Szelei Olivér

Mit tett velem ez a nőszemély? Teljesen kifordultam miatta önmagamból. Már azt sem tudom, hogy ki vagyok. És az az egészben a legrémisztőbb, hogy ez nekem még tetszik is. Mellette nem kell gondolkodnom, és most már azt is tudom, hogy nem várja el, hogy más legyek. Nyugodtan adhatom önmagamat, nem rémül meg az alkalmankénti paraszt énemtől sem. Pedig, ami azt illeti elég sűrűn előjön belőlem a macsó állat. De hiába. Mégis mit tehetnék, amikor anya nélkül kellett felnőnöm? Senki nem volt, aki megtanította volna, hogy mi az a szeretet, vagy egyáltalán hogyan kell valakit szeretni. Erre jön ez a zöld szemű, nagy szájú boszorka a 155 centijével és teljesen felborítja az életemet.

Már belátom, hogy hülyeség volt még a gondolata is annak, hogy arra a barom Krisztiánra akarjak hasonlítani, de annyira hozzám nőtt ez a lány, hogy attól tartok, hogy a stílusom egy idő után elriasztja őt tőlem, hiába mondja, hogy legyek önmagam. Hiszen még én is utálom azt, aki vagyok. Mégis hogy szerethetné valaki más? Főleg egy lány. De mit beszélek én itt szeretetről? Még csak azt sem tudom, hogy kedvel-e. Attól, hogy elviseli a faszságaimat, még nem biztos, hogy értékeli is őket. Jó, biztos, hogy nem, de most mégis mit tegyek? Nem tudok egy lenyalt fejű, garbós pulóverben járó kis nyámnyila akárki lenni! Szükségem van a lazaságomra, önmagamra és arra, hogy férfinek érezzem magamat. Még ha ez abban is nyilvánul meg, hogy olykor seggfejként viselkedem.

Persze utána rögtön megbánom, hiszen Nelli nem ezt érdemli, de mint a legtöbb embernek, nekem is általában előbb jár a szám, mint az eszem. Ma egy pillanatra a kocsiban tényleg úgy éreztem, hogy kész, vége, megunta a balfaszkodásomat és itt hagy a fenébe, de hála az égieknek, vagy nem is tudom kinek, ahelyett, hogy lelépett volna, ahogyan azt vártam, kioktatott, mint úgy általában mindig. Az agyamra kellene, hogy menjen, de igazából baromira tetszik. Tetszik, hogy nem fél visszaszólni, hogy nem fél tökön rúgni, - ami rohadtul szokott fájni. Csoda, hogy még működőképes a lenti eszem... - de legfőképpen azt csodálom benne, hogy akárhányszor és akármilyen durván piszkálom is őt, ha baj van, szó nélkül ott van velem.

Nyilván nyálasan hangzik ez a sok szarság, főleg az én számból, de ez a lány totálisan átváltoztat érzelgős tinipöccsé. Azért félreértés ne essék, nem fogok azzá válni! Tartom a rosszfiús imázsomat, mind előtte, mind pedig a környezetem előtt, de azért ha ketten vagyunk, néha jól esik félretenni ezt a szerepet és gátlások nélkül beszélgetni.

Látom rajta, hogy olykor nem tudja, hogy mi a frász bajom van, ami nem meglepő, mert sokszor én sem tudok eligazodni saját magamon. Ugyanakkor azt is észrevettem már egy ideje, hogy ugyanúgy keresi a társaságomat, mint ahogyan én az övét és ez csak egy újabb löketet ad az amúgy is elég büszke egómnak. Na, de most komolyan, ki az az elcseszett pasi, aki nem könyveli sikereként, ha egy lány - méghozzá egy igen fullos lány - érdeklődik iránta?

Először persze egyáltalán nem az volt a célom, hogy megszerezzem, vagy hogy is mondjam; magamba bolondítsam Nellit, pusztán a Krisztián iránti bosszúvágyam vezérelt, amiért elvette tőlem anno Adrit. Ő volt talán az egyetlen lány, akit tudtam szeretni. Már ha az szeretet volt, amit éreztem. Honnan is tudhatnám? Nem bántam vele mindig úgy, ahogyan megérdemelte volna, de akkor még Krisz a barátom volt és a hátam mögött mászott rá a barátnőmre. Ezt azért nem hagyhattam megtorlatlanul. Viszont ahogy megismertem Nellit és megtörtént az az incidens is a szüleink között, egyszerűen nem lettem volna képes őt tovább gyötörni. Azért ilyen szívtelen dög még én sem vagyok.

