Erik dúdolva készítette a reggelit.

– Történt valami? – kérdezte apja érdeklődve.

– Nem, semmi – mosolygott rá jókedvűen.

– Talán egy lány van a dologban? – kacsintott rá.

– Nem, csak boldog vagyok – tette tányérjára az omlettet.

– Értem – hagyta annyiban. – Ma Violánál alszok. Holnap kirándulni akar.

– Rendben – bólintott, de jókedve alábbhagyott.

Miután édesapja elment, ágyneműt cserélt, kiporszívózott, nagyjából rendet csinált, aztán felkerekedett, hogy beszerezze a listán szereplő dolgokat: ásványvíz, kóla, üdítő, ki tudja, mit szeret, nassolnivaló, síkosító, óvszer. Habár nem akart előre tervezni ilyet, de szándékában állt felhívni magához a fiút, s ha rá tudja venni, akár az éjszakát is nála tölthetné. Ez a gondolat teljesen feltüzelte. Már az iskolában is nehezen türtőztette magát, olyan nehéz volt csak azokkal az édes csókokkal beérni. Ha nem ott lettek volna... De ott voltak, viszont most rajtuk múlik minden. Biliárd, hah? Végül is, moziba nem ülhetnek be, hogy egymás kezét fogva megnézzenek egy romantikusnak nem mondható akciófilmet.

Még jó, hogy előre nézett videókat. Habár nem sokban különbözött a szokványos szextől, azért egy fiúval mégiscsak másabb. Hirtelen eszébe jutott, mi lesz, ha nem fog neki felállni, de aztán felrémlett, mennyire feltüzelték az előző napi csókok, s már el is hessegette ezeket a gondolatokat. Milyen furcsa lesz immár élőben a karjaiban tartani őt.

Noel a tükör előtt állt, s haját igazgatta. Már fél órája próbált elszabadulni előle, de mindig talált valami kifogást a kinézetében. Szépnek nem mondható arcát vizslatta, s fogalma sem volt, mit látott meg benne Erik. Anna mondta, hogy a szeméért még ő is ölne, de minden másban olyan átlagos, semmitmondó volt. Nem volt magas, se izmos, csupán átlagos, átlagos, átlagos, csak magassága volt rendhagyó, átlagon aluli. És mégis ő kell neki.

Erik az állomás előtt toporgott, egyre izgatottabb lett. Volt már randin régi barátnőivel, de azok mégis csak lányok voltak. Ez még számára is ismeretlen terület.

A vonat időben futott be, épp elütötte az óra az egyet. Nézte a kijelzőt, de nem tudta, honnan fog vajon felbukkanni. Aztán meglátta. Nem tűnt izgatottnak, boldogan mosolygott rá, s ettől ő még feszültebb lett. Meg akart felelni neki, habár már tudta, érezte, hogy szereti őt. El akarta bűvölni, megmutatni, hogy számára is fontos, hogy együtt vannak, hogy ő is vágyik a fiú társaságára, és nem csak arra...

A szalonban még nem voltak sokan. Fizettek, s elfoglalták az egyik asztalt. Noel félénken nézett jobbra-balra, nem tudta, mit hova kell gurítani.

– Ne legyél ennyire megszeppenve – mosolygott Erik –, nem olyan nehéz, csak be kell gurítanod a lyukba. Várj, segítek! – állt mögé. – Most pedig megfogod a dákót – szorította rá a fiú ujjait –, aztán lehajolsz – döntötte lágyan előre –, aztán löksz egyet.

Noel begurította. Erik gratulált neki, habár nem mert a szemébe nézni. Ahogy óhatatlanul is megérintette, miközben magyarázott neki, feltüzelte. Örült, hogy ő jön, s kissé eltávolodott tőle, túl nagy volt a kísértés, s a fiúnak sem járhatott más a fejében, mert mikor szembeállt vele, hogy gurítson, látta vágyakozó tekintetét.

Egy óra múlva Erik felajánlotta, talán mehetnének, hogy végre kettesben legyenek, s Noel bőszen bólogatott erre. Lakásuk csupán tíz percre volt, így nyugodtan sétálva tették meg az utat az enyhe időben. Aztán megérkeztek... Épphogy beléptek az ajtón, mikor egymásnak estek. Mohón, követelőzve ízlelték egymás ajkait. Nem telt bele öt percbe, s kifulladva dőltek neki a falnak.

– Talán visszavehetnénk kicsit a tempóból – lihegte Noel.

– Igazad van, hova szaladunk? – kuncogott, majd mikor kifújta magát, átölelte a fiút. – Örülök, hogy itt vagy – suttogta.

– Nemkülönben – viszonozta az ölelést.

– Na gyere, megmutatom a lakást! – húzta maga után.

Miután körbekalauzolta, bevezette szobájába. Noel érdeklődve nézett szét. Az egyik szekrényen képeket talált, s meglepődve látta, hogy Erik anyja legalább százhúsz kilót nyomott.

