Kyra

Nos, végülis tegnap megtudtam, hogy az összes vérfarkas meg akar ölni engem, amiért valami hülye Joseph nevű felmenőm beleszeretett egy halandóba, és született egy gyermekük. Tök jó, nemde? Tehát, tegnap óta nem mentem ki a szobámból. Talán, mert nem akartam, vagy csak nem mertem... Igen, az utóbbi. Ilyen állapotban konkrétan pislogni is félek, mert mi van ha valaki megint megpróbál megölni? Ezek szerint bármikor belopódzhat a kastélyba akárki. Jó példa erre a bál. Valaki leszúrt. Szóval az éjjel semmit nem aludtam, egész este törökülésben gubbasztottam az ágy közepén, közben az ablakon át bámultam a teliholdat. Talán jobb is, hogy nem aludtam. Teliholdkor egyáltalán nem vicces aludni. Kicsit sem.

Jelenleg is csak ülök, és bámulom a semmit a szoba közepén, ami nagyjából az ágy előtt helyezkedik el. Teljesen megőrültem, de komolyan. Már lassan két órája nézek a semmibe, ma még nem ettem, és egy korty vizet se ittam. A semmibe bámulásból egy hangos és határozott kopogás ébresztett fel, mire felsikítottam, és mellkasomra téve a kezem próbáltam mély levegőket venni, hogy nincs baj.

– Igen? – kérdeztem végül, még mindig eszeveszettül kalapáló szívveréssel.

– Lucien vagyok – hallottam meg hangját, mire végül tényleg megnyugodtam. Lucien nem bánt, ha minden igaz.

– Gyere!

Lucien egy kézzel lökte be az ajtót, másikban pedig egy tálcát tartott és így lépett be a szobába. Miután azt letette, becsukta az ajtót, aztán leporolta kezeit és közelebb lépett az ágyhoz.

– Nem jöttél reggelizni – állapította meg, mire kellemetlenül bólintottam.

– Milyen jó meglátás – válaszoltam ironikusan, mire Lucien csak fejét rázva leült az ágyra és felém fordult.

– Xander sem reggelizett – tette hozzá, majd kérdően nézett rám, mintha nekem tudnom kellene valamiről. – Esetleg...?

– Nem velem volt – vágtam rá azonnal, mire Lucien boldogan nyugtázta. – Ami azt illeti, elég régen láttam. Talán, tegnap délelőtt?

– Én is akörül – gondolkodott el, majd felállt és az ablak elé sétált. Nem sokra rá megjelent Silas, aki a kis fotel karfájára telepedett, Lucien pedig az ablakon át vizslatta tovább az erdőt, majd anélkül hogy felém fordult volna, megint beszélni kezdett. – Szóval, Xander és te? Mi van veletek?

– Nem értem a kérdést – ráztam fejem.

– Hát láttam, hogy a bálon megcsókolt te meg nem léptél el. Tehát gondoltam kölcsönös volt a csók, ezáltal úgy gondoltam, hogy te és a bátyám egy pár vagytok – vezette le a saját szeme által látott dolgokat, amit én felvont szemöldökkel hallgattam végig.

– A bál óta még csak nem is beszélt velem. És nem vagyunk egy pár, te hülye – ráztam fejem, majd az ajtó irányba fordultam, mikor megláttam Xander körvonalait. – Xander! Jó reggelt.

– Miért ilyenkor?... – dünnyögte Lucien, majd egy nagy lendülettel amit még annál is nagyobb sóhaj kísért a bátyja felé fordult.

– Nektek is jó reggelt – lépett be az ajtón, majd hunyorogva nézett végig a szoba minden egyes területén. – Minden rendben?

– Azt nem mondanám – nevetett fel keserűen Lucien, mire Xander kíváncsian ráncolta szemöldökét. – Hülyék voltunk, Xander! Hát Kyra családneve Fitz! Nem rémlik valahonnan?

– Kellene? – kérdezte Xander, mire Lucien és én is bólogatni néztünk tökéletesen egyszerre.

– Joseph Fitz – mondtam ki egyik felmenőm nevét, mire Xander homlokára csapott egy olyan "tényleg" arckifejezéssel.

