- Tessék. – nyújtottam Lisa felé újból a zsepis dobozt. A lány szipogva kivett egy újabb darabot, hogy megtörölje az arcát. A telefonbeszélgetésünk második percében tudtam már, hogy nem lesz képes elmondani így, úgyhogy rögtön felajánlottam neki, hogy átjövök hozzájuk és beszéljünk inkább személyesen. Rosé rettenetesen örült, annak, hogy megérkeztem, mert állítása szerint neki nem a szakterülete az emberek vigasztalása. Akárhogyan próbálkozik, ő mindig rosszabbá teszi a helyzetet.

Már éjfél is elmúlt, de Lisa egyszerűen képtelen volt normális összeszedett mondatokban elmondani, hogy mi a problémája. Vagy újra sírni kezdett, vagy ideges lett és közölte, hogy nem hajlandó arról az „idiótáról" egy szót sem mondani. Hiába próbálkoztunk órák óta, semmi nem vált be. Rosé még fagyiért is lement a boltba, hogy hátha az majd megpuhítja a lányt, de nem. Még csak hozzá sem nyúlt. Mi viszont kétségbeesésünkben a fél doboz vaníliás édességet benyomtuk.

- Most mi legyen? – dörzsöltem idegesen a halántékomat, miután Lisa csendben szipogva megint úgy döntött nem szólal meg. Roséval kijöttünk a konyhába, hogy további megoldások után kutassunk, mert nem akartuk feladni. Lisát valami összetörte, nekünk pedig tudnunk kellet, hogy mi. Vagy jelen helyzetünkben ki.

- Nem tudom, Minhee-ya. – sóhajtott fáradtan Rosé. – Délután óta ezt csinálja. Már az is haladás, hogy kinyitotta a szobaajtót, amikor megjöttél.

- Nem tudod, esetleg ki lehet a srác? – támaszkodtam meg fél kézzel a konyhapulton.

- Ötletem sincs. – mondta. – Ha tudnám, már megkerestem volna és kitéptem volna a farkát a helyéről, amilyen mérges vagyok most rá.

Már éppen újra megszólaltam volna, amikor egy rekedtes, vékony hang megmondta mögöttünk a választ.

- Sehun az.

Lisa a szokásostól eltérően, borzalmasan festett. Szőke haja egy csapzott copfban lógott a feje tetejéről az arcába. A frufruja össze-visszaállt. A szem festéke több helyen is feketére színezte az arcát, és olyan hatást keltett, mintha évek óta nem aludt volna egy percet sem. Ráadásul a hangja is vékonyabb volt a kelleténél. Bárkinek megesett volna a szíve rajta, ha így látja őt. Pizsamában, a kis plédjébe bugyolálva, szomorúan és hát a jelek szerint szerelmesen. Nagyon, nagyon szerelmesen.

- Sehun? – kérdeztem vissza döbbenten. – Az a Sehun?

- Hm. – bólintott Lisa, miközben az egyik bárszékhez csoszogott és felcsusszant rá. Roséval rögtön követtük a példáját, és szembe ülve vele váruk a folytatást. Lisa vette egy mély levegőt, megdörgölte az arcát és bele kezdett a hosszú történetbe.

- A nyár elején ismerkedtünk meg, valamikor júniusban. Sokat járt már előtte is a szüleim éttermébe, szinte törzsvendégnek számított, de én sosem figyeltem rá, és ő sem rám. Anya és apa is imádták és szinte családtagként kezelték, akárhányszor bejött. Tudtak róla mindent, azt hogy hova jár egyetemre, a szüleiről, a barátairól és hát a kissé kicsapongó életéről is, mert szinte minden héten más lányt szedett fel.

Roséval aprót biccentettük, mert ezt mindketten tudtuk. Én Jennietől és Taetől, Rosé pedig valószínűleg hallhatta a csajozós hírét a suliban. Lisa újabb nagy levegő után folytatta.

- Tudtunk egymásról, de soha nem találkoztunk. Azután egyszer, mikor a szüleim beszerző körútra mentek a nyár elején Thaiföldre, két hétig nekem kellett tartanom a frontot. És akkor tévedt be a nagyságos, Oh Sehun az étterembe. Megismerkedtünk, beszélgetni kezdtünk és valami idióta kölcsönös vonzalom alakult ki közöttünk. Tudtam, hogy nem a komoly kapcsolatok híve, ezért nem is akartam, hogy randira hívjon, pedig piszkosul tetszett nekem. Ő pedig azért nem akart tőlem semmit, mert csípte a szüleimet és nem akart velük rosszba lenni, amiatt, hogy megdugja egyszer a lányukat, utána még a nevét is elfelejti.

Lisa újabb szünetet tartott, hogy kitörölje lecsorduló könnyeit az arcán. Roséval automatikusan nyúltunk a keze után, hogy érezze, vele vagyunk, és nem kell megijednie, mi bármiben támogatjuk.

