- Szóval pontosan, miért is vagy itt? - csuktam be a konyhaszekrény ajtaját miután minden hozzávalót előkészítettem a vacsorához. Mivel nem rajongok a gyors kajáért, vagy bármiért, ami kicsit is egészségtelen, felajánlottam, hogy főzök valami könnyű vacsorát, ahelyett, hogy pizzát rendelnénk. Legnagyobb döbbenetemre Taehyung felajánlotta, hogy segít nekem, amire persze kapott egy adag kinevetést Jennietől és Kaitól, de ő nem foglalkozott velük csak követett engem a konyhába. 

- Zavarlak? - mosolygott rám felnézve a zöldségek szeleteléséből, amit precízen próbált elvégezni, ha már rábíztam. 

- Nem, csak kíváncsi vagyok. - vontam meg a vállam és megkerülve őt a hűtőhöz léptem, hogy kivegyem belőle a csirkemellet. Felkattintottam a kis LED sort , ami egy kis fényt varázsolt a pultra, így megkönnyítve a szeletélést és a főzést. 

- Jisoo és Jimin romantikáznak, Sehun lelépett csajozni, úgyhogy Kai megkérdezte, hogy nem jövök-e vele, hogy ne legyek egyedül. - mondta figyelmét továbbra is a zöldeknek szentelve. Én is elkezdtem elvégezni a feladatomat, de a kezem, annyira remegett Taehyung közelségétől, hogy féltem a csirke helyett véletlenül az ujjaimat fogom beleszeletelni az edénybe. Zavarban voltam, amiért ennyire aranyos volt, hogy kijött nekem segíteni, és kicsit úgy éreztem, hogy azért csinálja az egészet, hogy kettesben legyünk. 

- Te miért nem mentél csajozni? - csúszott ki a meggondolatlan kérdés a számon, ami után legszívesebben fejbe csaptam volna magam. Tényleg kíváncsi vagyok a válaszára? Taehyung letette a kést a vágódeszkára és egy édes vigyor kíséretében rám nézett. Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy most mit fog reagálni. 

- Miből gondolod, hogy én nem csajozni mentem? 

Köpni-nyelni nem tudtam, abban a pillanatban. Úgy éreztem a szívem hamarosan kiugrik a helyéről, annyira erősen kezdett el dobogni a mellkasomban. Megint csak hasznát vettem, annak, hogy a mosolyom mindig az arcomon volt, mert így legalább nem tűnhetett fel neki, hogy egy percre teljesen ledöbbentem. Közben persze valóban szélesebbre szaladt a szám, a kis burkolt célzásától, amiből végre biztos lettem benne, hogy valóban kettesben akar velem lenni. 

- Értem. - bólintottam egy aprót és azt is nagy dolognak vettem, hogy ennyi hang kijött a torkomon. 

Az elkövetkezendő percekben csendben folytattuk a munkálkodást. Nem tudtam mit kellene neki mondanom, annyira tapasztalatlan voltam ilyen téren. Korábban nemhogy fiúkkal nem beszélgettem, még lányokkal se nagyon. Mivel évekig a magam ura voltam, csak Jennievel tudtam beszélni, de valahogy éreztem, hogy Taehyunggal nem tudnék ugyanazokról a témákról beszélni, mint a nővéremmel. 

Beletettem a felszeletelt zöldségeket az edénybe, amihez hozzáadtam a húst és egy kis szója szósszal ízesítettem. Szorgosan kevergettem és igyekeztem nem tudomást venni, arról, hogy, amíg ezt csináltam Taehyung le sem vette rólam a szemét. 

- Tanultál valahol főzni? - érdeklődött én meg kissé megkönnyebbültem, hogy végre az egyikünk megszólalt. 

- A bejárőnőnktől egy kicsit. - bólintottam. - Meg, amikor még Jennie Busanban élt tőle, mert ő is elég jól főz. 

- Volt bejárónőtök? - ráncolta a szemöldökét, miközben a derekával megtámasztotta a pultot. Keresztbe fonta maga előtt a karjait és úgy nézett rám. Elzártam a késznek titulált ételt és félrehúztam a tűzhelyen.

- Mivel anyánk két évente leváltotta a férjét, nem nagyon volt ideje, arra, hogy vezesse a háztartást a sok gazdag pasi levadászása közben, úgyhogy felvett egy Chaemyung nevű hölgyet, aki egyébként anyám helyett anyám volt. - kezdtem bele a mesébe, amikor hirtelen megakadtam. Szabad nekem ilyen nyíltan beszélnem az életemről neki? Az alsó ajkamba haraptam, és a fülem mögé gyömöszölve egy hajtincset, lehajtottam a fejem. - Bocsi, biztos nem voltál kíváncsi ennyire a részletekre. 

Taehyung óvatosan az állam alá nyúlt és felemelte a fejemet, hogy a szemébe nézzek. Kedves arcától egy kis megkönnyebbülés hullám futott végig rajtam. 

- De, kíváncsi vagyok. - húzta végig az ujjait az állam vonalán felfelé az arcomra. - Meg akarlak ismerni, Minhee-ya. Úgyhogy bármit is ejtesz ki azon a szép kis szádon, érdekel engem.  

