Lola reggel kipihenten ébredt föl. Annak ellenére, hogy az éjszaka igen rövid volt számára, nem érzett semmilyen fáradtságot. Kipattant az ágyból és a szobalány által előkészített halványsárga ruhába belebújva elindult megkeresni a bátyját.

Daniel éppen az egyik folyosón igyekezett a dolga után.

- Daniel! - kiáltott utána a lány.

- Lola, épp téged kereslek.

- Nekem is van feladatom a mai napra?

- Igen van. Neked kéne megtervezni a bálterem dekorációját. Menni fog?

- Persze, hogy menni fog. Minek nézel te engem? - kérdezte felháborodottan a lány.

- Jól van. Csak kérdeztem - emelte fel mindkét kezét a férfi. - De akkor én megyek is.

- Daniel... - szólt egy kicsit bátortalanul Lola.

- Mondjad! - nézett hátra a válla felett a megszólított.

- Van valami témája a bálnak? Vagy olyan lesz a dekoráció, amilyet én szeretnék?

- Te döntesz. Most minden úgy lesz, ahogy te szeretnéd.

- Ó, éljen! - lelkesedett be a lány. - Akkor én megyek is.

- Menjél csak. De aztán szép legyen a bálterem! Különben a népeknek nem fog tetszeni - Lola erre csak a szemét forgatta, majd elindult a bálterem felé. Azaz csak indult volna, ha tudja merre van.

- Ööö.... Daniel?

- Na, mit nem tudsz még? - kérdezte nevetve a férfi.

- Hát... Meg tudnád mondani, hogy merre van a bálterem?

- Na gyere te kis butus! - a válasz erre mindössze egy gyilkos tekintet volt. - Megmutatom.

A bálterem sokkal nagyobb volt, mint Lola gondolta. Legalább 100 ember is beférhetett ide. A hatalmas kétszárnyú ajtóval szemben, a terem túlsó felén, egy lépcsősor vezetett le egy kisebb erkélyszerűségről. Az egyik falon végig ablakok húzódtak, és minden másodikhoz egy kisebb erkély is tartozott. Az ablakokat kétoldalról sötétkék függönyök keretezték. A falakat halványzöld tapéta fedte, melyeket sötétebb árnyalatú virágok díszítettek. A padló valami fényes anyagból, talán márványból készült.

- Te arról a lépcsőről fogsz bevonulni - mutatott Daniel a terem túlsó felére. - De most itt hagylak. Díszítsetek csak - utalt a férfi a teremben ácsorgó szobalányokra és udvarhölgyekre.

- Köszi Daniel.

- Nincs mit. De nekem most mennem kell. Majd még mindenképpen találkozunk a bál előtt.

Lola nagy sóhajjal fordult a rá várakozó asszonyok felé. Ötlete sem volt, hogyan díszítse föl a termet, és egyáltalán hogyan fogjon hozzá.

- Nos hölgyeim! Akkor akár neki is állhatnánk.

Ekkor legalább hárman is megrohamozták. Az egyik kérdése a lampionok, másiké a szőnyeg színére vonatkozott. Volt aki a világítás felől érdeklődött. Mások az erkélyek díszítésére vonatkozó kérdésekkel bombázták.

Lola mindegyikre hősiesen megpróbált válaszolni, de ez nem mindig volt könnyű. Néha a nők nemtetszésük jeleként a fejüket csóválták. Talán nem mindig a megfelelő dolgot választottam? De Daniel azt mondta, hogy ma minden úgy lesz, ahogyan én akarom.

Végül nagy sokára (pár órás szenvedés után, legalábbis a lány így látta) végeztek a bálterem díszítésével. Lola elégedetten nézett körül. Egész jó lett. Szeme sarkából látta, ahogy a nők is meglepetten, de elégedetten néztek körbe.

Már épp indult volna pihenni, amikor megállították.

- Kisasszony hová megy? Még az ebédlő és a menü is hátravan.

