~Aiden Silverman~

A nővéremmel,Tinával sétáltunk át Barbihoz,hogy bemutassam neki.

Kopogtam,viszont semmiféle válasz nem érkezett.

-Lehet,hogy megcsal,azért nem nyit ajtót.-nevetett fel a nővérem mellettem.

-Fogd már be a szádat!-mordultam rá.

Már ideges voltam.

Amikor legutóbb Barbi nem nyitott ajtót,majdnem hülyeséget csinált.

-Miért fognám be?Ő is ugyan olyan,mint az eddigi barátnőid.-okoskodott.

-Ez nem igaz.-ráztam meg a fejem és benyitottam a házba.

A nappaliban nem volt.

-Szívem,hol vagy?-kiabáltam.

Még mindig semmi,kezdek aggódni.

-Te menj a konyhába.-mutattam a konyha irányába.

-És te addig?-kérdezte.

-Megnézem az emeleten.-azzal fel is indultam.

Alig értem fel a a lépcsőn,amikor Tina kiabált.

-Aiden!Gyere ide!-kiabálta és én azonnal rohantam a konyhába.

Amint a konyhába értem,ledöbbentem.

Barbi vérben feküdt és egy kés állt ki a hasából.

Mellé térdeltem,majd a fejét a combomra tettem.

-Hívok mentőt.-vette elő a telefonját Tina,majd hívta is a mentőket.

-Kérlek,ne halj meg.-simogattam Barbi arcát,miközben a könnyeim már potyogtak.

-Mindjárt itt lesznek.-jött vissza Tina.

-Annyira szeretem.-motyogtam.

-Elhiszem.-mondta a nővérem,majd Barbi nyakához nyúlt és megnézte a pulzusát.

-Ne merj itt hagyni.-sírtam tovább.

Úgy húsz perc múlva a mentősök megérkeztek és egyből hordágyra tették,majd tolták ki a mentőautóig.

-Velünk szeretne jönni?-kérdezte az egyik mentős tőlem.

-Igen.-bólogattam.

Beszálltam Barbi mellé,majd egész út alatt a kórházig fogtam a kezét.

A kórházban a műtőbe tolták.

-Mi lesz velem nélküle?-suttogtam magam elé.

Megéreztem egy kezet a hátamon és azonnal odanéztem.Csak Tina volt az.

-Nem lesz semmi baja.-ölelt szorosan magához.

-És,ha igen?Hogy fogom nélküle kibírni?-sírtam a karjai között.

-Nyugi,minden rendben lesz.-nyugtatgatott,de semmi eredménye nem volt.

Csak sírtam a karjai között,amíg az orvos ki nem jött a műtőből.

-Sajnálom,de nem tudtuk menteni.

THE END.

2017.02.26.~Vasárnap.