Amikor behajóztak a kikötőbe, Lolát hatalmas izgalom kerítette hatalmába. Végre otthonra talált! Egy olyan igazira! A lány hihetetlenül boldog volt.

Daniel oldalán lépett a partra. A kalózokat mögöttük hozták, megkötözve. A lány mindig elszomorodott, valahányszor rájuk nézett. Hiszen ezek az emberek a barátai lettek. Mégha nem is alakult ki köztük igazán meghitt kapcsolat, akkor sem hagyhatja, hogy ilyen nyomorultul pusztuljanak el.

Ekkor az egyik dokkban egy ismerős hajót pillantott meg. Csak nem a Hullámtörő az? De igen! Az első hajó, amelyre életében lépett, amin elkezdődtek a kalandjai. Amin az első igazi barátait szerezte! Valamikor muszáj lesz meglátogatnia őket! Vicces lesz, amikor rájönnek, hogy nem fiú vagyok, kuncogott.

A kikövezett úton mentek végig. Az emberek kisebb tömegként vették körül őket, az út két oldalán állva. Néhányan ujjal mutogattak a megkötözött kalózokra. Voltak akik leköpték őket, de ennél többre nem merészkedtek, az állig felfegyverzett katonák miatt. Pár ember észrevette a herceg mellett sétáló lányt is. Összesúgtak egymás között. Ki lehet ez a lány? Talán ő is kalóz? Vagy valakije a hercegnek? Esetleg a szeretője?

Lola tudomást sem vett az emberekről. Nézelődött, és valami ismerős dolog után kutatott. Azonban, legnagyobb sajnálatára, semmi ilyesmit sem talált.

Lassan elérkeztek a kastélyhoz. Az egész épület gyönyörű volt. Kőből épült, tornyokban gazdag erődítményként tornyosult az érkezők fölé. A tetők zöldes színben játszó cseréppel voltak kirakva. Az egész kastély hatalmas ablakokkal volt tele. Az épület előtt egy kis parkféleség helyezkedett el. A gyep gyönyörűen sima és mindenhol egyforma magas volt. Körülötte egy hatalmas erdő terült el.

A kalózokat egy oldalajtóhoz terelték, ami valószínűleg a börtönökhöz vezethetett.

Daniel bevezette a lányt a kastélyba. Föl a főlépcsőn, át néhány folyosón. Majd egy hatalmas, kétszárnyú ajtó előtt álltak meg.

- Most bemegyünk a trónterembe, és akkor találkozhatsz apánkkal. Rendben? - kérdezte a férfi.

- Azt hiszem.

Az ajtónállók kinyitották az ajtót, és Lola egy hatalmas, gyönyörű teremben találta magát. Az ajtótól a trónig egy vörös bársonyszőnyeg vezetett. A falakon hatalmas ablakok sorakoztak. A plafonon három, óriási üvegcsillár függött. Bennük egyenként nagyjából 1000 gyertya éghetett. A trón egy nagy, faragott szék volt. (Bár közel sem annyira díszes, mint a királyé lehet.) Ülőkéjét és a karfákat a bordó bársony tette kényelmesebbé. Mögötte egy hatalmas olajfestmény volt, mely egy tekintélyes és tiszteletet parancsoló férfit ábrázolt. Hosszú fekete haja, csillogó fekete szeme volt. Magas, izmos alakján a láthatóan méregdrága, de mégis egyszerű ruha tökéletesen állt. Vállán egy hosszú, kék palást lógott.

Ennek ellenére a trónon egy idősebb, őszülő hajú, de mégis fiatalos, erőt sugárzó férfi ült. Ő az apám, gondolta csodálattal Lola. A herceg felemelkedett ültéből, amikor fia közelebb ért. Daniel meghajolt, Lola esetlenül pukedlizett. A férfi kíváncsian szemlélte meg az előtte álló lányt.

- Na fiam, mégis elszántad magad a házasságra? - kérdezte huncut mosollyal. - Ki a szerencsés hölgy?

