Szathmáry Nelli

November 10-e, péntek van, ami azt jelenti, hogy holnap töltöm be a 17. életévemet és nem mellesleg hivatalos vagyok Olivér vacak bulijára is. Hogy mi történt két nap leforgása alatt? Sok minden. Annyira sok minden, hogy jobbra-balra kapkodtam a fejemet az események között. De kezdjük a legelején. Vagyis a kedd éjszakával, amit a szőkeséggel töltöttem. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy nagyon fura volt az egész szituáció, de sajnos abban sem hazudhatok, hogy meglepően élveztem az egészet. Nem csak a vásárlást, vagy a közös filmezést, hanem leginkább az alvást. Soha nem aludtam még fiúval rajta kívül és vele sem ez volt az első alkalom, de ez valahogy mégis más volt. Amikor a meztelen, forró és észvesztően izmos mellkasára vont, azt hittem, hogy belepistulok a zavaromba, de sehol máshol nem lettem volna szívesebben. És hogy mi ez az egész, ami köztünk folyik? Hát arról halovány lila gőzöm sincsen és szerintem neki sincs. Egyszerűen csak jó együtt és kész.

Viszont másnap reggel elhatároztam, hogy ez így nem mehet tovább. Mármint nem Olivérrel, hanem anyával. Lehet, hogy gyerekesen hangzik, de 17 évesen szükségem van családra és legalább egy felelősségteljes felnőttre, aki odafigyel rám. És ez nyilvánvalóan nem anyám. Tehát suli után felhívtam apát, hogy beszélnünk kell és egy habos forró csoki mellett elmeséltem neki mindent. Bevallom, soha nem láttam még olyan dühösnek, mint akkor és szinte azonnal el is rohant, ott hagyva engem a kávézóban. Viszont, amikor hazaértem, anya a bőröndjeivel sétált le a lépcsőn, apa pedig az övéivel ment fel ugyanoda. Tátott szájjal mentem be a lakásba, anyámon nem látszott semmiféle érzelem, még csak rám sem nézett, úgy hagyott ott minket. Ezután apuval ismét leültünk beszélgetni és elmondta, hogy aláírták a válási papírokat és kérte, hogy övé lehessen a szülői felügyeleti jog, amiben anya egyáltalán nem vitatkozott. Hát persze, miért is tette volna? Hiszen apu ezzel csak szívességet tett a számára. Egy gonddal kevesebb.

Olivér mondjuk nem nagyon örült annak, hogy egy taggal bővült a létszám az otthonában, ezért a délutánok nagy részét nálam töltötte, amikor nem volt egyikünknek  sem edzése. Apu egész jól fogadta a dolgot, még el is beszélgettek a fociról, ami nem kis megkönnyebbülést jelentett mindnyájunknak. Hiszen apa sosem volt jó véleménnyel a szőkeségről, amit megértek, hiszen eleinte én sem, de megnyugtatott, hogy szívesen látja őt a házunkba, persze szigorúan csak napközben. Vagyis a titkos együtt alvásoknak vége. Legalábbis egy időre biztosan.

Végül a fiúnak sikerült rábeszélnie a szülőmet, hogy engedjen el szombaton a bulijába, bár nem vettem volna ez egyszer rossz néven, ha apa eljátssza a szigorút és nem enged. Semmi kedvem idegen és részeg emberek között téblábolni egész éjszaka. A szöszi persze azzal győzköd, hogy ilyen, meg olyan jó lesz, de valahogy nem hiszek én ebben.

Fáradt sóhajjal kelek ki 7-kor az ágyamból, majd egy nyújtózás után elvégzem a reggeli dolgaimat, felöltözöm és lemegyek reggelizni. Egyik pozitív velejárója annak, hogy az embernek van egy csodálatos apja, az a finom reggeli. Jelen esetben, ha  a szimatom nem csal, akkor rántotta.

-Jó reggelt, apu. - köszönök a konyhában tevékenykedő férfinak.

-Jó reggelt, picim. Éhes vagy? - fordul felém mosolyogva, mire bólogatok és leülök az asztalhoz. Csendben megreggelizünk, majd elpakolunk magunk után, azután felkapom a cuccaimat, elköszönök apától és szaladok is ki a ház előtt parkoló szőkeséghez. Na, igen. Mániája lett, hogy ő furikázzon az iskolába, ami ellen semmi kivetnivalóm nincsen.