Most pedig konkrétan ott tartok, ahol a part szakad. Kezdek érezni valamit iránta, ami abszolút nem helyes, tekintve, hogy sokkal jobbat érdemel ő nálam. De amikor visszacsókol, csak egy pillanatra is, de elhiszem, hogy ő sem közömbös irántam. Nem voltam mostanában még ilyen szar helyzetben, hogy ennyire döntésképtelen legyek, de gatyába kell ráznom magam, mert nem viselkedhetek úgy, mint egy töketlen anyámasszony katonája! Elvégre is én vagyok a férfi, vagy mifene!

Edzés után fáradtan esem be az ajtón. Ledobom a kulcsaimat az asztalra, köszönök apámnak és nem meglepő módon Evelinnek, majd a szobámba megyek. Nem is értem, hogy miért lóg itt ez a nő állandóan. Elvégre a lánya otthon van egyedül. Azért viselkedhetne felelősségteljes szülő módjára is. Nem mondok én rosszat róla, hiszen velem mindig normális volt, de azt nem nézem jó szemmel, ahogyan Nellivel bánik. Meg is értem, hogy az apjához menekül előle.

Egy gyors fürdés és vacsora után bevágom magam az ágyamba és hulla fáradtan azonnal el is alszom.

Reggel alig bírok felkelni az ébresztőre, olyan mélyen alszom, de megemberelem magam és végül kimászom az ágyból. Fogat mosok, felöltözöm és egy kis hajzselével beállítom az amúgy is kusza tincseimet, majd indulok is az iskolába. Azt tervezem, hogy suli után elviszem Nellit vásárolni, hogy ezzel biztosan ne tudja lemondani a szombati bulit. Nem is értem hogy nem várja a születésnapját. Na, majd én emlékezetessé teszem számára.

Negyed órával becsengő előtt mászom fel az emeletre és a folyosón megpillantom a barna apróságot, amint a szekrényében matat. Észrevétlenül osonok a háta mögé, egyik kezem a derekára, másikat hátulról a mellkasára csúsztatom, mire ijedtében felsikolt és ugrik is egy picit. Nem tudom visszafogni a nevetésemet, amiért egy bal könyökös ütés a jutalmam, egyenesen a gyomromba. Tiszta agresszív lett mostanában.

-Te idióta! - szúrós pillantással illet, amikor sikerül megfordulnia az ölelésemben, de ahogy látja az önelégült vigyort a fejemen, az ő ajkai is mosolyra kunkorodnak.

-Neked is jó reggelt! - egészen a szekrényhez préselem és felé hajolok, hogy megkapjam a jól megérdemelt reggeli puszimat, de elhajol előlem.

-Olivér, iskolában vagyunk! - korhol morcosan.

-Senki sincs a folyosón. És különben is, a szekrény eltakar! - érvelek magam mellett, mire felsóhajt és ezzel tudom, hogy nyert ügyem van. Még mielőtt eszébe jutna még valami egyéb butaság, a számat az övére tapasztom és finoman megcsókolom. Olyan puhák az ajkai, mint egy babának. Na, nem mintha olyan sok babát csókoltam volna életemben, sőt igazából egyet sem, hiszen az eléggé bizarr lenne, de a puha dolgokat mindig a babákhoz szokták hasonlítani, nem? A lényeg a lényeg, hogy imádom csókolni a száját. Bár, ha lehetne, az egész testét megízlelném, de azt hiszem, ezzel még várnom kell, nem is keveset. De, mint ahogyan a mondás is tartja, Türelem rózsát terem, így hát várok én is a rózsámra, hátha egyszer kinyílik.

