Egy erdőbe voltam. Minden pirosba borult. A fákon a levelek, a föld és a köd. Minden. Körülnéztem, sehol senki. Elindultam egyenesen. Egyre beljebb kerültem az erdőbe, és egyre sötétebb lett. Faág reccsenést hallottam, hátranéztem, semmi. Gyorsabban kezdtem el lépdelni. Most mellettem reccsent egy ág. Odakaptam a fejem, de csak egy árnyat láttam. Mire visszanéztem, egy fekete farkast állt előttem, akinek vörösen csillogtak a szemei.
- Ki vagy, és mit keresel az erdőmbe?- kérdezte mély, rekedtes hangon. Ijedtemben ugrottam eggyett.
- T.. te tu..tudsz be.. beszélni?- dadogtam.
- Igen, tudok. De megkérdezem mégegyszer. Mit keresel az erdőmbe?- kérdezte mérgesebben.
- Nemtudom. Egyszer csak itt voltam.- remegett meg a hangom.
- Hogy hívnak?- jött közelebb
- Rose.- léptem egyet hátra
- Kedves Rose. Ajánlom hogy gyorsan menj el az erdőmből, mert itt vannak más lények is. Te vagy az egyetlen aki itt van, így gyorsan meg fognak találni.
- De nemtudom merre kell menni.- vágtam kétségbeesett arcot.
- Csak fuss, és egyszer csak kiérsz. Ha nem, akkor isten áldjon.- és eltűnt.
Előre kezdtem el futni. A könnyeimtől homályosan láttam.
Már fél órája futhattam, mikor egy hálóba kerültem. Olyan gyorsan történt, hogy reagálni se tudtam. Elkezdtem zokogni. Hangosan. Nem érdekelt hogy megtalálhatnak. Beletörődtem a sorsomba.