Az idő gyorsan eltelt. A Hullámtörő matrózai alig akartak kifogyni a kérdésekből, Lola pedig nem győzött mindegyikre válaszolni. Egyedül azt a tényt hagyta ki, hogy ő a hercegség elveszett hercegnője.
A lány egyszer csak azt vette észre, hogy a nap már lemenőben van.

- Sajnálom fiúk, de nekem most mennem kell.

- Ó, de azért még jössz majd, ugye?

- Megpróbálok. Nagyon jó volt veletek ez a délután. Meg úgy az egész idő, amit együtt töltöttünk.

- Nekünk is egy élmény volt. Reméljük, még találkozunk valamikor - harsogták kórusban.

Lola lassan hagyta el a hajót. Gondolataiba merülve sétált át a városon. Észre sem vette, és már is a palotánál volt.

Találomra elindult az egyik folyosón. Néhány perces séta és bolyongás után, az egyik ajtó mögül hangokat hallott kiszűrődni. Óvatosan odalopakodott az ajtóhoz, majd hangtalanul résnyire nyitotta.

- ... a kalózokkal? - kérdezte egy ismerős férfihang.

- Természetesen kötelet kapnak - válaszolta egy másik, szintén ismerős hang.

- Rendben. És mikor hajtjuk végre az akasztást?

- Holnap este, még sötétedés előtt, a sziklaperemen.

- Értettem apám - mondta Daniel. - És a bál?

- Úgy lesz a program, hogy a bálozók kivonulnak megtekinteni az akasztást, és utána következik a vacsora.

- Rendben.

- Hol van Aurora? Mióta a szobájába vonult, nem is láttam - váltott témát a herceg.

- Lement a kikötőbe, de most már bármikor visszaérhet. Azt mondta, hogy vacsorázni már velünk fog.

- Miért ment a kikötőbe? - ráncolta a homlokát a férfi.

- Azt mondta, látott ott egy hajót, amin barátai vannak, és meg szeretné látogatni őket.

- De ugye nem egyedül ment?

- De igen. Azonban megígérte, hogy senkinek nem mondja el, hogy ő a hercegnő.

- Hm - a hercegnek ez láthatóan még így sem tetszett.

- Lassan ideje lenne a vacsorához indulni - Daniel nem szerette volna, ha az apja veszekedni kezdene. - Nem gondolod, apám?

- De, menjünk.

Lola ijedten kapta fel a fejét. Ha most kilépnek az ajtón, akkor rajtakapják a hallgatózáson. Ez viszont nem illik egy hercegnőhöz. Gyorsan elindult a folyosón. Éppen elkanyarodott, amikor meghallotta az ajtó nyikorgását. Huhh, ezt megúsztam. Most már csak az ebédlőt kell megtalálnom, gondolta.

Néhány perccel később meg is érkezett a keresett helyiségbe. Odabent a bátyja és az apja már a helyükön ültek, de a lány szerencséjere a vacsorát még nem tálalták fel.

- Jó estét! - köszönt a lány.

- Á, Aurora már meg is érkezett. Már éppen hiányoltunk. Nagyon csinos vagy ebben a ruhában.

- Gyere kislányom, foglalj helyet.

Lola az apja mellé, és Daniellel szemben ült le a hosszú, széles asztal mellé. Az egész olyan nevetségesen nézett ki, ahogy a közel 60 fős asztalnál mindössze hárman ülnek.

Vacsora közben a herceg kikérdezte a lányát az átélt kalandokról. Már majdnem befejezték az evést, amikor Daniel megszólalt.

- Még nem említettük neked, de holnap este egy bált fogunk adni a tiszteletedre. Mint minden évben, most is a születésnapodon tartjuk.

- Ez az esemény pedig még fontosabb lesz mint az eddigiek - vette át a szót a herceg. - Hiszen most 18 éves, azaz nagykorú leszel, valamint szerencsésen elő is kerültél.

- Egy bál lesz csak nekem? - Lola nem tudta, hogy megijedt a ténytől, vagy inkább örül ennek.

- Igen. És szeretném, ha te lennél a legszebb az egész bálon, úgyhogy most menj, pihend ki magad, mert a holnapi nap eléggé hosszú lesz - mondta a herceg, majd felállt és intett, hogy visszavonulhatnak.

- Daniel! - szólt az ajtón kilépve a lány. - Meg tudnád mondani, hogy merre van a szobám? Még nem igazán ismerem itt ki magam.

- Persze. Gyere csak, elvezetlek oda - mosolygott a férfi.

A lány alaposan megfigyelte az utat. Remélte, hogy legközelebb már egyedül is tud közlekedni ebben a hatalmas labirintusban. A szobájába vezető csigalépcső előtt elbúcsúzott a bátyjától, és elindult a toronyba.

Lola a szobában az ágyára ült. Nem volt kedve aludni, így a hallottakon gondolkozott.

Szóval a kalózokat holnap kivégzik. Ráadásul mindenki szeme láttára. Valamit tennie kell! Meg kell adnia nekik a lehetőséget a szökésre. De hogyan? Az ágyon fekve semmilyen ötlet sem jutott az eszébe, valamint a baldachinos ágy faragott teteje nem adott semmilyen ihletet.