– Hát azért került hozzád Fire – értette meg, majd leült az egyik fotelbe. – Tehát tényleg te vagy az utolsó Fitz... – tűnődött el, mire én és Lucien kérdően egymásra néztünk.

– Ezt hogy érted? – kérdezte Lucien, miközben leült Xanderrel szembe és arcát vizslatta.

– Ez... Ez egy kérdés volt – bólogatott hevesen Xander. – Tényleg te vagy az utolsó Fitz?

– Igen? – néztem rá értetlenül.

– Nagy bajban vagy... – kezdte, de Lucien közbeszólt.

– Tudja, Xander.

– Tudja? – kérdezett vissza, majd rám nézett mintha válaszra várna, én pedig bólintottam egyet. – Ahhoz képest nyugodt.

Fura, hogy nem Lucienre mondom ezt, de megverném jelenleg Xandert is.

– Miért, mit kéne csináljon? Talán ugorjon a nyakadba, mintha valami szuperhős lennél, vagy mi? – nevetett fel Lucien.

– Én legalább szuperhős lennék, nem egy semmirekellő gonosztevő – célozgatott Xander, mire Lucien az arcába nevetett.

– Nyilván, legyek én a rosszfiú – nevetett továbbra is, majd rám nézett. – Általában azok nyerik meg a lányt.

– Ha már itt tartunk – gondolkodott el Xander. – A bálon, mikor Kyrát leszúrta valaki. Te hol voltál? A tánc után eltűntél. Simán beengedhettél valakit. Sőt, akár te magad is megszúrhattad!

– Eszednél vagy? – csattant fel Lucien, mire én lélegzet-visszafojtva ültem az ágyon, és az éppen elkezdődő vitatkozásukat hallgattam.

Merthogy Lucien a tánc után evett, méghozzá belőlem. És ez nem az első eset, ráadásul Xander ezekről sosem tudott, mert ez a mi kis titkunk volt.

– Nem válaszoltál a kérdésre – állt fel hirtelen Xander, mire Lucien is felállt, és közelebb lépett bátyjához.

– Nem. Bántottam. Kyrát.

– Én is ezt mondanám a helyedben. Nagyon jól tudjuk, milyen ember vagy – vágta Lucienhez a szavakat csupa rosszindulattal. – Egy szar ember.

– Xander, nem beszélhetsz így vele, ő a testvéred!

– Maradj ki ebből, Kyra – nézett szemeimbe Lucien, majd Xander felé fordult. – De ha ennyire tudni akarod hol voltam, hát legyen. Igaz, Kyrával, de nem bántottam. Legalábbis nem úgy. Adott a véréből, mert gyenge voltam. És ha már itt tartunk, ez nem is az első ilyen eset. Tessék, most boldog vagy? Hm? Örülsz?

– Igaz ez? – pillantott felém Xander, szemében pedig a düh és a csalódottság tükröződött.

– Igen – bólintottam magabiztosan.

– Menjetek a pokolba – köpte a szavakat, majd egy másodperc múlva eltűnt, és csak a kellemes szellő maradt belőle, ami a függönyt simogatta.

– Ő kérdezte – vont vállat Lucien, majd határozottan elvigyorogta magát.

– Most mi az? – ráncoltam szemöldököm, mire Lucien még jobban vigyorgott.

– Semmi – rázta fejét, közben fülig érő mosollyal sétálgatott a szobában, aztán megállt egy pillanatra. – Oké, ez kiment a kastélyból. Tökéletes!

– Mi van? – kérdeztem még mindig értetlenül Lucien arcát nézve, mert egyáltalán nem értettem miről beszél ennyire titokzatosan.

– Van itt neked... – túrt zsebébe. – Valahol.... Jaj, hol van már? – kotort tovább, majd mások zsebébe nyúlt. – Áh, megvan!

