytalak téged, ezzel szégyent hozva magamra, rád, a népemre és a családunkra. De meg kell értened, hogy nem tudtam volna hozzámenni ahhoz a férfihoz. Nem szeretem, és én szerelem nélkül képtelen lennék házasságban élni. Tudom, hogy te csak jót akartál nekem, de az érdekházasság nem nekem való. Remélem a majdnem férjem és a családja, valamint te is megbocsátasz nekem. Remélem, ez a cselekedetem nem vezet háborúhoz. Ha ez mégis bekövetkezne, ígérem, azonnal visszatérek tisztázni a helyzetet.
Sajnos túl sokáig nem voltam hercegnő, ezért most nem tudom teljesen átérezni tetteim komolyságát, súlyát, azoknak következményeit.
Kérlek, semmiképpen ne keress! Elmegyek, de ha minden jól alakul, akkor még viszontláthatjuk egymást.
A szerelmet keresem. A szerelmet, amit ez a házasság nem adhatott volna meg nekem. Azt a férfit, akibe már régóta szerelmes vagyok. Nem mondom meg neked, hogy ki az, mert nem akarom, hogy miattam kerüljön veszélybe.
Remélem, meg tudsz érteni.
Ígérem, hogy vigyázok magamra!
Sokszor ölel és csókol a te szerető hugod:
Lola

~~~~~

A lány eközben a városon rohant keresztül. Szerencsére a legtöbb ember a kastély parkjában várakozott, mivel megígérték a népnek, hogy láthatják az ifjú párt. Lolának így nem kellett végigsettenkednie a városon, attól félve, hogy meglátják.

A kikötőbe igyekezett. Hajóval akart elmenni a szigetről. És már ki is találta melyik hajóval fog utazni. Végigsietedt a rakparton. Szemével a Hullámtörőt kereste. Természetesen ezt a hajót választotta. Hiszen itt régi barátai vannak. Más talán nem is lenne hajlandó elvinni. Már csak az kell, hogy még a kikötőben legyenek.

Meg is pillantotta a hajót. Felszaladt a pallón, és máris a fedélzeten találta magát. Ott csak néhány matróz lézengett, de még ők sem vették észre.

Lola a szemével Philipet kereste. A fiú éppen neki háttal állt, a tengert nézte. A lány mögé lépett és megkocogtatta a hátát.

- Igen? -fordult meg a fiú.

- Csak én vagyok az, Phil.

- Szia! Minek köszönhetem a látogatást! És miért van rajtad esküvői ruha? - húzta fel a szemöldökét a fiú.

- Ez egy hosszú történet. Majd mindent elmesélek. A lényeg, hogy éppen most házasodok.... De nem tudnál kölcsönadni valami ruhát?

2017. 07. 13.