A teámat kavargatva ücsörögtem a kihalt büfében, és vártam, hogy Rosé visszaérjen a tánccuccával, amit a szekrényében felejtett. Nem csoda, hogy péntek este hatkor már egy lélek sem tartózkodott az egyetemen. Gondolom mindenki a barátaival bulizott, vagy a párjával volt, sőt gyanítom néhány ember ilyenkor is neki ült tanulni, ugyanis nyakunkon volt a vizsgaidőszak. Nekünk elmaradtak a délutáni táncóráink, de mivel Rosénak és nekem sem volt programunk, úgy döntöttünk bent maradunk egy pár órát gyakorolni, végül is az sosem árt. Hívtuk Lisát is, hogy hátha velünk tart, de Sehunnal tervezett valamit, így kettesben maradtunk, ahogy már jó néhány napja is.

A bal kezemmel feltámaszkodtam az asztalra és belejtettem az arcomat a tenyerembe, ahogy üresen bámultam magam elé, elmerülve a gondolataimba. Nem volt semmi problémám azzal, hogy Roséval töltöttem gyakorlatilag az egész hetet, de jól esett volna, ha valamelyik estémet esetleg a barátommal tölthetem. Vagy a nővéremmel. De nem. Mindketten leráztak, amit nem tudtam hová tenni. Jenniet még talán, mert nem voltunk össze nőve, hogy minden nap testvéri estéket tartsunk, valamint együtt éltünk szóval akaratlanul is egymásba botlottunk. Viszont Taehyung nagyon bökte a csőrömet. A héten kétszer találkoztunk több időre, mint egy csókszünetre, akkor is itt az egyetemen ebédszünetben és akkor sem kettesben voltunk, mert a többiek is velünk ettek. Ráadásul akárhányszor hívtam, foglalt volt, ki volt kapcsolva vagy szimplán nem vette fel. Mikor sikerült elérnem néhány perc alatt letudott, mondván valamit sürgősen el kell intéznie. Így tegnap óta inkább én sem emeltem rá a telefont.

Rosé volt az egyetlen, aki nem rázott le. Együtt töltöttük az egész hetet, és egy másodpercig sem éreztem, hogy le akarna tudni. Hálás voltam, hogy legalább egy barátom megmaradt, ha már Lisa minden idejét Sehun foglalta le. Jennie meg Jisoo meg kitudja hol jártak, amiért egyszer sem bírtak velem foglalkozni.

Sóhajtva a számhoz emeltem a szerintem már rég kihűlt teámat és ittam egy kortyot. Létezik, hogy Taehyung szakítani akar velem, és ezért nem foglalkozik velem egész héten? Vajon ő is az a fajta fiú, aki képes elhitetni egy lánnyal, hogy szereti, hogy lefektesse, az után ott hagyja? Ha ez kiderül, akkor el kell gondolkoznom az emberismeretemen, persze csak miután valaki összeszedi a törött szívem darabkáit, ugyanis képtelen lennék elviselni a szakítást. Annyira szerelmes voltam, hogy konkrétan az egész testemmel éreztem. Nem csak a szívem dobogott a gondolatra, az egész lényem bizsergett ettől a kellemességtől. De most mégis ilyen keserédes volt ez az egész.

Megmoccant a pad, amin ültem, amikor valaki leült mellém. Ijedten összerezzentem, ahogy a mellém telepedő fiúra néztem és kisebb megkönnyebbülés volt számomra, hogy nem egy idegen csak Jungkook az.

- Szia, Minhee. – mosolygott rám. – Hogy vagy?

Visszatettem az asztalra a teámat és fél oldalasan Jungkook felé fordultam. Igyekeztem leplezni a zavartságomat a jelenléte miatt, hiszen két hónapja, ha nem három csupán kínos párbeszédeink voltak. Azok is a közös óráinkon történtek, egy-egy lépésről, amikor együtt táncoltunk.

- Köszönöm, jól vagyok. – válaszoltam a lehető legkönnyedebb hangsúllyal, ami csak kijött a számon. – Veled minden rendben?