-Szia. - köszönök neki, amint becsapom az ajtót és bevágódok az anyósülésre.

-Szia, Aprólék! - feleli és odahajol hozzám, hogy egy puszit nyomjon az arcomra. Elmosolyodom, majd elindítja a motort és indulunk a suliba. - Várod már a holnapot? - pillant rám vigyorogva, mire megforgatom a szememet.

-Tudod jól, hogy nem.

-Ugyan már! Ne legyen már ilyen buligyilkos hangulatod! Jó lesz!

-Ha te mondod. - rántom meg a vállamat és kikapcsolom a biztonsági övet, mivel megérkeztünk. Egymás mellett lépkedve megyünk fel az első emeletre, be a termünkbe, ahol köszönünk az osztálytársaknak, majd leülünk a helyünkre. Csendesen lefoglaljuk magunkat, én legújabb szerzett könyvemet kezdem olvasni, ő pedig gondolom a Facebook oldalán böngészik. Időközben Kristóf is megérkezik, aki egy közömbös köszönés után leül elénk és unottan pakol ki a padjára. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy egy ilyen csendes srác, mint ő hogy lehet Olivér legjobb barátja. Kész rejtély.

-Oliii! - kis idő múlva egy erősen irritáló, nyávogás szerű hangra figyelünk fel, ami a padunk mellől jön. A hang gazdája természetesen a suli ribanca, Szandra, aki a körülbelül 10 centis szempilláival sűrűn pislogva igyekszik magára vonni a szőkeség figyelmét.

-Mondd! - lazán szól hozzá a mellettem ülő fiú és fel sem néz a mobiljából.

-Hánykor kezdődik a buli? - jelentőségteljesen rám vigyorog, amikor megnyomja a buli szót. Bosszantani akar azzal, hogy teszi magát Olivér előtt? De édes!

-Nyolckor. - feleli továbbra is érdektelenül és amikor pár pillanat múlva is ott áll a padunk előtt szótlanul, végül rá emeli a tekintetét és kérdőn néz rá.

-Csak ennyit akartam. - kínosan elröhögi magát, miközben az agyonfestett és vasalt haját átdobja a válla fölött. - Akkor ott találkozunk. - csábos pillantást vet a szöszire, én pedig alig tudom visszatartani a kitörni készülő nevetésemet. Végül megfordul és a csípőjét riszálva, úgy vonul ki a teremből, mint egy dáma.

-Oliii! - utánozom Szandra hangját, hogy piszkáljam a szőkeséget.

-Hallgass! - szól rám figyelmeztetően, de látom a szemén, hogy mosolyog.

-Most miért? Olyan édes! - elhúzom az édes szó mindkét magánhangzóját és újra imitálom a cicahangot, de a végére felnevetek.

-Nelli, komolyan fejezd be! - próbál csitítani, de képtelen vagyok abbahagyni a nevetést.

-Olivérnek udvarlója van! - röhögök fel ismét, amin az előttünk ülő Kristóf is felkuncog. Nem számít, hogy helytelen volt a megfogalmazásom, a lényeg, hogy végre egyszer ő is ég, mint a rongy.

-Ez ciki, Tesó! - fordul hátra Kristóf és amint összenézünk, ismét elnevetjük magunkat.

-Befejeztétek? - kérdi bosszúsan Olivér, viszont amikor megcsóválom a fejem, megfogja mindkét lábamat, és addig húz le a székről, mígnem az ölében kötök ki. Most rajta a sor, hogy öntelten elvigyorodjon, ami egyáltalán nem jelent semmi jót rám nézve. - Most már nem nevetsz, mi? - megmarkolja a derekamat és erősen tart, hogy ne tudjak kiszabadulni, de most nem is igazán próbálkozom, ami őt is meglepi.

-Abba hagyom, ha hagysz békében távozni. - alkudozom, amin elmosolyodik és felém hajol, de még mielőtt megcsókolna, elfordítom a fejem. Elvégre az osztályteremben vagyunk és mások előtt még sohasem csókolt meg. Nem hiszem, hogy készen állnék arra, hogy mindenki rólunk beszéljen. De mihaszna a tiltakozásom, hiszen úgyis mindig az van, amit ő akar, mint most is. A tarkómra csúsztatja az egyik kezét és maga felé fordítja a fejemet, hogy lazán az ajkaimra tapadjon. Csak egy rövid csókra futja tőle, amiért most nagyon hálás vagyok, mert hiába ülünk az utolsó padban, bárki megláthat és tényleg nem szeretnék én lenni a hét témája.

