Hogy én mennyire utálok mindenkit! Elegem van! Kiakadtam! Kész romhalmaz lett az életemből alig 2 hónap leforgása alatt. És hogy hogy telik az őszi szünetem? Hát ezt inkább meg se kérdezze senki!

Mióta tegnap megláttam anyámat a főnökével hetyegni, ki sem dugtam az orrom a szobámból. Egyszerűen nem merek apa szeme elé állni, tudva, hogy a felesége megcsalja. Nem tudnám magamban tartani. Anyát meg legszívesebben leordítanám, szóval inkább maradok itt a seggemen.

Sokra ezzel sem megyek, mert csak az agyam jártatom, ami jelen pillanatban nem  a legjobb megoldás. Előbb-utóbb muszáj lesz beszélnem mindkettőjükkel, mert azt nem fogom eltűrni, hogy hülyét csináljanak az apámból. Na, hanyagoljuk is inkább ezt a témát.

Jöhet a második csapás, nevén nevezve Olivér! Tiszta őrült a csávó. Nem tudom hogy képzeli, hogy majd én csak úgy belemegyek a hülye játékaiba és hátba szúrom az egyetlen barátomat, de hogy van valami beütése a gyereknek, az hótziher! Nem is értem hogy nem rázta meg a szüleink látványa, de személy szerint nekem hányni lenne kedvem tőlük. Undorító és gerinctelen dolog, ki nem néztem volna az én anyukámból, hogy ilyesmire képes. Egyedül apát sajnálom, mert tudom, hogy szereti a nőt, de ha ez kiderül, bele sem merek gondolni, hogy mi lesz ebből.

A harmadik probléma természetesen Krisztiánnal van, akivel tegnap nem is beszéltem, megjegyzem szándékosan. Nem csináltam még ilyet, de felkavart, amiket a szőkeség mondott, akár igaz, akár nem. Tudom, hogy bíznom kellene benne, de ha bármi is igaz a sztoriból, akkor félreismertem a legjobb barátomat.

Kócosan mászom ki az ágyból, hosszú póló és egy cicanadrág van rajtam, amire ráveszek egy bő pulcsit. Itthonra tökéletes. Még csak fésülködni sem vagyok hajlandó, úgy ahogy vagyok, kimászom a szobámból és lesétálok a földszintre. Semmi kedvem nincs találkozni az ősökkel, de a gyomrom ezt nem így gondolja.

-Jó reggelt, kicsim! - anyám mézesmázos hangon szól hozzám, amikor meglát, apu is rám mosolyog, nekem meg hányingerem lesz tőlük.

-Reggelt. - motyogom és levágom magam az egyik székre. Megkenek egy pirítóst, töltök a bögrémbe kakaót és csendben megreggelizem.

-Van terved a szünetre? - kérdi apu, miközben lapoz egyet az újságjában.

-Nem igazán. - megcsóválom a fejem és nagyot kortyolok a meleg italból.

-Arra gondoltam, hogy kicsit elmehetnénk kikapcsolódni. - szól közbe anya. - Ákosnak van egy apartmanja nem messze innen és felajánlotta, hogy menjünk mi is el néhány napra. - amint ezt kimondja, egyből torkomon akad a falat és iszonyatos köhögésbe kezdek.

-Nelli, jól vagy? - apa megveregeti a hátam, miközben próbálok nem megfulladni. Ez most komoly? Anyámban szemernyi lelkiismeret sincs? Hát azt várhatja, hogy egy levegőt szívjak Mr Seggfejjel, aki elcsábította az anyámat és a fiával, aki folyamatosan csesztet! Hát nem vagyok én megőrülve!

-Semmi bajom. - mondom kis idő múlva.

-Na, mit szóltok hozzá? - kérdi mosolyogva.

-Nem!

-Jó ötlet! - egyszerre bökjük ki apával az ellenkező véleményünket, mire mindketten kérdőn néznek rám.

-Nem akarok elmenni! - közlöm nyugodtan.