Fuuh, átmentem sekélyes és lírai ficsúrba, ami igazán nem jellemző rám, szóval vissza a csókra. Hagyja most is, hogy átvegyem a vezetést, közben a pici mancsait a mellkasomra helyezi, én pedig beletúrok a göndör hajzuhatagba. Bírom, hogy nem viszi túlzásba a sminket és a hajával való cécózást, mint általában a korabeli lányok, ezzel is elüt az átlagtól, ami olyan mássá és érdekessé teszi őt. Hamar véget vet a csóknak, amit most az egyszer hagyok, hiszen végtére is, tényleg a suliban vagyunk és nem hiányzik senkinek sem a pletykálás.

Visszafojtott mosollyal nyitja ki a szemeit, majd picit odébb lök, hogy be tudja csukni a szekrényt. Kiveszem a kezéből a súlyos könyveket, amit egy újabb mosollyal köszön meg, majd a terembe megyünk és leülünk a helyünkre.

-Fáradtnak tűnsz. Megint nem aludtál rendesen, igaz? - belenézek azokba a vadító zöld szemekbe, amik körül sötét karikák csúfoskodnak. Bár az összképet nem tudják elrontani, de azért mégis észrevehető, hogy a méregzöld szempár nem csillog úgy, ahogyan szokott. Nem is tudom, hogy van-e a földön még egy ilyen különleges szemszínnel megáldott lány. Kikészíti az embert, ha sokáig elidőzik a kereszttüzében.

-Nem igazán. Megint egyedül voltam éjszaka. - szomorkás válasza billent ki az elkalandozásomból.

-Miért nem jöttél át?

-Anyámhoz és apádhoz? Kösz, de inkább akkor serpenyővel várom otthon az ajtó előtt a betörőket. - próbálja elpoénkodni a dolgot, de nekem ez most egyáltalán nem vicces.

-Fel is hívhattál volna. Tudod, hogy nem szeretem, ha egyedül vagy este otthon. Nem is értem anyád hogy lehet ennyire felelőtlen. - dühöngök halkan, mire felsóhajt.

-Nagy lány vagyok már! És különben is, ha minden úgy megy, ahogyan elterveztem, akkor már nem sokáig lesz ilyen a helyzet. - mondja titokzatosan, amivel nagyon kíváncsivá tesz.

-Miben sántikálsz?

-Hát elmondanám, de nem biztos, hogy neked tetszeni fog.

-Most már ki vele! - sürgetem, mire nyögvenyelősen belekezd a sztorijába.

-Igazából csak annyi a dolog, hogy apát vissza akarom költöztetni a házba, de mivel anyával nem férnének meg egymás mellett, így akkor neki kéne elmennie.

-És gondolom hozzánk. - rakom össze a képet.

-Igen. De ez nem csak rajtam múlik. Sőt, inkább rajtuk, mint rajtam.

-És mi lenne, ha anyád helyett te jönnél hozzánk? Probléma megoldva! - jelentem ki büszkén, mire a vállamra csap.

-Álmodozz csak Szelei!

-Ha benne vagy, akkor ezer örömmel Szathmáry! - csipkelődöm vele tovább. Erre csak elmosolyodik, majd eszembe jut, hogy tulajdonképpen ma nekem terveim vannak vele. - Izé! Ma elviszlek vásárolni! - kezdek bele, mire értetlenül húzza fel a szemöldökét. - Tudod, a szombat. Mondtad, hogy nincs ruhád, ezért elmegyünk és veszünk egyet.

-Oli! Mondtam már, hogy szerintem vacak ötlet ez a buli.

-Én meg azt  mondtam, hogy nem az!

-Semmi esélyem, hogy meggondold magad, igaz? - fáradtan felsóhajt, mire elmosolyodom.

-Suli után megyünk. - kacsintok rá vigyorogva, erre csak egy szemforgatást kapok reakcióként, majd végszóra a csengő is hangosan berregni kezd, nem sokkal később pedig belép az irodalom tanár. Ahhoz képest, hogy dög unalom ez az óra, a tanár egész klassz fej. Ma is megnézzük filmen az egyik kötelező olvasmányt, ahelyett, hogy azzal nyúzna, hogy mikor olvassuk már végre ki...