-Folytasd a könyvedet. - mosolyog rám és engedi, hogy kimásszak az öléből és visszaüljek a helyemre. Eközben Kristóf vigyorogva csóválja a fejét, amit nem értek, mert eddig szinte hozzánk sem szólt. Mindegy is, újra belemélyedek a soraimba és csak akkor teszem el a mobilom, amikor becsengetnek. - Mit olvasol? - kérdi mellékesen a szőkeség, mire rá pillantok.

-Szerethetetlen. - osztom meg vele a könyv címét, amin csodálkozva húzza fel a szemöldökét, aztán végül előszedi a matek cuccát és előre fordul. Nem értem, mi meglepő van a választásomban, mert nem hinném, hogy ismeri a művet, ami szinte magával ragadt már az első mondatával is.

A nap további része elég eseménytelenül telik, azt leszámítva, hogy már kicsengettek utolsó óráról és most itt ülök Olivér autócsodájában és megyünk edzésre. Ő focira, én tornára. Fura is, hogy nagyjából egy időpontra esik mindkettő.

-Hazavigyelek utána? - kérdi, amikor megállunk a parkolóban.

-Nem kell, köszi. Apa értem jön.

-Hogy-hogy?

-Hát tudod, holnap szülinapom van és mivel olyan kedves vagy, hogy a délutánomat és az estémet kisajátítod magadnak, így apa azt találta ki, hogy elvisz vacsorázni. - közlöm vele, mire bólint egyet, majd felém hajol, én pedig hagyom, hogy egy hosszú csókot nyomjon a számra.

-Négyre érted megyek holnap. És úgy hozz ruhát, hogy nálunk alszol. - suttogja az ajkaimra, majd még egyszer alaposan megcsókol, azután utamra enged. Ellenkező irányba indulunk el és végig az jár a fejemben, hogy milyen lesz a holnapi nap. Már előre tartok tőle, hogy nem fog minden simán menni.

Az edzés a szokásos módon zajlik, átöltözünk, bemelegítünk, gyakoroljuk az eddig elsajátított elemeket, majd az edző belevezet némi új dologba is minket. Minden percét élvezem, még ha hulla fáradtan esek is ki az ajtón, akkor is. Annyira felszabadít, önbizalmat és energiát ad, mint még soha semmi.

Apu mosolyogva vár a pakolóban és amint odaérek hozzá, leveszi a vállamról a súlyos táskát és bedobja a kocsiba.

-Szia, picim. - köszön ezután, és egy kósza puszit nyom a hajamba, majd beülünk a szürke járműbe. - Milyen napod volt? - érdeklődik, miközben bekötjük a biztonsági övet és elindulunk.

-Fárasztó. - fújom ki magam és kinyújtom az apró lábaimat. Egész úton kérdezősködik, én pedig örömmel válaszolok minden kérdésére. Ezt szeretem az apukámban. Mindig érdekli, hogy mi van velem, de sosem faggat, ha nem akarok valamit elmondani. Valahogy mindig megtalálja az arany középutat.

Eddig sohasem szerettem a családi szülinapokat, mert mindig anya volt a főszervező. Olyan ajándékokat vett, amikre abszolút semmi szükségem nem volt és minden egyes évben fekete erdő tortát sütött, amit ki nem állhatok. Viszont a megérzéseim azt sejtetik, hogy ez a mai sokkal jobb lesz, mint az eddigiek.

Budapest egyik legnevezetesebb étterme előtt állunk meg és tátva marad a szám is, amikor apa közli, hogy be is fogunk ide menni, sőt, mi több, még vacsorát is kapunk. Nem vitás, tényleg enyém a világ legjobb apukája.

Alulöltözöttnek érzem magam az egyszerű farmeremben és a piros-fehér kockás ingemben, arról nem is beszélve, hogy edzésről jövök, szóval izzadt vagyok és a hajam is kócos. Azért igazán haza mehettünk volna átöltözni, de apa váltig állítja, hogy így is tökéletes vagyok. Persze, a tipikus szülő szöveg, miszerint mindenhogy szépek vagyunk, de ezt még ők sem hiszik el szerintem.