- Nem apám. Félreérted. Ez a hölgy nem a menyasszonyom, hanem egy sokkal különlegesebb személy.

- Most már igazán felcsigáztad az édeklődésemet. Ne hagyd abba, folytasd!

- Apám, bemutatom neked a tulajdon leányodat, Aurora hercegnőt.

A férfi elsápadt. Lelépkedett a trón előtt lévő pár lépcsőn, majd megállt Lola előtt. Remegő kézzel emelte fel a lány lehajtott fejét. A szemébe néhány könnycsepp gyűlt. Óvatosan lehúzta a lány válláról a ruhát. Arcára a megkönnyebbülés mosolya kúszott, majd átölelte a lányát.

- Kislányom! Azt hittem, sose láthatlak többé.

Lola visszaölelte az apját, és annak válla fölött hálásan rámosolygott a kissé hátrébb álló Danielre. Köszönöm, formálta ajkaival. A férfi visszamosolygott rá, majd megvonta a vállát. A herceg eltolta magától a lányt, hogy alaposabban szemügyre vehesse.

- Édesanyád gyönyörű szemét örökölted. Te is ugyanolyan szép vagy, mint ő amikor ennyi idős volt. Úgy örülök, hogy viszontláthatlak!

- Én is örülök uram... apám... - Lola segélykérően nézett Danielre. De az alig bírta visszafolytani a kitörni készülő kacagását, ezért nem is válaszolt.

- Az apád vagyok elsősorban, nem az urad.

- Értem. Csak nekem most minden olyan furcsa.

- Megértelek. De valószínűleg hamar vissza tudsz szokni ebbe a környezetbe. Legalábbis remélem. De most biztos fáradt vagy. Daniel majd megmutatja a szobádat - intett a fiának.

A férfi egy másik folyosóra vezette a lányt. Majd, egy kis kanyargás és séta után, megálltak egy kisebb, boltíves ajtó előtt. Lola izgatottan várta, hogy vajon milyen szobát kap. Azonban csalódnia kellett. Az ajtó egy lépcsősorra nyílt. Daniel elnevette magát a huga elkámpicsorodott tekintetét látva.

- Ne aggódj! Nagyon szép szobád van. Ugyan azt kapod, amelyik régen is a tied volt. A toronyban van.

- De ugye, nem a 6 éves cuccaimmal van tele? - kérdezte gyanakodva Lola.

- Nem. Apa minden évben, a szülinapodon átrendeztette a szobát a korod, és az akkori divat szerint. Mindig reménykedett abban, hogy visszajössz, és nem akarta, hogy egy nem megfelelő szobába érkezz.

Felmentek a toronyba. Lola összeszámolta, összesen 253 lépcsőfok fezet fel. A lépcső tetején megint egy kis boltíves ajtó zárta el az utat.

Amikor beléptek az ajtón, Lola szeme-szája elállt a csodálkozástól. A szoba gyönyörű volt. Az ajtóval szemben egy padlótól a plafonig érő, hatalmas ablak állt. A szélein a kék függöny egy csinos bársonyrózsával volt oldalra fogva. Az ablakból egy kis udvarra, az erdőre, és kicsit messzebb a tengerre nyílt kilátás. Az ablaktól jobbra helyezkedett el az ágy. Ez egy kétszemélyes, rózsaszín baldachinos csoda volt. Most szépen bevetve, halványkék díszpárnákkal várta, hogy visszatérő gazdája belevesse magát. Jobbra egy kis fésülködőasztalka volt, rajta mindenféle tégelyek, kenőcsök, szépítkező szerek. Az ablak bal oldalán egy teljes alakos tükör állt a falra helyezve. Mellette egy kis lépcsősor vezetett fel egy apró fürdőhelyiségbe. A lépcső túlsó oldalán egy óriási, kétszárnyú ajtó volt. Ez nyílt a gardróbba. A plafonról egy gyönyörű, de mégis egyszerű üvegcsillár lógott. A falakat halványlila tapéta fedte.