– Ez ő? – mutatott rá.

– Aha – bólintott. – Nem hasonlítok rá, mi?

– Nem igazán.

– Apára ütöttem.

– És milyen volt? – nézett rá érdeklődve.

– Végtelenül kedves és odaadó – mosolyodott el, ahogy a képet kezében szorongatva leült az ágyára. – Minden hétvégén sütit sütött, a kedvenceimet havonta megcsinálta. Kis koromban esténként mesélt nekem. Később segített tanulni, de persze én mindig kivágytam a szabadba labdázni – nevetett fel. – De így is büszke volt rám. Apát is mindig nyugtatgatta, mikor a főnöke miatt kiborult. Rengeteget énekelt. Ha boldog volt, csakúgy csengett a lakás.

– Biztos kivételes volt – szorította meg a fiú kezét.

– Igen, az volt – bólintott. – Van kedved videojátékozni? – terelte el a szót. Nem akart szomorú lenni, mikor végre boldognak érezte magát.

– Rendben.

– De menjen tétre – nézett rá virgoncul. – Aki elveszít egy fordulót, levesz egy ruhadarabot.

Noelnek deja vu érzése támadt. Aztán beugrott, hogy már fantáziált hasonlót, csak abban kosaraztak, nem pedig videojátékoztak.

– Oké – mosolygott.

Két óra múlva már mindketten egy szál alsóban virítottak.

– Akkor a mindent eldöntő utolsó játszma – nyalta meg ajkait Erik, mint az oroszlán, aki friss húst lát.

– Nem veszíthetek – öltötte ki nyelvét Noel.

Lélekszakadva nyomogatták a gombokat, puffantották le az ellenséget, érték el céljukat. De Erik gyorsabb volt.

– Hajrá, hajrá! – terült el ágyán, s vágyakozva figyelte, ahogy Noel szégyenlősen feláll. De úgy is maradt. – Mi a baj? – mászott le az ágyról, elé lépett, s felemelte az állát.

– Még senki se látott így – motyogta.

– Meztelenül? – lepődött meg.

– Ühüm – bólintott.

– Félsz?

– Igen – suttogta.

– De mitől?

– Hogy nem leszek elég jó – mormogta, de Erik szemeibe nem mert belenézni.

– Figyelj rám! – mondta lágyan. – Ezt verd ki a fejedből! Itt állsz előttem majdnem meztelenül, és el sem hiszed, mennyire kívánlak – csókolta meg. – Érzed ezt? – fogta meg a fiú kezét, s alsójához érintette. – Máris ilyen vagyok, pedig még semmit nem csináltunk. Szerinted tudnék ilyen lenni, ha nem lennél elég jó?

– Nem – motyogta.

– Na látod – mosolygott. – Majd én segítek ezt levenni – húzta az ágyhoz, s ledöntötte. – Bízol bennem?

– Igen – bólintott.

– Akkor csak engedd el magad – simult hozzá, s szájára tapadt. Percekig játszottak egymás nyelvével, s Erik édesen cirógatta Noel fülét. Aztán a fiú mocorogni kezdett alatta. Ahogy hozzáért lent, érezte, mennyire kívánja őt. Jobb kezével megérintette, mire Noel megremegett. Nem undorodott ettől, sőt felizgatta. Dörzsölgetni kezdte először lassan, óvatosan, majd ahogy a fiú egyre gyorsabban zihált, belenyúlt alsójába, s marokra fogta. Először érintette meg más férfiasságát. Olyan volt, mintha a sajátját fogná, mégis más, mert amikor Noelre nézett, s látta, ahogy a gyönyörtől mindjárt elélvez, szinte ő is kicsordult.

– Várj! – nyögött fel, miután elkezdte ujjait mozgatni. – Még nem akarok elmenni.

– Hah? – nézett rá értetlenül.

– Mindig arról álmodoztam, hogy te is élvezed.

– Hiszen élvezem – mosolygott.

– De én szeretnélek... megérinteni – tette ujjait a fiú mellkasára, s érezte heves szívverését, mely erre a mozdulatra még gyorsabb ütembe kezdett. Felrémlett neki álma, melyben hasonló történt, s most már biztos volt abban, hogy a fiú, aki alatta fekszik csillogó szemekkel, már belopta magát a szívébe.

– Akkor hajrá! – csókolta meg, s elengedte férfiasságát.

Noel félénken simogatta mellkasát, csókokat nyomott nyakára, felsőtestére.

– Milyen érzés? – súgta fülébe Erik.

– Nagyon jó – bújt hozzá. – Erre vágytam, de ez csodálatosabb, mint képzeltem.

– Ennek örülök – kuncogott, majd játékosan megharapdálta.

– Megérinthetlek itt? – ért hozzá Noel lent, mire ő megrezzent.

– Ha szeretnéd.

