Erik fitten ébredt, fitten és merevedés nélkül. Megint nem álmodott vele, ettől függetlenül jobban kívánta, mint valaha. Álmaiban kielégülhetett, legalábbis addig, míg az ébredés közbe nem avatkozott, de érezte, hogy ennyi már nem elég, többet akar. És ahogy az álmok elmaradoztak, mardosta a sóvárgás is.

Mikor elváltak, már odáig merészkedett gondolataiban, hogy a fiú után megy, s az állomás ajtajának nyomva csókolja meg. Testét hozzá dörgöli, hogy érezze keményedő férfiasságát, féktelen izgalmát, melyet csak ő tud kiváltani belőle. Aztán lehűtötte magát, hiszen már így is majdnem megégett az iskolában, mert alig tudott uralkodni vágyain. Ha az a lány...

Jókedve elapadt. Nem akart rá gondolni, de be kellett látnia, addig Noellel nem lehetnek együtt, míg Anna közöttük áll. Mikor hallgatta a fiút, ahogy áradozik róla, ellepte a féltékenység. Tudni, hogy mennyire közel áll hozzá, és szereti...

Karjaival eltakarta szemeit, s nagyot sóhajtott. Egy szörnyetegnek érezte magát, amiért feldúl egy kapcsolatot, de akarta Noelt, és a fiú viszonozni látszott érzelmeit. Ha csak prédának tekinti, nem megy el ilyen messzire, lenne benne annyi becsület, hogy nem áll két ember közé, akik szeretik egymást, de láthatóan az érzései minden nappal egyre komolyabbak lettek, s osztálytársa tekintete is arról árulkodott, nem közömbös számára, s mindketten ugyanazt akarják.

Tesiórán ismét egy csapatba kerültek, Eriknek köszönhetően. A játék pedig fantasztikusan ment. Nehéz volt pontot szerezni, de sikerült, s nem csak csapattársainak, de Noelnek is. Óra végén ujjongva ölelték meg egymást, mintha egy nagyon fontos mérkőzést nyertek volna meg.

Az utolsó óra elmaradt, s a bejárósok sietve mentek a vasútállomásra, hogy majd mihamarabb visszatérjenek az iskolába, immár lezuhanyozva, harci díszbe öltözve.

Noel egyre izgatottabb lett, habár nem tudta, miért, hiszen úgyis Annával lesz, de tudni, hogy Erik a távolból figyeli őt, felpezsdítette vérét. Őrültségnek hangzott, de a fiúval akart lenni. Viszont két fiú mit is csinálhatna egy bulin? Táncolni semmiképp, azzal elég feltűnést keltenének. Beszélgetni a zsivajban képtelenség. Mást csinálni... Ahhoz nincs elég sötét, és túl veszélyes is lenne. De titkon remélte, pár percet együtt tölthetnek majd, mielőtt el kell engednie hétvégére, mert érezte, ezek után kín lesz távol lenni tőle.

A buli a tornateremben zajlott. Hangulatvilágítás, tömeg, zsivaj, jó zene. Mikor megérkeztek a suliba kézen fogva, mindenki irigykedve nézett rá. Anna kisminkelte magát, habár sose szokta, miniszoknyát húzott térdig érő csizmával, s kabátja alá lenge felsőt vett fel, melyben nem látszottak kis mellei. Haját feltűzte, csupán néhány tincset hagyott szabadon. Még egy meleg szemén keresztül is csodálatosan festett, persze azért meginogni nem tudott volna tőle.

Aztán megérkezett Erik. Noelék már fél órája lent táncoltak, mikor betoppant. Ötembernyi távolságra megállt, s nézte, ahogy a pár boldogan táncol. Izgatottsága, mely ide vonzotta, elszállt, szíve mélyén megsebezve érezte magát, amiért olyanban reménykedett, ami lehetetlen. Biztosra vette, hogy érdekli Noelt, nem is törődött azzal a ténnyel, hogy neki már van valakije, akit szeret.

Ahogy a szám véget ért, Noel oldalra fordult, mint mindegyik után, hátha meglátja a fiút. Azonnal észrevette, s mikor közelebb akart menni, hogy üdvözölje, nem kis döbbenetére látta a fiú arcát elárasztó szomorúságot, ahogy őt figyeli. Majd megfordult, s elviharzott.

– Kimegyek a mosdóba – kiabálta a lány fülébe, mire ő csak bólintott, s táncolt tovább.

Sietve próbált átgázolni a tömegen. A lépcsőn nem volt senki, pár fokkal felette Erik lépdelt.

– Hé, várj! – futott utána, s a lépcső tetején hátulról megragadta mindkét karját. A fiú megállt.

– Jobb lenne visszamenned – mondta hűvösen. – Látom, jól szórakoztok.

– Miért viselkedsz most így? – értetlenkedett.

– Mégis hogyan?

