A szobám padlóján kuporodva néztem ki a fejemből. Körmeimmel a fehér szőnyeg szálait kezdtem el piszkálni. A taknyom folyt az orromból, és szemfestékem is biztosan elfolyt, azonban ez abban a pillanatban cseppet sem érdekelt. Öt éve elhagyott minket, és most komolyan azt hiszi, hogy idejön, és csak úgy elvihet ? Ehhez egyáltalán nincs joga. Megráztam a fejem és úgy döntöttem, hogy kimegyek. Odakinn anyám a kanapén ült, miközben kezében egy boros pohár volt. Még ilyenkor is iszik, de ezen már nem lepődöm meg. Görnyedt testtartása egyáltalán nem zavarta Csontos ujjaival, amin a bőr lógott úgy szorította a poharat, mint egy kincset. Szőkés tincsei izzadtan hullottak üres kék tekintetébe, amivel egyetlen egy pontot nézett maga előtt. Ruhája felső részén hányás folt díszelgett, ami egyáltalán nem zavarta, miközben egyik lábán nem volt cipő. Apám eközben az ajtófélfának volt dőlve. Sötét tincsei borostyán színű szemeibe hullottak. Arcát borosta fedte, amiben pár ősz rész is megcsillant. Szemei alatt szarkalábak húzódtak. Az iskolai szerelése volt rajta még mindig, a nyakkendője azonban most nem volt olyan makulátlan, mint akkor hanem el volt csúszva. Szemeit rám vezette, majd engem nézett. Nem szólalt meg, azonban a tekintete mindent elárult. Anyámmal nem törődve, aki már a kanapén fetrengett bementem a konyhába. Értette a célzást, és utánam jött.

- Mégis mit képzelsz magadról ? - kérdeztem tőle azonnal mérgesen. Mintha csak számított volna a kérdésemre kihúzott magának egy széket, és leült arra. Kezeit összekulcsolta és azon kezdte el pihentetni fejét, miközben tekintete még mindig bőrömön égett. Mérges voltam rá nagyon, és ezt ő is nagyon jól tudta.

- Úgy gondolom, hogy a lányomnak sokkal jobb helye lenne, mint az alkoholista édesanyja - vonta meg a vállát. Igaza volt abban amit mondott. Sokkal jobb helyen is lehetnék, de az nem ő. Miatta lett anya ilyen. Azért lett ilyen, mert anno megcsalta.

Hajamba túrtam, és csak megráztam a fejem. Tudta nagyon jól, hogy nem megyek vele sehová, de azért próbálkozik. Egy széket kihúztam én is és leültem mellé. Egy jó darabig így szemeztünk, majd megtörtem a csendet.

- Ez az egész miattad van. Jól tudod, hogy ha te nem mész el nem lenne ilyen - vágtam könyörtelenül a fejéhez, ami igaz volt. És ezzel teljesen tisztában volt ő is.

- Igen abban én vagyok a hibás, hogy elhagytam anyádat, vele együtt téged is. Én vagyok abban a hibás, hogy megcsaltam, és a másik nőt választottam helyettetek, de azért ne engem hibáztass, hogy anyád inni kezdett. Sok nővel történik ez, mégse kezd el inni, mert tudja, hogy már csak a gyereke miatt sem törhet össze. Édesanyád viszont nem ezt csinálta. Ő leszart téged, és csak magával törődött. És igen teljesen jogosan haragszol rám. Magammal tudtalak volna már akkor vinni, de úgy éreztem, hogy az anyádnak nagy fájdalom lenne. Nem gondoltam volna soha, hogy ebben kell felnőnöd. Kérlek Daisy adj még egy esélyt, és hagy tegyem jóvá amit elszúrtam. Költözz hozzám, és kezdj velünk új életet - könyörgött sírva. Szemeiből a könnyek csak úgy hullottak, azonban én a szavait emésztettem. "Új élet " a szavai úgy csengett a fülemben, mint egy gyönyörű dallam. A gondolat is megmérgezett, hogy lehetne ennél jobb életem. Hogy újra olyan lehetne minden, mint régen. 

