A szekrényemből dobáltam az ágyamra a ruháimat, miközben Ashley-tol kérdeztem, hogy mit kéne felvennem a ma esti vacsorára. Lassan egy hónap telt el mióta Stella, vagyis Cameron nagyija meghívott magukhoz, amit természetesen elfogadtam, mert nem akartam senkit megbántani.

- Vedd fel szerintem azt a fekete koktél ruhád. Abban jól néznél ki - mondta, miközben fel se nézett a telefonjából. Értetlen tekintetem rávezettem, és a röhögésem próbáltam visszatartani.

- Ez nem is olyan rossz ötlet. Kár, hogy nincs fekete koktél ruhám - mondtam ki az aprócska zavaró tényt. Ashley csak hümmögött, miközben még mindig csak azt az átkozott készüléket nézte. - Megtennéd, hogy figyelsz rám? - háborodtam fel egy kicsit jogosan. Sajnos ez nem jött be, ezért a legközelebb eső tárgyat, ami a kezembe került hozzá vágtam. Ez a tárgy a fésűm volt.

Ashley-t sikeresen eltaláltam, amit meg is érzett. A fájó pontot simogatva a fején csúnyán rám nézett, amit én egy megnyerő mosollyal jutalmaztam.

- Te megvesztél? Mi lett volna, ha betörik a fejem? - jelentette ki felháborodva, miután a fájdalom engedte szóhoz jutni.

- Csináltam volna az észnek helyet, ami a sok hülyeséged miatt nem bírt eddig bejutni - vontam meg a vállam még mindig vigyorogva. A kijelentésemre ismét egy csúnya nézést kaptam válaszul. - Amúgy is mi az, ami ennyire eltereli a figyelmed?

- Semmi - vágta rá azonnal a kamu választ. Szemöldök ráncolva néztem tovább rá, majd a kezében lévő telefonra. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy rávetem magam vörös hajú barátnőmre, aki a hirtelen mozdulat miatt hátraesett az ágyamban. Még mielőtt reagálhatott volna, a telefont kikaptam a kezéből, és megnéztem kivel beszél ennyi ideig. Bárcsak ne tettem volna - Lizzie kérlek ne haragudj... - kezdett bele azonnal, azonban leállítottam.

- Te komolyan Noah-val beszélsz? Jól tudod, hogy amióta abba a kibaszott iskolába járok, ez a gyerek a mindennapjaimat megkeseríti. És te leállsz vele barátkozni? Én azt hittem, hogy te velem együtt utálod, de úgy tűnik tévedtem - zúdítottam rá hadarva a haragomat. Nem érdekelt, hogy gyerekesen viselkedem, egy cseppet sem. Tudhatná, hogy miket csinált velem az elmúlt négy évben Noah Lewis. 

- Figyelj Lizzie teljesen jogosan haragszol rám, de kérlek érts meg engem te is. Annyira elhanyagoltnak éreztem mostanában magam, és egyszer csak úgy rám írt Noah. Néztem is, hogy mit akar tőlem, és először nem is válaszoltam, azonban addig bombázott az üzeneteivel, míg el nem kezdtünk beszélgetni. Lizzie Noah jó fej igazából, és annyira aranyos, kedves és segítőkész valójában. Ez a mindenkivel flegma stílus valójában neki csak egy álca, hogy ne tudja senki megsebezni - áradozott a fiúról, az én arcomra meg szó szerint kiült az értetlenség. Biztos, hogy Ashley Noah-rel, beszél, és valójában nem másról?

- Sosem hittem volna, hogy egy nap te is annyira naiv leszel, mint azok a lányok, akik annyira hisznek ennek a fiúnak, hogy az ágyában kössenek ki - ejtettem ki azonnal a választ, amit rögtön meg is bántam. Ashley arcán csalódottság jelent meg, majd a cuccát fogva, el hagyta a szobám. Azonban még mielőtt kilépett volna visszafordult, és a következőket mondta: 

- Legalább nekem velem él az apám, és anyám nem egy részeges ribanc - mondta ki kegyetlenül majd be, csapta maga után az ajtót. 