-Nelli, szerintem jó ötlet lenne kimozdulnod egy kicsit. Elvégre mindig a szobádban kuksolsz! - persze, mert nincs egyetlen barátom sem! - És Olivér is ott lesz, osztálytársak vagytok, biztosan jól kijönnétek! - próbál győzködni és apa is egyetértően bólogat, én meg tudom, hogy ezt a csatát már elvesztettem. Dühösen fújtatva rúgom ki magam alól a széket és felmegyek az emeletre. Bevágom a szobám ajtaját és legszívesebben most sikítanék egy hatalmasat.

-Bejöhetek? - apa résnyire kinyitja az ajtómat és mikor bólintok, bejön és leül mellém az ágyra.

-Sajnálom. Én csak nem szeretnék menni. - kérek bocsánatot tőle. Elvégre ő nem tehet semmiről.

-De miért?

-Nem vagyunk jóba Olivérrel és az apját sem kedvelem túlzottan. - húzom el a számat.

-Nem kell velük foglalkozni. Nem miattuk megyünk, hanem hogy egy kicsit együtt legyünk. Tudom, hogy a veszekedéseink az anyáddal egyáltalán nem tettek jót neked, de most kicsit talán újra összerázódnánk. - olyan reménykedve mondja ezeket, hogy majd' megszakad a szívem. Mégis hogyan utasíthatnám vissza ezek után?

-Rendben. - bököm ki végül, mire elmosolyodik és a hajamba puszil.

-Pakolj össze pár dolgot és holnap indulunk. - lelkesen megy az ajtó felé és magamra hagy. Hát ezt megint jól megszívtam! Nem elég, hogy szünetben is Olivér önelégült fejét kell bámulnom, de még amiatt is aggódhatok, hogy anyám ne csináljon semmi őrültséget.

Unottan dobálok bele a bőröndömbe pár ruhadarabot, amikor megszólal a telefonom. Sejtem, hogy Krisz az és most már muszáj leszek felvenni, ha nem akarom, hogy agybajt kapjon.

-Szia. - szólok bele halkan.

-Na végre! Mégis mi a fene volt veled tegnap? Ilyet többé ne csinálj, Nells! A frászt hoztad rám! - sejtettem, hogy ki fog akadni, de azért azt nem, hogy ennyire.

-Sajnálom. Vacak napom volt.

-Mesélj, mi a baj? - kérdi ,mire sóhajtok és belevágok a közepébe. Elmondom, hogy mi történt anyámmal és az Olivéres sztorit sem tudom tovább magamban tartani, egyszerűen megöl a kíváncsiság, hogy mi történt anno.

-Komolyan hiszel annak a baromnak? - hitetlenkedést és csalódottságok hallok a hangján, ami elszomorít.

-Nem ezt mondtam! Csak olyan értelmetlen ez az egész!

-Nelli, nem hiszek a fülemnek! A legjobb barátod vagyok, az Isten szerelmére! - már dühösen szól hozzám, ami ritka, mert szinte sohasem veszekszünk.

-Sajnálom, na! Össze vagyok zavarodva! Nem akar leszállni rólam és kezd elegem lenni ebből! - én is felemelem a hangom, mert kicsit kiakasztó, hogy mindenki csak az észt osztogatja, ahelyett, hogy segítene valami normális megoldást találni.

-Miért nem mondtad előbb?

-Pont ezért! És úgy sem tudsz mit tenni onnan!

-Ha kell, akkor hazamegyek és a két kezemmel fojtom meg azt a szemetet! Ilyet kérlek ne titkolj el többé előlem! Tudod, hogy féltelek, főleg Olivértől! - már nyugodtabb a hangja, de még az igazat mindig nem árulta el.

-Akkor mondd el, hogy mi volt Adrival! - kérem, mire felsóhajt.