- Ó, hogy az a... - mormogott az orra elé egy káromkodást. Még szerencse, hogy ezek az udvarhölgyek nem hallották. Lenne is itt nagy botránkozás! - El is felejtettem, de már megyek is - mondta kedvesen egy kényszeredett mosoly kíséretében.

Átmentek a szomszédos ebédlőbe, ahol három, 40 személyes asztal volt felállítva. Már mindenhol ott volt a teríték, már csak a szalvéták és a virágok hiányoztak.

- Kisasszony, a lila vagy a bordó szalvétát tegyük föl? - kérdezte tőle az egyik cseléd.

- A lilát - bökött a levendulaszínű anyagra a lány. A nő apró fejcsóválassal ment intézkedni, de hangosan nem szólt semmit.

- És milyen virágokat tegyünk az asztalra?

- Mik a választási lehetőségek? - kérdezett vissza Lola.

- Rózsa piros vagy sárga változatban, narancsszínű tulipán, levendula, gerberák mindenféle színben - sorolta egy fiatal lány.

- Hm. Csak ezek vannak?

- Igazából nem...

- Akkor légy szíves, mutasd meg nekem az összes virágot - szakította félbe Lola a lányt.

- Értettem, kisasszony. Kövessen.

Kimentek a palotából, és egy szép nagy virágoskertbe mentek be. Itt annyiféle színű és fajtájú virág volt, hogy Lola csak a fejét kapkodta. Itt bizony nem lesz könnyű választani. A lány körbesétált az ágyások és virágládák között, közben pedig a virágokat szortírozta: ez semmiképpen sem, ez talán, ez biztosan kell....

Végül jó 20 perces válogatás után csupa kék és lila virágokat helyeztek az asztalra. Így az aranyszínű evőeszközökkel, aranyszélű tányérokkal és a fehér terítőkkel, valamint a levendulaszínű szalvétákkal nagyon szépen festettek.

- Már csak a menüt kell jóváhagynia, kisasszony - nyújtott a lány felé egy lapot egy főkötős asszonyság.

Lola gyorsan átfutotta az étlapot. Barackkrémleves, előételnek kis húsgolyók mártással, főételként sült pulyka ánizzsal, valamint disznópecsene olajban sült, apróra vágott burgonyával, majd desszertnek vaníliapuding eperrel. Italnak vörösbor, limonádé és barackturmix. Hm, nem is rossz, egyet kivéve...

- Rendben van. Egyetlen dolgot azonban szeretnék megváltoztatni. A desszert legyen inkább csokoládétorta. De csak, ha nem gond.

- Persze, hogy nem kisasszony. Epret is parancsol hozzá?

- Igen, az maradhat. Akkor mindennel végeztünk? - kérdezte reménykedve.

- Igen, kisasszony. Itt végzett.

Lola szó szerint kimenekült a bálteremből. Végre egy kis nyugalom... Persze, meg ahogy azt elképzelete. A folyosókon annyi ember nyüzsgött, amennyit mióta partra lépett nem is látott. Őrület ez a nyüzsgés. Kell valami nyugodt hely, de gyorsan!

A lány minden ajtón benyitott, de a legtöbbet azonnal be is csapta (vagy a bent lévő tömeg miatt, vagy a helyiség használata miatt - értsd: pl. mellékhelyiség). Sok ajtót pedig egyáltalán kinyitni sem tudott.

Végre, sok, hosszú perces keresgélés után az egyik ajtó egy csendes és üres(!) terembe nyílt. Gyorsan besurrant, majd becsukta az ajtót. Lecsúszott a fal mellé, és percekig csak csukott szemmel élvezte a csendet.

Csak amikor kinyitotta a szemét, vette észre, hogy a könyvtárba tévedt. Naná, hogy itt csend van! Felállt, majd elindult a polcok között. Hiszen ez rengeteg kötet! Akár több ezer is lehet!

Lola nem igazán szeretett olvasni. De nem is ez a helyes kifejezés! Igazából azzal sincs teljesen tisztában, hogy tud-e egyáltalán olvasni. Hiszen 6 évesen csak nem tanítják meg az embert olvasni! Utána meg esélye sem volt arra, hogy megtanuljon.