- Persze. – nevetett, és összekulcsolt ujjait rátámasztotta az asztalra. – De nyugi, nem kínos bájcsevejre jöttem. Csak láttam, hogy itt ülsz egyedül és gondoltam beszélhetnék. Úgyis régen beszéltünk...

Mosolyogva bólintottam egyet, egyetértve vele. Reménykedtem benne, hogy sikerül normálisan kommunikálnunk, és nem kerül szóba az a dolog, ami miatt nem beszéltünk hónapok óta.

- Akkor mesélj. Mi van veled mostanában? – kérdeztem feldobva egy általános témát.

- Igazság szerint, néhány hete megismerkedtem egy lánnyal. – kezdett bele, mire érdeklődve hegyeztem felé a fülemet. – Yerinek hívják, színjátszó szakon van és elég kedves lány. Randizgatunk egy ideje, és pár napja hivatalosan is járni kezdtünk.

- Ez nagyszerű, Jungkook! – vigyorogtam rá szélesen. – Őszintén, nagyon örülök neked!

- Köszönöm. – hajtotta le a fejét zavartan, majd egy nagy sóhajjal később újra rám nézett. – Kellett idő, hogy túltegyem magam rajtad, Minhee. És azt hittem soha nem leszek képes elfogadni, hogy vagy a barátod lehetek, vagy semmid. De mióta megismertem Yerit, minden más lett. És szeretném, ha megpróbálnánk barátok, lenni. Persze, ha a barátod nem bánja...

- Nem hiszem, hogy zavarni fogja a dolog. – legyintettem, mert valóban nem adtam soha okot Taenek a féltékenységre. – És örülnék neki, ha megpróbálnánk.

- Remek. – kacsintott rám, amitől felnevettem. – Akkor mesélj. Mi volt veled az elmúlt két hónapban?

És mesélni kezdtem. Elmondtam, hogy hogyan jöttünk össze Taehyunggal. Hogy hogyan lettünk Roséval és Lisával barátok. Sőt még Youngil kis látogatására is kitértem.

- És az óta is hívogat? – kérdezte szinte a száját tátva a döbbenettől. – Nézd a jó oldalát. Legalább kiderült, hogy Youngilnek van lelkiismerete.

- Lehetett volna neki a középiskolában is! – fogtam a fejemet kacagva. Amikor újra felnéztem, megpillantottam a helyiségbe belépő magas szőkét. Jungkook követte a tekintetével az enyémet, és integetni kezdett Rosénak.

- Sziasztok. – lépett oda hozzánk és látszott rajta az ijedtség.

- Szia, Rosé. – köszönt neki Jungkook. – Szerintem én most megyek. De örülök, hogy beszéltünk, Minhee.

- Én is örülök. – bólintottam egyet értve. Jungkook elbúcsúzott, majd kiment a büféből. Pár másodpercem volt, amíg Rosé kérdezősködni nem kezdett, de az után rám zúdult minden kérdése.

Amíg a tánctermek felé sétáltunk próbáltama lehető legtöbb információt megosztani vele, holott még én sem tudtam mi van pontosan. Valahogy azt éreztem, csupán egy lépést tettünk a barátság felé Jungkookal. De hogy lesz-e ebből valaha igazán barátság? Azt nem hinném. Talán kellemes beszélő viszony, de barátság egészen biztosan nem.

˙Taehyung POV˙

- Kész! Az utolsó karton ital is be lett pakolva. – jött vissza az Estrella raktárából Kai és levágta magát mellém az egyik babzsákfotelre.

- Fantasztikus! – húzta ki Jennie a kezében fogott csiptetős tartóból a következő sort. – Most már minden a helyén van. Már csak el kell jönnie a holnap estének.

- Remélem, sikerül meglepnünk Minheet. – sóhajtottam, miközben belekortyoltam a vizembe. – A héten, annyiszor leráztam a hülye szervezkedésed miatt, hogy szerintem azt hiszi szakítani, akarok vele.

- Ne aggódj, Tae! Tökéletes lesz a holnapi nap! – ígérte Jennie újra, ahogy már sokszor tette a héten.

