~Aiden Silverman~

Barbival egész jól összebarátkoztunk.

Van benne valami különleges.Érzem.

Bekopogtam hozzá,de nem nyitott ajtót.Még próbálkoztam néhányszor,de még mindig semmi.

Hallottam bentről halk sírást.

Benyitottam és a hang irányába siettem,ami a nappaliba vezetett.

Barbara ott ült a kanapén.Sírt és a remegő kezében egy fényképet tartott.

Odaültem mellé,az ölembe emeltem és a fejét a mellkasomra hajtottam.Átkaroltam és a kezét kezdtem el simogatni.

-Né..gy hó..hó..napja,ho..hogy meg..halt.-szipogta és lassan a kezembe adta a fényképet.

Egy gyönyörű,mosolygós,fekete hajú nő volt rajta,aki egy kisbabát tartott a kezében.

Megfordítottam és ez a szöveg állt a hátulján:"1992.07.13.-A két hetes Barbival."

-H..hihi..ányzik.-sírt tovább.

-Sss.Nyugi.Én itt vagyok neked.-nyugtatgattam,miközben a hátát simogattam.

Úgy fél órával később megnyugodott,de az ölemben ülve elaludt.

Nehezen,de felálltam vele együtt a karjaimban és felmentem az emeletre.

Megkerestem a szobáját és óvatosan lefektettem az ágyra.

Betakartam és egy puszit nyomta a homlokára.

-Álmodj szépeket Édes.-végig simítottam még egyszer a haján a kezem és néztem még néhány percig.

Olyan szép volt,de törékeny.

És ekkor megígértem magamnak,hogy itt leszek vele,amíg csak lehet és nem fogom elhagyni.Mert szerettem.

---------------------------------

2017.01.30.~Hétfő

Remélem tetszett. :)

És írjátok meg a véleményeteket kommentben.