Szép öltönybe öltözött fiatal fiú kéri el a bejáratnál a kabátunkat, majd egy 20 év körüli, szőke, mosolygós lány vezet minket az asztalunkhoz és a kezünkbe ad egy-egy étlapot is. Szívem szerint végig kóstolnám az egész kínálatot, de nem akarom apát kienni a vagyonából, így is egy horribilis összeget fogunk itt hagyni az este végén. Végül a ház ajánlatát kérjük mindketten és amikor megkapjuk az illatos ételt, egyből neki is esünk. Természetesen nem úgy, mint otthon, hanem kulturáltan késsel és villával, ahogy azt illik. A főétel után a pincér egy kis méretű tejszínnel bevont epertortát tesz le elém, amire gyöngybetűkkel van ráírva, hogy Boldog születésnapot.

-Fújd el a gyertyát és kívánj valamit. - mosolyog rám szeretetteljesen apa, a szemembe pedig meghatott könnyek gyűlnek. Nagyon szeretem őt és büszke vagyok rá, hogy azok után, amiken átment anya miatt, képes mosolyogni és örömet szerezni nekem.

Végül letörlöm a könnyeimet és elfújom a gyertyákat, miközben lehunyt szemmel kívánok. Lehet, hogy badarság, de sosem lehet tudni, hogy épp mikor válik valóra. Fogalmam sincs honnan tudta, hogy a tejszínes epertorta a kedvencem, de nem is számít, míg ilyen finom. Mikor már a végénél járunk, apu előhúz egy lila papírba burkolt csomagot és csillogó szemekkel nyújtja át nekem.

-Boldog születésnapot! Remélem tetszik. - izgatottan veszem át tőle és egyből nekiesek a csomagolásnak. Amikor azonban meglátom a doboz tartalmát, elakad a szavam és ismét könnyezni kezdek. Hihetetlen, hogy mennyire ismer.

-Apa... Ez csodálatos. Köszönöm. - az asztalra rakom az ajándékom, felállok és szorosan megölelem.

-Szívesen, picim. - a hajamat simogatja, miközben összekönnyezem a fehér ingét, de nem úgy néz ki, mint aki bánja.

-Honnan tudtad? - nézek fel rá, mire ismét elmosolyodik.

-Nelli, az apád vagyok. Nem mellesleg, mindig olvasol valamit.

-De egy e-book olvasó? Egy vagyon lehetett. A vacsoráról nem is beszélve! - sosem szerettem, ha sokat költenek rám, még akkor sem, ha a szüleimről van szó.

-Megérdemled Nelli. Keményen tanulsz, sportolsz és semmi probléma veled. - dicsér tovább.

Ezután a pincér hozza a számlát és amíg apa rendezi, én összepakolom az ajándékomat, azután elindulunk haza.

-Köszönök mindent. Ez volt a legjobb szülinapom! - hálálkodom, mikor már hazaérünk.

-Még csak holnap lesz. Nekem sajnos dolgoznom kell, de érezd jól magad. És ha bármi van, hívj! - mondja komolyan, mire bólintok, azután jóéjt kívánok neki és felmegyek a szobámba. Hosszú forró fürdőt veszek, rendesen kiáztatom minden egyes testrészemet, majd pizsamát húzok és bebújok az ágyamba. Kifárasztott a mai nap, annak ellenére, hogy felejthetetlen volt.

