Gyorsan és monoton telnek a napok egymás után. Már október vége van, holnaptól pedig itt a várva várt őszi szünet. Hogy is mondjam, furán jó napjaim vannak mostanában. A suli jól megy, tanulok, mint a kis angyal, az edzéseken egyre ügyesebb vagyok és ami a legjelentősebb, Olivér egy ideje - pontosabban a fenyegetése óta- leszállt rólam. Ez felettébb érdekes és nyugtalanító is, ugyanis nem szeretem a vihar előtti csendeket, mert abból általában hatalmas égzengés lesz.

Krisznek továbbra sem szóltam erről az egészről, de jobb is, ha nem tudja, mert abból óriási botrány lenne. A kapcsolatunk szerencsére nem romlott, minden egyes nap beszélünk, hol órákat, hol csak pár percet, de nekem az a fontos, hogy halljak felőle és tudjam, hogy minden rendben van vele. Ez persze nem csökkenti bennem a hatalmas hiányérzetet, amit már nyár eleje óta érzek, de tudom, hogy neki ott most jó és csak ez számít. Alig várom, hogy végre eljöjjön a téli szünet és találkozzunk, mert tényleg szükségem van a legjobb barátomra és nem csak szóban, vagy a monitoron.

És akkor lépjünk tovább a másik problémára, ami nem más, mint a szüleim. Hát nem túl rózsás a helyzet. Apa betartotta a szavát és felmondott a cégnél, amit anya egyáltalán nem néz jó szemmel. Nagyon sokat veszekednek és ha kivételesen csend honol a lakásban, akkor az azt jelenti, hogy valamelyikük nincs itthon. Már nem is alszanak egy szobában, amit nagyon rossz végig nézni. Apa talált egy új, meglehetősen jól fizető állást, aminek köszönhetően kicsivel többet lehet itthon és ezzel jelentősen javult a kapcsolatunk, ami anyáról nem mondható el. Egyre többet jár el itthonról, folyamatosan dolgozik és már a ház körüli teendőket is nekem kell elvégeznem, amivel alapjáraton nincs problémám, de azért az már túlzás, amit művel.

Mivel szünet előtti utolsó napunk van, ma laza órákra számítunk. Farmert veszek fel, fehér bolyhos pulcsival és egy bokacsizmát, ugyanis október vége lévén már egészen lehűlt az idő. Felkapom a táskámat, a nappaliban még magamra veszem a fekete bőrdzsekimet és elindulok a suliba. Gyalogolnom kell ismét, de egyáltalán nem bánom, legalább felébredek. Zsebre dugott kézzel, fülhallgatóval a fülemben érkezek meg az ismerős épülethez és azonnal be is megyek. A termünkbe érve köszönök úgy általánosságban mindenkinek és meglepően sokan köszönnek vissza, ami egyáltalán nem jellemző az osztályomra, tekintve, hogy nem vagyunk valami jó közösség.

-Szia. - köszönök Kristófnak, aki a telefonját nyomkodja és leülök mellé.

-Helló. - unottan biccent egyet és folytatja, amit eddig művelt. Hát nem vagyunk a legjobb barátok, de mindegy. Én is előhalászom a zsebemből a mobilomat és megnyitom a legújabb könyvemet és teljesen belemerülök, míg meg nem érkezik a zajos társaság, élükön Olivérrel, aki azonnal rám pillant, ahogy belép. Ajaajj! Ez nem sejtet semmi jót!

-Jó reggelt, Aprólék! - hallom, ahogy a táskája csattan a mögöttem lévő padon, de nem fordulok hátra, próbálom teljesen figyelmen kívül hagyni az egész embert. Bár megkönnyítené a dolgomat... - Köszöntem, cica! - ez már egészen közelről jön. Olyan közelről, hogy a fülemet csiklandozza a szavak által kifújt levegője és ez egyáltalán nem tetszik. Már megint belép az intimszférámba!

