Reggel Jacob még mindig szorosan ölelt magához.
-Szia! -mormolta nyakamba.
-Szia! -mosolyogtam rá, majd az órára pillantottam.
-Mennünk kell suliba! -mondtam, majd szembe fordultam vele.
-Maradjunk! -mosolyogta, majd még szorosabban ölelt magához. Halk zajok szűrődtek be a konyhából, majd az ajtó kinyílt én pedig úgy tettem mint aki alszik, majd Jacob apjának és egy idegen hangját hallottam meg.
-Nem maradhatna velünk? -kérdezte Billy szomorkás hangon.
-Sajnálom! De mivel Avery szülei meghaltak így ő állami gondozott lett. -hangja nem volt több suttogásnál, mégis ismerős volt.
-Értem! -mondta Billy. Hallottam hangjában hogy szomorú.
-Egy ideig ne szóljon nekik! -nem láttam, de tudtam hogy Billy bólintott, majd be csukódott az ajtó és Jacob szemei is ki pattantak.
-Nem hagyom hogy elvigyenek tőlem! -suttogta Jacob, majd arcomat simogatta.
-Rendben! -válaszoltam, majd szorosan hozzá bújtam.

Egy idő után Jacob vissza aludt, én pedig felkeltem, felöltöztem és ki mentem a konyhába.
-Valami baj van Billy? -reménykedtem hogy elmond mindent és nem nekem kell el mondani hogy mindent hallottunk reggel Jacobbal.
-El akarnak vinni téged innen! Azt mondják mivel a szüleid meghaltak állami gondozott vagy. -mondta szomorkásan, majd Jacob jött oda mellém.
-Nem hagyom hogy elvigyék! -mondta, majd puszit nyomott arcomra.
-Sajnálom Jake, de nem tehetek semmit. Ha csak Sam nem veszi magához. -mondta, majd Jacobbal egymásra néztünk.
-Beszélek Sammel! -mondtam, majd megöleltem mindkettejüket, majd Jacob vissza húzott és megcsókolt.
-Gyere vissza hozzám! -suttogta, majd még egyszer megcsókolt.
-Vissza jövök! -mondtam, majd elindultam.

Amikor oda értem Samhez nevetések hallatszódtak. Amint beléptem Emily a nyakamba ugrott.
-Szia! -mosolygott, majd beljebb invitált.
-Szia! Samet keresem! -majd az említett oda jött mellém.
-Igen? -kérdezte mosolyogva.
-Legyél a gyámom! El akarnak vinni! Reggel hallottam Billyt ahogy egy öltönyös fickóval beszélget. -majd Sam kikerekedett szemekkel nézett rám.
-Mi? Miért vinnének el? -úgy kérdezte mintha a gondolat is őrültség lenne.
-Mivel a szüleim meghaltak ezért állami gondozott lettem. De ha te magadhoz vennél.. -láttam hogy egyből válaszol.
-Ne aggódj! Nem visznek téged innen sehova! -mondta teljesen komolyan, majd megölelt.
-Köszönöm! -mormoltam mellkasára.
-Ezt ne köszönd. -válaszolta, majd el is indult.

Egy ideig óráig még hallgattam a fiúk marhaságait, majd elindultam Billyhez. Amikor oda értem veszekedést hallottam, majd kivágódott az ajtó és egy dühös szökeség jött felém.
-Te! -mondta dühösen, majd megpofozott.
-Hé! Mi bajod van velem?! -kérdeztem feszülten.
-Te vagy a bajom! Mindent tönkre tettél! Miattad nem akar velem lenni! -sziszegte, majd tekintetem Jacobra szegeztem.
-Nem értem! -majd Jacob is megszólalt.
-Téged hibáztat a miért szakítottam vele, most hogy vissza jött! -a dolgok kezdtek össze állni.
-Állj! Szóval amikor össze jöttél velem, akkor vele jártál?! -kérdeztem idegesen. 
-Ö... Igen.. -nem hittem a fülemnek.
-Tudod mit? Meg tarthatod! Nekem nem kell egy ilyen ember.. -majd ott hagytam, bementem az erdőbe és átváltoztam. Csak futottam, futottam és futottam. Csak akkor vonyítottam amikor már messze jártam a háztól. Mindent el akartam felejteni. A halott szüleim, a falkát akik be fogadtak, de legfőképp egy embert akartam el felejteni; Jacobot. Minden ideg szálam rá összpontosult, pedig most biztosan a barátnőjével van.