- Ez... Ez gyönyörű. Köszönöm! - ugrott bátyja nyakába a lány.

- Igazán nincs mit megköszönnöd. Ez a tiéd volt, és most csak visszakaptad.

- Nem baj. Attól még köszönöm - hálálkodott a lány. - Lehetne egy kérdésem?

- Persze. Akár több is.

- Hogy lehet az, hogy te is és apa is csak azután ismertetek föl bizonyosan, hogy lehúztátok a vállamról az inget?

- Tudod, a mi hercegi családunkban mindenkinek a születése napján egy tetoválást raknak a jobb vállára. Ez egy apró csillagot ábrázol. Ez a címerünkben is benne van, tulajdonképpen a jelképünk. Neked is van egy ilyened, ez biztosítja, hogy senki sem adhatja ki magát például neked. Mert erről a jelről csak az tud, aki megkapja. Még anya sem tudott róla, azt hitte, hogy csak egy anyajegy. Ez is csak a saját biztonságunkat növeli.

- Értem. Most azt hiszem nem lesz több kérdésem. De ha megis eszembe jut valami, azonnal megkereslek vele. Jó? Mert ne hidd, hogy valaha is békében leszel tőlem és a kérdéseimtől!

- Persze, de most magadra hagylak. Nemsokára bejön egy szobalány, és majd segít neked lefürdeni. Rendben?

- Igen. Jó lesz... Daniel! - szólt az éppen távozni készülő férfi után. - Kimehetnék a palotából, le a kikötőbe?

- Miért szeretnél elmenni? - ráncolta a homlokát a herceg.

- Tudod, láttam egy hajót, amin a régi barátaim vannak. Szeretném meglátogatni őket. Kérlek!

- Nem tudom ez mennyire jó ötlet. Egyedül egy hercegnő nincs biztonságban. Mert, javíts ki ha nem így van, de nem akartál kísérőket vinni, ugye? - a lány lesütött tekintete mindenre választ adott.

- De még senki sem tudja, hogy hercegnő vagyok. Ha nem mondom el, akkor nem leszek veszélyben.

- Rendben. De légy nagyon-nagyon óvatos. Egyszer már elvesztettünk. Nem akarom, hogy ez még egyszer megtörténjen.

- Ne aggódj! Tudok vigyázni magamra.

~~~~~

Egy óra múlva Lola már túl volt egy frissítő, forró fürdőn. A szobalány egy fiatal, nagyon kedves és segítőkész lány volt. De amikor Lola meglátta azt a ruhát, amit kiválasztott neki, felkiáltott meglepettségében.

- De Clara! Én ezt most nem tudom felvenni! - nézett szörnyülködve a habos-babos ruhakölteményre.

- De miért nem, kisasszony?

- Mert én most kimegyek a kikötőbe. Ott pedig még nem tudják, hogy a hercegnő visszatért. Ezért most a lehető legegyszerűbb ruhát add, kérlek!

Ez a ruha sokkal inkább elnyerte a lány tetszését. Egy egyszerű szabású, sötétzöld, bokáig érő ruha volt.

- Na ez már sokkal jobb! Tudtam, hogy te megtalálod a megfelelő darabot! - Clara elpirult a dicséret hallatán. - Most elmegyek. Lennél kedves, és kikísérnél a palotából? Tudod, még nem igazán ismerem ki magam, és nem igazán szeretnék eltévedni.

- Természetesen, kisasszony. Kérem kövessen.

Lementek a szűk csigalépcsőn, végig a folyosón, majd balra fordultak. Egy újabb folyosó következett. Ennek a végén jobbra kanyarodtak. Lola az elején még próbálta memorizalni az útvonalat, de a sok kanyargás, lépcsőmászás után már fogalma sem volt arról, hogy hol van. Még néhány forduló után, egy hatalmas lépcsősorhoz értek. Ez lehetett a főlépcső. Mikor lementek rajta, egy óriási, kétszárnyú ajtóhoz értek. Ez már Lolának is ismerős volt, hiszen Daniellel is itt jöttek be.

- Köszönöm Clara. Innen már egyedül megyek. Megmondanád Danielnek, hogy vacsorára igyekszem hazaérni?

- Persze kisasszony. Jó mulatást, és vigyázzon magára!

- Köszönöm! - Lola már majdnem kilépett az ajtón, amikor Clara utánaszólt.

- Apropó kiasszony. A vacsora 7 órakor lesz. Pontosan akkor. Ne késsen! A herceg nem szereti, ha késnek!

- Köszönöm Clara. Mi is lenne velem nélküled?