   Kipihenten ébredek fel késő délelőtt. Mióta apu itt van, egész jól alszom. Nem kell tartanom attól, hogy bármi történne, bár ez egy elég nyugis környék, de így azért mégiscsak biztonságosabb. Miután megreggelizem és felöltözöm, - persze nem ebben a sorrendben- beüzemelem az e-book olvasómat és az egész napot elszórakozom vele. Megfejtem minden csínját-bínját, rátöltök egy csomó könyvet és bele is merülök az egyikbe. Délután kapok anyától egy szülinapi sms-t, amibe beleírja, hogy ha majd hazajöttek, akkor bepótoljuk az ünneplést. Nem veszem a szavát készpénznek, de azért valamilyen szinten jól esik tőle, hogy nem felejtett el. Három óra körül végül elkezdek készülődni az esti bulira. Megfürdöm, felveszem a hófehér, csodaszép ruhámat és kivételesen kivasalom a göndör fürtjeimet. Szinte soha nem egyenesítem ki, így most egész más formát kap az arcom, a hajam is hosszabb, leér egészen a derekamig. Ha már úgy döntöttem, hogy ma kilépek a komfort zónámból, akkor a sminkemet is rendesen megcsinálom. Sötétbarna szemceruzával és szemhéjtussal emelem ki az amúgy is igen feltűnő rikító zöld szememet, majd szempillaspirállal hosszabbítom és dúsítom a sötét pilláimat. Leheletnyi alapozóval fedem el a parányi bőrhibákat az arcomon, végül barackszínű szájfénnyel teszem feltűnőbbé az ajkaimat. Még belebújok a fehér topánomba és késznek nyilvánítom magamat. Amikor belenézek az egész alakos tükörbe, magam is meglepődöm a lánytól, aki visszanéz rám. Boldogság, önbizalom és eddig soha nem tapasztalt szépség sugárzik belőle, ami egyben fura és ijesztő is. Remélem nem leszek túlöltözött a bulin. A csengő hangja riaszt fel önmagam csodálásából, mire felkapom az előre összekészített táskámat és elindulok lefelé a lépcsőn.

-Aztakurva! - szalad ki a mondat egybefolyva a szőkeség szájából mikor meglát. Ráérősen legelteti rajtam a szemeit, én pedig szégyenlősen elmosolyodom. - Csodaszép vagy, Nelli! - néz a szemembe gyönyörködve és érzem, hogy már pipacsvörös lehet az arcom.

-Köszönöm. Te sem festesz rosszul. - állapítom meg, amikor végig nézek rajta. Sötét színű csőszárú farmert visel, amibe bele van tűrve a fekete, testhez simuló inge és erre még egy hasonló színű bőrdzsekit húzott. Igazi rosszfiús kinézet, de ahogyan rám mosolyog, inkább tűnik kis kölyöknek,mint macsónak.

-Indulhatunk? - a kezét nyújtja felém, miután felveszem a kabátomat és a tenyerébe csúsztatom a mancsomat. Hagyom, hogy udvariasan kinyissa nekem az ajtót, majd beül mellém és elindulunk hozzájuk.

-Már mindennel készen vagytok? - kérdezem út közben. Mesélte tegnap, hogy Kristóffal teszik délelőtt buliképessé a házat, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar végeznek is vele.

-Persze. Gyakorlat teszi a mestert. - kacsint rám vigyorogva, én pedig mosolyogva csóválom meg a fejem.

Hamar odaérünk és meglepetten nézek fel rá, amikor hangos zene szűrődik ki a házból. Azt azért nem gondoltam volna, hogy már délután elkezdjük a bulit.

-Nyugi, még nincs itt senki. - mondja és mikor belépünk, tényleg csak Kristóf van a nappaliban, aki a hangfalakat állítja. Nem sok minden változott a lakásban, csak a bútorokat tolták széjjelebb és gondolom elpakolták a törékeny dolgokat.

-Apád tud róla? - kérdezem, bár sejtem a választ. Mindentudóan elmosolyodik és egy puszit nyom az arcomra. Hát persze, hogy nem tudja. Meg sem engedte volna valószínűleg.

-Szia. - köszönök Kristófnak, mikor odalépünk hozzá. Rám néz,  hosszan végigmér, majd elmosolyodik.

-Szia. Boldog szülinapot! - mondja aranyosan. - Jól nézel ki. - teszi hozzá, mire megint zavarba jövök. A fene essen beléjük!

-Köszönöm. - hálálkodom halkan, majd Olivérrel felmegyünk a vendégszobába, hogy letehessem a táskámat. Ismerős szobában találom magam és rögtön belegondolok, hogy mennyi minden változott azóta, mióta először aludtam itt. Teljesen más lett minden.

-Várj még egy picit. - szólal meg Olivér, amikor ki akarok lépni a szobából. Értetlenül vonom fel a szemöldökömet, amikor elém áll és egy kis dobozt szorongat a markában. Olyan esetlennek tűnik, mint egy kis gyerek, de végül megszólal. - Még a buli előtt szerettem volna odaadni. Boldog születésnapot, Nelli! - nyújtja át kedvesen a kis masnival lezárt dobozkát. Meghatottan veszem el a kezéből és remegő ujjakkal bontom ki. Elakad a lélegzetem is, amikor meglátom a csodaszép karkötőt benne.

-Olivér... - kezdem, de a mutató ujját az ajkamra téve hallgattat el.

