A karácsonyi bálhoz közeledve kezdetét vette a készülődés a Lincoln Középiskolában. A diákok hadserege osztályonként díszítették a termeiket, és egy - egy kilencedikes lelkesedve hallgatták a karácsonyi énekeket.

 Cameron-val az oldalamon sétáltam ki az utolsó óráról, ami fizika volt. Mr.Turner szokásához híven piszkált, de ma nem volt annyira vészes. 

- Még mindig harag van? - utalt Ashley-re, aki éppen pár tizenegyedikes fiúval beszélt. A tekintetem gyorsan elkaptam a lányról, miután észrevette, hogy nézem őket. Cameron-nak nem kellett semmit magyarázkodnom. A nézésemből tudta, hogy mi a helyzet.

Az órák csigalassúsággal teltek. Szinte már kínzás volt végig ülni azt a maradék öt percet.  A telefonom elővéve olvastam le az üzenetet, amit apa írt. 

Apa:

Boldog szülinapot Daisy

Ennyi szerepelt csak az üzenetben. Leláttamozva raktam el és jegyzeteltem inkább azt, ami a táblán volt. Cseppet sem érdekelt, hogy ma szülinapom van. Sőt azt akartam, hogy senki ne tudjon róla, és a mai nap csak úgy törlődjön ki.

A csengő hangosan hasított a levegőbe. A tanár az utolsó mondatát még elmondta nekünk, majd amikor végzett elengedett minket. A cuccom a táskámba söpörve hagytam el gyorsan a termet. Ma péntek van, szóval mehetek dolgozni. Margaret-tel a szerdát, és a pénteket beszéltük meg munkanapnak, amikor mehetek hozzá. A többi nap, ahogy ő mondta nincs rám szüksége.

Szerencsére hamar megérkeztem az épülethez. Margaret egyedül volt a táncteremben. A zenére tökéletesen táncolt, szinte egyé vált vele

Előjöttek az emlékek, amikor még én is táncoltam. Amikor úgy éreztem, hogy szinte repülök, és semmi nem vethet véget annak a boldog érzésnek, amit tánc közben éreztem. Természetesen ez a világom is romba dőlt, miután apa elment. 

A fejemben élnek még mindig apa szavai, amit a legelső táncomon mondott nekem. Még csak öt éves lehettem akkor, ezért minden szavát naivan elhittem.

- Egy nap profi táncos leszel - csak mosolyogva néztem apára, aki a kezembe adta, a tőle és anyától kapott virágot, majd hagytam, hogy szorosan átöleljen.

A bambulásomból a nevem szólítgatása hozott vissza. Fejem megrázva néztem az előttem álló nőre, aki, mint mindig most is tökéletes megjelenést biztosított. 

- Örülök, hogy nem késtél - jelentette ki komoly hangon. A szerelésemet végig mérte, és csak megrázta a fejét. Megint az egyenruhámban voltam - bár úgy tűnik rendes szerelést még nem sikerült szerezned. 

Kissé feszengtem, és bűnbánóan lehajtottam a szemeim. 

- Sajnálom. Ígérem a következő napra hozni fogok ruhát esküszöm - sokadszorra ígértem ezt meg, és ezt Margaret is tudta. Csak megrázta a fejét és ki ment az ajtón. Pár perccel később egy fekete tornanadrággal és egy fehér body-val tért vissza. Meglepődve néztem rá, amikor ezeket a kezembe nyomta, a hozzá társuló balettcipővel.

- Vedd szülinapi ajándéknak - jelentette ki. Kissé megszeppenve ugyan, de megköszöntem a kedves gesztust.

A diákok nem sokkal később megérkeztek. Az óra gyorsan telt, és jó hangulatban. Érdeklődve néztem, ahogy a következő darabra gyakorolnak, miközben arról álmodoztam, hogy én is velük táncolok.

- Lányom húzd ki magad! Görnyedt testtartás nem megengedett a balettnál - szólt rá egy lányra, aki csak bólintott Margaret parancsára, majd, mint aki karolt nyelt, olyan egyenes lett a tartása.

Margaret elégedetten bólintott arra, hogy ismét elérte, amit akart, én meg csodálattal néztem a nőt. Mindig is ilyen ember akartam lenni. Ilyen ember, akire az ember szívesen felnézz, és kér tőle tanácsokat az élet nehézségeivel szemben.

- Van kedved táncolni? - kérdezte tőlem az előbbi lány. A hirtelen megszólítás meglepett. A számon a válasz nem jött ki, és igazából azt se tudtam, hogy mit kellett volna mondanom. Érdeklődő pillantások néztek végig, ami miatt kissé elkezdtem feszengeni.

- Ne erőltessétek lányok. Ha nem akarja, akkor nem táncolt - szólalt fel Margaret. Pillantásaim hálásan vezettem rá, és tekintetéből kiolvastam, hogy nem tesz semmit.

