- Micsoda? - Lola annyira meglepődött, hogy nem találta a szavakat. - Milyen Aurora?

- Te vagy Aurora. A hugom.

- Mi? Nem! Engem Lolának hívnak. Nem lehetek a hugod.

- Mire emlékszel a 10 éves korod előtti időszakból? - kérdezte nyugodtan a herceg.

- Hát nem sok mindenre - mondta bizonytalanul a lány. - Csak arra, hogy anya mindig nagyon csinos volt, és a bátyámra, akivel mindig fogócskáztunk. Meg apa, aki mindig szigorú volt, de nagyon szeretett minket. Aztán arra is, hogy szép, nagy házunk volt. De nem értem, ez hogy jön ide.

- Úgy, hogy én vagyok a bátyád.

Nikolas elképedve nézett a lányra. Ezek szerint hercegnő. És ő egy hercegnőt ,,rabolt el''. És ezek szerint egy hercegnőbe szeretett bele. Vajon a lány tényleg nem tudta, hogy hercegnő? Ezt nehezen tudta elhinni. Bár, ki tudja? A meglepődése nagyon valóságosnak tűnik.

Daniel felsegítette a lányt a földről, és magához ölelte. Lola esetlenül viszonozta az ölelést. Egy csapásra visszakapta a családját, és ez most nagyon furcsa volt neki. Nem tudta, mit kéne tennie.

A herceg szeme ekkor a kalózokra vándorolt. Nem akarta elhinni, hogy fiúnak hitték a hugát. Biztos volt benne, hogy tudták, lánnyal van dolguk. Tekintete megkeményedett.

- Kötözzétek meg őket! - parancsolta.

Lola rémülten kapta föl a fejét. Az utóbbi időben nagyon megkedvelte a kalózokat, különösen a kapitányt. Nem akarta, hogy bármi bajuk essen.

- Várj! - kiáltotta. - Most miért kapod el őket?

- Mert elraboltak téged - mondta nemes egyszerűséggel Daniel.

- De nem raboltak el! Én akartam velük menni! - Nikolas meglepődött. Nem gondolta, hogy ez a lány kiállna értük. Azt hitte, hogy miután hercegnő lett, már nem is fogja érdekelni a kalózok további sorsa.

- Ettől függetlenül is letartóztathatom őket. Hiszen kalózok, és a kalózoknak kötél jár. Sajnálom, de ez ellen nem tudsz tenni semmit.

Lola elkeseredett. Nem halhatnak meg! Valamit ki kell találnia! Esetleg megszöktethetné őket. De ha ez kiderülne, hercegnő ide vagy oda, őt is felkötnék. Esélytelen. Vagy lehetőséget kell adnia a kalózoknak a szökésre. Ez az! Ez lesz a jó megoldás!

Nikolas is szomorú volt. Lehet, hogy a lány kiállt értük, de nem sok mindent ért el. Ezek után kötél által kell meghalnia. Nem bánta, csak jöhetett volna egy kicsit később. Aztán Jack Sparrow-ra, a példaképére gondolt. Arra, hogy ő hányszor menekült el a halál elől. Akár még nekik is sikerülhet. Nem fog nyugodtan az akasztófa alá állni, és várni a halált. Meg fognak szökni!