Pár pillanatra ajkam mosolyra húzódott, azonban az azonnal el is tűnt onnan. Nem lehetek ilyen önző anyával, hogy én is magára hagyom. Sok fájdalmat mondott nekem az évek során, de tudom, hogy még jobban gödörbe taszítanám, ha én is elhagynám. A fejemet megrázva úgy döntöttem nem megyek sehova. Még akkor sem, ha tényleg sokkal jobb lehetne.

- Tarts meg magadnak a tökéletes életed, és kérlek menj innen - kértem számomra is ismeretlen vékonyka hangon. A sírás kerülgetett konkrétan, de próbáltam erősnek tűnni előtte.

- Daisy kérlek...- kezdett bele könyörgő hangon, azonban megállítottam.

- Azt mondtam Menj el ! üvöltöttem el magam, és nem bírtam tovább. Hangos zokogásban törtem ki. 

Apám nem szólt semmit, csak fogta magát, és elment. Fejemet összekulcsolt kezeimre hajtottam, és hagytam, hogy a hajam arcomba hulljon. A sírástól nem kaptam levegőt, és úgy éreztem minden szétomlik körülöttem. A vállamon hirtelen egy kezet éreztem meg. Tekintetemet felemelve észre vettem, hogy édesanyám néz. Ő is sírt. Szoros ölelésébe vont, és még jobban elsírtam magam. Az alkohol ami belőle áradt nem törődtem, helyette még jobban szorítottam magamhoz. Hagytam, hogy könnyei vállamra hulljanak. 

Másnap reggel az ágyamban keltem. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mikor jöttem be, ugyanis anyuval egész este beszélgettünk. Egy buta mosoly kíséretében magamra kaptam a sulis egyenruhát, majd a hajamat csak összefogtam. A fürdőbe menet a tükörbe néztem és azonnal meg is bántam. A lány aki visszanézett teljesen idegen volt. A fejemet megrázva elhessegettem  a negatív gondolatokat, majd arcot és fogat kezdtem el mosni. Miután ezzel végeztem a konyha fele vettem az irányt, ahonnan fura illatok kavalkádja csapta meg az orrom.

- Anya te mit csinálsz ? - kérdeztem a nőtől felvont szemöldökkel, aki nem mindennapi oldalát mutatta.

- Palacsintát sütök - szólt át a válla felett, mintha ez teljesen természetes lenne, miközben dobálta egyre magasabbra a tésztát, ami fel is ragadt. - Van joghurt a hűtőben - fordult felém, miután rájött, hogy nem jön le onnan az egyhamar. Nevetve megráztam a fejem, majd elfogyasztva reggelim elindultam az iskolába.

Nagyon meglepett anyu új oldala, azonban örültem is neki. Talán apa szavai hatással voltak rá, és mostantól minden más lesz. A vigyort nem lehetett levakarni az arcomról, szinte úgy néztem ki, mint egy hülye, amit szóvá is tettek.

- Csak nem nyertél a lottón azért vigyorogsz így ? - karolt belém Ashley amikor meglátott. Vörös haja két fonatban hullott a vállára, szeplői mosolya miatt összevissza rendeződtek, miközben kíváncsi nagy zöld szemeit rajtam legeltette.

- Sokkal jobb - kacsintottam a lányra, ami eléggé meglepte. Értetlen tekintete miatt akaratlanul is elnevettem magam, majd elmeséltem neki anya szokatlan megváltozását.

Mesélésem nem tartott sokáig, ugyanis már az utca végéről lehetett látni a Lincoln középiskolát. Az épülethez érve az ismerős gyomorgörcs újra jelentkezni kezdett. Ma van irodalom órám, és semmi kedvem apámmal találkozni. Sőt soha sincs. Lassú léptekkel haladva mentem be az épület ajtaján. A többiek utálattal teli tekintete rajtam égett. Úgy éreztem, hogy mindenki mindent tud. Ashely bátorítóan rászorított a kezemre, amiért igazán hálás voltam neki. 

- Na végre, hogy megjöttetek. Igazán unalmas ez a hely nélkületek - jelent meg hirtelen a semmiből Cameron, majd átkarolt mindkettőnket.