~~~~~

Lola vidáman lépkedett az úton. Van már családja. Jobb is, mint amiben valaha reménykedett. És most viszontláthatja a barátait! Philt, Jake Cake-et, Anthony-t, a kapitányt és a többieket. Vajon mit szólnak majd, amikor közlöm velük, hogy én vagyok Loren? Már a gondolattól is felkuncogott.

Nagyon szép, napsütéses délutáni idő volt. Az égen csak néhány felhő úszott. Az erdő fáin vidáman csiripeltek a madarak. A lombokat a szél fújdogálta. Mintha az egész világ Lola boldogságát akarta volna visszaadni.

Lassan beérkezett az első házak közé. Az utcákon nem volt nagy forgalom. Csak néhány ember sétálgatott, de ők sem figyeltek fel a lányra. A macskaköves utcákon hangosan csattogott végig egy szekér. Ezen kívül, azonban szinte semmi zaj nem verte fel a csendet. Minden olyan békés volt.

Lola lassan megérkezett a kikötőbe. Rengeteg hajót látott sorakozni a vizen. A lány végigsétált a rakparton, az ismerős hajó után kutatva. Talán a negyedik dokkban találta meg. Ott ringatózott előtte a Hullámtörő. Az a hajó, ahol a kalandjai elkezdődtek. Óvatosan lépkedett föl az ingatag pallón.

- Segíthetek valamiben kisasszony? - hallott maga mellől egy ismerős hangot.

- Phil! - ugrott a megszeppent fiú nyakába.

- Ismerjük egymást? - próbált kiszabadulni a szorító karokból a fiú.

- Persze, hogy ismerjük! De te nem ismersz fel igaz?

- Hát... - mérte végig a fiú a lányt. - Az biztos, hogyha egy ilyen csinos lánnyal találkoztam volna, akkor most felismerném.

- Az lehet. Csakhogy te fiúval találkoztál.

- Mi van? Ezt most nem értem. Vagy értenem kéne?

- Nem, természetes, hogy nem érted. Én vagyok Loren.

- Miiii???

- Nyugi. Akkor csak beöltöztem fiúnak. Nem akartam azért otthon maradni, mert a tengerészek babonásan rettegnek a nőktől. Érted?

- Nem igazán. Szóval Loren nem létezik. Csak te...

- Igen. Lola vagyok.

- Ahha. És miért öltöztél fiúnak? Mi lett veled miután elvittek a kalózok? Na várjunk csak! Akkor egy lány jobban vív mint mi mindannyian együttvéve?! A kalózok rájöttek, hogy lány vagy? És most hogyhogy itt vagy? Ráadásul lányként.

- Csak lassan! Nem tudok mindenre egyszerre válaszolni. És gondolom a többiek is kíváncsiak mindenre.

- Naná. Gyere, most éppen mindenki az ebédlőben van.

Csendben sétáltak odáig. Mindketten a  gondolataikba merültek. Csak egy gunyoros hangra riadtak fel.

- Na mi van Philip? Csak nem megházasodsz? Milyen csinos menyasszonyod van! - Phil csak morgott valamit az orra alatt, de hangosan csak ennyit mondott:

- Fiúk, had mutassam be nektek Lorent, azaz Lolát.

2017. 06. 22.