Felkuncogtam és valamiért úgy éreztem nem kell többé félnem, attól, hogy miről beszélhetek neki. Elmeséltem neki, hogy anyánk szerelmes a pénzbe, ezért igyekszik minél többet felhalmozni belőle, de mivel dolgozni utál, inkább eltartatja magát. Állítása szerint kétszer hibázott életében. Amikor kétszer is teherbe esett. Először Jennivel, majd két évvel később velem. Természetesen két különböző férfitól. Nem akart minket, de miután megszülettünk úgy döntött fel is nevel minket és nem passzol le a nagyszüleinkhez, akik egyébként imádnak engem is és Jenniet is, jobban, mint anyánk. Dajkák nevelgettek minket tizenkét éves korunkig, utána pedig magunkra maradtunk. Mikor Jennie végzett a középsuliban és úgy döntött Szöulba jön, anya közölte vele, hogy, annyi pénzt kér, amennyit akar, ameddig nem megy haza. Ezt a kedves ajánlatot én is megkaptam két hónappal ezelőtt, úgyhogy gondolkodás nélkül elfogadtuk mindketten. Úgy voltunk vele, hogy anyából úgysem lesz soha minta anya, de legalább támogat minket, amíg a saját lábunkra nem állunk. 

- Ismered apukádat? - érdeklődött Taehyung. Láttam rajta, hogy erősen próbálja magában összerakni a hallottakat, ami nevetésre késztetett. Megráztam a fejemet. 

- Nem is volt alkalmam megismerni. - vallottam be. - Két éves voltam, amikor már váltak is anyámmal. 

- És Jennie apja? 

- Ő Új-Zélandon él és nagyon kedves. - mosolyogtam szélesebben. Közben a kezem folyamatosan járt, amíg megterítettem az asztalt. - Minden évben küld Jennie születésnapjára és karácsonyra csomagot. Még nekem is szokott, pedig nem vagyok a vér szerinti lánya.

- Szóval nincs is senki, akire apaként tekintesz? - tette le Tae az asztal közepére a zöldséges húst én meg mellétettem a kis tálkába kiszedett rizst. Újból nemet intettem a fejemmel. 

- És veled mi a helyzet? - tereltem el a témát magamról, mert kezdtem unni, hogy percek óta magamról fecsegek. - Testvér? Szülők? Suli? 

- Te is megakarsz ismerni engem? - billentette oldalra a fejét és a nyelvét kidugva a száján, benedvesítette az ajkait. 

- Ez így fair. - válaszoltam. - Ha te megismersz engem, én is megismerlek téged. 

Taehyung aprót bólintott. Kiderült, hogy egyke gyerek, Szöulban született és nőtt fel a szüleivel. Még nem tudja mivel akar foglalkozni később, az egyetemen pedig szociológiát tanul, mert az érdekli, de nem biztos benne, hogy ilyen téren akar majd egyszer munkát vállalni. 

- Egy fontos kérdésem lenne még hozzád. - tette le mindkét kezét az asztalra és kicsit előrébb hajolt. Én is hasonlóan cselekedtem, mert az asztal másik oldalán álltam vele szemben. - Hány barátod volt? 

- Ez tényleg egy fontos kérdés. - nevettem ki. Egy buta fintor jelent meg az arcán, aminél aranyosabbat ritkán láttam eddig. - De egyébként nem volt még barátom. 

Taehyung arca a fintorból átváltott a teljes döbbenetbe. Láttam rajta, hogy kissé elveszett, de nem akartam belemenni a középiskolás éveimbe, mert úgy éreztem, arra még nem állok készen.

- Most viccelsz, ugye? - rázta a fejét értetlenül. - Néztél már tükörbe? Olyan vagy, mint egy földre szállt angyal, és azt mondod sosem volt még barátod. 

- A helyzet nem ilyen egyszerű. - jöttem zavarba egy pillanat alatt a bókjától, ami egyébként nagyon jól esett, mert még sosem mondtak nekem ilyet. - Voltak a suliban problémáim, amik megakadályoztak, abban, hogy járjak valakivel, vagy bármit is csináljak. 

- Ez azt jelenti, hogy - az ujjaival kiseperte a szemébe előrehulló haját. - Hogy még nem is csókolóztál? 

- Sok elsőm kimaradt. - dörzsöltem meg az arcomat. Taehyung arcán valami különös mosoly jelent meg, ahogy végiggondolhatta, amit mondtam neki. Újból benedvesítette az ajkait és előrébb hajolt az asztal fölött egészen, addig, amíg az orrunk már majdnem összeért. 

- Remélem nem sokáig marad így. - mondta, majd adott egy puszit az orrom hegyére és kiment a konyhából, hogy szóljon a nappaliban ülőknek, hogy kész a vacsora. 

Teljes sokkos állapotban próbáltam feldolgozni, a történteket. Hitetlenül elnevettem magam. Lehet, hogy Jisoo unninak igaza volt? Mert az elmúlt másfél óra eléggé az ő igazát bizonyítja.