Szelei Olivér

Én vagyok a földkerekség legszerencsésebb idiótája! Vagy inkább Nelli a világ legtökéletesebb lánya! Igazából szerintem mindkettő igaz! Álmomban nem gondoltam volna, hogy képes megbocsátani azt a sok undorító szarságot, amiket a fejéhez vágtam két hete. Gondolom mindenki kíváncsi, hogy miért mentem át dühöngő faszfejbe, de az az igazság, hogy a választ még én magam sem tudom. Nyilván az egész őrület amiatt a rohadék Krisztián miatt robbant ki, de ez akkor sem mentség a tetteimre. Mennyivel másképp képzeltem el azt az estét... Úgy terveztem, hogy miután mindenki hazamegy, elmondom neki, hogy mit érzek iránta, de persze, mint mindig, most is közbeszólt az élet! Dühös lettem, iszonyú dühös és ilyenkor nem gondolkodom, csak oda szúrok, ahol tudom, hogy a legjobban fáj a vitapartneremnek. De már akkor megbántam, hogy megcsókoltam Szandrát, amikor Kristófhoz rohantam. Őrülten és gyerekesen viselkedtem, amit a legjobb barátomtól is megkaptam, de ahelyett, hogy megbeszéltem volna Nellivel a dolgokat, csak még jobban magamra haragítottam. Kész szenvedés volt ez a két hét és tudom, hogy neki is, de igaza volt, amikor azt mondta, hogy gyáva vagyok! Nem mertem szembenézni a félelmeimmel, de leginkább az érzéseimmel nem. Nagyon megrémítettek azok az érzelmek, amiket elkezdtem iránta érezni és minden áron el akartam nyomni magamban őket, mi több, még most is eléggé ijesztő, ami bennem lakozik. Nem jó dolog kötődni valakihez, mert ha kilép az életedből, nem marad semmid. Anya és Adri elvesztése után megfogadtam, hogy soha többé nem ragaszkodom ennyire senkihez sem, de aztán jött ez a szeleburdi lány a zöld szemeivel és totálisan magába bolondított.

Tisztában vagyok vele, hogy még nem vagyunk teljesen egyenesben, de minden erőmmel azon leszek, hogy ez bekövetkezzen. És a tegnap éjszaka egy jó kiindulás volt, leszámítva a szüleink bejelentését. Hogy mit gondolok a jövendő gyerekükről? Hát nem tudom. Nem hiányzik egy pisis bőgőmasina a házba, de nem tudom Evelinből kiszedni a babát. Nem lepett meg Nelli reakciója, hiszen legalább annyira ellenzi a kettőjük kapcsolatát, mint mindenki más, ha nem jobban. Viszont, ahogy mondani szokták, minden rosszban van valami jó. Jelen esetben a jó dolog pedig a kibékülésünk. És most, hogy ez megtörtént, úgy gondolom, hogy együtt mindent megoldunk. Még ezt a közös testvér témát is.

Nos, mivel én már fent vagyok, ő meg háttal nekem alszik, alkalmam van minden apró négyzetcentijét jól megnézni. A takaró lecsúszott róla, valahol a térde körül van, a pulcsija, meg felgyűrődött a dereka fölé, így mindössze egy fekete bugyi fedi a testét deréktól lefelé, ami nekem pont kapóra is jön. Még mielőtt perverz kukkolónak nézne bárki is, csak úgy mellékesen közölném, hogy férfiből vagyok és egy gyönyörű nő fekszik mellettem ruha nélkül, szóval nem meglepő, hogy rátapad a tekintetem. És az sem felejtendő, hogy a barátnőmről van szó. Legalábbis remélem, hogy mostantól annak hívhatom. Akármilyen elbaszott is a helyzetünk, tudom jól, hogy ugyanazt érzi, mint én. Le sem tagadhatná. Ha rám néz, már a pillantásából felismerem. Tényleg mázlista egy balfék vagyok, de amilyen jó érzékem van a dolgok elszúrásához, nem lepődnék meg, ha nem lenne hosszú távú a kapcsolatunk. Viszont sokkal másabb vele, mint Adrival volt. Jó, tisztában vagyok vele, hogy nem szép dolog egyik lányt a másikhoz hasonlítani, de kell egy viszonyítási alap, ahonnan kiindulhatok és javíthatok az akkor elkövetett hibáimon. Mert volt bőven, amiket most nem szeretnék megismételni.