Oda döfött, ahol tudta, hogy a legjobban fáj.

A könnyeimet visszatartva pakoltam vissza a szekrénybe a ruhákat. Annyira már nem is volt kedvem ehhez a vacsorához. Igazából egy jó meleg fürdőn, és alvásnál semmi másra nem volt szükségem.  Az ágyamról egyre jobban tűntek el a cuccok, miközben gondolatban teljesen máshol jártam. Tényleg ennyire elhanyagoltam volna Ashley-t? 

A gondolat menetemet az ajtó hirtelen csapódása szakított félbe. Anyám az ajtómon szokásához híven részegen esett be. Az ajtómnál lerogyott a földre, és keservesen sírni kezdett.

- Ki fognak dobni minket a házból, ha egy hónap múlva nem fizetünk - bökte ki a szavakat egy böfögés kíséretében. Nem mondtam semmit, csak leültem az ágyamhoz. Tudtam, hogy ez egyszer úgy is bekövetkezik.

- Mi van a félre tett pénzel? - esett le, hogy nekünk volt olyanunk is

- Szerinted mi lenne vele? Vettem belőle inni, mert úgy padlón voltam - hányta ki a szavakat akadozva. Elszörnyedve megráztam a fejem, majd nem törődve azzal, hogy még bőven vannak ruhák az ágyamon, felsegítettem az édesanyám.

Nagy nehezen sikerült lefektetnem édesanyám, aki komolyan mondom úgy dőlt el a matracon, mintha krumplis zsák lett volna. Óvatosan, nehogy felkeljen magamra kaptam a fekete kabátom, majd csendes léptekkel elhagytam a szobám, ahogy a házat is. 

Ismét fogalmam nem volt, hogy hova megyek. Igazából csak szellőztetni akartam egy kicsit a fejem, és nem kiugrani azonnal egy száguldozó kocsi elé. Még is, hogy lehet valaki ennyire felelőtlen? Az alkohol ennyire megölte volna a maradék józan eszét is, amivel még rendelkezett? A gondolataimat az elém táruló látvány zavarta meg. Noah éppenséggel egy lánnyal csókolózott, aki kurvára nem Ashley volt. A fejemet megrázva néztem ahogy a fiú elhajol a szőke libától, majd egy hajtincset tűr a füle mögé. Pár percig még beszélgettek egymással, majd a lány el is ment onnan. Amilyen gyorsan csak tudtam kihasználtam az alkalmat, és a hirtelen semmiből Noah előtt teremtem. A fiút meglepte a hirtelen jelenlétem, azonban a cselekedetem még jobban. 

- Bassza meg te megbolondultál? - kérdezte mérgesen, miközben az arcán lévő fájó pontot simította. A kezem lenyomata pirosan díszelgett az arcán. Kezem kissé fájt az ütés miatt, azonban nem érdekelt egy cseppet sem. Megérdemelte ez a nyomorult féreg.

- Szállj le a legjobb barátnőmről - mondtam ki az egyszerű választ rideg tekintettel. Majd meg sem hallgatva, hogy mit akar mondani ott hagytam őt.

A napom még el se kezdődött, de már is el van cseszve.

Ismeretlen:

Daisy a vacsora ajánlatom még mindig áll.

Hitetlenkedve néztem apa üzenetét, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívtam őt. Azonnal felvette.

- Te sosem adod fel? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Ha feladnám abban mi lenne a móka - válaszolta azonnal. Mosolyogva lehunytam a szemem.

- Diktálom a címet, gyere értem - jelentettem ki egy hirtelen ötlettől vezérelve. Apunak persze több se kellett, miután mondtam, hogy hova kell jönnie azonnal lerakott.

Szerencsére nem kellett sokáig várnom apára. A kocsija mellettem lefékezett, és a férfi vigyorogva emelte rám tekintetét. 

