Ott álltam Cameron mellett Ashley-val, és a fiú családjával, miközben próbáltam benne tartani a lelket. Cameron próbálta erősnek mutatni magát, azonban a könnyeit ő se tudta visszatartani. Bátorítóan megszorítottam a kezét, ezzel jelezve, hogy minden rendben lesz. Egy pillanatra leemelte e tekintetét a papról, és rám nézett. Hálásan elmosolyodott, majd újra a papot kezdte el nézni, aki már az utolsó sorainál tartott.

- Szívünkben örökké élni fog. Most pedig kérném a gyász beszédeket - mondta a pap, majd egy idős hölgy ment ki, beszélni az elhunytról. 

Az öreg hölgy ősz haja egy kontyban volt, amiből csak pár tincs lógott ki. Egy hosszú fekete ruhát viselt, amihez egy fekete cipőt választott. Bőre ráncos volt, és nyúzott, szemei fel voltak dagadva a sírástól. Remegő ajkait szája közé csippentette, majd nagy nehezen bele kezdett a beszédbe. Hangja erős volt, még is egy kicsi gyengeséged lehetett benne hallani. Férjéről szeretet teljesen beszélt. Elmondta, hogy mennyire boldog volt vele élete során, és, hogy már semmi nem lesz ugyanaz nélküle. Az öreg hölgy beszédét sikerült nekem is meg könnyeznem. Cameron-re néztem és csak szorosan átöleltem. Hagytam, hogy a fiú, aki ilyen rövid idő alatt fontos lett nekem, rajtam sírja ki bánatát.

A temetés vége felé kezdett mindenki szét széledni, Ashely Cameron, és én a fiú szüleihez mentünk. A fiú szülei amikor megláttak, teljesen nem olyan fejet vágtak, mint amire számítottam. Undorral kezdtek el méregetni minket.

- Tudod még ha fekete is, nem illik megjelenni farmerben egy temetésen - szúrta oda azonnal Cameron anyja.

- Anya ne kezd el. Nem olyan nagy dolog - szűrte ki a fogai között Cameron, miközben próbáld engem védeni. 

- Mi az, hogy nem nagy dolog drága kisfiam ? A nagyapád halt meg, és így jelenik meg ez a lány. Azért egy kevés tiszteletet adhatott volna. 

- Elnézést hölgyem. Tudom, hogy az én részemről tiszteletlenség, hogy farmerben jelentem meg egy temetésen, de sajnos nincs annyi pénze a családunknak, hogy ilyen szép ruhákat, mint ami önnek van megengedhessünk magunknak. És azt is tudom, hogy akkor a barátimtól kérhettem volna kölcsön, de a fia és a legjobb barátnőmön kívül nincs egy barátom se, azonban az ő ruhái kicsik rám. Igaz, hogy az elhunyt nem örülne, ha így látna, de én csak a fiát szerettem volna támogatni ma. Annyi mindenben segített nekem mostanában - fakadtam ki őszintén, és reméltem, hogy ezután megértő lesz. Óriásit tévedtem.

- Szuper. A fiam egy csóró kis fruskát fogott ki magának - kezdett bele a hisztérikus nevetésben. Fájt amit mondott, és próbáltam is vele nem foglalkozni, azonban nehezen ment.

- Helen fogd vissza magad. A fiatal hölgy elmondta, hogy nem telt neki ruhára. Nem, hogy inkább örülnél annak, hogy a fiadnak ilyen kedves, és nagylelkű barátai vannak - jelent meg a semmiből az idős hölgy.

- De hát anya ő egy kis lepukkant lány. Ne várd már el tőlem, hogy eltűrjem, hogy a fiam ilyen emberekkel barátkozik. Mi lesz így a jövőjével ?

- Miért esetleg a fiad felszínes hazug emberekkel barátkozzon, akik csak a pénze miatt szeretik ?

- A világban mindenki felszínes anya.

- Hülye felfogásod van kislányom.

Kissé kezdtem magam kellemetlenül érezni.Egyáltalán nem volt jó ötlet eljönni ide. Tekintetemmel Ashely-re pillantottam, aki szintén ugyanolyan kínosan érezte magát, mint én.

- George te nem mondasz semmit ? - pillantott a férjére, aki egészen eddig csendben volt. A férfi csak nagy szemekkel nézett a feleségére, miközben a tökéletes válaszon gondolkodott. 

- Szerintem nincs semmi baj a kislánnyal drágám. Te is ilyen voltál fiatalon.

A nő ezen felháborodott, és inkább ott hagyott minket. Kellemetlenül éreztem magam, és legszívesebben ott hagytam volna mindenkit a francba.

- Ne haragudj a lányom miatt. Idegenekkel kissé bunkó szokott lenni - mondta az idős hölgy, aki kedvesen rám mosolygott. - Stella vagyok - mutatkozott be.

- Elizabeth, de mindenki csak Lizzie-nek hív - mutatkoztam be ugyanúgy, mint előbb Stella. Kezet fogtam vele ahogy illik, és ráncos érintése fura módon nyugtató volt, még is félelmetes.

- Nagyon szép neved van. Ha gondolod egyszer eljöhetnél hozzánk egy vacsorára. Szívesen látom az unokám barátait - fordult Ashely és felém.

Kissé hirtelen jött a meghívás, és szívem szerint elutasítottam volna, azonban ahogy Stella nézett, nem mertem megtenni ezt a döntést. Elvégre csak egy egyszerű vacsoráról van szó, plusz most temették el a férjét, akivel kitudja mennyi ideig voltak együtt. Nem lehetek ennyire önző. 