Ekkor valamin megcsillant a lemenő nap fénye. Lola felpattant. Valami el van rejtve a faragványok között! A lány azonban hiába ágaskodott, nyújtózkodott, nem érte el azt a valamit. Csalódottan nézett körül a szobában valami használható után kutatva. Aztán hirtelen feltépte a gardrób ajtaját, és egy kis létrát húzott ki belőle. Szóval jól emlélezett, ezt a létrát látta, amikor bekukucskált a szekrénybe. Bár arról fogalma sem volt, mi lehet a haszna.

A létrát odavitte az ágyához. Felkapaszkodott a legfelső fokra és addig nyújtózkodott, amíg el nem érte azt a tárgyat. A lány lehuppant az ágyra, majd megnézte, mit is tart a kezében. Egy kagyló nyelű, gyöngyházfényű apró kis tőrt. Valószínűleg az élén csillant meg a fény. Biztos még kiskoromban kaptam. Milyen szép! De most mit kezdjek vele?

Lola felpattant, majd kiviharzott a szobából. Nagyszerű ötlete támadt. Gyorsan lerohant a lépcsőn, de az ajtó előtt lelassított. Óvatosan kikukucskált rajta, majd amikor meggyőződött arról, hogy senki sincs a közelben, kilépett a folyosóra.

Lassan, minden kanyart gondosan megfontolva, nehogy eltévedjen, indult el. Amikor megérkezett a főlépcsőhöz, körbekémlelt, de mivel nem látott senkit, gyorsan leszaladt a lépcsőn, majd ki a hatalamas kapun.

Balra fordult, majd egy kis ajtón belépve elindult egy lépcsőn lefelé. Csak jó irányba menjek! fohászkodott. A lépcső alján egy vasajtóba ütközött. Megrémült. Ugye nincsen bezárva? Óvatosan legyomta a kilincset. A balsejtelme beigazolódni látszott. Az ajtó zárva volt. Ezt nem hiszem el! toppantott dühösen.

A félhomályban körbetapogatózott. Hátha itt rejtették el valahol a kulcsot, hiszen nem kockáztathatja meg a zár feltörését. Éppen az ajtókeretet tapogatta végig, amikor valami halk csörrenéssel a lába elé esett.

Lehajolt, és legnagyobb örömére a kulcsot tartotta a kezében. Beleillesztette a zárba, majd elfordította. Az ajtó halk nyikorgással nyílt ki. Lola belépett a helyiségbe, az ajtót behajtotta, a kulcsot pedig zsebre tette.

Lassú léptekkel indult el a folyosón. Megborzongott, mert itt lent nagyon nyirkos és hideg volt a levegő. Elhaladt több rácsos ajtó előtt is, közben be-bepillantva rajtuk. Valakit, vagy valakiket keresett.

Az egyik leghátsó cellából több ember szuszogása hallatszott ki. Közelebb lépkedett, majd a megkönnyebbüléstől felsóhajtott. Ezek szerint jól gondolta. Közvetlenül a rácsok előtt megállt. Bentről semmi mozgás nem látszott. Ellenben az egyik sarokban mintha ült volna valaki. A lány azonban a sötét miatt nem tudta kivenni, hogy ki az.

Előhúzta zsebéből a tőrt. Pengéjén megcsillant a sarokban égő fáklya lángja. Erre a sarokban ülő alak felpattant, és két ugrással máris a lánnyal szemben, a rács túloldalán állt. A lány ijedten hárébb lépett. De aztán felismerte a férfit, Nikolas volt az.

A lány csörömpölve ejtette ki kezéből a tőrt, majd egy kis rúgással közelebb lökte a rácsokhoz.

- Sok szerencsét - suttogta, majd megfordult és gyorsan elhagyta a börtönt.

~~~~~

Lolának semmi kedve nem volt visszamenni a szobájába. Úgy döntött, megnézi a parkot. Lassan indult el, közben a gondolataiba merült.

Amikor legközelebb föltekintett, egy eldugott kis öbölben találta magát. A tenger halk morajlása megnyugtatta, és minden gondolatot kiűzött a fejéből. Odament az egyik part mellett álló fához, és leült a tövébe. Ekkor vette észre, hogy a fára egy deszka van erősítve két kötéllel. Egy hinta! Felpattant és odaszaladt hozzá. Pont úgy lehetett ráülni, hogy a tenger egyenesen vele szemben volt. Az apró hullámok a partot nyaldosták. Az égen az óriási telihold világított.

Olyan nyugodt volt itt minden! Távol mindentől, a problémáktól, a gondoktól, a fájdalmaktól. Itt olyan szabadnak érezhette magát. Nem mintha nem lett volna jó a palotában élni, de akkor is.

Elbóbiskolhatott, mert amikor legközelebb körbenézett a hold már lefelé haladt, és egyre világosabb lett. Gyorsan felkászálódott, hogy visszaosonhasson a szobájába. Nem lett volna jó, ha valakinek feltűnik ez az éjszakai kis kiruccanás.