-Húzzátok be a függönyöket, hogy lássuk a kivetítőt! - kér meg minket, majd a gép elé ül és pár percen belül síri csend és sötétség uralja az osztálytermet. Nelli elcsórja a padra dobott pulcsimat, összehajtja, majd ráfekszik és behunyja a szemét. Nem tudom nem észrevenni, hogy mélyen belélegzi a pulcsim illatát, vagyis tulajdonképpen az enyémet és ezen szélesen elmosolyodom. Hihetetlen ez a lány.

Valahogy nem tud lekötni a Rómeó és Júlia, egyfolytában a mellettem alvó lányt bámulom. Egyenletesen szuszog és meg sem mozdul, biztosan mélyen alszik. Mit meg nem adnék, ha az én ágyamban aludna ilyen édesen, mondjuk fele ennyi ruhában.

Álmodozásomnak a csengő vet véget, de Nelli mintha mi sem történt volna, változatlanul alszik tovább. Mikor már mindenki kimegy a teremből és csak ketten vagyunk, közelebb ülök hozzá, kisimítom az arcából az oda hulló tincseket és egy nagy puszit nyomok a bőrére. Álmában elmosolyodik, mire megismétlem a cselekedetemet, de ezúttal a nyakához érintem a számat.

-Alszom. - motyogja álmosan.

-Cica, kicsengettek! - mondom neki kuncogva, mire ijedten felkapja a fejét és kis híján lefejel.

-Basszus! - káromkodik, miközben az álmos szemeit törölgeti.

-Nyugi, nem maradtál le semmiről. Gyere, menjünk föcire. - Nyúlok a kezéért és felsegítem. Hátunkra vesszük a táskánkat, majd elindulunk a következő óránkra.

Suli után a közeli pláza felé vesszük az irányt, Nelli már viszonylag magához tért, de nem nagyon tetszik neki az úti célunk. Sikerült egy olyan lányt kifognom, aki utál plázázni! Hát létezik még egy ilyen csoda? Bemegyünk az egyik ruhaüzletbe és javaslom neki, hogy váljunk ketté. Ő szedje össze, amit ő szeretne és én is, amit én szeretnék rajta látni, azután majd egyeztetünk. Az összes létező rövid és dögös ruhadarabot leakasztom a helyéről és összegyűjtöm a kezembe. Mikor már tele van mindkét karom, az egyik öltözőfülkéhez megyek, ahová ő is épp most érkezik meg, viszont nála alig van pár holmi.

-Mi ez a sok vacak? El ne képzeld, hogy ezt mindet fel fogom venni! - bosszankodik.

-Ráérünk. - vonok vállat és a kezébe nyomom a ruhaköteget. A feje ki sem látszik a sok textil alól, majd beegyensúlyozik vele a fülkébe és magára húzza a függönyt. - Mindben látni akarlak! - mondom neki kintről, mire hallom, hogy magában szitkozódik, azután elcsendesedik és csak a ruhák susogását hallani. Mit meg nem adnék, ha nem lenne itt ez a vacak függöny!

Percek múlva aztán előlép az egyik általam választott ruhadarabban, ami valljuk be, borzalmasan áll rajta. Egyáltalán nem illik hozzá a rózsaszín és méretben sem passzol az egész. Még mielőtt meghallaná a reakciómat, fújtatva visszamegy a próbafülkébe, gondolom ő is érzi, hogy ez nem neki való. Felvesz még pár combvillantós anyagot, amik már egész jók, de még mindig nem keltik a várt hatást. Aztán amikor kilép egy fekete, pánt nélküli, testhez álló mini ruhacsodában, egyből szűk lesz rajtam a farmer és tátott szájjal mérem végig a teste minden egyes négyzetcentijét.

-Ne bámulj már! Olyan kínos! - zavartan próbálja lejjebb húzkodni magán a ruha alját, de esélytelen, hiszen mindig visszaugrik a helyére. Nem tudok arra figyelni, amit mond, túlságosan leköti a figyelmemet a hófehér bőre, ami kilátszik a ruha alól. Bassza meg! Mégsem volt annyira jó ötlet ez a vásárlás dolog!

Még mielőtt magamhoz térhetnék a kábulatból, már el is tűnik a szemem elől, ami egyáltalán nem tetszik, így hát fogom magam és bemegyek utána.

