Reggel egy ajtó csapódásra ébredtem.

Levánszorogtam az emeletről, hogy megnézzem ki jött.

- Szia Sarah felébresztettünk? Kérdezte Jacob.

- Nem dehogy

Mentem vissza a szobámba, hogy még pár percre vissza aludhassak, de nem sikerült. Átmentem Dylan szobájába de nem volt ott.

Különösebben nem érdekelt mivel gondoltam az egyik haverjánál van.

Gyorsan felöltöztem majd egy nagyon minimális sminket kentem magamra.

- Anya elmentem, kiabáltam, majd elindultam. Igaz, hogy most jöttek meg, de nem várhatják el tőlem, hogy egész napomat velük töltsem.

Dylan meg amúgy sincs itthon.

Végül a városban kötöttem ki. Gondoltam ha már itt vagyok, megcsináltatom a körmeim. ( a fenti képen látható)

Igazából az egész napom a városban töltöttem. Olyan 4 körül indultam haza. Az ajtón benyitva, csak Jacobot találtam otthon.

- Szia, köszöntem

- Szia

- Sarah, tudnál vigyázni Blairre, mert el kell mennem dolgozni

- Már is? Igen, a főnökünk nem valami kedves. Szóval...

- Persze, menj csak, kicsit igazságtalannak tartottam, hogy már ma be kell menniük. Mivel Blair aludt így gondoltam filmezek egy kicsit.

--------------------

Egy bő fél óra telhetett el mikor ajtó csapódásra lettem figyelmes. Gondoltam Dylan jött meg így megállítottam a filmet és az ajtót kinyitva kikukucskáltam.

De egy árva lélek sem volt sehol.
Így elindultam Dylan szobája felé, hátha ott lesz. Bár ne tettem volna.....

Az ajtót kinyitva megpillantottam Dylant az ágyban meztelenül. Rajta pedig egy számomra ismeretlen csaj lovagolt.

Az adrenalin megindult bennem. Megszólalni sem bírtam, a csaj észre vett és sikítva gördült le Dylanről.

A szívem a torkomban dobogott.
Mérhetetlen düh és szánalmat éreztem,
de ami legjobban feldühít az az volt, hogy csalódtam. Újra.

A csaj felkapta a ruháit és kifutott a házból.

Sosem voltam az a lány, aki kimutatja az érzéseit, jobbnak láttam ha inkább, háttérben maradok.
Majd úgy is lesz valahogy, és mások majd döntenek helyettem.

Nekem megvolt, a saját kis ,,világom'' amit a könyvek által szereztem.
Talán azért is nem voltak barátaim. Egy kis naiv lányka voltam, akinek nem volt való még az élet.

Nem ismertem az élet fájdalmas oldalát. Egy könyvben legtöbbször Happy End van a végén.
És miközben azt hittem az én életem is ilyen. Addig egy csomó mindenről lemaradtam....

Talán a naivságom miatt is lett Harry az első barátom. De még úgy látszik még mindig naív vagyok. Újból csalódtam.

Azt hittem az én életemnek is lehet Happy End a végén. Hát tévedtem, de nagyon nagyot!

- Sara neghmgxharzhom tanyhléég. Jött oda hozzám. Már amennyire egy részeg ember képes menni.

-Hagyj békén Dylan! Ne érj hozzám. Gyűlöllek.

Majd becsaptam az ajtót és elhagytam a házat.

Más lányok talán ott maradtak volna, a helyemben.
A fiú kimagyarázta volna a helyzetet stb. De nem mentség, hogy részeg. Nagyon nem. Vagy veszekedtek volna még egy sort. De ezek ők voltak.

Mérhetetlenül dühös voltam, fájt, hogy azt hittem lehet köztünk valami. Azt hittem ami köztünk van az igazi. De nem....

Elakartam tűnni, hogy ne találjanak meg. Nem tudom ezek után, hogy fogok ezek után egy fedél alatt élni.

Csalódtam benne, és ez nagyon fájt...