Ennek ellenére leemelt egy nem túl vastag könyvet a polcról. Nem baj, attól még, hogy el nem olvasom, még megnézhetem őket. Letelepedett egy olvasófotelbe, és kinyitotta a könyvet.

Legnagyobb meglepetésére el tudta olvasni. Ezek szerint még itt megtanították rá. De kész csoda, hogy eddig nem felejtette el!

De nem is törődött ezzel tovább. A könyv olyan izgalmasnak bizonyult, hogy pillanatok alatt teljesen belemerült. Valami történelmi könyv lehetett. Tele volt csataleírásokkal, és elemzésekkel.

~~~~~

Akkor riadt fel legközelebb, amikor valaki közvetlenül fölüle szólt rá.

- Hahó, Lola! Itt vagy?

A lány ijedten kapta fel a fejét. De azonnal megnyugodott, amikor csak Danielt látta az arca előtt integetni.

- Igen itt vagyok. És most már figyelek is - vigyorgott pimaszul a férfira.

- Már mindenhol kerestünk, nem hallottad? De miket is kérdezek? - nézett színpadias mozdulattal a plafonra Daniel. - Hiszen még azt sem hallottad meg, amikor a füled mellett kiabáltam hozzád.

- Na elmondod mit akarsz, vagy olvashatok tovább? Épp a legizgalmasabb résznél tartok - nézett várakozón bátyjára a lány.

- Mindegy. Szóval két óra múlva kezdődik a bál. És ha nem akarsz elkésni, akkor futva igyekszel a szobádba készülődni.

- Már miért késnék el? Hiszen csak fölkapok valamit, aztán kész is.

- Látszik, hogy elég régen voltál már bálon. De nincs időnk beszélgetni! Igyekezz!

- Jól van! Megyek már! De még mindig nem értem.

Később kiderült, hogy Danielnek igaza volt. Már csak fél óra kellett a vendégek érkezéséig, és Lola szinte még sehol sem tartott.

Először egy gyönyörű bordó ruhát vett fel, amely kihangsúlyozta az alakját. Semmi dísz nem volt rajta, kivéve, hogy a ruha derekán egy fehér selyemöv volt. A lány külön örült az egyszerű ruhának. Igazából már a ruhaválasztás sem volt könnyű, már ezzel elment fél órájuk. Hiszen a szobalányok mindenképpen valamilyen habos-babos, esetleg csili-vili ruhát akartak ráerőltetni. De Lola keményen ellenállt, és végül nyert is.

Ezután jött a haja. A lány nagy riadalmára a terv szerint föl kellett volna tornyozni. Amikor azonban elkészült a frizura, mindenki elszörnyedt. Valami borzalmasra sikeredett. Gyorsan lebontották, és Lola akarata megint győzedelmeskedett. A lány haját egyszerűen csak begöndörítették, majd hagyták a vállára omlani. Néhány tincset azonban hátrafogtak, és apró fehér rózsákat tűztek bele.

És ekkor jött a smink. Itt, a lány minden tiltakozása ellenére, a szobalányok akarata érvényesült. Sötétvörös rúzs, egy kis szemhéjpúder, a szemöldök és szempilla kihangsúlyozása, de az  arcpirosítóra, szerencsére, nem volt szükség.

Cipőnek egy fehér, lapos talpú topánkát vett fel. Kezébe pedig egy csodálatosan szép, fehér legyezőt kapott.

Az összhatás elképesztő lett. Lola, amikor belenézett a tükörbe, nem is ismert magára. Ott egy gyönyörű hercegnőt látott, míg belül nem érezte magát annak.

- Mégis igaza volt a kisasszonynak. Ez a ruha sokkal jobban illik magához, mint az a másik - ismerte be az egyik fiatal lány.

- De nektek is igazatok volt. Ehhez csak ez az erősebb smink illik.

- A lényeg az eredmény. És az fantasztikus lett. Az összes fiatalember magát fogja csodálni, míg a hölgyeket csak a sárga irigység marhatja - kuncogott egy másik szobalány.

Lola elgondolkodva nézett maga elé. Talán ennek a bálnak van egy olyan célja, amiről őt nem tájékoztatták. A házasság. Hiszen minden hercegnőnek a lehető legjobb partit kell kifognia. Elhúzta a száját. Semmi kedve nincs bármilyen elrendezett házassághoz. Az meg hogy beleszeressen valakibe, szinte lehetetlen, hiszen az ő szívét már elrabolták. Bár ez a választás meg az udvarnak nem tetszene. Itt valaki mindenképpen elégedetlen lesz. De az biztosan nem én leszek, emelte fel dacosan a fejét.