- Hova lesz a fuvar? - kezdett el azonnal viccelődni, azonban komoly arcom miatt azonnal lehervadt róla a mosoly. - Daisy mi a baj? - ráncolta aggódva össze a homlokát.

- Hagyjuk. Csak indíts be az autót, és ne is beszéljünk egész úton - csaptam be magam után a kocsi ajtaját, ami tuti, hogy miattam fog majd tönkre menni. Apának szerencsére nem kellett kétszer mondanom. Csak bólintott, és elindította a járgányt. 

Az ablakon nézelődve siető emberek látványa volt előttem. Az eső szokásához híven esni kezdett, ami az emberek sokaságát sietésre ösztönözte. Apa  végig az utat figyelte, azonban néha - néha visszanézett rám. Sokszor szóra nyitotta a száját, majd vissza becsukta. Még háromszor eljátszotta ezt a tevékenységét, amit kicsit már kezdtem megunni.

- Ha mondani akarsz valamit, akkor gyorsan bökd ki, mert nincs kedvem nézni, hogy úgy tátogsz, mint egy néma hal - morgom oda apámnak a tekintetem rá sem emelve.

- Miért akarsz hirtelen ennyire jönni hozzám? Egy hónapja még röhögtél ezen az ajánlatomon, most meg magadtól akarsz jönni. Nem mintha bármi baj lenne vele, csak fura - jegyezte meg csak úgy mellékesen, miközben óvatosan rám pillantott, majd vissza az útra.

- Az emberek változnak - pillantottam ki az ablakon, és a drámai hatás kedvéért egy filmbe képzeltem magam. Természetesen apától megkaptam a "te hülye vagy kislányom" tekintést, de nem törődtem vele.

Az utcák követték egymást, és a házak egyáltalán nem hasonlítottak a miénkre. A környéken kertes házak sorakoztak egymás után, és egy két helyen gyerekek játszottak kint a kertben. Sokkal frissebb volt még a levegő is itt, mint nálunk, közben csak annyit éreztem belőle, amit a lehúzott kocsiablak engedett.

Apa lassan leparkolt egy ezekhez hasonló kertes háznál. A kocsiból kiszállva egy barna kerítés tárult elém, ami a két emeletes fehér házat védte. Amikor beléptünk a kerítés kapuján, egy kiskutya szaladt hozzánk. A kis törpe fekete lény először mogorván morgott ránk majd, amikor gazdáját meglátta boldogan szaladt hozzá.

A kutyát megsimítva kinyitotta a bejárati ajtót, majd maga elé engedett. Az ajtón belépve egy nagy nappali tárult elém, ami fehér színekben pompázott. A falat képek sokasága díszítette, és néhány zöld növény dobta fel még, ami az ablakban volt. Egy nagy fekete kanapé volt középen, amihez szintén ugyanilyen fekete fotelek társultak. A kanapé előtt volt egy dohányzóasztal, amin papírok voltak szétdobálva. Szintén fekete bútorok helyezkedtek el a szoba területein, amiken könyvek, és más kisebb apróságok voltak. A nappali a konyhával nyílt egybe, ahonnan isteni illatok terjedtek, az emeletre meg a csigalépcső vezetett, ami fehér színekben díszelgett. 

Apa a kanapéra ledobva magát bekapcsolta magának a Tv-t, ami a falra volt szerelve. Kissé feszengve álltam a bejárati ajtónál, mert őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy most még is mit kéne tennem.

- Drágám hazajöttél? - hallottam meg hirtelen egy női hangot. A levegőt hirtelen gyorsabban kezdtem el venni, és úgy éreztem az idegtől pirosabb lesz az arcom. Anyám bármennyire is egy alkoholista és szar le engem, még is az anyám. Ez a nő meg kurvára nem ő, és kurvára nem kéne az én apámat csak úgy drágámnak szólítania, mert nincs joga hozzá. A szőke nő hirtelen kilépett a konyhából. Apámnál talán tíz évvel fiatalabb lehetett. Haja felkontyolva volt feje tetején, és tökéletes alakját meg fehér nadrág, és blúz takarta el. Sminkjéről meg inkább ne is beszéljünk. A nő látványa minden szót belém fojtott. - Ez ki? - nézett rám kissé lenézően. Gondolhattam volna, hogy a szép külső egy beképzelt fruskát takar.