- Szívesen elmegyek - erőltettem magamra nagy nehezen egy mosolyt, és Ashely-re néztem, hogy még is ő hogyan fog reagálni.

- Nagyon sajnálom, de nekem mostanában nem lesz jó. Cselló óráim lesznek - utasította vissza kedvesen az idős hölgy kérését. Stella pár percig elszomorodott, azonban megértette legjobb barátnőm döntését.

- Akkor téged sok sok szeretettel várunk aranyom - fordult felém ismét Stella, aki szeretetteljesen mosolygott rám.

Cameron reakcióját próbáltam meglesni, azonban a fiú csak érzelemmentesen nézett minket. Semmit nem lehetett leolvasni az arcáról.

- Nekem most mennem kell. Anyukám már biztos vár otthon - kezdtem el azonnal búcsúzkodni. Igazából ez az egész nem volt igaz. Édesanyám nem vár otthon. Valójában a sok piának köszönhetően szerintem még azt se tudja, hogy van egy lánya.

- Várj haza kísérlek - látott át azonnal rajtam Ashely. Csak intettem, hogy nem kell, majd elköszönve a társaságtól otthagytam őket.

Csendben baktattam hazafelé, miközben fülemben a zene szólt halkan. Az emberek körülöttem szaladtak hazafelé esernyővel, hogy ne ázzanak meg ennél is jobban, azonban engem megnyugtatott. A kapucnimat a fejemre húztam, és hagytam, hogy a hideg esőcseppek egyenként essenek rám, majd le a járdára. A zenét feljebb vettem, hogy kizárjam az emberek káromkodó hangját, és nem törődtem semmivel. Csak mentem előre, de fogalmam sincs, hogy hova.

- Nem lenne jó egy fuvar ? - dudált rám hirtelen a semmiből egy autóhang. A hirtelen jött zajtól majdnem megcsúsztam a vizes betonon. Apa aggódva figyelte mozdulatom, majd kifújta a bent tartott levegőt, amikor látta, hogy sikeresen megtartottam magam. 

- Kösz, de nem kell - vetettem oda flegmán, majd egy kicsit gyorsabban, de óvatos léptekkel kezdtem el menni. Apát nem lehetett ennyivel lerázni. A kocsival lassan ment mellettem.

- Biztos vagy benne Daisy ? A kocsiban jó meleg van, ráadásul nem ázol meg. Én a helyedben nem hagynák ki egy ilyen lehetőséget.

- Bocs. A szüleim arra tanítottak, hogy ne száljak be bárkinek az autójába - vágtam rá azonnal. Apa kocsija hirtelen lefékezett, ami miatt mosoly terült szét az arcomon. Sajnos ez a vigyor hamar leolvadt, amikor láttam, hogy a furgon ismét mellettem megy. - Megtennéd, hogy nem követnél ? Ahogy látod egyedül is hazabírok menni.

- Nekem nem úgy tűnik, mert a hazafelé vezető utad nem erre van.

- Elköltöztünk.

Apám persze nem vette ezt be. A röhögése keveredett a motor búgásával. Már inkább próbáltam nem törődni apámmal, azonban amikor egy pocsolyában elcsúsztam, eléggé nehéz volt leszarni. 

- Jól vagy ? - hallottam meg aggódó hangját, miközben felsegített. Csak bólintottam, miközben a kezem dörzsöltem a fájó ponton. Ő is észre vette. - Nekem nem úgy tűnik - tette meg a megjegyzését.

- Mégse lenne rossz egy fuvar - adtam be a derekam. Már a napom úgyse lehet ennél rosszabb.

- Tudtam, hogy beleegyezel - vigyorodott el, majd kinyitotta előttem a kocsi ajtaját. Bólintva megköszöntem a cselekedetét, majd amikor ő is beszállt mellém, a jármű elindult. - Szeretnél jönni hozzánk vacsorára ? - tette fel a hirtelen kérdést. Csak értetlenül néztem rá, miközben a gondolataim egyszerre üvöltötték, hogy ez tényleg hülye.

- Ha nem akarod, hogy most azonnal kiszálljak a kocsiból, több ilyet ne kérdezz meg - mosolyogtam rá erőltetetten, majd inkább néztem tovább kifelé az ablakon.

Szerencsére apám több ilyen kérdést nem tett fel, és a beszélgetést se próbálta erőltetni nagy szerencsémre. Amikor megérkeztünk a házhoz, leparkolt. Köszönés nélkül becsaptam az autó ajtaját, majd mentem előre. Éreztem magamon apa tekintetét, azonban nem fordultam vissza.

A lakásba beérve szerencsére senki nem fogadott. Anya biztos inni, vagy "dolgozni" van. Már ha azt munkának lehet nevezni, hogy másoknak teszi szét a lábát. A konyhába menve csináltam magamnak enni, majd leültem és enni kezdtem. A napom mai fénypontja ez a tegnapról maradt pizza.

Cameron Reed :

Sajnálom anyám viselkedését. Mindig ilyen az idegenekkel. Ha ez megnyugtat, én meg a többi családom tagja kedvel téged. Ne rontsa el a kedved anyám viselkedése. Ja és köszönöm, hogy mellettem voltál a mostani időszakban. Igaz barát vagy❤️

Az üzenetet olvasva automatikusan mosolyra húzódott a szám. Talán mégse a maradék pizza a napom fénypontja.

Itt lenne a következő rész. Tudom későn, azonban az iskola miatt nem volt időm, se ihletem. Hogy tetszik a rész, és magam a történet ? Van kedvenc, esetleg utált karakteretek ? Pozitív, illetve építő jellegű kritikákat. Legyen csodálatos napotok❤️

Ramiii2002