A kalózokat a raktárba zárták. Nem volt nagy a hely, ezért nyomorogniuk kellett. Szerencsére vastagok voltak a fal deszkái, így Nikolas előadhatta terve alapjait anélkül, hogy bárki kihallgathatta volna őket.

~~~~~

Daniel a fedélzeten maradt Lolával. Tudta, hogy a lánynak rengeteg kérdése van. Azonban még mind a ketten csöndben álltak és a tengert nézték. A két hajó (a Sparrow-t a Királynő után kötötték) fodrokat keltett a vízen.

- Miért hívtál Aurorának? - kérdezte hirtelen a lány.

- Igazából ez a neved. A Lola csak egy becenév, amit én találtam ki. Tudod, hogy a hercegnőknek mindig nagyon hosszú neve van, ahogy neked is.

- És mi az én nevem? - kíváncsiskodott a lány.

- Lilien Otília Levendula Aurora Carnom hercegnő.

- Aha. És ebből hogy jött a Lola?

- Tudod, amikor kicsi voltam, nem tudtam és nem is akartam kimondani ezt a hosszú nevet. És amikor megtanultam írni, észrevettem, hogyha egybe olvasom a kezdőbetűket, akkor egy sokkal egyszerűbb nevet kapok. Lola. Érted?

- Igen. Ez így tényleg egyszerűbb - mosolygott Lola a bátyjára.

- A hivatalos eseményeken, ugye ezt nem lehetett használni. Akkor mindig Auroraként mutatkoztál be, és így is kellett szólítani. Ez tetszett neked a legjobban.

- Tényleg szép - Lola tekintete megint a tengerre vándorolt. - És hogyan vesztem el?

- Ez egy szomorú történet - sóhajtotta Daniel. - Anyával mindig nagyon szerettél lenni, ahogy én is. Mindketten nagyon szerettétek a tengert, ezért köztetek különösen szoros kapocs alakult ki. 12 évvel ezelőtt történt. Akkor még csak 6 éves voltál. Anyával elmentetek egy hajóútra - a férfi elhallgatott. - Nem tértetek vissza. Sose tudtuk meg mi történt azzal a hajóval. Senki nem került elő, hogy elmondhassa.

- Sajnálom, de erre én sem emlékszem. Csak annyi van meg, hogy már abban a városban élek.

- Akkor megfogadtam, hogy bármi történjék is, meg foglak keresni titeket.

- És miből gondoltad, hogy a kalózok raboltak el?

- Derrick-kel kiskorunkban nagyon jóban voltunk. Csak aztán megjelent az apja, egy kalóz és elvitte. Miután meghalt, a fia vette át a helyét, és ő lett a kalózkapitány. Mivel én a tengerészek kapitánya lettem, ellenségek lettünk.

- Attól még nem kéne utálnod.

- Csakhogy itt még nincs vége a történetnek. Tavaly házasodni akartam. Az esküvő reggelén jelentették, hogy a menyasszonyom eltűnt, és csak egy levelet hagyott. Az állt benne, hogy beleszeretett valakibe és elment vele. Valamint, hogy ne haragudjak se rá, se Nikolasra. Ebből rögtön tudtam, hogy az a mocsok kalóz csábította el.

- De akkor miért rabolt volna el? Sokkal inkább neked volt okod bosszúra - értetlenkedett a lány.

- Meg is bosszultam, de most figyelj! Két héttel később megjelent a menyasszonyom. Sírt, és azt kérte, vegyem el feleségül. Azt mondta, egy hét után a kalóz kirakta egy szigeten. Egy arra járó hajó vette fel és hozta ide. Én azonban már nem voltam hajlandó elvenni, és hazaküldtem az országába - mondta komoran a herceg. - Megfogadtam, hogy bosszút állok. Megölettem az anyját.

- De hogy tehetted ezt? Hiszen ő semmiről sem tehetett! - mondta felháborodottan Lola.

- Igen tudom. Később meg is bántam, de akkor már késő volt. Valószínűleg ezt akarta megbosszulni veletek.

- De nem ő rabolt el!

- Az előbb mondtad, hogy nem emlékszel semmire. Akkor elrabolhatott - mondta a férfi.

- De semmi ilyesmire nem emlékszem. Az első emlékem ezek után az, hogy egy néni talál meg a parton. Lehet, hogy vihar volt, nem?

- Azokban a napokban semmilyen vihar nem volt.

- Akkor nem tudom. Tényleg nem emlékszem.

- Talán hanyagolni kéne ezt a témat egy kicsit. Nem akarom, hogy szomorú legyél amikor hazaérünk.

- Rendben. Akkor mesélnél nekem egy kicsit a hercegségről, apáról meg úgy mindenről? - lelkesedett be a lány.

- Oké. A Carnom Hercegség nem nagy, de az egyik leggazdagabb és legszebb az országban. Az alattvalók is jól érzik magukat, és egyáltalán nem nélkülöznek. A király is mindig szívesen tartózkodik nálunk. Nagyon jóban vannak apával. Ő az egyik legfőbb tanácsadó, ezért gyakran el kell utaznia. Mióta ti eltűntetek még többet dolgozik, és egyre kevesebbet találkozunk. De talán most, hogy te előkerültél, ő is gyakrabban lesz otthon.

- Az jó lenne.

Lola a lemenő nap fényében vette észre a várost. Gyönyörű volt. A fény megcsillant a házak tetején. A kikötő egy öbölben volt, ott hajók ringatóztak. A város a tenger szintje fölött, egy hegy előtt terült el. A kikötőből egy szépen kikövezett utca vezetett a házak közé. A palota a hegyen magasodott. Csodálatosan szép, bár egyáltalán nem fényűző vagy túldíszített. Így messziről is látszik, hogy mennyire hatalmas.

Mostantól ez lesz az otthonom, gondolta Lola. Igazából nem tudta mit érez. Örül, hogy végre lesz családja, otthona? Vagy szomorú, hogy elveszíti a kalózokat, a barátait? Talán egy kis félelmet a hirtelen változások miatt? Nem tudta eldönteni. Talán mindet egyszerre.

2017. 06. 20.