- Ő a lányom - néma csend telepedett az egész szobára. Kissé feszengve néztem az idegen szőke nőt, és azonnal megbántam, hogy felhívtam apámat, hogy jöjjön értem. De még a puszta létezésem is visszacsináltam volna, csak, hogy ne legyek ebben a kínos helyzetben. A csendet egy hirtelen kirohanó barna hajú kislány zavarta meg, aki apának kiköpött mása volt. 

- Szia apa! - örült meg azonnal a kislány, majd elkezdte ölelgetni a férfit. Most tört össze bennem minden.

- Én azt hiszem megyek. Hiba volt ide eljönnöm - szólaltam meg először.

- Na hát ebben egyetértünk - vetette oda a szőke nő, és esküszöm késztetést éreztem arra, hogy a szemmel megöljem. Sajnos nem sikerült.

Apa csúnyán nézett a szőke boszorkára, majd csak bólintott egyet kijelentésemre, és úgy döntött, hogy hazavisz. Egy hülye vagyok esküszöm. Elhozatom magam hozzá, majd vissza haza vitetem. Tapsot kérek kérem szépen.

A hazavezető úton semmit nem szóltunk egymáshoz. Miután elértünk a házunkhoz már be is sötétedett. Klassz és még az esti vacsorára se találtam magamnak normális göncöt.

- Kösz, hogy haza hoztál - vetem oda hanyagul, majd már épp szálltam volna ki, amikor apa megállított.

- Sajnálom Ginger viselkedését. Mindig ilyen az idegenekkel - kezdett el azonnal esedezni. 

- Nyugi nem vészes. Megértem, hogy én idegenek számítok a családodban - hangsúlyoztam ki a család szót, majd meg se várva a következő mondatát, kiszálltam a járműből, és ismét becsaptam magam után. Szerencsétlen járművön vezetem le a haragom. 

Már épp léptem volna be a bejárati ajtón, hogy készülődjek a ma esti vacsorára, amikor jött egy üzenetem.

Cameron Reed:

Bocs Lizzie, de sajnos ma mégse tudsz jönni. A családom összes tagja összeveszett mindenkivel

Elizabeth Carter:

No para, majd máskor

A rövid párbeszédet nézve nevetésben törtem ki. Azt hiszem ez a mai tényleg nem az én napom. Az ajtón belépve anyám fogadott. Kanapén ülve természetesen a pia a kezében volt. Szőke haja izzadtan tapadt homlokára, szemei meg csillogtak az alkohol hatása miatt. Nem kicsit volt beállva.

-  Este van, hol voltál ennyi ideig ? - böfögte ki a kérdést. Próbáltam a mai dühömet elnyomni,és nem törődni azzal, hogy most anyámmal tuti le fogok nyomni egy vitát.

- Hirtelen felébredt az anyai ösztönöd, milyen csodálatos - motyogtam az orrom alatt, úgy, hogy csak én halljam. Azonban ez a műveletem sikertelen volt, mert édesanyám a semmiből mellettem termet, és pofon vágott. Az ütés hirtelen ért, és esküszöm egy kicsit még meg is szédültem. A tenyere nyoma az arcomon díszelgett, a szemembe szökött könnyeket meg próbáltam még nem útnak engedni. Eddig még soha nem ütött meg, bármilyen részeg is volt.

Miután rájött, hogy mit is tett szája elé kapta a kezét. Hozzám akart érni, azonban csak ellöktem a kezét, és a szobám felé vettem az irányt. Miután az ajtót becsuktam magam után hangos zokogásban törtem ki. 

Ennél még a halál is jobb lenne

Itt lenne a következő rész. Remélem tetszik nektek. Pozitív, illetve építőjellegű kritikát még mindig szívesen fogadok. Legyen csodálatos napotok.

Ramiii2002