El akartam tűnni hogy mindent el felejtsek, és új lappal induljak, mintha az elmúlt hetek meg sem történtek volna. A szívem azt súgta menjek vissza, de amikor fel merült bennem hogy vissza megyek az agyam azt mondta; meg se próbáld!
Így mindig csak tovább mentem.

Hirtelen segítség kérést hallottam és hang felé vettem az irányt. Egy nálam pár évvel fiatalabb lány menekült. Amikor elesett üldözője utol érte, de én is ki léptem a bozótból és fenyegetően morogtam a férfira, majd a lány kétségbe esett hangját hallottam meg.
-Öld meg! Tedd meg! -visította, míg nem fel nem löktem a férfit. Addig morogtam rá amíg el nem menekült. A lány hálásan nézett rám.
-Köszönöm! -hangja most sokkal vékonyabbnak és erőtlenebnek tűnt. Majd nem össze esett, de megtámasztottam, ő pedig felült a hátamra. Egészen Sam házáig vittem.

(Jacob szemszöge)

Kintről vonyítást hallottam. Gyorsan ki mentem, de csak egy elájult lányt találtam akit be vittem a házba. Amikor fel ébredt Sam bemutatkozott neki, majd a lány mesélni kezdett.
-Éppen a szokásos esti futásomon voltam amikor egy férfi megtámadott. Aztán tudom furán fog hangzani, de elő jött egy hatalmas farkas... És azt hiszem ide hozott. -mindannyian tudtuk ki a farkas. Avery.

(Avery szemszöge)

Hamar találtam magamnak egy búvóhelyet. Egy kis barlang volt egy vízesés mögött. Miután be mentem a barlangba megráztam magam, hogy le jöjjön rólam a sok víz.

1 évvel később

Reggel volt. A vízen át sütött a nap. Már 1 év eltelt azóta. Sok minden történt. A falkával nem tartom a kapcsolatot. Egyikkel se. Alfa néha mellém szegődik, de most már egyre ritkábban mivel apuka lett. Néha játszok a kölykökkel. Nagyon aranyosak. Néha látok Sam falkájából néhány tagot, de inkább elkerülöm őket. Amikor ember alakban vagyok hallok pletykákat egy hatalmas farkasról, akit szellem farkas ként emlegetnek. Néhányan el határozták hogy el kapják. Azonban tudom hogy ezek a legendák vagy pletykák rólam szólnak, hiszen ahol baj van, ott én is ott vagyok, és segítek amiben tudok.

Ahogy futottam egy ismerős házat láttam meg. Jól emlékszem a házra itt lakik a lenyomatom akiről már régóta nem hallottam. Hirtelen kötél tekeredett nyakamra, majd még egy, egy harmadik pedig kihúzta alólam az egyik lábam. Úgy éreztem meg tudnék fulladni.
-Végre meg van! -mondta egy öltönyös férfi szélesen mosolyogva, én pedig csak vicsorogtam rá.
-Ez lenne a híres szellem farkas? -kérdezte fel vont szemöldökkel, majd Billyt láttam meg. Semmit sem változott.
-Engedje el! Nincs joga hozzá! Ez az őseim földje! -mondta dühösen.
-Ha elviszi azzal mindent tönkre tesz! Maga szerint miért jönnek ide túristák?! Biztosan nem a természet miatt. -mondta, majd szemeiben felismerés csillant. Felismert. Próbáltam ki szabadulni, de nem sikerült. Gyengének éreztem magam. Olyannak amilyennek már régen nem, és erre rég nem látott lenyomatom aggódó íriszei is rá segítettek. Ki akartam szabadulni, megvédeni, megnyugtatni hogy nem lesz semmi baj. Nyakamnál szúrást éreztem. Mintha méhe csípett volna meg. El kezdtem kaparni hátha ki kaparom, de nem sikerült. Helyette lábaim összerogytak aladtam, és úgy feküdtem le mint egy engedelmes kis kutya, majd el  terültem és levegő után kapkodtam.

