Annyira szarul éreztem magam, tényleg képes lennék tönkre tenni anyám boldogságát?. Apával már ugyan régóta nem voltak ,,jóban,, na de akkor is.

De Dylan vajon mit szólna!?

Lesétáltam a nappaliba, anyám épp valami kaját főzött és Jacob pedig figyelte. Annyira aranyosak voltak. Néha néha egymásra pillantottak és elmosolyodtak. Látszik, hogy nagyon boldogok.

Nem azért akarnék szakítani Dylannel mert Indiánának kell hanem mert nem akarom tönkre tenni más boldogságát.

Eddig is nagyon önző voltam. Hogy lehettem képes összejönni vele hisz tudtam, hogy ez tilos.

Bár nem bántam meg. Ezt a pár hetet nagyon nagyon köszönöm neki.

Tudom, hogy most nagyon megfogom bántani Dylant talán soha többet nem fog beszélni velem. De a mi történetünk nem lehet Happy End.

Szomorúan elmosolyodtam és vissza ballagtam a szobámba.

Csak vártam, azt kívántam bár ez az egész sosem történt volna meg. Bár soha nem veszett volna ennyire össze anya és apa. Akkor apa nem ment volna el és anya nem találkozott volna Jacobbal és én sosem szeretek bele Dylanbe és akkor sose kéne ilyen helyzetbe hoznom Dylant. Vagy bárcsak anya hűséges lett volna, apához. De nem. K*baszottul nem lett így. És én most életem legnehezebb egy szójánál állok.

Eközben Dylan is megérkezett.

- Szia édes! Lépett be gyanútlanul tele szeretettel és boldogsággal. Annyira nem akartam ezt. Annyira nem.

Hamisan elmosolyodtam majd Dylan egy csókot nyomott a számra.

- Szia!

-Dylan beszélhetnénk?

- Persze mondd csak. Egyet sóhajtottam majd kimondtam.

- Nem folytathatjuk tovább, hajtottam le a fejem és igyekeztem nem elsírni magam.

-Mi?

- Ugye ezt te se mondod komolyan?

-De, suttogtam

Nem mondott semmit, csak kinyitotta az ajtót és kisétált a házból és valószínűleg az életemből is.

Nem akartam magyarázkodni, hogy miért, valószínűleg úgysem értette volna megy. Sose érdekelt senkit, hogy én boldog vagyok-e és így engem se nagyon érdekel. De azt hiszem Dylan egy életre megutált arra nem gondoltam neki mi a jó.

De így lesz a legjobb mind kettőnknek azt hiszem. Ő úgyis talál valakit magának. Én meg, majd lesz valahogy.

Nem akartam senkivel beszélni, sírva dőltem be az ágyba. Dylan az éjjel nem jött haza. Nem is vártam. Annyira szomorú voltam, de tudtam, hogy ezt is csak magamnak köszönhetem....