-Olivér, nagyon gyorsan húzzál kifelé! - pirít rám dühösen, mikor meglát, de nem törődöm vele, hanem jó szokásomhoz híven ismét letámadom. Meglepődöm, amikor nem ellenkezik, hanem beletörődve visszacsókol. Máskor mindig csapkod és rugdos, de most valahogy olyan, mintha nem bánná és ez tetszik. Nagyon, nagyon tetszik.

Mohón veszem birtokba a puha ajkakat és két kézzel beletúrok a dús göndör hajrengetegbe. Megremeg, amikor a szájába csúsztatom a nyelvemet és mindkét mancsával a pólómba markol. Próbálom visszafogni magam, de tényleg, viszont nem éreztem még soha egyetlen lány iránt sem ilyen pokoli vágyat, mint most iránta. Telhetetlenül ostromlom tovább a csöpp lányt és mikor a formás fenekébe markolok, felnyög, amivel félbeszakad a csókunk. Kipirultan és zavartan néz fel rám; hogy a melegtől lett-e ilyen színe, vagy a hirtelen jött hevességemmel hoztam zavarba, azt nem tudom, de nagyon jól áll neki.

-Oli, ez nem helyes, ugye tudod? - néz fel rám kábultan. Már megint butaságokat beszél. Mégis hogy a viharba ne lehetne helyes, ha ilyen reakciót vált ki mindkettőnkből?

-Miért? - kérdezem meg az okát.

-Mert, ... Nem tudom. Tulajdonképpen, ha a szüleink folytatják ezt a viszonyt, akkor a húgod leszek. - motyogja, mire felkuncogok.

-Tudod, hogy szól a mondás! - húzom fel perverzen a szemöldököm, mire értetlenül néz rám. - Nappal húgom, este dugom! - közlöm vele, mire akkorát csap a vállamra, hogy belebizsereg a karom is.

-Fúúj, maradj már! - elfintorodva próbál csitítani, de nem tehetek róla, nevetnem kell az arckifejezését látva.

-De most komolyan! Ez elég béna kifogás! Látom rajtad, hogy élvezed. - nézek a szemébe, mire lehajtja a fejét. Hát persze. Tudja, hogy igazam van, csak fél még magának is bevallani.

-Nem igaz! - szinte suttogja a tiltakozását, amin ismét jót mosolygok és ujjaimmal az álla alá nyúlok, hogy ismét a szemembe nézzen.

-Valóban? - súgom az ajkaira és nagyon lassú és még annál is gyengédebb csókot nyomok rájuk. Felsóhajt és a nyakam köré fonja a kezeit, hogy közelebb húzzon magához, de most szenya leszek és elhúzódom tőle. - Szerintem én nyertem. - nyugtázom magamban vigyorogva, mire dühösen bokán rúg és kilök a fülkéből. Már azt hiszem, hogy befejezi a ruhapróbálást és megveszi a fekete csodát, de amikor kilép a fülkéből egy hófehér, combközépig érő szoknyában, a szavam is elakad. Semmi köze az előző dögös szereléshez, ez a ruha annyira illik hozzá, mintha ráöntötték volna. A fehér ruha és a sápadt bőre még ártatlanabb külsőt sugároz a lánynak, de ettől sokkal kívánatosabb, mint a fekete miniben. Ha az előbb kangörcsöm lett a látványától, hát most szinte a gatyámba robbanok, ha tovább kell néznem.

-A másik nem tetszett. Túl rövid. - félénken pillant rám, ami csak rátesz még egy lapáttal az amúgy is kordában tarthatatlan vágyaimra és nagyot kell nyelnem, hogy szóra bírjam magamat.

-Gyönyörű vagy! - nézek a méregzöld szempárba. Szégyenlősen elmosolyodik, majd visszamegy a függöny mögé és pár perc múlva már az utcai ruhájában jelenik meg ismét előttem.

-Mehetünk. - mondja kezében a fehér ruhadarabbal, aminek őszintén örülök. Nem látnám szívesebben másban a születésnapján. Nem hagyja, hogy kifizessem neki, pedig komolyan meg akartam venni neki, de amilyen makacs, inkább rá hagyom.