-Szia. - felelem, hogy megnyugodjon végre, de érzem, hogy nem tágít mögülem, sőt, kezeit a vállamra rakja és egészen fölém hajol. - Olivér, mit akarsz már megint? - sóhajtom fáradtan és megfordulok, hogy ránézzek.

-Semmit. Még! - emeli ki az utolsó szót és szerencsére megszólal a csengő és kezdetét veszi a matek óra. Ezen az órán nincsen pihi, vadul számolunk, de a többi tanár egészen lazán kezeli a szünet előtti utolsó napot, úgyhogy fellélegezhetünk. Utolsó óránk tesi, ahol természetes a fiúk fociznak, mi pedig nyújtunk. Nem esik nehezemre, úgyis edzésem lesz suli után, tehát még jól is jön egy kis bemelegítés. Épp a bordásfalon csimpaszkodom, hogy lenyújtsam a hasizmomat, amikor Olivér lép elém. A derekamnál fogva lehúz, mire kénytelen vagyok elengedni a kapaszkodómat, így a karjaiba pottyanok. Persze, ilyenkor a tanár sincs a terembe!

-Te hülye vagy? És ha leesem? - dühösen kapálózok, de nem tesz le, hanem szorosan tart.

-Nyugi már! Foglak! - hogy nyomatékosítsa a szavait, még meg is szorongat, ami egyáltalán nincs ínyemre, tekintve, hogy hozzá vagyok préselődve.

-Tegyél le! - sziszegem bosszúsan és csodák csodájára engedelmeskedik és végre a lábam a talajt érinti. 

-Suli után velem jössz! Mutatni akarok valamit! - mondja, mire hitetlenül megcsóválom a fejem. Hát tényleg akkora marha, hogy azt hiszi, hogy bárhová is vele megyek?

-Felejtsd el! - felelem határozottan.

-Szívem, nem kérdeztem, hanem mondtam, hogy velem jössz! - jelenti ki, amivel még jobban felbosszant.

-Olivér! Nem! Megyek! Veled! Sehová! - minden egyes szót tagolva mondok, hátha akkor felfogja, de amekkora IQ-ja van szegénynek, nem lehet könnyű.

-De igen! Nem érdemes feleselned velem! - szigorúan bámul a szemembe, amitől kicsit megijedek, de hülye lennék éreztetni ezt vele.

-Edzésem van. - próbálom kihasználni az utolsó kártyámat ellene, de ez sem bizonyul jó megoldásnak.

-Megvárlak. - közli lazán és visszamegy rugdosni a labdát.

-Csúcs. - morgom magamban és visszamászom a bordásfalra. Mégis mi a fenét képzel ez a seggfej magáról? Kezd belőle nagyon, de nagyon elegem lenni! Talán ha elég gyors vagyok, akkor ellóghatok előle. De mi haszna? Edzésre úgyis utánam jönne.

     Villámgyorsan kapom magamra az utcai ruhámat, a sulipólót és a cicanadrágot pedig a tornazsákomba dugom. Megfésülöm a hajam és már megyek is ki az öltözőből, de csalódottan nyögök fel, amikor megpillantom az ajtó előtt a szőkét. Az arca kipirult a játéktól, a haja kócos, helyenként talán még vizes is és önelégült vigyorral pillant rám.

-Gyors voltál.

-Nem elég gyors. - motyogom az orrom alatt, de meghallja, mert felkuncog. Csak tudnám, mi olyan vicces ebben az egészben!

-Ülj be! - utasít, amikor megállunk a fehér autócsoda előtt. Felsóhajtok és bemászom az anyósülésre, ő pedig mellém ül és elindítja a kocsit. - Ma meglepően együttműködő vagy! - jegyzi meg, miközben az utat kémleli. Meg kell hagyni, egész jól vezet.

-Tudok mást csinálni? Úgysem hagysz békén! - duzzogva bámulok kifelé az ablakon, majd egy hatalmasat csapok a kezére, amikor a tenyerét a combomra rakja. Ekkora barmot!