Nem azzal volt a baj, hogy táncolni hívtak. Hanem azzal, hogy rég csináltam, és kissé féltem a kudarctól. Féltem, hogy csak kinevetnék a bénaságom.

Az óra vége után átöltöztem az egyenruhámba. A kabátom magamra kapva köszöntem el a többiektől, és mentem a hazavezető úton. A téli utca szépsége szinte kétségkívül elvarázsolta az embereket. A hó egyenként hullott a betonra, majd tűnt el. Számat mosolyra húzva gyönyörködtem a téli tájban, és azt kívántam, hogy soha ne érjen véget. Imádtam a telet, és azt, amit magával hozott. Hogy egy nagy pulóverben ülsz az ablakodban egy forrócsoki társaságában, és nézed az embereket ahogy sietnek boltba megvenni a karácsonyi ajándékokat. Igazából már maga a karácsony miatt is érdemes imádni szerintem a telet. Ahogy a család egybeül gagyi karácsonyi pulcsikban, és éneklik a rossz karácsonyi énekeket. És persze arról az érzésről se feledkezzünk meg, amikor a karácsonyfát díszíted. Mindig is imádtam ezt a tevékenységet, és ez most se múlt el. Hiába lettem tizennyolc éves.

Igazából csak ezt az egyet nem bírta úgymond elvenni tőlem apa. Hiába ment el, hiába nem ünnepeljük már régóta a karácsonyt, sőt semmilyen ünnepet, az érzés bennem maradt. Amikor az ablakban ülök, és nézem az embereket, azt képzelem, hogy a családok tagja vagyok, és ünnepeljük ezt az ünnepet. Ahogy más - más életem van, ami a mostaninál sokkal jobb. 

A házba belépve érdeklődve vettem észre, hogy senki nincs otthon. Már épp mentem volna be a szobámba, letudva azzal a gondolataim, amikor egy dal csapta meg a fejem a konyhából.

Szemem szinte azonnal könnyes lett, amikor megláttam anyát és apát együtt. Apa kezében egy torta volt, rajta egy 18-as gyertyával, miközben mind a ketten egy particsákóval a fejükön énekelték a boldog szülinapot dalt. Szinte megszólalni se tudtam a meghatottságtól, és azt gondoltam meg kéne csípnem magam, hátha ez csak egy álom.

Miután véget ért a dal azonnal anya ölelésébe rohantam. Az alkohol szaga természetesen most is megcsapta az orromat, azonban most nem olyan erővel, mint szokott. Szorosan öleltem magamhoz, és akaratlanul is felzokogtam. Anyám kissé ijedten tolt el magától, majd törölte le könnyeim, ami szememből bukkantak elő.

- Annyira boldog vagyok - jelentettem ki mosolyogva, majd olyan nevetés tőrt ki belőlem, ami nagyon rég nem történt. Őszintén boldog voltam, és azt kívántam, hogy ez soha ne múljon el. Az az életem volt előttem, amikor apa még velünk élt, és minden gondtalan volt. Az örömöm csak tovább fokozódott, amikor apa Cameron-t, és Ashley-t vezette be.

Amikor vörös barátnőmre néztem, minden haragom elszállt. El is felejtettem, hogy tulajdonképpen min is vesztünk össze. Csak sírva öleltem vissza, amit természetesen viszonzott.

- Annyira sajnálom Lizzie amit mondtam - kért azonnal bocsánatot, miután elengedtük egymást. Az ő szemei is könnyesek voltak, ahogy az enyémek is. Ismét magamhoz húztam, és megbocsájtottam neki azonnal. Ahogy persze ő is. 

A tekintetem Cameron-re vezettem, miután sikeresen elváltam a lánytól. A számról a vigyort nem lehetett lekaparni. Őszintén szólva, még azt se tudtam, hogy egyáltalán megjegyzi azt, hogy mikor van a szülinapom.

Szorosan megöleltem őt is, és mélyen beszívtam a fiú illatát. A szívem hatalmasat dobbant, amikor a fülembe suttogta, hogy "boldog szülinapot", majd egy puszi kíséretében a kezembe adta az ajándékom.

Próbáltam nem teljesen elpirulni, és azonnal az arcomhoz érni, ahol még ajka melegsége létezett. Az ajándékot kinyitva szinte azonnal mosolyra húztam a számat. Egy gyönyörű nyaklánc pihent benne, amin egy gyémánt angyalka medál lógott.

A fiút újra megölelve köszöntem meg a szülinapi ajándékot. 

A nap szinte csodálatosan eltelt. Végig nevettük az egészet, és a nap folyamán többször is kívántam, hogy ne érjen ez az egész véget. És, hogy anyát viszonylag józanon láttam, annál nagyobb szülinapi ajándékot nem kívánhattam volna.

Itt a következő rész. Nektek, hogy tetszett? Van a történetben kedvenc részetek? Pozitív, illetve építő jellegű kritikát szívesen fogadok.

Ramiii2002