Még mielőtt ennél is jobban belemélyülnék a gondolataimba, inkább szemügyre veszem a mellettem fekvő lányt. Egyenletesen emelkedik és süllyed a mellkasa, valószínűleg mély álomban van. Nem szeretném felébreszteni, de nem bírom ki, hogy ne érjek a puha bőréhez. Egyik ujjammal végigsimítok a dereka fedetlen részén, mire érzem, hogy álmában kirázza a hideg. Széles vigyorra húzódik a szám, majd tovább haladok. A fehérneműje vonalán keresztül a combjáig tollpihe könnyű érintéssel húzom végig az ujjaimat a bőrén. Tetszik, amit csinálok, az alsógatyám már most túl szűk a benne lakozó férfiasságomnak, de uralkodnom kell magamon, ami baromi nehéz lesz ilyen látvány mellett.

-Alszom. - rekedt, morgó hangot hallok magam mellől, majd a gazdája tapogatózni kezd és legnagyobb bánatomra magára húzza a takarót. Nem igazán tántorít el ezzel a tervemtől, úgyhogy a vastag tollpaplan alatt keresem meg a meleg testét és úgy fészkelődöm, hogy teljesen hozzá simuljak. Kis híján felnyögök, amikor a feneke hozzáér az ágyékomhoz és hallom, hogy magában felkuncog ezen, ezért lökök egy jó nagyot a csípőmmel rajta, mire ugrik egyet az ágyban és bosszúsan felém fordul. Most rajtam a sor, hogy kárörvendően kiröhögjem, erre csak szokásosan jól a mellkasomra csap és motyog valamit az orra alatt. Szerencse, hogy kezd leszokni arról, hogy szegény golyóimat gyilkolássza a térdével, mert nem valami kellemes érzés ám. Morcosan visszafekszik mellém, én pedig azonnal kihasználom az alkalmat, hogy ébren van és fölé hajolok egy jó reggelt csók reményében. De persze nem eszik olyan forrón a kását!

-Jó reggelt, Aprólék! - nézek az álmos zöld csodákba, mire magára húzza a takarót. Mókásnak találom a kislányos viselkedését, éppen ezért nem hagyom őt békén, hanem tovább piszkálom.

-Tudod te hány óra van? - hirtelen rántja le magáról a narancs színű takarót és a mobiljáért tapogatózik. - Reggel nyolc! Szombat reggel hajnali nyolc óra van és felkeltettél! - bosszankodik tovább, amit rohadtul szexinek találok. - Hetek óta nem alszom Szelei, és most, mikor végre egyszer kipihenhetném magam, felversz a reggeli pisi erekcióddal! - mi van? Ez a lány totál hibbant! Mi az, hogy pisi erekció? Te jó ég!

Hitetlen arckifejezésemen hangosan felkacag, amiből már tudom, hogy ez az egész műhiszti csak színjáték volt. Bosszúból rá hemperedek, mire rögtön el is hallgat. Jó kislány!

-Mondták már, hogy őrült vagy? - kérdezem szélesen mosolyogva.

-Rajtad kívül senki. Úgyhogy szerintem pont te vagy kettőnk közül az, aki nem teljesen százas! - felesel vissza vigyorogva, miközben az orromra koppint a mutató ujjával. Nevetve csóválom meg a fejem és lehajolok hozzá egy csókért, de nagy bánatomra nem kapom meg.

-Szerintem ki kéne menned a mosdóba! - pimaszkodik tovább és a célzás kedvéért felhúzza a térdét, ami most kivételesen gyengéden súrolja a legféltettebb testrészemet. - És ha már ott vagy, fogat is moshatnál. - győzelemittasan kunkorodik felfelé a csókolni való szája, én pedig megsemmisülve bámulom őt tovább. Ez a 150 centis csöpp kis boszorka az előbb rombolta le a férfiasságom felhőkarcolóját.