- Még csak pár napja ismersz minket. Engem csak tegnap láttál - nevette el magát Ashley

- Lényegtelen - legyintette le a lányt. majd így mentünk együtt irodalom órára.

A terembe érve már lehetett hallani az osztály röhögését. Violet éppen nagyban magyarázta, hogy mekkora buli lesz náluk szülinapja alkalmából, majd ránk emelte kék tekintetét. 

- És itt is van az iskola szerencsétlensége, és két hűséges szolgája - ordította el magát, mire az egész osztály röhögni kezdett. Egy hajtincsemet kezdtem el tekergetni, miközben lehajtott fejjel a padlót tanulmányoztam. Szánalmas, hogy ennyire nem tudom magam megvédeni.

Szerencsére az alázásom nem tartott sokáig, ugyanis apa lépett be a terembe. Ugyanolyan makulátlan volt, mint a tegnapi napon, azonban valami még is más volt rajta. Tekintetében üres csillogást láttam. Megtört a döntésem miatt.

- Gyerekek üljetek le - szólalt fel tekintélyt parancsoló hangon. Szavainak senki nem mert ellent mondani, szinte az egész diák azonnal a helyére pattant. Kivéve én. Én csak meredten néztem a férfit, és próbáltam felfogni, hogy ha akarom ha nem újra az életem része lesz. - Miss Carter ez magára is vonatkozik.

Vonakodva bár, de helyet foglaltam. A teremben csend hasított végig, és mindenki azt várta, hogy elkezdődjön végre az első rendes óra. Tegnap már a bemutatkozás megvolt, ezért ezzel nem is vacakoltunk. Apám helyet foglalt a tanári székében, majd mintha mindennapos lenne, az asztalra rakta lábát. A lazasága meglepte a diákokat, senki nem számított erre.

- Ki hozta el magával az irodalom könyvét ? - kérdezte körbe az osztálytól. Válaszára mindenki felmutatta a tankönyvet. - Oké. Most arra kérnék mindenkit, hogy dobja el a fenébe. Nem lesz rá szükségünk.

Az osztály értetlenül összenézett, miközben én csak hátra dőltem a székemben. Szánalmas, hogy ennyire be akar vágódni, és játssza a laza tanárt. Vonakodva bár, de mindenki eleget tett a kérésének. A könyveket mindenki a táska mélyére helyezte a füzet mellé, ami amúgy elő se volt véve. 

- Tanár úr és még is, hogy fogunk tanulni ? - tette fel a kérdést Violet, miközben össze húzta ívelt szemöldökét, és fogai közé csippentette piros ajkait.

- Megélitek az irodalmat. Én azt szeretném, ha tényleg megtanulnátok az anyagot, és még tíz év múlva is emlékeznétek rá. Úgy gondolom, hogy a füzetből és a tankönyvből csak bemagoljátok egy bizonyos ideig - mondta hosszasan, amit már kezdtem eléggé unni. Kár, hogy ilyen lassan telnek a percek.

Miután sikerült az osztály degeneráltabb részének elmagyarázni, hogy lehet könyv és füzet nélkül is tanulni kezdetét vette az óra. Összességében ha nem az apám tartotta volna akkor azt mondanám, hogy jól is telt. De valahányszor kinyitotta a száját azonnal migrénem lett, és úgy éreztem, hogy menten megölök valakit. Szerencsére az égiek meghallgatták az imáim, és a csengő jellegzetes hangja hasított végig az egész iskolán. A diákok meg sem várva, hogy apám befejezze beszédét azonnal felpattantak, és amilyen gyorsan csak tudtak menekültek is a teremből. Már épp készültem volna én is menni azonban apám megállított. 