Ekkor felmutatott egy nyakláncot, amiről medálként egy kis üvegcse lógott, benne pedig valami piros. Igazából nagyon gyönyörű volt, ilyen gótikus kinézete volt. Lucien feje magasságában tartotta, közben várakozva nézett rám, amíg végül kapcsoltam, és felálltam. Lucien elé sétáltam, aki óvatosan megsimította vállam, aztán eltűrte vörös hajam és a nyakamba tette a láncot, közben hallhatóan nagyot nyelt. Miután bekapcsolta, a medál melleim fölé esett, én pedig mozdulatlanul álltam Lucien előtt, akinek lélegzete tarkómat simogatta. Levegővétel EU egyre szaporábbak voltak, mire már az én szívem egyre nagyobbakat dobogott. Erre pedig kellően rá segített az, hogy Lucien két ujja nyakam oldalát kezdte cirógatni, amitől végigfutott hátamon a hideg.

– Éhes vagy? – suttogtam, mire Lucien egy alig hallható "ühüm" hangot hallatott. – Akkor egyél.

És amint kimondtam, Lucien szája a nyakamra tapadt, majd enni kezdett. Először a fájdalom miatt felnyögtem, de amint lassan kezdte szívni a vérem már egész kibírható volt, így lehunytam szemeimet, és próbáltam egyenletesen venni a levegőt. Lucien két kezét közben erősen derekamra szorította, így megmozdulni nem igazán volt alkalmam. De nem is akartam mozdulni. Lehunyt szemekkel álltam a szoba közepén, miközben Lucien derekamnál fogva tartott, közben nyaki vénámból lakmározott. Mikor befejezte ingjének ujjába törölte véres száját, majd a sebhelyre amit okozott, egy apró csókot nyomott, amitől ismét megborzongtam.

– Ebben egyébként vér van? – emeltem meg a medált, mintha mi sem történt volna.

– Igen. Az én vérem – bólintott, majd mellékesen hozzátette, hogy a sajátja.

– És ez miért is jó nekem?

– Mert ha megiszod, és esetleg valaki megpróbálni megölni nem halsz meg – magyarázta. – Vagyis, nem teljesen – helyesbített.

– Tehát vámpír leszek – bólintottam, ezzel jelezve, hogy értem miről beszél.

– Kár lenne, nem tudnék ki véréből enni. Legalábbis ilyen finom vére nincs mindenkinek, érted – poénkodott, mire csak mosolyogva fejemet ráztam.

– Hát persze – nevettem.

– Szeretném, ha viselnéd – váltott komolyra, majd a mellkasomon lógó láncra nézett.

– Hordani fogom, ígérem!

– Köszönöm, Kyra – mondta halkan, mire kissé oldalra biccentettem.

– Én köszönöm – vágtam rá. – Hiszen ez akár megmentheti az életemet!

– Igen, pont ezt köszönöm – bólogatott. – Hogy hordani fogod, és ha bármi történik nálad lesz. Nem halhatsz meg – jelentette ki, mintha ez ellen bármit tenni tudna.

– Bárcsak így lenne – mosolyogtam erőltetve.

– Nem engedem, hogy bajod essen. Ha kell, véget vetek a királyságnak. Bármi áron megvédelek!

Elájulok...

Nagyokat pislogva meredtem Lucienre, aki halál komolyan állt ott előttem, miközben éppen arról beszélt, hogy akár végez a királysággal, csak nekem ne essen bajom. Meg sem szólaltam. Nem azért, mert nem akartam, hanem mert nem tudtam. Szerintem még a nevemet is elfelejtettem abban a pillanatban, nem még válaszolni. Mert Lucien eleinte gyűlölt, most meg ez? Teljesen összezavar. Mégis úgy érzem, hogy komolyan beszélt. Nagyon is komolyan.

– Jó – csapta össze tenyereit, mire feleszméltem. – Pihenj le egy kicsit, jót fog tenni!

– Öhm, oké – bólintottam halványan, majd Lucien kérésére ledőltem az ágyra, és szinte egyből elaludtam. Hiába, egész éjjel csak ültem. Fáradt voltam.

És megint az a hülye álom....

– Xander – zihálva ültem fel, tiszta vizesen, és sírva. Mert Bellatrix sikoltott egyet, Xander pedig megölte. – Nem, Xander nem bántott senkit. Csak egy álom... – győzködtem magam.

De ez csak egy álom.