-Bébi, ezt még kamatostól vissza fogod kapni! - fenyegetem játékosan és csak azért is ráérősen szájon csókolom. - Mellesleg te is jöhetsz fogat mosni! - vágok vissza az előbbiért, mire egy szemforgatást és egy tökön rúgást kapnék, ha nem fognám le időben a lábát. - Össze fogom kötözni őket! - figyelmeztetem, mire kinyújtja a nyelvét és lelök magáról. Egy nyögés kíséretében gurulok az ágy másik oldalára, majd nyújtózok egy jó nagyot és felkelek. Nelli már köddé vált, a fürdőben csörög, úgyhogy megyek utána, hátha látok valami figyelemre méltót. A pulcsiját már levette magáról, most éppen azon ügyködik, hogy felhúzzon egy testszínű cicanadrágot. Anyám, olyan mintha nem is lenne rajta semmi! Ezt csak nekünk, férfiaknak találhatták ki! Van egy olyan érzésem, hogy ez a lány még sok borsot fog törni az orrom alá !

-Tessék, fogkefe! - a fali kis szekrényből kikap egy bontatlan, RÓZSASZÍN fogkefét és a kezembe nyomja.

-Ez most komoly? - fintorogva bontom ki az idétlen színű vackot, ő meg csak nevet rajtam. Komolyan oda a férfiasságomnak. Lassan azon kapom majd magam, hogy együtt Barbie-zunk.

-Apu vette. - ránt egyet a vállán és a saját kék színű fogkeféjére fogkrémet nyom és elkezdi mosni a fogait. Felsóhajtok, majd én is így teszek, bár undorodva nyomom a számba az ocsmány színű kefét, de a célnak éppen megfelelő. - Látnod kéne az arcod! - törölközővel megtörli a száját, miközben bámulja, ahogyan szenvedek fogmosás közben. Gyorsan én is befejezem, majd kikapom a kezéből a törcsit és a szekrényre dobom, a törpe lányt meg magamhoz rántom, úgy, hogy a mellkasomhoz csapódjon. Szitkozódik egy sort, amiért lefejeli a kemény mellizmomat, majd rám emeli a tekintetét. Gondolkodás nélkül a hívogató ajkaira tapadok és mohón kezdem el csókolni. Menta ízű a szája és kellemesen meleg a nyelve, mire kis híján felnyögök és hamarosan az alsómba robbanok ettől a lánytól. Érzem, hogy lábujjhegyre tornázza magát, hogy jobban felérjen, amin nem tudok nem elmosolyodni. Amilyen apró, olyan lepcses szája van, de még ezt is imádom benne. Két kezével a nyakamba csimpaszkodik, úgy húz lejjebb magához, én pedig megkönnyítem mindkettőnk dolgát azzal, hogy megragadom a derekánál fogva és a fürdőszoba szekrényre ültetem. Elhelyezkedem a két lába között, egyik kezemmel megmarkolom a csípőjét, a másikat a göndör, kicsit kócos hajába vezetem és ismét a számhoz húzom az övét, hogy addig csókoljam, míg levegőért nem kapkod. Ugyanolyan hévvel viszonozza a támadásomat, amivel még jobban felizgat és az sem túl szerencsés, hogy a lüktető ágyékom az övéhez nyomódik. Mohón szívom a számba a nyelvét, ő pedig a rendezetlen hajamat kuszálja még jobban össze és amikor a lábait a csípőm köré fonja, nem bírom tovább és eltolom őt magamtól még mielőtt teljesen elveszíteném a fejemet.

-Megőrjítesz, ugye tudod? - súgom a csóktól duzzadt ajkaira, mire egy hosszú puszit nyom a számra és elkezd fészkelődni, hogy vegyem le a szekrényről. Így teszek, aztán amikor földet ér, megigazítja a ruháját, majd gonoszul elvigyorodik, amikor a boxeremre esik a pillantása.

-Azt hiszem, jobb lesz, ha magadra hagylak egy picit! - szekál megint, mire egy jó nagyot sózok a fenekére. Elképesztő ez a lány! Eddig nem volt ilyen felszabadult a közelemben, de így még jobban tetszik.

-Segíthetsz is, ha gondolod! - kacsintok rá perverzen, mire elszörnyed az arca, én meg elnevetem magamat.

