Az éjszaka közepén egy kisebb koccanásra lettem figyelmes. Nem foglalkoztam vele különösebben gondoltam csak a szél!

Az ágyamban forgolódtam nagyon rossz előérzetem volt, mintha történni fogna valami.

Kinéztem az ablakon, az utcákat a gyér lámpa fénye világította meg. Csönd volt, estére amúgy is lehül a levegő így a fiatalokon kívül nem sokan vannak kint.

Lementem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Az enyhén hideg folyadék nagyon jól esett. Újból hallottam valamit. De ez a bejárati ajtótól jött!

Gyanútlanul az ajtóhoz sétáltam és kilestem az ajtón levő kis nagyitón(?) Senki sem volt az ajtó előtt...

Vissza indultam a szobámba mikor a kulcslyukat valaki piszkálni kezdte. Mostmár végig futott rajtam a hideg. Talán valami betörő lenne?

Semkit nem akartam felébreszteni így egy serpenyőt megfogva az ajtóhoz léptem.

Mostmár tisztán lehetett hallani, hogy valaki az ajtónk előtt van. Egyszer csak egy kezet éreztem az oldalamon-ijedtemben ugrottam egyett. De boldogan konstatáltam, hogy ez csak Dylan.

Újból a zárat kezdték piszkálni, így Dylan elém lépett és lassan kinyitotta az ajtót!

A következő kép annyi, hogy egy maszkos lövöldözni kezdett és Dylan fekszik én pedig segítségért kiabálok.

A következő már az, hogy a kórházban ébredek a szerelmem ágya mellett.

- Hogy vagy?

- Az orvosok szerint ma már haza mehetek, mosolygott rám.

Anyámék is voltak bent. A rendőrök kérdezték ki őket éppen.

Bennem pedig csak gyűlölet keringett. Megakartam találni őt. Valamiért ismerősnek tűnt a maszkos, csak egy pillanatra nézett rám de gyorsan elkapta a fejét majd elmenekült.

Ismerős volt, nagyon is. Csak tudnám honnan....