(Jacob szemszöge)

Avery. Ha bele gondolok hogy egyszer újra látom... Csak nem így akartam. Úgy akartam látni mint 1 évvel ezelőtt. A karjaimba akartam zárni és megcsókolni, de erre most nem volt esély. Úgy fogták be mintegy vadállatot. Oda akartam hozzá menni, kiszabadítani, de két fickó lefogott.
-Ne! -hallottam meg kétségbe esett hangom. Hirtelen ki szabadultam a szórításból, majd késemet elővéve vagdostam le az Averyt tartó köteleket. Hatalmas lendülettel állt fel, engem pedig fel segített a hátára. Velem a hátán menekült. Utunk egy vízesés mögötti barlangban ért véget. Ott leszálltam a hátáról ő pedig arrébb ment és lefeküdt.
-Köszönöm! -szóltam oda neki, fél óra csend után. Nem válaszolt, csak rám nézett, majd megint el fordult. Egy idő után közeledni kezdtem felé, de amint rám mordult vissza ültem.
-Jó, oké, felfogtam. Még mindig pipa vagy rám. -megint rám nézett, de most figyelt, nem csak hallgatott.
-Mondjuk nem csodálom. De akkor sem kellett volna eltűnnöd 1 évre. -csak nézett.
-Tudod... Igazán vissza változhatnál! -mondtam, amikor már meguntam hogy csak én beszélek. Bólintott, majd a farkas helyén Avery ült a falnak támaszkodva.
-Most jobb? -kérdezte fel vont szemöldökkel, amire bólintottam.
-Merre voltál ennyi ideig? -hangom erőtlennek tűnt.
-A törzsnél! Vannak akik meg maradtak szabad indiánnak. Sok mindent meséltek. Gyere. -én pedig felálltam és követtem. Utunk egy kis falu szerű helyen ért véget. Sokan mosolyogva és ölelgetve üdvözölték Averyt. Főleg a kisebb gyerekek, majd egy dalt kezdtek el Quileute nyelven énekelni.
-Mit énekelnek? -kérdeztem Averyre emelve kérdő tekintetem.
-A legendámat. -ismét kérdőn néztem rá.
-Milyen legenda? -erre már elmosolyodott.
-Amikor elmeséltem nekik a történetem, Nagy farkasnak hívtak. -most már össze vont szemöldökkel néztem rá.
-Eleinte azt hitték gonosz szellem a fák között, aki tud parancsolni az állatoknak. -mondta mosolyogva.
-Hát... Sok mindennek mondható vagy, de gonosz szellemnek nem igazán. -mosolyogtam rá, amire halkan fel nevetett.
-Szól róla egy jóslat.
-Rólad? -kérdeztem fel vont szemöldökkel.
-Nem! A Nagy farkasról! Ha eljő a Nagy farkas, ő megszabadít a gonosztól, véget vet az örökös balszerencsének! -mondta, miközben az indiánokra figyelt.
-Honnan tudod mit mondanak? -tereltem el a témát.
-A véremben van! -mosolyogt, majd egy idősebb asszony jött oda hozzánk, valamit mondott.
-Mit mondott? -kérdeztem össze vont szemöldökkel.
-Tudja kinek az unokája vagy! Te vagy Ephraim Black unokája! -honnan tudja. Ez a nő vajon még mit tud?
-Honnan tudja? -Avery megrázta fejét majd rám nézett.
-Nem tudom... -válaszolta, majd tovább fülelt, de a nő tovább magyarázott.
-Most mit mondott? -úgy láttam lenyomatom meglepődött.
-Nem mondhatom el.. -válaszolta, majd oda ment egy egy nála jóval fiatalabb kis lányhoz, akinek a kezében egy kis álom csapda volt. Avery mondott neki pár szót Quileute nyelven, amit persze nem érthettem. Azt sem tudtam hogy tud Quileute-ül. Egy idő után vissza ült mellém.
-Minden rendben? -kérdeztem, miközben magamhoz húztam.
-Nem tudom. -majd kezemet le vette derekáról, és velem szembe fordult.
-Lassan vissza kell vigyelek. -mondta, majd újra a törzsre figyelt.
-Nem szólhatsz erről a helyről senkinek! Oké? -kérdezte kétségbe esetten amire bólintottam, és elindultunk vissza felé.