-Te egy állat vagy, Olivér! - pirít rám fintorogva, majd még mielőtt reagálhatnék, már ki is szalad a fürdőből és rám csukja az ajtót. Úgy döntök, hogy inkább egy hideg zuhannyal hűtöm le magam és addig is megpróbálok nem a csókjaira gondolni. Nem tűnik túl hatásosnak a megoldásom, de egy ideig megteszi. Törölközés után magamra kapom az alsómat, majd visszamegyek a szobájába, ahol éppen nekem háttal igazítja az ágyat. Hihetetlenül dögös ebben a nadrágban, ami második bőrként tapad a testére és ha tovább bámulom, akkor ismét esedékes lesz egy hűtő fürdő. Megijed, amikor elkezd csörögni a telefonja az ágy másik oldalán, de hiába nyúl érte, túl pici ahhoz, hogy elérje.

-Ideadod? - néz rám aranyosan, mire elmosolyodom, de azonnal elkomolyodik az arcom, amikor a telefonja kijelzőjére pillantok. Odadobom neki, erre értetlenül néz rám egészen addig, míg ő is meglátja, hogy ki hívja. Hihetetlen, hogy ez a szarházi mindig közbe avatkozik. Akárhányszor jól érezzük magunkat, jön az ostoba telefonhívásaival és mindent tönkretesz. Az anyja miatt halt meg az enyém, rámászott Adrira és most arra hajt, hogy Nellit is elvegye tőlem! Észre sem veszem, hogy mikor ülök le az ágyra, sem azt, hogy mikor hallgat el az a szar, csak két puha mancsot érzek a víztől még picit nyirkos térdemen és egy vizslató zöld szempár próbálja kifürkészni, hogy mi a bajom. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne boruljak ki megint, mert ő tényleg nem tehet semmiről. Nem akarom ismét megbántani, főleg miután nagy nehezen megbocsátotta az utóbbit.

-Oli! - szól rám gyengéden, de kerülöm a tekintetét. - Olivér, kérlek! - kicsi tenyerei közé fogja az arcomat és úgy kényszerít, hogy nézzek a szemébe. Aggodalmat látok rajta. Hát persze. Fél, hogy megint kikelek magamból és bántani fogom. Fél tőlem. - Nem beszéltem vele azóta. - folytatja, de szinte fel sem fogom a szavait. - Nem beszéltem vele a születésnapom óta. Hívott minden nap, de nem vettem fel! Meg is nézheted a híváslistámat, ha akarod!

-Nem ez a baj, nem érted? Benned megbízom, benne nem! És tudom, hogy mindent meg fog tenni, hogy elvegyen tőlem! - igyekszem visszafogottan beszélni, de minden önuralmamra szükségem van, hogy ne kezdjek el tombolni dühömben.

-Nem fog elvenni! És tudod miért? Mert te vagy itt mellettem és nem ő! Mert te csókolsz meg és nem ő! És ami a legfontosabb, hogy téged szeretlek és nem őt! - hatalmasat dobban a szívem a mellkasomban a szavait hallva és sokadszorra tör rám a felismerés, hogy nem érdemlem én meg ezt a lányt. Túl jó, túl tökéletes ő hozzám. De bassza meg! Ha engem szeret, akkor nem érdekel semmi és senki! Még Krisztián sem! Felőlem megrohadhat Angliában!

-Komolyan beszélsz? - kérdezek vissza hitetlenül. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy valaki olyannak szeret, amilyen vagyok. Egyáltalán az is örök rejtély marad számomra, hogy mit szerethet egy ilyen lány bennem.

-Igen, komolyan! Úgyhogy légy szíves verd ki az összes butaságot a fejedből és felejtsük el ezt a dolgot, rendben? - bólintok a kérdésére és felhúzom magamhoz.

-Köszönöm. - a hajába temetem az arcomat és mélyeket lélegzek a tömény vanília illatából. Erősen magamhoz szorítom a könnyű testét és legszívesebben magamhoz láncolnám, hogy soha többé ne szabaduljon meg tőlem!

-Le kellene mennünk lassan. Muszáj beszélnem apával. - sóhajtva motyogja a nyakamba a szavakat és tudom, hogy mennyire nehéz lesz neki közölni az apjával, hogy a volt neje az én apámtól vár gyereket. Még én is képtelenségnek tartom, előre sajnálom szegény Tamást, hogy mit fog szólni, ha megtudja.

-Menjünk. - leemelem az ölemből, majd én is felkelek, magamra rángatom a ruhámat, viszont még az ajtóban egy hosszú csókot nyomok a szájára és csak azután megyünk le a nappaliba.

