- És- mondja- hogy tetszik eddig?- Majdnem meg is kérdeztem mire gondol, de hirtelen nyilvánvalóvá vált előttem.

-Remek, tetszik minden. És örülök az új arcoknak.- Mondom,majd tologatni kezdem a tányéromban lévő tésztát .

-És milyen a Carbonara?

-Nagyszerű, mindig is szerettem... Tudod, amikor gyerek voltam édesanyám gyakran készítette nekem.- Még én magam sem tudom mégis miért mondom, mert ez tényleg egy személyes dolog. Viszont a tészta tényleg Isteni.

Hirtelen azon kapom magam, hogy a falnak támaszkodom és a fejemet fogom. Mégis mi volt ez? Megint ugyan azzal a férfival álmodtam éjszaka. Ugyan azok a pillanatok vetültek le a szemeim előtt az imént. Teljesen ugyan az volt minden. Elborították a fejem, és a semmiből hideg zuhanyként ért.  Nem tudom lehet e álomnak nevezni. Illetve biztosan lehet, viszont olyan mintha átélném... mintha az előző pillanatokban egy étteremben Carbonarat ettem volna.

-Hé, Tara? Hahó, minden rendben?- Hallok egy halk férfi hangot. Kinyitom a szemem, majd rájövök, hogy a hang Oliverhez tartozik. A hátam mögül jön a hangja. Lassan, valami kellemes érzést érzek a jobb vállamon, lepillantok és a fiú kezét veszem észre. Megfordulva látom, ahogy teljes testközelségben áll előttem, arcán leplezetlen az értetlenség. A kontyomból kilógó kósza tincset gyorsan a fülem mögé simítom, ezután felnézek rá.

-Sajnálom, minden rendben.- Mosolygok rá, habár a fejfájás nem akar enyhülni. Gyorsan összeszedem magam és nagy levegőt veszek.- Akkor, megnézzük a következőt?- Kérdezem, mire ő bólint és nem kérdezősködik, azzal a következő festményhez sétálunk. A képen piros és fekete vonal kavalkád látható. Először egyszerűnek látja az ember, de ha egy kicsit tovább nézi, megpillant benne valamit.

-Te is látod?- kérdezi, mire oldalra fordítom a fejem és az arcát nézem. Figyelem a csodálatot, amellyel a különleges, de mégis egyszerű képet nézi. Oliver tényleg rendes fiú, viszont néha úgy érzem mintha túl komoly lennék hozzá. Én is tudom, hogy ez nem igaz, illetve nincsen semmi amiben ez megnyilvánulhatna. 

-Igen látom, az arcot. Ott a szeme, nézd!- mutatok a festményen a szemeket alkotó vonalakra.

-Néztél engem- mondja, mire egy pillanatra meglepettség bontakozik ki bennem. Az arcomon viszont feleslegesnek találom kimutatni, hiszen nem téved.

-Bocsánat nem aka... -de hirtelen mosolyogva belém folytja a szót.

-Semmi baj, Tara. Gyönyörű vagy- Mondja, mire én is elmosolyodok.  A bókokra való reagálás sosem volt az erősségem. Lenézek magamra, és azon gondolkodom, hogy mégis mit tarthat bennem gyönyörűnek. Egy halványkék, csipkés, ejtett vállú ruhát viselek fehér, gömbölyded orrú magassarkú cipővel. Aztán az arcomra gondolok. Teljesen átlagos arcom van, néhány anyajegyemmel, formára szedett szemöldökömmel és fekete szempilláimmal. Sosem találtam magam különlegesnek

-Köszönöm- mondom végül. Átkarolja a vállam, és úgy indulunk a kiállítás hátralévő részének.

Nagyon szép volt. Oliver egyik ismerőse szervezte és tudott nekünk jegyeket szerezni. Miközben a képeket csodáltuk, megvitattuk a véleményünket néhányról. Oliver meglepően okos, eddig is tudtam hogy az, most viszont egészen másképp találom okosnak. Most már inkább intelligensnek látom.

-Szóval, itt laksz?- Kérdezi csodálkozva, miközben a lakásomban járkál. Hatalmas lábai hangosan érik a talajt minden egyes lépésénél. Mint általában, most is világos színű inget visel. Hozzá egy lazább, mélybordó zakó párosul a hozzáillő cipővel és nadrággal.

-Igen, igazából nem nagy dolog. Csak két háló, egy fürdő, konyha és a nappali.

-Nagyon szép, olyan mint te. Úgy értem látszik, hogy a tiéd. A te stílusod.- mondja, és a vitrinben lévő könyveket mustrálja.

-Értem persze, és köszi.-mondom mosolyogva, de eszembe jut, hogy ilyenkor illik megkínálni a vendéget valamivel- Kérsz egy pohár bort?

-Persze- ezzel a lejátszómhoz lép. Egy ideig babrál a lemezekkel, majd egy Queen lemez mellett dönt .A Jazz című album forog a kezében, melynek tartalma már a lejátszóban van. Babrál vele egy kicsit majd közelebb jön hozzám.

-Komolyan? A Don't Stop Me Now? - nézek rá mosolyogva, miközben bort töltök két pohárba.

-Igen- nyúl az egyik pohárért, a másik kezével az asztalnak támaszkodik.- Tudtam, hogy ezen az albumon van.

-Van kedved egy menet Monopolyhoz? -kérdezem hirtelen ötlettől vezérelve. A következő pillanatokban már a játéktábla előtt ülünk. Nagyjából negyed óra telhetett el a játékkal, viszont az idő teltével a bor is fogyott.

Oliver áthajol a játéktáblán, és a számra tapad. A szoba zaja megszűnik körülöttünk. Először lassan és bizonytalanul, miután érzi, hogy a nyakára tekeredik a kezem egyre hevesebben. Az egyszerű csókolózás másba csap át. Oliver magára húz és úgy folytatjuk, amit elkezdtünk. Az egész olyan hirtelen jön, mint egy nyári zápor. Az egyik pillanatban még a Monopoly szabályain vitatkoztunk, most pedig a fiú ölében ülök és a hajába vezetem a kezem. A tapintása kellemesen puha. Az ő kezei pedig a hátam és a derekam közt mozognak.