A napokból hetek, a hetekből pedig hónapok lettek. Alig volt 1 hét a lányunk születéséig. Így Dylannel arra gondoltunk, hogy az esküvőt 2 nap múlva tartanánk. Nem igazán gondoltam, anyámra, Jacobra viszont a húgomra igen. Igyekeztem pozitív dolgokra koncentrálni és kizárni a negatívat.

Így az esküvőre koncentráltam.

Izgatottan pattantam ki az ágyból. Bár ez a hasam miatt, igen furcsán nézett ki..

- Dylan, ébredj, puszilgattam az arcát.

- Hmm szívem, hagyj aludni, majd át fordult a másik oldalára!

- Ma van az esküvőnk, és te itt akarsz fetrengeni? Néztem az alvó szerelmemre dühösen.

Gondoltam ha ez a lustaság, nem akar még fel kelleni addig én hasznosan töltöm az időm, bele bújtam a papucsomba de mielőtt fel álltam volna, Dylan megfogta a karom és nem engedett.

- Szeretlek, suttogta

- Én is, válaszoltam mosolyogva

------------

És igen, itt állok az oltár előtt, azzal akit a világon a legjobban szeretek.
A pap, felolvassa a könyvéből a mondatokat. Amikre alig tudok figyelni.

Boldog vagyok, egy kósza könnycsepp folyik le az arcomon. Majd a pillantásom az emberek felé emelem. Alig vannak, inkább Dylan rokonsága. Az apja és az anyám nélkül. És Alexa.

Egy kisebb virágos réten állunk, majd meghallom, ahogy Dylan igent mondd.

- Sarah Serenity, fogadja-e, hogy mindig hűséges, szerető feleség lesz?!

- Igen. Most már patakokban folynak a könnyeim, és Dylan szemében is megcsillannak a boldogság könnyei...

- Ezennel, házastársakká nyilvánítalak(?) titeket. Mondta a pap, a szerelmem pedig egy forró csókba húzott.