~~~~~

Daniel a kapuban állt, és a vendégeket fogadta. Kedvesen köszöntött, majd a bálterem felé irányított mindenkit. Lassan mindenki megérkezik, és elkezdődik a bál. Valószínűleg már Lola is elkészült.

Amikor már mindenki a teremben volt, becsukták az ajtókat. Az inasok frissítőket szolgáltak fel. Az egész terem a beszélgetések hangjától duruzsolt.

- Azt beszélik, előkerült a hercegnő! - susogta egy asszonyság, hangos legyezőcsattogtatás közepette.

- Ne mond! Erről még nem is hallottam - meresztett nagy szemeket egy hihetetlenül vékony asszony.

- Dehogynem. És mivel most 18 éves, lassan férjhez kell mennie - mondta jelentőségteljes pillantások közepette az előbbi nő.

- Ó - pillantott a vékony hölgy egy csoport felé, ahol történetesen csak fiatalemberek álltak.

- Bár nem tudom, ki lenne hajlandó elvenni egy elvadult és csúnya hercegnőt. Mert bizonyosan az ennyi távollét után.

- Szegényke. Csak nehogy vénlány maradjon. Annál rosszabb nincsen - sóhajtott valaki.

- Még azt is beszélik - húzódott közelebb a másik nőhöz a legyezős asszonyság. - Hogy kalózkodásnak állt az utóbbi időben.

- Istenem! Ezek után csoda, ha valami gazdag vénember elveszi. Micsoda csapás! - sopánkodtak.

Ekkor azonban az egész bálterem elcsendesedett, így a két csevegő hölgy is arra fordult, amerre mindenki nézett.

- Bejelentem Lilien Otília Levendula Aurora Carnom hercegnőt!

A lépcső tetején egy gyönyörű fiatal lány jelent meg. Az egész termen halk morajlás futott végig.

- Ez ő!

- A hercegnő!

- Hát visszatért!

- És milyen szép! - ilyen és ehhez hasonló mondatok hagyták el az emberek száját.

A lány méltóságteljesen vonult le a lépcsőn. Az egész mozgása olyan kecses volt, minta az elveszett 12 évet is egy palotában töltötte volna.

A fiatalemberek kihívóan tekintgettek egymásra. Arcukon ez látszott: biztosan az enyém lesz! Az anyák halkan ezt rebegték: a lehető legjobb parti, gazdag és még szép is! Az apák is elégedetten szemlélték: biztos az én fiamat választja, az enyém a legjobb választás. Egyedül a fiatal lányok bosszankodtak: elveszi előlünk a jó házasság lehetőségét!

Lola nem törődött ezekkel a tekintetekkel. Miután leért egyenesen az apjához és a bátyjához ment. Mikor felcsendült a zene Daniel karjába kapaszkodva kezdte meg a táncot.

- Boldog szülinapot! Gyönyörű vagy! - suttogta huga fülébe a férfi.

- Tudom - nézett a szemébe a lány. - Hiszen minden férfi engem bámul. Ez nem lehet véletlen - kuncogott.

- Hát nem, ez nem lehet - Daniel elkomorodott.

- Mi a baj?

- Semmi.

- Na! Én látom, hogy valami bánt. Mondd el kérlek!

- Nem akarlak megint elveszíteni! - fakadt ki a férfi.