-Csak semmi tiltakozás! A tiéd!

-Köszönöm. - felelem végül halkan. Kiveszi a láncot a helyéről és felcsatolja a csuklómra. Ahogy gyönyörködöm benne, észreveszek rajta 3 medált is. Kérdőn nézek fel a szőkeségre, aki csak elmosolyodik, a kezébe veszi a csuklómat és mutogatni kezdi őket.

-Egy könyv, egy kis tornász figura és egy O betű. A könyvet azért, mert mindig olvasol, a tornászt nem kell magyaráznom és az O betű meg... - itt egy pillanatra elakad a szava a magyarázásban, de én befejezem helyette a mondandóját.

-O, mint Olivér? - kérdem mosolyogva, mire egy aprót bólint. - Ez gyönyörű. Köszönöm. - a nyaka köré fonom a karjaimat és hosszan megölelem, amit rögtön viszonoz is. A hajamba fúrja az arcát és érzem, hogy mélyeket lélegzik. Percek múlva enged csak el, de a távolság így sem csökken közöttünk. Mélyen egymás szemébe nézünk, majd lassan felém hajol. Gyengéd, lassú csókban forrnak össze ajkaink, amitől a gyomrom gombostű méretűre zsugorodik és megremegek a karjai között. Muszáj vagyok megkapaszkodni az ingében, különben a lábam nem tartana tovább és összecsuklana. Eddig soha nem váltott még ki belőlem ilyen érzéseket a közelsége, ami megijeszt. De elhessegetem a gondolatot és a szájára, valamint a forró nyelvére koncentrálok, amely az enyémet csalogatja szenvedélyes táncba.

-Oli! Megjöttek a többiek! - Kristóf hangja zavarja meg az idilli pillanatot, de a szőkeség nem úgy néz ki, mint akit érdekel is, amit a barátja mondott, mert nem igazán akar elszakadni tőlem. Elmosolyodom ezen és gyengéden eltolom magamtól.

-Menjünk le. - mondom halkan és egy utolsó puszit nyomok a szájára. Hallom, ahogy felsóhajt, beletúr a rendezetlen hajába, majd kézen fog és lemegyünk a nappaliba, ami szinte már meg is telt, pedig még csak most kezdődik az este. A zene hangosan dübörög, a lányok rövid ruhákban, a fiúk pedig őket vizslatják. Mindenki kezében piros műanyag pohár van, amikben nyilván valamilyen alkohol bűzlik. Apa ugyan nem tiltotta meg, hogy igyak, de Olivér közelsége még józanul is megmagyarázhatatlan reakciókat csikar ki belőlem, nem még ha alkohol hatása alatt vagyok, szóval úgy döntök, hogy üdítőn kívül nem iszom mást.

Mire besötétedik, a ház már dugig van fiatallal, akiknek a 90 %- a már enyhén beszámíthatatlan állapotban ténfereg. Szandrát is megpillantom két fiú között egy igen rövid ruhában, amiből kilátszik a feneke is. Nem túl szép látvány.

 Meglepő módon egész jól érzem magam. Olivér bemutat a barátainak, de inkább mellette és Kristóf mellett maradok végig, mert nem szeretném ha egy részeg, hormontúltengéses srác lekapna. Ami még meglepőbb, az az, hogy a házigazdánkat sem látom inni egész este sem. Pedig azt gondoltam, hogy jól kirúg a hámból, ha már az apja nincs itthon, de kellemeset kell benne csalódnom. Újabb jó pont a számlájára.

-Táncolunk? - kiáltja a fülembe, mire bólintok. A tömegbe vezet és magához húz. A nyaka köré kulcsolom a karjaimat és hagyom, hogy a testünk egymáshoz simuljon és felvegye a pörgős zene ritmusát. Nagyon jól táncol a szőkeség, bár nem tudom miért csodálkozom ezen. Nincs olyan dolog, amihez ne értene. Csípője az enyémhez nyomul, a mellkasunk szorosan összesimul és az arcunkat is csupán néhány centi választja el egymástól. Hirtelen felforrósodik a levegő a szobában, kiszárad a szám, a szívem hevesen dübörög a mellkasomban, de azt hiszem ez nem a tánc miatt van, hanem a táncpartnerem váltja ki belőlem.