- De mégis, nem tudtunk egymásnak ellenállni. Egyik este végig ott maradt, segített nekem összepakolni, elrendezni minden hülyeséget, amit kell és közben is végig flörtöltünk. Tudtuk, hogy hiba, tudtuk mindketten, hogy nem kéne, de végül csókolózni kezdtünk és hát, na, értitek, felnőttek vagytok. – legyintett egyet maga előtt kikerülve az érzéki részletek említését. – Szóval azt hittük, most mindennek vége, nem fogunk tudni egymással normálisan viselkedni, de nem így lett. Hazajöttek a szüleim, visszaállt minden az eddigi kerékvágásba és nem is találkoztunk egy hétig. Nem beszéltünk, nem kerestük a másikat. Úgy voltam vele, hogyha ennyi volt, hát ennyi volt. Nem akartam megemlíteni senkinek, ami köztünk történt, titokban akartam tartani, hisz végül is egyszeri eset volt. De nem. Mert egyszer csak újra megjelent, megint beszélni kezdtünk és az egyszeri esetből, kétszeri, háromszori és egyre többszöri eset lett. Sosem beszéltünk, arról, hogy mi van közöttünk, egyszerűen csak csináltuk, amit csináltunk és ösztönösen titokban akartuk tartani. Én nem mertem róla beszélni, ő nem akarta, hogy megtudják, éppen aktuálisan egy lánnyal van csak.

A feje hátra bicsaklott és újból erősen folyni kezdtek a könnyei. Minden tiszteletem az övé, amiért nem adta fel, hanem folytatta.

- Nem beszéltünk ugyan kettőnkről, de minden másról igen. Kiderült, hogy iszonyatosan hasonlítunk egymásra, és nem csak a kémia működik köztünk, hanem minden más is. Észre sem vettem az elmúlt két hónap alatt – talán, azért mert nem mertem vagy nem akartam – hogy brutálisan beleszerettem. Az elmúlt két hétben kezdtem el rádöbbenni, és valahogy próbáltam neki beadagolni ezt az egészet. Tudtam, hogy nem fog komolyra fordulni, nem is biztos, hogy ezt szerettem volna, de úgy éreztem tudnia kell, mit érzek.

- És megtudtad? – csúszott ki meggondolatlanul a kérdés a számon. Lisa szomorúan ingatta a fejét.

- Ma délelőtt bejött az étterembe és hátra mentünk. Ő nem beszélgetni akart, de én igen. Megmondtam neki, hogy nekem ez így nem megy tovább. Nem akarok valaki titka maradni, úgy, hogy közben halálosan beleestem.

- Mit mondott ő? – húzta el a száját félve Rosé.

- Hogy buta vagyok. Meg, hogy ne csináljam ezt. Jól érzi magát velem, meg tudott nekem nyílni. Ne rontsam el, azt, ami köztünk van, azzal a csúnya szóval, hogy „szeretlek". Én meg közöltem vele, hogy sajnálom, de így nem tudom folytatni. És szeretném, ha többet nem keresnénk egymást, mert nekem fáj, hogy ő nem szeret engem, úgy, ahogy én őt. – a tenyerébe temette az arcát, és még én is éreztem, ahogy a szíve ezer szilánkra törik. – Nem kellett volna ennyire beleszeretnem, abba az idiótába. Tudtam, hogy ez lesz a vége, de én hülye!

- Lisa! – állítottam le, mielőtt tovább ostorozhatta volna magát egy el nem követett bűnért. – Nem vagy hibás. Nem hibáztál, csak követted az érzéseidet. Sosem bűn szerelmesnek lenni, érted? Ha meg Sehun nem szeret, akkor ő a hülye és nem te! Nézz magadra. Csinos vagy, gyönyörű, okos és a lehető leglazább lány, akit ismerek. Úgy táncolsz, mint egy Istennő, amit neki kéne a legjobban értékelni.

- Így igaz. – értett velem egyet Rosé. – Sehun egy pöcs, ha nem lát téged, olyan tökéletesnek, amilyen vagy!

Lisa hitetlenül elnevette magát, amitől belőlem is és a mellettem ülő lányból is kiváltott egy megkönnyebbült sóhajt.

- Köszönöm lányok! – állt fel Lisa és ölelésre tárta a karjait, ezzel hagyva, hogy a pldéje a földre hulljon. Odapattantunk hozzá és egy csoportos ölelésben forrtunk össze. – Nagyon szeretlek titeket!

Mosolyogva meredtem magam elé. Sosem tudtam milyen érzés valakinek a barátjának lenni, de most már tudom. És azt is, hogy Lisa és Rosé örökre a barátaim lesznek. Vagy ha nem is örökre, akkor jó sokáig. Már csak egy dologra tudtam gondolni ezek után.

Mégpedig arra, hogy holnap első dolgom lesz ébredés után megölni Oh Sehunt!