-Tényleg csókolóztunk azon a bulin, de a többi része nem úgy volt, ahogy Olivér elmondta. Régóta beszélgettünk egymással és folyamatosan panaszkodott a fiúra, hogy rosszul bánik vele. Sokszor ott akarta hagyni, de tudod, hogy milyen erőszakos és nem hagyta neki. Aztán valahogy megkedveltük egymást és ez lett belőle. Nem akartam, hogy bárki megtudja, mert Olivér így is egy hazug ribancnak állította be szegény lányt. Aztán elköltöztek és ennyi. - ez azért már hihetőbb verzió, mint amit a szöszi mondott nekem.

-Köszönöm. - szólalok meg pár pillanatig tartó néma csönd után.

-Ígéred, hogy ezentúl minden apró dologról beszámolsz nekem? - kérdezi.

-Ígérem. - felelem beletörődve.

-Vigyázz magadra, rendben? - el kell mosolyodnom azon, hogy mennyire félt. Ezt is megígérem neki, azután bontjuk a vonalat és folytatom a pakolást. Délután filmet nézek, olvasok és hasonlókat művelek, amikor anya jön be a szobámba.

-Bepakoltál?

-Be. - felelem foghegyről.

-Nelli, mi a fene bajod van? - von kérdőre. Cöhh! Még ő kérdezi, hogy mi bajom van? Szánalmas.

-Mondd el neki, különben én fogom! - határozott vagyok, ő meg értetlenül bámul rám.

-Miről beszélsz? - tetteti magát tovább.

-Ha legközelebb a főnököd ágyában akarsz hemperegni, először győződjetek meg róla, hogy nincs otthon senki. - mondom gúnyosan, mire a szája elé kapja a kezét.

-Nelli! - kezdi, de félbeszakítom.

-Mégis hogy tehetted ezt? És még van képed elrángatni minket hozzá, hogy ott is enyelegjetek? Hát milyen ember vagy te?

-Fejezd be, kislányom! Ez nem a te dolgod! - csattan fel.

-Nem az én dolgom? Épp a családunkat teszed tönkre és azt mered mondani, hogy nem az én dolgom? Rád sem ismerek! Undorító vagy! - elfintorodva nézek végig rajta, a tenyere pedig hatalmasat csattan az arcomon, de nem adom meg neki azt az örömet, hogy sírni lásson. - Végig figyelni foglak és ha csak egy aprót hibázol, elmondom apának! Nem fogsz belőle hülyét csinálni! - nem érdekel, hogy nem szabadna így beszélnem vele, tegnap elvesztette a tiszteletemet. Megvetően néz rám, majd szó nélkül kimegy a szobámból.

Ezt is szépen sikerült megoldanom. Inkább elvonulok aludni, mert az elkövetkező pár nap maga lesz a pokol.

      Semmi kedvem nincs reggel felkelni, mégis megteszem. Felöltözöm rendesen, kicibálom a bőröndömet a nappaliba és a konyhába megyek, ahol apu reggelizik. Én kihagyom, mert egy falat sem menne le a torkomon, annyira feszült vagyok. Leülök az asztalhoz és bámulok ki a fejemből, amíg a szüleim elkészülnek. Apával kimegyünk a kocsihoz és bepakolunk, amíg anya bezárja az ajtókat.

-Szeretlek, apu. - hirtelen elé lépek és szorosan átölelem. A karjaiba zár és egy puszit nyom a hajamba.

-Én is szeretlek, picim. - még megsimogatja a fejem, aztán anyám is megjelenik és beülünk az autóba. Mivel nincs kedvem beszélgetni, zenét hallgatok, míg megérkezünk, ami csak fél órába telik, tehát hamarabb találkozom a sátánnal, mint vártam. Egy fekete Audi és Olivér fehér autócsodája már az apartman előtt parkol és apu is beáll melléjük. Nem értem, hogy miért nem egy kocsival jöttek. Talán Olivér a fehér színű autóval próbálja kompenzálni a sötét lelkét...