Nem örültem neki, hogy a sok rohangálás és szervezés miatt kerülnöm kellett a barátnőmet. Nagyon szerettem volna vele lenni, főleg a szombati bál után, mert az eddigi érzéseimhez csatlakozott egy újfajta telhetetlenség is. De mivel Jennie last minute szervezte a meglepetés bulit, és önként ajánlottam fel neki a segítségemet, lehetetlen volt, hogy egy óránál többet vele legye. Mindenkire volt valami feladat osztva, és még szerencse, hogy Jennie gondolt, arra is, hogy a húga ne maradjon egyedül, így Rosé feladat, annyi lett, hogy töltse vele a szabad idejét, amíg mi szervezkedünk. Tudtam, hogy Jennie is nehezen viseli, amiért nem beszélgethet a húgával, annyit, de a cél érdekében mindent elkövettünk. Bízom benne, hogy Minhee huszadik születésnapja teljesen tökéletes lesz, és szegénykém elfelejti, hogy mindenki offolta egy hétig.

- Oké, utolsó eligazítás! – tapsolt Jennie figyelmet kérve, mire mindannyian felé fordultunk, hogy meghallgassuk. – Holnap tíz órára érkezik Lisa és Rosé hozzánk, hogy elvigyék Minheet a görkorcsolyapályára. Ott lesznek, ameddig lesznek, utána ebédelnek Lisa szüleinek az éttermében és legkésőbb háromig haza hozzák. Addig szépen idejövök Kaijal, Jiminnel és Taehyunggal, hogy megcsináljuk a díszítést, addig Jisoo megsüti a tortát. Én háromra hazamegyek, a többiek itt maradnak. Jisoo te átjössz olyan négy óra fele és rábeszéljük Minheet, hogy jöjjön el velünk iszogatni, úgyhogy pontban hétre ideérjünk. Taenek fogok üzenni, amikor a sarkon leszünk, addigra legyen minden és mindenki a helyén. Mit hagytam ki... Ja, fiúk! El ne felejtsétek, hogy Minhee úgy tudja egész nap egy rossz roncsot bügyköltök. Ez azért fontos, mert ez a kifogás arra, hogy Tae miért nem tud vele találkozni. Kérdés?

Senki nem szólalt meg a részletes tájékoztató után, csak igyekezett felfogni a hallottakat. Jennie újból tapsolt egyet jelezve, hogy végeztünk, indulhatunk haza. Nehéz lesz, hogy csak reggel tudom felköszönteni Minheet telefonon keresztül és majd csak este találkozhatok vele. Ráadásul fenn áll a veszélye, hogy megsértődik rám, amiért nem foglalkozok vele még a szülinapján se. De biztos vagyok benne, hogy a jövő héten, annyi időt fogok vele kárpótlásul tölteni, hogy megzavarodik. Soha többé nem akarok ilyen sokáig nélküle lenni.

Sziasztok babák!                                                                                                                                                                    Így a végére ide tolok egy kis közérdekűt! Először is; a történet egyre közeledik a végéhez. Negyven részesre tervezem plusz Epilógus, úgyhogy tényleg vége van lassan. Ebből adódik a következő dolog; már megvannak a terveim a következő sztorimra, és az lenne ezzel kapcsolatban a kérdésem, hogy szeretnétek-e hogy a következő rész végén "leleplezzem" a borítót ezzel elárulva a címet és a következő főszereplőt. Ezenkívül lenne itt még valami. Unalmasabb napjaimon, ének, francia meg ilyen fantasztikus óráimon elég sok Exo és Bts novellám született, arra lennék kíváncsi, hogy lenne-e érdeklődés egy Kpops egy perces oldalhoz, ahol ezeket a fantasztikus agyszüleményeimet osztom meg veletek. A legtöbbjük valóban nem hosszú, csupán egy negyvenötpercemnek a gyors agyszüleménye.                                  Várom a válaszaitokat! Legyetek jók, meg ilyenek találkozunk a következő részben!                            Puszi addig is: Szeszih <3