Egy lassabb számnál Kristóf beordítja a mikrofonba, hogy nekem küldi a dalt és még egyszer boldog születésnapot kíván, amin hitetlenül csóválom a fejem és Olivér mellkasába bújok, hogy ne lássam, ahogyan mindenki engem bámul. A rázkódó mellkasából érzem, hogy nevet rajtam és hálám jeléül jó nagyot csípek a hasába. Szúrós tekintettel néz rám, én pedig ártatlanul elmosolyodom, mire itt, mindenki szeme láttára megcsókol. Hogy bánom-e? Abszolút nem. Elértem azt a pontot, ahol nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások. Törődjön mindenki a maga dolgával. Teljesen belefeledkezem Olivér ajkainak varázslatos munkájába, amikor rezegni kezd a mellkasom. Jó, ez igen hülyén hangzik, de nem tudtam máshova tenni a telefonom, így hát a melltartómban kapott helyet. Elszakítom ajkaimat a szőkeségétől, amiért értetlenül pillant le rám. Hát még akkor, amikor benyúlok a ruhámba és kihúzom belőle a mobilomat.

-Mindjárt jövök. - kiáltom oda neki, mire bólint, én pedig kisietek az udvarra. Megborzongok a hirtelen hideg miatt és anélkül, hogy megnézném ki keres, fogadom a hívást.

-Igen? - szólok bele kicsit rekedtesen.

-Nelli? - nem várt hangot hallok meg a vonalban, ami meglep. Már hetek óta nem hallottam felőle semmit sem.

-Krisz?

-Igen, én vagyok. Csak boldog szülinapot akartam kívánni. - nem tűnik boldognak a hangja, de azért kedves tőle, hogy felhívott.

-Hát, köszönöm.

-És jól telt a napod? - érdeklődik, amin ismét elcsodálkozom. Mire ez a fene nagy kíváncsiság, mikor hetekig nem is keresett? Kutya legyek, ha el tudok igazodni a férfiakon.

-Igen. - felelem szűkszavúan.

-Buliban vagy? Zenét hallok. - kérdi, mire felsóhajtok. Nem fogok hazudni neki, de ha elmondom, hogy Olivérnél vagyok, biztos, hogy kiakad és megint összeveszünk, amihez semmi kedvem.

-Igen. Olivér elhívott.

-Remek. És jól érzed magad? - kérdezősködik tovább. Hol a csapda? Miért nem akadt ki?

-Aha. Egész jól.

-Jól van akkor. Nells, én sajnálom. Mindent sajnálok. Nem lett volna szabad túlreagálnom a dolgokat. - kezd bocsánatot kérni. - Nem felejthetnénk el? Hiányzol. - teszi hozzá, amitől elszorul a torkom.

-Te is nekem. - bököm ki és hallom, hogy hosszan felsóhajt, mintha megkönnyebbült volna.

-Nem sokára megyek haza és beszélgetünk egy nagyot, oké?

-Rendben. Ránk fér. - értek egyet vele, mert tényleg van mit megbeszélnünk.

-Nem tartalak fel tovább. Boldog szülinapot még egyszer. És érezd jól magad.

-Köszönöm. - hálálkodom ismét, majd bontjuk a vonalat. Hihetetlen, hogy felhívott, de az még hihetetlenebb, hogy bocsánatot is kért.

-Csak nem a herceged volt? - Olivér gúnyos hangjára összerezzenek és rögtön megfordulok.

-Te mit keresel itt? Hallgatóztál? - vonom kérdőre.

-Csak kihoztam a kabátodat, hogy meg ne fázz, de látom nem nagyon érdekel a hideg, amikor vele beszélhetsz! - fintorodva néz rám, ami egyáltalán nem tetszik.

-Olivér, ne kezdjük ezt! A barátom! Békélj meg vele!

-Persze! Én kiteszem neked a szaros lelkemet is, de mihaszna, ha elég egy telefon a szent Krisztiántól és már el is olvadsz! - emeli fel a hangját dühösen. Nem hiszem el, hogy mindig kifordul magából Krisz miatt és átváltozik bunkó seggfejjé.

-Ez nem igaz! Bocsánatot kért! - közlöm vele, mire idegesen felhorkant.

-Komolyan ennyire naiv vagy? Vágd is hanyatt magad előtte, mert képes volt kinyögni egy sajnálomot! Ez szánalmas!