– Ilyen ellenségesen – motyogta, s a fiú hátának dőlt. – Azt hittem, barátok vagyunk, hogy kedvelsz engem, mert én... szeretlek – suttogta, de a felszűrődő zene miatt alig hallatszott.

– Mit mondtál? – fordult meg hirtelen Erik, s karon ragadta.

– Jól hallottad – mormogta lesütött szemekkel.

– Nem hallottam – emelte fel állát, s az enyhe sötétségben csak találgatni tudott, hogy rá néz-e.

– Szeretlek – motyogta ismét. – Akkor is, ha te nem.

Erik arcán mosoly jelent meg, habár osztálytársa ezt nem láthatta. Jókedve csak akkor látszott meg, mikor önfeledten átkarolta, felemelte, s megpörgette. Tényleg nagyon erős volt. Aztán letette, a falnak döntötte, s végre megtette azt, mire már napok óta készült, megcsókolta.

Mintha bomba robbant volna bennük. Noel szíve kalapálni kezdett, lábai elgyengültek, ahogy a fiú hozzásimult. Álmodozott erről, de a valóságban még csodálatosabb volt. Ott ő irányította a képzeletbeli Eriket, de itt a fiú magától csókolja, s kívánja őt.

Erikben elszabadult valami. Emlékezett minden egyes erotikus álomra, a kényeztetésekre, a csókokra, de ez most más volt, igazi. És a teste mindennél jobban vágyott rá. Megízlelte az ajkait, s úgy érezte, képtelen megállni.

– Khm – hallották meg a hátuk mögül, s azon nyomban ijedten engedték el egymást. – Most nagyon felhúztatok – fogta meg Anna mindkettőjük karját, s egy üres terembe vonta őket. Miután felkapcsolta a villanyt, tirádázni kezdett. – Mit mondtam neked? – fordult Noelhez. – Hogy fogd vissza magad! A suliban vagy. Te meg, Mr. Kosárbajnok – fújtatott a fiúra –, nem érdekel, hogy meglátnak titeket? Nincs ennyi eszed?

Erik védelmezően állt Noel elé.

– Persze, hogy érdekel – mondta határozottan –, de... elkapott a hév.

– Ez még nem mentség!

– Tudom, de... Képtelen voltam parancsolni a testemnek, miután kimondta...

– Mégis mit? – kérdezte Anna meglepődve.

– Hogy szeret – mosolyodott el. – És tudom, hogy ez nem fair veled szemben – vált újra komollyá –, de én is kedvelem őt. Nagyon nagy kérés, de kérlek, tartsd titokban ezt, és bocsáss meg nekünk.

– Idióta – nevetett fel Anna, s a fiút félrelökve Noel nyakába ugrott. – Végre kimondtad? – ölelte szorosan.

– Igen – sóhajtotta.

– Örülök.

– Én is.

Erik értetlenül állt mellettük.

– Valaki elmondaná, mi folyik itt?

Az állomástól nem messze álltak meg egy sötét helyen, s egy utolsó csókkal búcsúztak el.

– Nincs kedved holnap bejönni? Elmehetnénk valahova. Biliárdozhatnánk.

– Nem tudok – motyogta.

– Majd én megtanítalak – súgta fülébe. – Jó tanár vagyok – harapott bele játékosan.

– Rendben – kuncogott.

– Hé, fiatalok, mindjárt társaságunk lesz – figyelmeztette őket Anna egy járókelőre, aki feléjük közeledett.

– Akkor holnap folytatjuk – lehelt még egy utolsó csókot Noel ajkaira.

– Alig várom – sóhajtotta kéjesen, majd nagy nehezen elengedte. – Egykor jó?

– Tökéletes – mosolyodott el, majd elengedte a fiút, s Anna felé lépdelt, átölelte, majd a fülébe súgott. – Köszönök mindent.

– Szóra sem érdemes – suttogta. – De ajánlom, hogy vigyázz rá.

– Értettem.

Noel belefúrta arcát párnájába, s legszívesebben világgá kiáltotta volna, hogy szerelmes. Jobbra-balra hengeredett, míg végül sikeresen az ágyról a szőnyegre esett. Fejét simogatva, melybe immár fájdalom nyilallott, újra rázuhant az ágyra, s vigyorogva bámulta a plafont. Úgy érezte, sose volt még ilyen boldog. Ujjaival ajkait simogatta, még érezte rajtuk Erik bizsergető csókjainak ízét. Annával nem érzett semmit, de a fiúval... Ha tehette volna, sose szakad el tőle.

És tényleg minden összejött. Elmondták neki, nem járnak, hogy ő meleg, habár ezt már sejtenie kellett, és nem borult ki. Megértette, hogy miért tették ezt. Anna még őrt is állt, hogy tíz percig elvesszenek egymás ölelésében, s csókjaiban. Igen, karácsonyra valami nagyon szép ajándékkal lepi majd meg, az a legkevesebb.

És a másnap... Egy csodálatos délután elé néznek, s érezte, talán minden megváltozik utána.