-Jó reggelt, apu. - köszön Nelli a nappaliban dolgozó férfinak, aki a jöttünkre felkapja a laptopjából a fejét. Hosszan végigmér minket, el tudom képzelni, hogy mit gondolhat rólam, de nincs okom meghunyászkodni előtte, hiszen semmi rosszat nem tettem a lányával. Ő is köszön, majd Nelli megrángatja a karomat, hogy üljünk le mellé. Nem szeretem a családi drámákat, főleg nem más családokét, de tudom, hogy egyedül nem lenne képes összetörni az apja szívét, úgyhogy muszáj itt maradnom vele.

-Gyerekek, mi történt tegnap este? És elvárom, hogy az igazat mondjátok! - szigorúan váltogatja közöttünk a tekintetét, én végül úgy döntök, hogy csendben maradok és bátorításul inkább megszorítom a barátnőm kezét.

-Apu, én nem tudom hogy mondjam el ezt az egészet! - gondterhelten kezd bele a mondókájába, de meg is akad.

-Kezd mondjuk az elején. Mi történt azon a vacsorán, amiért ennyire kiborultál? - faggatja tovább a lányát.

-Az a helyzet, hogy anya ... - itt elvékonyodik a hangja és szinte érzem, ahogyan küzd a sírás ellen és már Tamáson is látom, hogy elkomolyodik teljesen az arca és várja a lánya válaszát. - terhes! - böki ki végül halkan, mire a mellettünk ülő férfi mozdulatlan marad és teljesen elsápad. Úgy néz ki, mint aki sokkot kapott, bár megértem, hogy lesújtotta a hír, amit a lánya közölt vele.  - Apu! Apa, jól vagy? - Nelli aggódva bökdösi az apját, mire a férfi magához tér, megcsóválja a fejét és válaszol.

-Igen. Bocsánat, csak váratlanul ért. - szabadkozik, bár nem tudom miért.

-Biztos minden rendben?

-Persze. Van reggeli a konyhában. Nekem ezt még be kell fejeznem. - motyogja zavartan, én pedig kézen fogom Nellit és kihúzom magam után a konyhába. Szüksége van az apjának egy kis nyugalomra, hogy feldolgozza a hallottakat.

-Héé, adj neki egy kis időt! - húzom magamhoz és a hajába puszilok.

-Összetört. Soha nem láttam még ilyen szomorúnak. - fejét a mellkasomba fúrja, két karjával pedig átkulcsolja a derekamat.

-Apád erős férfi, pár hét és kutya baja sem lesz, meglátod! - próbálom biztatni, bár nem vagyok jó az ilyen dolgokban.

-Nem baj, ha vele töltöm a hétvégét? Nem szívesen hagynám magára. - néz fel rám könnyfátyolos tekintettel.

-Persze, hogy nem. Majd hívlak, hétfőn pedig érted jövök reggel, jó?

-Rendben. Köszönöm. - hálálkodik halkan.

-Nincs ezen mit megköszönni. Fel a fejjel, bébi, rendben? - bólint egyet és elmosolyodik egy picit.

-Szeretem, ha így hívsz. - elpirulva közli velem a dolgot, amin elvigyorodok és megcsókolom.

-Tudom, hogy tetszik. - még egy, majd  egy utolsó csókot nyomok a szájára, utána pedig elengedem. - Hétfőn jövök. - köszönök el tőle, majd felveszem a kabátom és a cipőm és elindulok haza. Nem mondom, hogy szívesen töltöm tőle távol a hétvégét, de megértem, hogy az apja mellett most a helye. Holnap, amúgy is egész nap edzésem van, mivel pénteken elég fontos meccsünk lesz. Tényleg, még szólnom kell neki, hogy jöjjön el.

Otthon a nappaliban apámba botlom és meglepődök, amikor Evelint nem látom sehol.

-Fiam, beszélnünk kell! - szól rám a fater, amikor kikerülve indulnék a szobámba. Remek. Hallgathatom a prédikációját!

-Mondd! - unottan felé fordulok és várom, hogy kibökje, amit akar és mehessek a dolgomra.

-Tudom, hogy váratlanul ért benneteket ez a gyerek téma, de meg kell békélnetek vele. Én sem így terveztem, de nem tudok vele mit csinálni!