-Ezt most fejezd be! - figyelmeztetem, de nem hiszem, hogy érdekli. Ilyenkor semmi sem érdekli.

-Menj a francba Nelli, de tényleg! - néz rám megvetően, majd hozzám vágja a kabátomat és berohan a házba.

-Oli, várj! - kiáltok utána, de már bent is van. Elhatározom, hogy megkeresem és beszélek a fejével, de amikor meglátom, hogy kihúzza Szandrát a táncolók közül és vadul megcsókolja, olyan fájdalom telepszik a mellkasomra, mintha szíven szúrtak volna. Nem a féltékenység beszél belőlem, mert tudom, hogy nem Szandra kell neki, csak egy lány, akivel bosszút állhat rajtam a veszekedésünk miatt, de akkor is fáj. Már komolyan kezdtem reménykedni abban, hogy nem csak játszik velem és akár valami mélyebb dolog is kialakulhat közöttünk, de ez egyszer igaza van. Tényleg kibaszottul naiv vagyok, hogy csak úgy hiszek és bízom mindenkiben.

Könnyezve indulok haza a sötét éjszakában, de a kapunál nem jutok messzebbre, ugyanis Ákos autója kanyarodik be a felhajtóra. Hát ők meg mit keresnek itthon?

-Nelli, mi folyik itt? - kérdezi a házra nézve, amikor kipattan a kocsiból. Nem tudok a sírástól megszólalni, mire rám kapja a tekintetét és az arcomat látva, még komolyabb lesz a szeme. - Mi történt? - kérdi újra.

-Olivér. - mondom ki a nevét a fiának, erre idegesen fújtatni kezd és a hajába túr. - Mit kerestek itt?

-Anyukád rosszul lett út közben és visszafordultunk. - közli, mire rögtön letámadom és faggatni kezdem.

-Mi van anyával? Jól van? Hogy van? - záporoznak belőlem a kérdések.

-Elájult, de nem akart orvoshoz menni. Azt mondja már jobban van. Ülj be hozzá a kocsiba, addig véget vetek ennek a hangzavarnak! - meg sem várja a reakciómat, ott hagy a kapuban és a házba siet. Nem tétovázok, azonnal beülök anya mellé, aki a sötét ellenére is falfehér.

-Jól vagy? - kérdem aggódva, mire halvány mosollyal bólint.

-Persze. Csak egy kis rosszullét. Kutya bajom. De te nem úgy nézel ki, kislányom, mint aki jól van. Sírtál. - állapítja meg a letagadhatatlant.

-Összevesztünk Olivérrel. - mondom szomorúan, mire magához ölel. Nem sűrűn csinált ilyet mostanában és hiába olyan a viszonyunk, amilyen, akkor is hiányzik az anyukám és kihasználom a helyzetet, hogy hozzá bújjak és jól kisírjam magam. Idő közben a benti zene elhallgat, majd tömegesen jönnek kifelé az emberek az ajtón. Mikor már kiürül az udvar, kiszállunk anyuval és bemegyünk, de az ajtón Ákos és Olivér kiáltozása szűrődik ki, majd kivágódik a faszerkezet és a szőkeség viharzik ki rajta. Mivel be akartunk az előbb menni, így az ajtóban álltunk meg, aminek a következtében a kirohanó srác nekem csapódik és fel is lök. De még csak bocsánatot sem kér, hanem gyorsan felkel és megy is tovább. Anya behúz a nappaliba, de hallom, hogy beindul az autója és elszáguld vele ki tudja hova.

-Evelin, le kell pihenned! - Parancsol Ákos anyura, aki egyből takarítani kezdene, de hallgat a férfira és felmegy a lépcsőn.

-Nelli, sajnálom, ha Olivér megbántott! Pár nap és lehiggad, utána pedig a bocsánatodért fog esedezni! - fordul felém Ákos, bár igencsak kételkedek abban, amit mond. Olivér érzi most megbántva magát és nem hinném, hogy térden állva fog bocsánatot kérni, de inkább csak bólintok és én is felmegyek a vendégszobába, hogy kialudjam ezt a rémes napot. Amilyen jól indult, olyannyira lett borzalmas a vége. És még csak nem is tudom hogy viszonyuljak ezek után Olivérhez. Félek, hogy ennek a kapcsolatnak nem nevezhető valaminek most vége szakad. Szép kis születésnap megint! És még csodálkoznak, ha utálom ezt a napot!