- Nem fogsz. Ígérem!

- Dehogynem! Ez a bál csak azért van, hogy apa jó férjet foghasson neked. És neked ebbe sajnos nem sok beleszólásod lehet. Amint látom, már legalább öt kérőjelölted is akadt - mutatott a terem különböző pontjain álló, de mind a lányt bámuló férfira.

- Hidd el, ha egy kicsit is rajtam múlik, nem fogok egyhamar férjhez menni. Semmi kedvem hozzá - mondta dacosan a lány.

- Azt elh... - Danielt félbeszakította egy magas, és kimondottan jóképű férfi.

- Lekérhetem? - kérdezte udvariasan.

Daniel arrébb lépett, és meghajolt a lány felé. Lola pukedlizett, majd ebbe az ismeretlen férfibe kapaszkodott ismét.

- Engedje meg kisasszony, hogy bemutatkozzak - kezdte egy kifogástalan úriember modorával. - Én Robert herceg vagyok, a Gallon Hercegség örököse.

- Igazán örvendek. Aurora hercegnő vagyok, de ezt nyilván tudja.

Tánc közben folytatták az udvarias csevelyt, miközben Lolát állandóan lekérték, míg végül már egy olyan férfi sem maradt a teremben, akivel ne táncolt volna. Mindegyikkel beszélgetnie kellett tánc közben, de némelyik olyan unalmas volt, hogy a lány úgy érezte, menten elalszik.

Kész csoda volt, hogy amikor véget ért a zene, senki sem jött oda hozzá, hogy újra táncba vezesse. Lola ezt hatalmas megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hiszen már borzasztóan kifáradt. Az egyik arra járó inastól el is vett egy pohár pezsgőt, majd egy hajtással kiitta.

- Látom valaki eléggé kifáradt - hallott közvetlenül maga mellől egy hangot.

Lola ijedten kapta fel a fejét. Mellette egy hozzá hasonló korú fiú ült. Eddig észre sem vette.

- Hát igen. Tudod, ha valaki egész este táncol, az előbb-utóbb kifárad.

- Megértem. De azért még egy tánc belefér?

- Talán.

A fiú kezét fogva visszatért a táncparkettre.

- Boldog születésnapot! Bár gondolom már sokan mondták neked.

- Á nem. Csak a bátyám.

- Még az apád és az udvarlóid sem?

- Nem, csak te...

- Ó, bocsánat, még be sem mutatkoztam. Eric herceg vagyok. Rupert király fia.

- Várjunk csak! Te vagy a királyi trón várományosa??

- Nem. Az a pozíció a bátyámé. Én csak akkor lehetnék király, ha ő meghalna. De ez remélhetőleg nem fog bekövetkezni, mert én pocsék király lennék.

- Ne mondj ilyet! Biztos jó király lennél!

- Honnan tudod? Még nem is ismersz.

- Hát csak tudom. Női megérzés - kacsintott a fiúra.

- Na és milyen érzés, hogy most minden rólad szól? - érdeklődött Eric.

- Nem túl jó. Főleg amikor bizonyos férfiak olyan kéjsóvár tekintettel méregetnek. Ezen kívül nem rossz. De lenne egy kérdésem.

- Na mondjad!

- Szerinted milyen a dekoráció? - kérdezte aggodalmas hangon Lola.

- Szerintem nagyon szép - nézett körbe a fiú. - Miért?

- Hát tudod én terveztem... És nem voltam benne biztos, hogy jó lett.

- Ne butáskodj! Ha neked tetszik, akkor jó és kész. Mindenki más megtarthatja az ellenkező véleményét.

- Köszi, ez most nagyon jól esett - mosolygott rá Ericre.

A körülöttük állók mind őket nézték. A nők és férfiak egyaránt irigykedve.

- Gyere, igyunk valamit - hívta Eric a lányt.

Mindketten leültek egy-egy székre. A lány nagyon jól érezte magát a fiú társaságában.

