Szeptember 5-e van. Egy újabb első nap a suliban.Úgy őszintén,nem is tudom mit kezdjek magammal... El akarok-e menni,vagy sem.Végül rászánom magam,és elindulok lefelé a lépcsőn.Indulás előtt elköszönök Aminette-től,a kishugomtól,és Ivenától,vagyis anyukámtól.Anyukám kissé megdorgál,mert későn indulok,és ez nem vall rám,de utána egy puszival meglágyítom a szívét,és mosolyogni kezd.

-Angelique,ha jössz  visszafelé,kérlek hozz nekünk egy kis kenyeret a szomszéd Piedad nénitől.

-Kérlek,őt ne kínozzuk,így sincs már mit ennie neki sem.

-Aminettenek igaza van anya.Piedad néni is elszegényedett,pont úgy mint mi. Ne kínozzuk őt.Inkább ma nem megyek iskolába,és helyette elmegyek koldulni a városháza elé-mondtam.

-Nem nem nem és nem. Angelique! Így is nehezen kaptál ösztöndíjat,és már el is akarod veszíteni?-kérdezte a hirtelen beérkező Piedad néni.-Menj csak,majd én segítek ételügyben!

-D-de...!

-Nincs semmi de Angelique drágám! Fuss,mert még elkésel nekem.

Mielőtt kifordultam volna az ajtón,mosolyogva,halkan suttogtam:-Köszönöm,Piedad néni!