Nos hát az élet, h is mondjam nem valami rózsás. De a legszebb pillanatokat ki kell élveznünk!

- Sarahm. Ébresztgetett valaki.

- Hmm ki vagy, hunyorogtam rá de csak a fekete hajat láttam magam előtt.

- Gyere van egy meglepim számodra... puszilgatta az arcom!

- Ah jövök, keltem ki.

- Hova is megyünk?

- Csak gyere, ment ki a szobámból

Beültünk a kocsiba és elindultunk. Igazából nem szerettem volna tudni hova megyünk. Nem gondoltam h étterem hisz Dylan nem az a fajta aki ilyen helyre szívesen járna.. piknic hát ahhoz meg túl hideg lett volna.

- Megjöttünk. Szólalt meg hirtelen

Egy eldugott kis kunyhónál voltunk az erdőben, kis koromban sokat jártunk erdőkbe és imádtam ott lenni, egyszer apától még egy kis erdő makettet is kaptam de ez már rég volt.
A kunyhóba nem volt sok minden, egy ágy, wc zuhanyzóval és egy kis konyha szerű valami. A mai világban azt hiszem nem sokan értékelnék ha a párjuk egy kis kunyhóba hoznák őket én viszont imádtam. 
A kilátás az erdőre nyílt és egy kis patakocskára ami mellett egy kút volt.

- Waoo, csodáltam meg minden apró kis zugot

Dylan mosolyogva figyelte minden mozdulatomat.

- Örülök h tetszik, tudod régen sokat jártam ide ez volt az én kis bunkerem egészen mostanáig.

- Hogy, hogy?

- Apa szerint nincs már rá szükség és épp eladni készül valami Christopher Serenity nevű úrnak.

A név hallatán megfagyott a vér az ereimben..
Nem is volt olyan régen, gondoltam magamban. Nem akartam elhinni, hogy pont ő Christopher Serenity vette meg ezt a kis kunyhót.
Talán véletlen talán nem?!

Pont őt kellett kifogni a ....milliárd ember közül.

Lassan Dylan felé fordultam és rá emeltem a tekintetem.

- Sarah minden rendben?- Úgy nézel mintha ismernéd Christopher Serenityt. És ekkor leesett neki, ki is az az ember.

-Ő az..? Nézett rám félénken

Én pedig egy apró bólintással jeleztem, hogy igen, ő az apám!