Csendesek vagyunk hazafelé menet, de ez nem kínos csend, inkább csak elvagyunk egymás mellett. Nagyon tartok attól, hogy kezdenek valós érzelmeim lenni iránta, vagyis tulajdonképpen már vannak is, ami nem túl szerencsés, tekintve, hogy fogalmam sincs, hogy ő hogy van ezzel az egésszel.

-Köszönöm a fuvart. - mondja, amikor megállok a házuk előtt.

-Bármikor, Aprólék! - mosolygok rá, mire hasonló reakció a válasz. Egy puszit nyom az arcomra, elköszön, majd kiszáll a kocsiból. Megvárom, míg bemegy a házba, azután én is hazaindulok. Próbálom rendszerezni a gondolataimat út közben és nem egyfolytában a zöld szemű lányon gondolkodni, de nem tudom kiverni őt a fejemből, akárhogyan is igyekszem.

Késő délután van már, mire hazaérek, gyorsan megebédelek, amit apám szerintem ismét valamelyik kajáldából szerzett, majd felmegyek a szobámba. A szülőm ajtaja mögül ismét félreérthetetlen hangok szűrődnek ki, amik alighanem tőle és Evelintől származnak, és ekkor eszembe jut, hogy Nelli akkor egyedül van otthon. Dühösen veszem ki a farzsebemből a mobilomat és tárcsázom a lányt.

-Olivér, alig 20 perce váltunk el egymástól. Mi van? - szól bele köszönés nélkül.

-Egyedül vagy. - inkább mondom, mint kérdezem, mire hallom, hogy felsóhajt.

-Megvagyok. - feleli szűkszavúan, ami nekem egyáltalán nem tetszik.

-10 perc és ott vagyok. - közlöm vele és még mielőtt tiltakozhatna, kinyomom a hívást. A szobámba sietek, beledobálom a holnapi könyveimet a hátizsákomba, majd gyömöszölök még mellé pár ruhát és gyorsan elhagyom a házat. Pár perc alatt odaérek, de ez idő alatt végig Evelin szitkozásával idegesítem magamat. Komolyan jobb lesz, ha elköltözik onnan. Tamás sosem hagyná egyedül a lányát éjszakára, míg az anyja lelkiismeret nélkül megteszi ezt, szinte minden nap. Gyorsan kipattanok a kocsiból és becsöngetek. Várnom sem kell, már nyílik is az ajtó és a nem rég látott lány áll a túloldalán egy félmosollyal az ajkán.

-Azért ennyire nem kellett volna sietni! - visszafojtja a kuncogását, míg én szemforgatva belépek mellette a nappaliba.

-Inkább örülj, hogy alhatsz egy jót! - vágok vissza neki és most rajta a sor, hogy a szemeit forgassa. Szó nélkül lépked fel a lépcsőn és megy a szobájába, én pedig követem. Ledobom a táskámat az egyik fotelba és megállok vele szemben.

-Köszönöm, hogy átjöttél. - néz rám hálásan, amin jót mosolygok, rá kacsintok és magamhoz húzom. Nem szándékozom most nekiesni, csak megölelem és hagyom, hogy a mellkasomba temesse az arcát, míg én mélyen magamba szívom hajának erőteljes vanília illatát. Mennyei! - Miért vagy ilyen? - mormolja a pólómba.

-Milyen? - kérdezem értetlenül, mire felemeli a fejét és rám emeli a tekintetét.

-Hát ilyen. Mármint, hogy a magad fajta hogy is mondjam,... rossz fiúk, vagy mik - imádom, amikor ennyire össze van zavarodva és azt se tudja mit beszél, mégis tökéletesen értem minden szavát. - Szóval csak azt akarom mondani, hogy te vagy a legnépszerűbb srác a suliban. Bármelyik lány azonnal ledobná a ruháját, ha kérnéd és te mégis velem lógsz. Nem értem. - csóválja meg a fejét és kíváncsian várja a válaszomat.