-Imádom, mikor ilyen bosszús vagy! - harsányan felnevet, én meg majd' megpukkadok mérgemben. Gyűlölöm ezt a pasit!

Meg sem várom, hogy leállítsa a motort, már ki is pattanok az edzőterem előtt és mielőtt még utolérhetne, eltűnök az öltözőben.

-Sziasztok! - köszönök a csapattársaimnak, akik mosolyogva üdvözölnek. Oda vagyok ezért a közösségért, olyan kedvesen és segítőkészek mindannyian. Miután átöltözünk, bemegyünk a terembe, de nagy döbbenetemre Olivér a lelátón ül és mindnyájunkat hosszan megbámulja.

-Uuuu! Ki ez a helyes pasi? - Linda szinte szétfolyik a szőke látványától.

-Velem jött. - nyögöm ki szemforgatva.

-Mázlista! - irigykedve lépked előttem, de egyáltalán nem érzem magam annyira szerencsésnek, mint ahogy ő azt állítja.

-A tiéd lehet, nekem nem kell! - morgom, mire felcsillan a szeme és odainteget neki. A kék szemű egy kacsintás kíséretében visszaint, majd végre kezdetét veszi az edzés. Nem tudok rendesen koncentrálni, mert folyamatosan magamon érzem a tekintetét, ami egyáltalán nincs rám jó hatással. Az edző ennek ellenére megdicsér minket és kifulladva indulok átöltözni. Most nem sietek egyáltalán, mert minél később látom Olivért, annál jobb nekem. Végül már nem tudok mit csinálni, úgyhogy elhagyom az öltözőt.

-Nem is tudtam, hogy ilyen dögösek a tornászlányok! - szólal fel mögülem a hangja, de nem reagálok rá. - Tartasz nekem külön órát? - kacéran felvonja a szemöldökét, miközben megáll előttem, én meg meglököm a mellkasát és kikerülöm.

-Álmodban, seggfej! - vágom rá dühösen és bevágódok a kocsijába. - Nem sietnénk? Nem érek rá egész nap!

-Ahogy akarod, Aprólék! - egyezik bele és el is indulunk. Nagy meglepetésemre a házuk előtt állunk meg negyed óra múlva.

-Mit keresünk itt? - kérdezem, miközben kinyitja az ajtómat. Kiveszi a kezemből a táskámat és könnyedén a vállára hajítja.

-Beszélni akarok veled!

-Azt a suliban is tudtál volna! Olivér, én nem megyek be! - állok meg a kapu előtt, de a kezem után nyúl és beránt magával, úgyhogy kénytelen vagyok menni. Nem engedi el a mancsom, míg be nem érünk a szobájába, majd leültet az ágyra és fel-alá járkál előttem.

-Nézd, Nelli! - felsóhajt és a hajába túr, amitől a szőke tincsek összekócolódnak. - Rendes lány vagy, de komolyan! Viszont Krisztián egy mocsokláda és törlesztenem kell neki, szóval bármennyire is nem akarom, bele kell vonnom a dologba téged is. - kezdi idegesen, mire csak értetlenül bámulok rá.

-Miről beszélsz?

-Emlékszel Adrira? - kérdezi, mire bólintok. Hát hogy a fenébe ne emlékeznék rá. Imádtam a lányt, mondjuk ezzel mindenki így volt, csak aztán hirtelen elköltöztek.

-Krisz volt barátnője. - mondom, mire felhorkant.

-Tévedsz, szívem! Adri az én barátnőm volt, amíg az a nyomorék kis barátod el nem vette őt tőlem! - idegesen néz a szemembe, ilyenkor mindig olyan ijesztő.

-Nem értelek. - tényleg nem tudom kitalálni, hogy mi ez az egész.