- Hölgyeim és Uraim! - állt fel a herceg. - Megkérek mindenkit, hogy kövessen. Most egy kalózakasztást fogunk megtekinteni. Közösen átmegyünk a sziklaperemre, utána pedig a vacsorára kerül a sor.

- Most komolyan! Egy akasztás után kinek van étvágya? - kérdezte Lola.

- Ezen már én is gondolkodtam - nevetett fel a fiú. - Na gyere, menjünk.

Lola a fiúba karolva indult el a tömeg élén. Előttük csak a herceg és Daniel mentek. Pár perces séta után meg is érkeztek a sziklaperemhez.

Ez egy olyan természet alkotta terület volt, ami a tenger fölé magasodott. Alatta nagyon mélyen morajlott a tenger. Egy kicsit magasabban, egy köves részen voltak felállítva az akasztófák. A kalózok még nem voltak itt.

Amikor mindenki elhelyezkedett egy elzárt területen, beengedték a város lakóit, hiszen egy ilyen látványosságból senki sem maradhat ki.

A kalózokat egymás után, megkötözve, katonák sorfala között vezették a vesztőhely felé. Ezek szerint nem sikerült megszökniük, gondolta elkeseredetten Lola. Egy kicsit megszorította Eric kezét, mire ő bátorítóan mosolygott rá. Bár nem azért gyengült el, mint a fiú gondolta.

A kalózokat bevezették az akasztófák alá. Mindegyiknek a nyakára illesztették a kötelet.

- Utolsó mondanivaló vagy kíváság? - kérdezte a herceg.

- Nekem lenne! - mondta egy határozott hang.

- Tessék! - intett a kezével a férfi.

- Szeretném, ha a hercegnő idejönne hozzám és mondhatnék neki valamit négyszemközt.

A herceg felháborodásában csak hápogni tudott. Hogy merészeli ez a kalóz!

- Rendben - húzta ki magát a hercegnő. És még mielőtt bárki megállíthatta volna elindult a férfi felé. Gondolom azt már kitaláltátok, hogy ez a merész felszólaló Nikolas, a kalózkapitány volt.

- Mit szeretnél mondani nekem? - állt meg a férfi előtt a lány.

- Csak látni szerettelek volna, még így utoljára.

- Igazán? Csak ezért? - a lány hangja egy kicsit megremegett. Tényleg látni akarta? Vagy csak jött egy ötlet, hogy húzza az akasztást? A bolondját járatja vele, vagy komolyan gondolta?

- Hát ha csak ennyit akartál mondani, akkor én megyek is.

- Várj még! Szeretném ha elengednél - nézett a férfi a lány szemébe. Lola megremegett. Ez most mit akar jelenteni? Talán tudja, hogy beleszeretett? De honnan tudná? Viszont erre most valamit válaszolnia kell.

A lány hirtelen szorosan Nikolas elé állt. Kicsit felágaskodott, hogy a feje egy vonalban lehessen a férfi fejével. Majd egy hirtelen mozdulattal megcsókolta.

Az egész sziklaperem elcsendesült. Egy hercegnő megcsókolt egy kalózt! Ráadásul önszántából! Ilyen botrányt!

Amikor elváltak, a férfi szomorúan elmosolyodott.

- Ajaj, így még nehezebb lesz elengedned. De ígérd meg, hogy nem fogsz keresni!

- Ezt most nem értem.

- Majd megérted. Ígérd meg!

- Ígerem, de mi... - Lola nem tudta befejezni a mondatot, mert a kalóz egy erőteljes lökéssel arrébb taszította.

A következő pillanatban kiszabadította a kezeit. Elvágta a nyakán lévő kötelet, majd a tőrrel a mellette álló kalózhoz ugrott. Elvágta a köteleit, és szépen sorban kiszabadított mindenkit. Ez az egész olyan rövid idő alatt zajlott le, hogy a nézőseregnek reakcióra sem volt ideje.

- A viszont látásra - kurjantotta Nikolas. A kalózok a sziklaperem széléről a tengerbe vetették magukat.

2017. 06. 27.