Ennek ellenére fura érzésem volt. A gyomrom akkora volt, mint egy dió, és a kelleténél nagyobb volt a csend. Olyan, kihalt volt minden. Tehát felálltam az ágyból, óvatosan az ajtóhoz lépkedtem, aztán elindultam Xander és Lucien szobája felé.

– Lucien? – suttogtam, mert tisztában voltam vele, hogy hallani fogja. De semmi. Tehát nincs a kastélyban.

A lehető leghalkabban sétáltam fel a lépcsőn, majd mikor az egyik kissé nyikorogni kezdett lábam alatt, lehunytam szemeim, fogaimat pedig összeszorítottam. Reménykedtem, hogy Xander nem hallott meg. Ugyanis éppen az ő szobája felé sétáltam. Bent volt, hallottam a mozgást. De valami mégsem volt rendjén. Túl halkan tevékenykedett. Ezért az ajtó elé léptem, és benéztem a résen.

Jézusom....

És ekkor majdnem felsikoltottam, de óriási szerencsémre Lucien a semmiből megjelent, befogta a számat és elvitt onnan. Bellatrix halott. És Xander ölte meg.

– Kyra, megijesztesz – ültette le a kert egyik padjára, én pedig sírva nagyokat pislogva, szinte levegő után kapkodtam. – Kyra! Mi történt? Mit láttál? Bántott? Mondj már valamit, az Isten szerelmére!

– Bellatrix... – szipogtam. – Bellatrix halott. Lucien, az álmom... Nem csak egy álom volt, megtörtént. Xander megölte Bellatrixet!

– Ó a francba – túrt idegesen fekete hajába, utána pedig morgott még valamit orra alatt, közben ököllel belevágott egy fába, mire ömleni kezdett kezéből a vér.

– A kezed... – sápadtam el még jobban.

– Meggyógyul – legyintett, majd letépett egy kis darabot ingje aljából és kezére tekerte.

– Mi történik, Lucien? – kérdeztem égő szemekkel, mire Lucien esetlenül leült a fűbe, és piszkálni kezdte azt.

– Bárcsak tudnám Kyra, bárcsak tudnám. De oda nem mehetsz vissza, Xander teljesen megőrült! Bántani fog, nem mehetsz vissza!

– De, akkor?... – kérdeztem, és tényleg kezdtem úgy érezni, hogy a mai nap még valami történik én elájulok és fel sem kelek többet. Lucien halántékját masszírozva gondolkodott, közben másik kezével a földön dobolt.

– Nos, tudok egy helyet... – kezdte, és már ekkor tudtam, hogy ennek rossz vége lesz. – De nem engedlek el egyedül, tehát vagy veled megyek, vagy.....

– Nekem oly mindegy, csak tűnjünk már el innen a francba – kiabáltam dühösen.

– Halkan – csitított, mire aprót bólintottam és ruhám ujjába töröltem szemeim. – Összeszedem a cuccokat amire szükségünk lesz, Fire-t is kihozom. Maradj itt! Tényleg, egy tapodtat se mozdulj!

– Oké – bólintottam, majd Lucien eltűnt.

Teljesen egyedül ültem kint a padon, félve, nehogy bármi hangot hallassak, és azon gondolkodtam, hogyan tovább. Merthogy kezdtem azt hinni, számomra nincs már holnap. Xander, akiben a legjobban bíztam saját maga szöges ellentéte lett, és megölt egy teljesen ártatlan boszorkányt. Ráadásul azt, akinek hálásan köszönhetem, hogy jelenleg még élek. Ugyanis ha nem talál meg aznap az erdőben, én már rég halott lennék. Lucien maradt mellettem, aki már az első nap kijelentette, hogy ő bizony kinyírna, ha tehetné. Talán benne sem kellene bíznom. Senkiben sem. Még jó magamban sem bízhatok.

– Oké, azt hiszem minden megvan – tűnt fel ismét Lucien, Fire pedig mögötte szaladt majd az ölembe ugrott. – Mehetünk?

– Tűnjünk innen – válaszoltam határozottan, mire Lucien bólintott, és elindultunk.

És valahogy így történt az, hogy én és Lucien az erdő közepén kötöttünk ki egy kis faházban, amit elvileg egy varázslat védett, tehát nem eshetett bántódásunk.