Kinézek az a terem ablakán:
Kellemes, őszi, napsütéses idő van kint. A fák levelei gyönyörű, festói tájat varázsolnak az alapból zord, unalmas iskolai parkból. Épp idegen nyelvből írok témazárót.
   A papírlap ott fekszik előttem üresen, csak a nevem éktelenkedig a szép, fehér lapon. Nem tudok másra gondolni, csak a múltkori találkozásra, amikor ott volt Damien és Jason is.
  Ismerik egymást, de honnan ?
  Damien viselkedését sem tudom mire vélni. Féltékeny lenne ? Na mindegy.
   Ahogy visszapillantok a lapra, azzal kell szembesülnöm, hogy nem tudok semmit.
   Megszólal a csengő és én szemlesütve adom be a dogámat. Így, hogy az utolsó óámnak is vége, elindulok a közeli állomás felé.
   A vonat szinte zajtalanul halad előre. Direkt egy üres kocsiba szálltam, ami eddig az is volt:
   Egy fiú szállt fel a barátnőjével. Pont velem szembe ültek le és mély beszélgetésbe merültek. Ahogy odapillantok azt veszem észre, hogy a fiú engem néz. Eléggé zavarba elytő, ugyanis ehhez nem szoktam hozzá.
   Abban sem vagyok biztos, hogy meleg vagyik-e, vagy sem. Ott van Jason. A csókja valami isteni, de nem ébreszt bennem különösebb érzelmeket. Aztán ott van Damien, aki már inkább... Szerelemnek nem mkndanám biztosra, de valami erős érzés köt hozzá. Ezek persze nem bizonyítják, hogy meleg vagyok. Azt hiszem.
   A fiú továbbra is bámul. Eléggé fúrcsa... Ott ül mellette a szép, látszólag okos, ám kissé barátságtalan barátnője és ő ennek ellenére engem néz, méreget. Végigfuttatja rajtam tekintetét, majd megállapodik a szememnél. Mélyen belenéz és én tűröm a tekintetét.
   A lány leszáll, ám a fiú a vonaton marad. A kocsi továbbra is üres. Kinézek az ablakon és figyelem, ahogy elsuhanunk a fények, fák, sötét foltok mellett. Visszanézek és a fiú tekintete furcsán függ rajtam. Mintha erősen gondolkozna valamin. Végül elhatározásra jutok, odalépek és megszólítom:
- Ne haragudj, tudok segíteni valamit ?
   Egy idejig csak némán bámul, sokkolta, hogy hozzászóltam. Az arca most flegma, bunkó stílusra vált és ez valahogy izgatóan hat rám.
- Nem, miért, úgy nézeki ki, mint aki segítségre szorul ? - Kérdi
- Nem, csak úgy láttam nagyon gondolkozol valamin, miközben engem bámulsz. - Vetem oda neki az epés választ. Ettől elakad a szava. Valahogy furcsa volt. A fiú ellenszenvet árasztott felém, mégis állandóan figyelt engem. Telljes ellentmondás.
- Csak elbambultam. - Mondja végül válaszul. - De...
- Igen ? - Kíváncsian várakozok, hogy folytassa.
- Esetleg leülnél ?! Kezd megfájdulni a nyakam. - mondta, mintha valami herceg lenne.
   Leülök a mellette lévő üres helyre. Úgy fordulok, hogy szemben legyek a partneremmel".
- Mi a neved ?
- Edward - Felelem. - A tiéd ?
- Jeff
- A gyilkos ? - Kérdezek vissza viccelődve, majd mind a kettej elkezdünk nevetni.
   Ahogy abbahagyjuk a röhögést feltűnik, hogy nem szálltam le ott ahol kellett volna.
- Ohh, baszki... Nem szálltam le...
- Aludj nálam - Vágta rá egyből Jeff.
- Nem, köszi, itt leszállok és visszamegyek.
- Azért a számom írd fel. - Mondja, majd odanyújt egy cetlit, rajta egy telefonszámmal.
- Kössz.
   Ahogy a vonat döcögve megáll, szétnyílik az ajtó és elindulok vissza.

******
Ahogy az ágyban fekszek csak Jeff, Jason és Damien jár a fejemben. Már négy napja hogy összefutottam Jeffel, de azóta ő jár a fejemben. Vonzalmat érerek iránta, de nem tudom, hogy mit...
   "Fel fogom hívni..." " Beszélni fogok vele..."
   Ahogy a telefonom után kutakodok egyre csak az jár a fejemben, hogy mit fog reagálni ha felhívom.
   Tárcsázom a számot... Kicseng...
- Hello ! Itt Jeff !
- Szia ! É-én vagyok az... Edward
- Ohh, sziaa !! Hogy vagy ? - Vidám a hangja - hogy hogy hívsz ?
- Hát... Nem tudom... Zavarok ?
- NEM ! Dehogy, öülök, hogy hívsz !
- Öhm... Holnap....
- Igen ?
- L-lenne kedved találkozni ?
   Egy ideig csend veszi át az uralmat a beszélgetés felett, majd Jeff megszólalt
- Perzse, hogyne, tőlem... - Hangja most unottan cseng.
- Rosszat mondtam ?
- Nem, dehogy. Holnap gyere a végállomásra a vonattal. Ott várlak majd. - Mondja, majd lerakta a telefont.
   Álltam, csendben, értetlenül... Akkor holnap....