-Nem tudsz vele mit csinálni? Felnőtt fejjel lehetne annyi eszed, hogy legalább védekezel! Mihez kezdesz majd egy újszülöttel? Hiszen velem sem foglalkoztál sohasem! - vonom kérdőre dühösen. Az egy dolog, hogy megcsinál egy gyereket majdnem 40 évesen, de azt fel is kellene nevelni!

-Nem tűröm, hogy ilyen hangon beszélj velem, Olivér! - szól rám fenyegető hangon, de pont leszarom. Már 5 éve elvesztettem az apámat, amikor a halálba kergette az egyetlen nőt, aki foglalkozott velem.

-Fáj az igazság, mi? Te kavartad ezt a szart magadnak! Mássz is ki belőle egyedül! - nem méltatom tovább egyetlen szóra sem, inkább fogom magam és felmegyek az emeletre. Jól bevágom magam mögött az ajtót és bekapcsolom a hifit, hogy a zene némileg elnyomja a dühömet. Fel tudnék robbanni az idióta apám miatt! Nem elég, hogy szétrobbant egy családot, még egy gyereket is begyűjt magának! Bár ki tudja, hány nőt ejtett teherbe az évek során! Lehet, hogy van még vagy 5 féltestvérem szerte az országban. Alig várom, hogy leérettségizzek és itt hagyjam ezt az embert a fenébe!

Hamar elszalad a hétvége, vasárnap az egész napot végig focizom a csapattal, este beszélek Nellivel és fáradtan dőlök be az ágyba, hogy kialudjam magamat.
Hétfő reggel késve indítom el az autót, mert sikeresen elalszom, úgyhogy padlógázzal indulok Nelliért, aki már a kapuban vár rám. Kinyitja az ajtót, bepattan mellém és hátra dobja a táskáját.

-Nehéz reggel? - néz az álmos fejemre, miközben hideg ajkait az enyémekhez nyomja és megcsókol.

-Ne is mondd! - sóhajtom és visszahúzom magamhoz a száját egy hosszabb csókra, hátha attól felébredek. Mikor elengedem, beköti magát, aztán elindulok, hogy időben beérjünk az iskolába. - Hogy van apád? - kérdezem, miközben beveszek egy bal kanyart.

-Próbálja magát erősnek mutatni, de látom rajta, hogy nincs jól. - szomorúan meséli a történteket, én pedig a combján nyugvó kezéért nyúlok és rákulcsolom az ujjaimat az övéire. Látom a visszapillantóból, ahogyan elmosolyodik és meg is szorítja a kezemet. Nagy káromkodások árán sikerül parkolóhelyet találnom elég távol a sulitól, úgyhogy pár percet gyalogolunk. Kézen fogva sétálunk be az ajtón, ami többeknek feltűnik és leplezetlenül megbámulnak minket. Pár öldöklő pillantás után végül elfordítják a fejüket, de érzem, hogy a mellettem lépkedő lány mennyire zavarba jön tőlük, mert közelebb lép hozzám és a kezemet is erősebben markolja. Tudom, hogy nem kedveli, ha a középpontban van, de mivel egy ideig mi leszünk a fő pletyka téma, sajnos el kell viselnie. A terembe lépve köszönünk a többieknek, legjobb barátom pedig sunyin vigyorogva pillant az összekulcsolt kezünkre. Kölyök korunk óta ő az egyetlen, akiben teljesen megbízom, úgyhogy nyilván tud mindenről. Az volt az első szombaton, hogy felhívtam és közöltem vele, hogy Nelli megbocsátott, bár a közös testvér híre őt is megdöbbentette. A két rémséges hét alatt minden egyes nap a fejemhez vágta, hogy egy töketlen idióta vagyok, amiért nem állok a lány elé és kérek tőle bocsánatot. Persze igaza volt, de kellett egy kis idő, míg bátorságot gyűjtöttem.

-Jó reggelt, gerlepár! - piszkál minket mosolyogva, miközben helyet foglalunk mögötte. Nelli felnőttesen kiölti rá a nyelvét, majd leül a helyére és előszedi a könyveit. - Most már hivatalos a dolog? - kérdezi tőlem, mire bólintok és a mellettem ülő lány combjára helyezem a mancsomat, aki egy hatalmasat csap a kezemre.