– Igen – motyogta, s óvatosan benyúlt Erik alsójába. Remegve kulcsolta ujjait a fiú férfiasságára. – Ez olyan furcsa – zihálta, miközben mozgatta kezét.

– Rossz? – csókolta tovább.

– Nem – sóhajtotta. – Isteni érzés.

– Akkor élvezzük együtt – tapadt ajkaira, s ujjai újra megtalálták Noel merevedő férfiasságát.

– Ne! – nyögött fel azonnal, s a következő pillanatban elment. Zihálva takarta el szemeit. – Sajnálom – motyogta.

– Mégis mit?

– Hogy nem bírtam tovább.

– Ne bolondozz! – csókolta meg. – Hiszen még koránt sincs vége. Folytasd csak!

– Bocsánat – pirult el zavarában, mire Erik nevetésben tört ki.

– Olyan ártatlan vagy – súgta fülébe, s megnyalta. – Teljesen feltüzelsz. Érzed?

– Igen – mondta félénken, a fiú férfiasságát izgatva.

– Jól csinálod – zihálta kéjesen.

– Sokat gyakoroltam – motyogta, mire mosoly suhant át Erik arcán.

– És rám gondoltál közben, igaz?

– Igen – vallotta be.

– Tudod, sokszor álmodtam azt, hogy ilyeneket csinálok veled – súgta fülébe.

– Tényleg?

– Igen – nyögött fel. – Álmomban már kívántalak, de most mindennél jobban – préselte ki magából, majd erőtlenül a fiúra borult.

Hosszú percekig simogatták egymást, s édes csókokban forrtak össze.

– Olyan jó veled lenni – suttogta Noel.

– Veled is – ölelte magához. – Rég éreztem már ilyet.

– Én először, de bárcsak örökké tartana – suttogta.

– Hát ez esetben talán folytassuk, amit elkezdtünk – vigyorgott virgoncul, s csókjai hevesebbre váltottak. Testük összesimult, férfiasságaik kezdtek ismét erőre kapni. – Fordulj meg! – lehelte fülébe Erik pár perc múlva.

Noel megdermedt. Míg a fiú íróasztalához ment, ő reszketve tette meg, amit kért tőle. Látott már ilyet, tudta, ez nagyon-nagyon fájni fog. Sokat olvasott róla, s ahogy teltek a másodpercek, félelme egyre nőtt.

– Valami baj van? – kérdezte Erik aggódva.

– Én... Én nem állok készen... arra – motyogta. – Nekem ez az első. Félek.

– Nyugodj meg! – ölelte át. – Nem akarok olyat tenni, amit te nem.

– Olyan vagyok, mint egy szűz lány? – temette arcát a párnába.

– Bolond – nevetett –, dehogy vagy. Tudod, az elsőnél én is nagyon féltem. Pár másodpercig azt hittem, nem fog sikerülni, de végül ment. Mindenki fél, és talán egy kicsit tényleg gyorsan haladtunk. De lesz még elég időnk – csókolta meg hátát. – Kipróbálunk valamit? – súgta fülébe. – Teljesen ártalmatlan. Nem fogom betenni.

– Rendben – motyogta.

– Még sosem próbáltam, de egy videóban láttam. Szóval nekem is ez az első. Kezdhetjük?

– Igen.

– Most csinálj úgy, mintha megtennénk – helyezkedett el a hátánál. – A két lábad között fogom mozgatni, ennyi az egész. Menni fog?

Noel bólintott. Érezte, ahogy Erik hozzásimul, merev férfiassága combjához feszül, s ahogy egyre jobban mozgott, az övét is merevedésre késztette.

– Na milyen? – hallotta a háta mögül.

– Nagyon jó, csak...

– Csak?

– Így nem látlak – motyogta.

Erik megállt, s eltávolodott tőle.

– Sajnálom – fordult meg, s ijedten kapott a fiú után.

– Nyugi – mosolyodott el. – Folytatni akarom, csak másképp – térdepelt felé, s férfiasságaikat összefogta. – Így megfelel? – csókolta meg, s mozogni kezdett.

– Igen – nyögött fel, s ujjai görcsösen szorították Erik hátát.

– Ezt már szeretem – súgta fülébe. – Mutasd meg, mennyire kívánsz!

Ahogy egyre gyorsabban mozgott, már nem tudott uralkodni magán. Testük tűzben égett, s úgy érezték, e tűz felemészti őket.

– Ne menj haza! – tartotta karjaiban Noelt.

– De nem kérezkedtem el. És nincs ruhám, pizsamám.

– Tudod, meztelenül is elalhatunk – simogatta meg.

– Micsoda perverz vagy – simult ajkaira. – De igazad van. Teljesen kifáradtam, jólesne itt maradni – ásított.

– Akkor hívd fel őket! – engedte volna el, de a fiú erősen szorította.

– Még ne! Hadd maradjunk így egy kicsit!

– Rendben – mosolyodott el, majd csókot lehelt homlokára.