-Akkor figyelj! - lehuppan mellém az ágyra, olyan közel, hogy a lábunk összeér, de nem merek megmozdulni. - Két évig jártunk együtt. Talán ő volt az egyetlen lány, akit valaha is szerettem, de egy buliban rajtakaptam, ahogy Krisztiánnal csókolóznak. Az a seggfej elvette őt tőlem és még össze is jöttek! - a kezeit ökölbe szorítva meséli az egyébként eléggé hihetetlennek tűnő történetet, de mivel Krisz mindig kerülte ezt a témát, akár még igaz is lehet.

-Mi közöm van nekem, ehhez az egészhez? - kérdem értetlenül.

-Csak annyi, hogy most én veszem el tőle, ami az övé!

-De hát nem is vagyunk együtt!

-Az lényegtelen. Fontos vagy neki, nekem pedig pont erre van szükségem!

-Felejtsd el, Olivér! - mondom határozottan, mire megmarkolja a combom és meg is szorítja.

-Nem, Nelli! Ebből nem engedek! Kicsinálom Krisztiánt!

-Te hülye vagy? Nem fogok hozzá asszisztálni! El ne képzeld! - felpattanok mellőle és az ajtó felé lépek, de visszaránt.

-Elfelejted, hogy kivel állsz szemben, kislány! - fenyegetően néz rám, próbálok hátrálni, de az ajtóba ütközik a hátam, ő pedig fölém tornyosul. - Nem foglak bántani! Csak viselkedj! - egyik ujjával végigsimít az arcomon, mire azonnal elfordítom a fejem.

-Elmehetek? - kérdezem halkan, mire bólint és arrébb áll, hogy ki tudjam nyitni az ajtót. Gyorsan kilépek rajta, de meg is torpanok, mert ismerős hangot hallok meg az egyik szobából.

-Mi a baj? - Olivér hátulról nekem csapódik, mire majdnem orra esek, de utánam kap és visszaállít egyenesbe.

-Ez az anyám hangja! - mondom elképedve, mire furán néz rám és a hang irányába pillant. Egyszerre mozdulunk a szoba felé, ahonnan anyám hangos vihogása szűrődik ki. Az ajtó résnyire nyitva van, így belátni a szobába, ahol az én drága anyukám Ákossal hempereg. Felkúszik az ebédem a torkomba, könnyek marják a szemem és a szívem darabokra törik. Hogy tehette ezt? Megcsalja az apámat, méghozzá a főnökével? Hát van ennél még lejjebb? Undorító!

-Héé! Gyere! - Olivér rángat el az ajtó elől, én csak kábán követem őt lefelé a lépcsőn. - Jól vagy? - kicsit ellágyul a tekintete, miközben az arcomat fürkészi, de csak megrázom a fejemet. Mégis hogy lehetnék jól, amikor most kaptam rajta anyámat egy másik férfi ágyában?

-Hazaviszlek, jó? - néz rám, mire bólintok. Megfogja a kezem és szó szerint húz a kocsiig. Nem szólalunk meg egész úton, egyszerűen képtelen vagyok bármit is kinyögni. Sőt, félő, hogy ha kinyitnám a számat, azonnal feltörne belőlem a zokogás, azt meg végképp nem szeretném, hogy ő is lássa. A házunk előtt áll meg, remegő kézzel csatolom ki a biztonsági övet és kiszállnék az ajtón, de visszahúz. - Sajnálom. Nem tudtam róla! - mondja együtt érzően. Csak egy bólintással tudok felelni, erre elenged és kiszállok a kocsiból. Futva rohanok be a házba, meg sem állok a szobámig, ahol aztán minden kitör belőlem.

Sziasztok! Itt is lenne a folytatás. Ma nagyon aktív vagyok, a másik történetemet is sikerült frissíteni. Először is szeretnék hatalmas köszönetet mondani a csodaszép borítóért Zeawinner-nek! :)) Tényleg nagyon tetszik. :) Aztán szeretném megköszönni a megtekintéseket és a csillagokat is. Remélem, hogy ez a rész is tetszett és ha van időtök, kommenteljetek, mert örülnék neki. :) Puszii, Ancsii .))