Unottan szállok ki, becsapom magam mögött az ajtót és kiszedem a csomagtartóból a cuccomat. Mire végzek, már a házigazdák is kitolják a képüket. Ákost szinte fel sem ismerni öltöny és ing nélkül, Olivér, meg egyszerűen csak Olivér. Szőke haja csapzottan áll össze-vissza, fekete póló tapad a felsőtestére és sötétkék farmert visel hozzá.

-Sziasztok! - köszön lelkesen az idősebb pasi és hosszan méregeti az anyámat, amire elég fura képet vághatok, mert a szőkeség elneveti magát. Szerintem is vicces a helyzet, de tényleg...

A kínos bájcsevej után elindulunk befelé a hatalmas házba. A szám is tátva marad, amikor szétnézek az előtérben. Csupa pompa és csillogás minden. Modern bútorok, ízléses színekben, elegánsan elhelyezve.

-Olivér, mutasd meg Nellinek a szobáját. - kéri az apja a fiút, mire ő kiveszi a kezemből a bőröndömet és biccent, hogy kövessem, majd elindul felfelé egy lépcsőn. Szó nélkül megyek utána, benyit egy szobába, ami ugyanolyan modernül van berendezve, mint a nappali. Hatalmas franciaágy, gardrób, éjjeli szekrény és még egy kisebb fürdőszoba is nyílik a helyiségből.

-Pofátlanul szar humora van a sorsnak, mi? - kérdezi rám nézve, én meg csak elhúzom a számat.

-Főleg, hogy mindig az utamba rugdos téged is. - szarkasztikus megnyilvánulásomra csak elneveti magát és egy újabb ajtóhoz lép, ami eddig fel sem tűnt. Mégis minek van egy hálószobában ennyi ajtó? Tiszta labirintus az egész.

-Ez az én szobám. - közli mellékesen.

-Hogy mi?? És miért van egy ajtó a szobánk között? - szinte már kiabálva teszem fel a kérdést.

-Azt nem tudom. De ha éjjel nem tudsz aludni, itt leszek pár méterre. - idiótán rám kacsint, mire erősen vállon csapom.

-Ha nem zárod kulcsra azt a vacak ajtót és hívatlanul rám mersz törni, megfojtalak álmodban egy kispárnával. - fenyegetem összehúzott szemöldökkel, de csak nevet rajtam.

-Ugyan már, Aprólék! Még a légynek sem tudsz ártani.

-De egy görénynek simán! - átlököm az ajtó túloldalára és becsapom mögötte a faszerkezetet. Hát ennél rémesebb kirándulásom nemigen volt mostanában. És még csak most kezdődik az egész.

Kihasználom a békés csendet és körülnézek a házban. Rengeteg hálószobát találok, szinte mind ugyanolyan. Kb negyed óráig bolyongok összevissza, mire a konyhában lyukadok ki, ahol Ákos van egyedül.

-Ááá, Nelli! - rám kapja a figyelmét, de az arckifejezésén van valami furcsa. - Hogy tetszik a ház?

-Szép. - felelem szűkszavúan.

-Ami anyád és köztem történt... - kezdi, de feltartom a kezem, jelezve, hogy eszébe se jusson folytatni.

-Nem akarom hallani. Csak hagyja békén az anyámat! - mondom határozottan és ott is hagyom. Visszamegyek a szobámba és elfoglaltság híján a mobilommal szórakozom. Megnézem a szokásos dolgaimat, aztán elterülök a puha ágyon és a plafont bámulom.

-Csak nem unatkozol? - ismerős, ugyanakkor nem kívánatos hangra kapom fel a fejem, aztán érzem, hogy besüpped mellettem az ágy és Olivér elterül mellettem.

-Mit akarsz? - kérdem unottan.

-Semmit. Csak gondoltam megnézem, hogy mit csinálsz.

-Megnézted. Most már mehetsz is!

-Ne legyél már mindig ilyen morgós! - megböki a vállamat, mire bokán rúgom.

-Mégis milyen legyek, ha folyamatosan szívod a véremet? - csattanok fel.