- Miss. Carter ön maradjon - szólt utánam. Élesen beszívtam a levegőt, majd megfordultam. Sötét tincsei mozdulatlanul pihent feje tetején, öltözéke meg teljesen makulátlan volt. Szemeit hosszasan rajtam legeltette, majd neki kezdett a mondatának. - Sajnálom a tegnapit. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megvisel az ötletem. Én nem akarok se neked, se anyádnak is rosszat. Mármint ennél nagyobbat, de tegnap csak az aggodalom vezérelt. Amikor olvastam a suli oldalát, ami meg kell mondjak teljesen felesleges és hasztalan, elfogott a pánik, hogy esetleg valami bajod van és szenvedsz, miközben a bűntudat belül mardosott, hogy csak úgy otthagytalak. Tudom felkavaró volt neked tegnap, hogy leszarva az érzéseid azonnal magammal vittelek volna, de ez nem így van. Bármikor ha hozzánk akarsz költözni, akár csak rövid ideig is azonnal jöhetsz. És ilyen többet nem fog előfordulni megígérem - fejezte be hosszú monológját, majd a csend azonnal végig hasított a termen. Fogalmam sem volt, hogy mit mondjak, ezért csak némán álltam, miközben lábaimról előre-hátra billegtem. 

- Oké - nyögtem ki nagy nehezen az egyszavas választ. Valószínűleg többre számított, ugyanis az arcáról csalódottságot lehetett leolvasni, de nem mondott semmit. - Tudja bárki is, hogy a lányod vagyok ? - vettem halkabbra hangomat, hogy más ne hallja meg. A Lincoln középiskola egyik szigorú szabálya az volt, hogy a diákok szülei nem taníthatnak itt az esetleges kivételezés miatt. Épp ezért (is) lepődtem meg, amikor apát megláttam, ugyanis őt nagyon is jól ismerték az itteni dolgozók. 

- Csak a tanárok, és az igazgató. - Megegyeztünk, hogy támogatom az iskolát, ha taníthatok egy bizonyos ideig itt. Az volt a feltétel, hogy tartsam titokban ki is vagy nekem, én meg igent mondtam - vonta meg a vállát nemtörődöm stílusban. Kicsikét fájt, hogy belement abba, hogy letagad, azonban érdekelt is, hogy mi vezethette arra rá, hogy hirtelen megjelenjen pont ebben az iskolában.

- Miért jöttél ide dolgozni ? - kérdeztem tőle azonnal, azonban választ már nem kaptam a kérdésemre, ugyanis csengettek. Apámra csak egy pillantást vetettem, majd amilyen gyorsan csak tudtam siettem Mr. Turner órájára.

A férfi szokásosan megalázott az egész osztály előtt, de ez már napi rutinnak számított. Sőt inkább azt mondanám inkább, hogy éves rutinnak. Halkan helyet foglalva Ashley mellett néztem ki a fejemből, miközben az óra végét vártam. Szerencsére a nap gyorsan telt, és mire kettőt pislogtam már otthon is voltam. A ház teljesen üres volt, ezért szabadon üvöltettem a zenét a gépemről, miközben enni csináltam magamnak. Miután kész voltam az étellel leültem a tévéhez. Már épp készültem enni, amikor észre vettem, hogy üzenetem érkezett.

Ismeretlen :

Csak gondoltam szólok nemszeretem a kését. Úgyhogy ha még szeretnél a jövőben majd itt dolgozni szeretném ha mihamarabb megjelennél. Margaret

Az üzenetet kétszer is megnéztem, majd amikor kétszer is rájöttem, hogy ki is írta azonnal magamra kaptam a kabátom. A házból kiszaladva nem jutottam messze, ugyanis megláttam anyát egy férfival, aki éppen ajkait falta. A lábam azonnal a földbe gyökerezett, és nem törődtem a kis hanggal a fejemben, ami azt mondogatta tűnjek el onnan azonnal. Hallgatnom kellett volna rá, ugyanis ami ezután következett teljesen lesokkolt. A férfi anya kezébe nyomott pénzt, majd fojtatták amit elkezdtek, mintha misem történt volna.

- Anya te még is mit művelsz ? - kérdeztem tőle elhaló hangon. Azonnal szétrebbentek amikor meghallották a hangom. A férfi gyilkos tekintettel nézett anyámra, de nem érdekelt. Csalódtam benne nagyon és rá kellett jönnöm, hogy az égvilágon semmit nem változott.

Itt lenne az új rész. Bocsi ha esetleg rövid lett és unalmas. Ti mit tennétek Lizzie helyében ? Az apjához költöznétek, vagy maradnátok otthon ? Margaret szerintetek felveszi a próbaidő után ? A következő részig puszilok mindenkit. 

Ramiii2002