-Nelli! Sose voltam az a nagy csajozó gép! Volt pár barátnőm, de nem vagyok nőfaló. És nem számítanak azok a lányok. Nem gondolod, hogy azért vagyok mindig veled, mert te érdekelsz és nem ők? - kérdezek vissza, mire elkerekednek a szemei, de nem tud megszólalni. Egy puszit nyomok a hajába és elengedem, hogy összekapja magát a válaszomtól. Azt hiszem, hogy megleptem ezzel a kijelentéssel, de most mi mást mondhattam volna? Ez az igazság. Nem is értem hogy nem veszi ezt észre magától.

A kora esti órákat film nézéssel és tanulással töltjük, majd pár szendvicset összedobunk vacsora gyanánt és csendben eszünk. Ezután ő elmegy fürödni, én pedig  kihasználom az alkalmat és körülnézek a birodalmában. Lányhoz képest nincs túl sok felesleges giccses dolog, csak pár kép van kint a falon, az íróasztalán és néhány személyes tárgy. Tetszik ez a visszafogott stílus, annyira tükrözi az egyéniségét. A szobája sem rózsaszín, vagy lila, hanem élénk narancssárga. A plüss párnák az ágyon mégis azt mutatják, hogy ott van benne a kislány és én alig várom, hogy ezt az énjét is előcsalogassam belőle.

-Mehetsz te is! - észre sem veszem, hogy visszatér a szobába, de elidőzök a látványán, tekintve, hogy mindössze egy hosszú póló és egy rövidnadrág takarja a testét. - Törcsit találsz a szekrényben. - mondja mellékesen, aztán el is indulok, hogy kicsit lehűtsem magamat. Nem tudom mégis hogy a fészkes fenébe csinálja, de valahogy mindig túláradnak bennem a hormonok, ha a közelemben van.

Jobban is járok, ha veszek egy hosszú, langyos zuhanyt, bár ha visszamegyek, nem kizárt, hogy hasztalanná válik a próbálkozásom. Nem időzök sokáig bent, mert nem akarom egyedül hagyni, de azért addig folyatom magamra a vizet, míg le nem csillapodok. Megszárítom a bőrömet egy vastag, puha törülközővel, felkapok egy alsót és visszamegyek a szobájába. Amikor rám pillant, belé fagy még a levegő is, amin felkuncogok és az ágyához lépek.

-Ugye nem így szándékozol aludni?- néz rám kétségbeesett tekintettel.

-Levegyem ezt is? - pillantok vigyorogva a fekete boxeremre, mire az arca még jobban elszörnyed.

-Eszedbe ne jusson! - teremt le bosszúsan. - Nem vennél fel egy pólót?

-Nem. - felelem lazán, azután felhajtom a takarót és bevágódok mellé az ágyba.

-Utállak. - motyogja , de azért hagyja, hogy szorosan mellé feküdjek.

-Csak szeretnél! - az oldalamra fordulok, hogy piszkálhassam és az ujjammal megbökdösöm az arcát, amin elfintorodik és belecsíp a hasamba. Elkapom a csuklóját, majd megkeresem a másikat is és a feje fölött a párnába nyomom mindkettőt. - Talán valami baj van? - incselkedem tovább, mire végre elmosolyodik és megcsóválja a fejét.

-Javíthatatlan vagy. - mondja halkan, mire lehajolok hozzá és egy könnyű csókot hagyok a száján.

-Aludjunk most már. - javaslom és kényelmesen elterülök az ágyon, majd magamhoz húzom a könnyű testét. Láthatóan megbarátkozott már a csupasz felsőtestemmel, mert mindennemű tartózkodás nélkül bújik hozzám és a mellkasomra fekszik. Minden testrészünket összepréselve alszunk el és titokban azt kívánom magamban, hogy mostantól minden éjjel így teljen, mint a mai.

Sziasztok! Először is boldog nőnapot minden lánynak! :) Itt is lenne a várva várt Olivér fajta rész, ami nem lett túl eseménydús, inkább mesélős, de ígérem, hogy a folytatásban minden lesz, amit csak el tudtok képzelni! :) Hoztam egy képet is a rosszfiúnkról, hátha így könnyebb őt elképzelni. Remélem tetszett a kicsit megint hosszúra sikeredett fejezet.