-Nem is szívom! Ha szívnám, cica, azt megéreznéd! Mondjuk itt, ni! - eszelősen vigyorog, miközben ujját végighúzza a nyakamon. Rácsapok a kezére, mire felnevet, de legalább elveszi a bőrömről a mancsát.

-Nem lehetne, hogy békén hagysz legalább addig, míg itt vagyunk? - sóhajtva kérdezem ,mert már unom ezt az egészet.

-Legyen. Mi lenne, ha összefognánk a szüleink ellen? Nekem sem tetszik, hogy az anyád és az apám kavarnak. - na erre aztán nem számítottam. Felülök az ágyban és hülyén nézek rá, mire csak megvonja a vállát.

-Utálom, ahogy hülyének nézik az apámat! - dühösen és undorodva közlöm vele a tényt, erre ő is felül és engem bámul.

-Apád klassz fej. Nem érdemli, hogy átbasszák a fejét. - mondja, mire szinte eltátom a számat a döbbenettől. Ki ez az ember  és hova lett a seggfej Olivér? - Most mi van?

-Semmi. Nem tudok kiigazodni rajtad. Egyszer egy hatalmas barom vagy, aztán meg egész normálisan viselkedsz.

-Most mondtam, hogy békén hagylak, nem? Akkor meg ne azon problémázz, hogy nem piszkállak, hanem inkább örülj neki!

-Jó-jó-jó! - megadóan feltartom a kezem és visszadőlök a puha párnák közé.

-Gyerekek! Gyertek le egy kicsit! - anyám sipákolása töri meg a csendet. Mindketten felsóhajtunk és kedvetlenül megyünk le a nappaliba.

-Arra gondoltunk, hogy elmehetnénk egy kicsit túrázni. - kezdi apu, mire Olivérrel riadt fejjel összenézünk. Ugye ezt nem gondolják komolyan?

-Nekem sokkal jobb ötletem van! Beülünk a moziszobába és ki sem mozdulunk onnan egész héten. - közli a szőke, én pedig egyetértően bólogatok.

-Arra még bőven lesz időtök. Szép idő van, öltözzetek! - parancsolnak ránk. Na, szép! Mehetünk gyalogolni a dög hidegben!

Nyögvenyelősen átöltözöm, majd mikor mindenki elkészül elindulunk, ki tudja hova. Azt hiszem, nem mondok nagy dolgot, ha azt mondom, hogy mi megyünk leghátul és olyan lassan sétálunk, hogy egy csiga megirigyelné a tempónkat. Semmi kedvem nincs ehhez az egészhez, főleg úgy, hogy látom, hogy anya hogy jópofizik Ákossal.

-Ugye tudod, hogy tudják, hogy tudjuk? - töri meg mellettem a csendet.

-Igen. Tegnap közöltem anyámmal, mire jól felpofozott. - közlöm, mire megáll mellettem és furán néz rám.

-Komolyan? - kérdezi. Bólintok és lépkedek tovább. - Apám azt mondta, hogy ne üssük bele az orrunkat a dolgukba! Nem vette túl jó néven, amit csináltál!

-Akkor miért akarsz keresztbe tenni nekik?

-Hogy idegesítsem! - közli lazán.

-Nem jöttök ki túl jól, igaz?

-Nem. - feleli szűkszavúan, de a kíváncsiságom nem hagy nyugodni, úgyhogy tovább faggatom.

-Miért?

-Mert az ő hibájából halt meg az anyám! - a kezeit ökölbe szorítva válaszol a kérdésemre és itt jön el az a pillanat, hogy úgy döntök, nem kérdezősködöm tovább. Talán Olivér nem is lenne akkora seggfej, ha nem lenne ilyen viszonya az apjával. Lehet, hogy az iránta érzett gyűlölete tette őt ilyen szívtelenné. Mindenesetre, kezdi megmutatni egy másik oldalát is, valószínűleg, hogy az igazit.