-Héé! - szólok rá meglepetten.

-Iskolában vagyunk, úgyhogy el a kezekkel! - figyelmeztet szigorúan, amin Kristóf jót röhög. Komolyan meg kell tanítanom az én kis barátnőmnek, hogy én vagyok a férfi kettőnk közül! Mit sem törődve a bosszankodásával, visszarakom a kezem az előbbi helyére és a nyomatékosság kedvéért meg is markolom a combját és székestől együtt közelebb húzom őt magamhoz. - Olivér, nem leszünk így jóban! - fenyeget ismét, de nem tudom komolyan venni, amikor annyira jól áll neki, ha felpaprikázza magát.

-Óóó, bébi, nagyon is jóban vagyunk! - évődök vele és a tarkójánál fogva magamhoz húzom, hogy jó alaposan megcsókoljam. Tiltakozást várok, csapkodást és rugdosást, ehelyett azonban megmarkolja a pulóverem és visszacsókol. Nem viszem annyira túlzásba, mint amennyire szeretném, épp hogy csak felpiszkálom az érzékeit, hogy egész nap a csókom járjon a fejében. Elhúzódom tőle, mire csalódottan felnyög és örömmel nyugtázom, hogy én nyerem a csatánkat. Kisimítom az arcából az oda omló göndör tincseket, majd hagyom, hogy visszaüljön a rendes helyére és folytassa tovább a dolgát.

Szinte egyik órán sem tudok odafigyelni, mindegyiken őt nézem, vagy piszkálom, amit néha mosolyogva visel, máskor pedig bosszúsan szól rám, hogy hagyjam tanulni. Rég nem éreztem már ilyen boldogságot, és rohadtul hálás vagyok minden közreműködőnek, akiknek a segítségével megszereztem ezt a lányt.

Osztályfőnöki óra előtti szünetben az osztály nagy része levonul a büfébe, hogy tudjon mit enni az órán, míg az ofi nekünk magyaráz. Nellivel és még néhány emberrel bent maradunk a teremben. Az e-book olvasóját babráló padtársamat piszkálom ismét, de annyira belemerül valami könyvbe, hogy szerintem észre sem veszi.

-Eljössz a pénteki meccsünkre? - kérdezem hirtelen, amikor eszembe jut a dolog. Leteszi a gépet a padra és rám emeli zöld tekintetét.

-Hánykor lesz? - kérdez vissza, miközben felém fordul teljes testével.

-Kettőkor. - felelem és közelebb araszolok hozzá a székemmel.

-Oké, megyek. - egyezik bele vonakodva. Azt hiszem, nem volt még egyetlen foci meccsen sem, de garantálom, hogy péntektől kezdve imádni fogja a sportot. Hálám jeléül egy puszit nyomok az arcára, amit elpirulva fogad, majd megszólal a csengő és a többiek is visszaszivárognak a terembe. Nem sokkal később az ofi is megjelenik, majd először a sulikarácsonyról kezd beszélni, aztán meg arról, hogy húzzunk-e neveket és megajándékozzuk-e egymást. Elcsépelt ötletnek tartom, ahogyan az osztály jelentős része is, úgyhogy elveti végül az ötletet és tovább beszél. Én közben az ölembe veszem Nelli kezét és az ujjaival játszom, amit mosolyogva figyel. Boldogan nyugtázom, hogy a csuklóján ékeskedik a tőlem kapott karkötője, rajta a vallomásommal és érzem, hogy kirázza a hideg, amikor végigsimítok a csuklója érzékeny bőrén az ujjammal.
Időközben kopogás hallatszik az ajtó felől, majd ki is nyílik a faszerkezet, viszont ökölbe szorul a kezem a belépő személy láttán. Mégis mi a jó büdös eget keres ez itt? A mellettem ülő lányra pillantok, aki tátott szájjal bámul a srác felé és megszorítja a kezemet.

-Krisz. - motyogja halkan és hitetlenül, majd rám néz és mikor látja az én döbbent tekintetemet, tudatosul benne, hogy nem káprázik a szeme.

Jött, hogy tönkre tegyen mindent megint! Nem hiszem el! Komolyan kitűnő érzéke van hozzá, hogy mikor kell belerondítania az életünkbe! De nem fogom hagyni neki! Most nem!