Cameron -nal  épp a balett akadémia felé sétáltunk, miközben mind ketten a gondolatainkban vesztünk el. Miután apám megjelent az iskola végét vártam. Nehezen hiszem el, hogy tényleg ő lett a tanárom.

Egy kavicsot rugdosva a fiúra vezettem a tekintetem. Sötét haját egy kötött sapka alá rejtette. Tekintetét az útra szegezte, miközben kezeit zsebre vágta. Pirosló ajkai a hideg idő miatt lilás színre váltottak, miközben fogai össze koccantak néha. A télhez közeledve egyre szarabb az idő.

- Pontosan mikor is érünk oda ? - törtem meg a köztünk kialakuló csendet.

- Mindjárt ott vagyunk, már csak pár perc.

- Mennyi az a mindjárt ? - kezdtem el türelmetlen lenni.

- Nem sok - felelte szűkszavúan.

- De pontosan mennyi ? - kérdezősködtem tovább, amivel valószínűleg az agyára mentem, ugyanis megfordult és szembe találtam vele magam. A hirtelen meglepetésnek köszönhetően a fiúnak mentem. 

- Te mindig ilyen türelmetlen vagy ? - kérdezte mosolyogva.

- Csak akkor ha izgulok - kezdtem el egy hajtincsemet tekergetni félénken

Cameron tekintete hosszasan rajtam időzött. Csendesen figyeltük a másikat, miközben leheletem lassan fújtam ki. Egyáltalán nem érzetem kínosnak ezt a csendet. Inkább volt megnyugtató.

- Nincs miért izgulnod. Meg fogsz felelni, az unoka nővérem anyjának, és tuti, hogy felvesz - mosolygott rám biztatóan.

Óvatos mosolyra húztam a szám, majd Cameron mellett sétálva haladtam tovább. Az égen eső felhők sorakoztak, ami Londonban nem meglepő, ezért mind ketten jobbnak láttuk ha gyorsítunk a lépteinken. Nemsoká meg is érkeztünk egy épülethez. 

Az épület gyönyörű volt belül. Meleg színekben pompázott az egész. A mennyezeten egy nagy csillár lógott, ami narancssárgás színekben világította be az egész helyiséget, lábunk alatt meg fehér parketta volt. Cameron-t követve felmentünk egy kacskaringós lépcsőn, ami az emeletre vezetett. Az emelet is ugyanolyan csodálatos volt, mint a bejárat. A falon csomó híres balett táncos képe lógott, mint Polina Szemionova és Svetlana Zakaharova, valamint még pár itt tanuló képe, akik számos darabban vettek részt. A fiú köhintett egyet, aminek köszönhetően visszatértem a bambulásomból, majd barna hajamba túrva csak bólintottam egyet, és bementünk Cameron-nal az egyik ajtón. A rádióból a hattyúk tava szólt, amire a diákok melegítettek be. Egy nőre esett a tekintetem, aki valószínűleg Cameron rokona lehetett. Barna haja tökéletes kontyban díszelgett feje tetején. Egy szűk szoknyát viselt, amihez egy lila felsőt választott, és szintén fekete balerina cipőt. Sminkje ugyanolyan tökéletes volt, mint a szettje. Vörös rúzs díszelgett ajkain, barna szemeit meg rozsaszin halvány színekkel emelte ki, ami illett kissé fehér bőréhez.

- Húzd ki magad Hope. Egy balett táncosnak ne legyen görnyedt tartása - szólalt meg hangosan, ami az egész tükrökkel kirakott teremben víz hangzott, majd felénk kapta tekintetét. - Cameron te mit keresel itt, és ki ez a lány melletted ? Csak nem a barátnőd ? vonta fel tökéletes szemöldökét, mire én lehajtottam a fejem és azonnal elpirultam.

- Ő Elizabeth, egy osztálytársam. Tegnap kirúgták a munkahelyéről, és gondoltam jöhetne hozzád. Úgy is segédet keresel magad mellé - vakargatta a feje tarkóját a mellettem álló fiú. A nő felém kapta szikurú tekintetét. Szemeiből nem tudtam semmit kiolvasni. 

- Jártál már valaha balett órára ? - kérdezte tőlem tekintélyt parancsoló hangon, ami miatt akaratlanul is nyelnem kellett egyet.

- Igen - próbáltam magabiztosnak tűnni, azonban nem sikerült.

- Akkor az jó rég lehetett. Egy táncos nőnek nem lehet görnyedt test tartása - oltott be azonnal, mire feszengeni kezdtem el.

- Sajnos tizennégy éves koromban abba kellett hagynom. Nem bírtuk volna anyukámmal fizetni az órát - vallottam be az igazságot. Apum csak annyit tett, hogy beíratott valami pocsék iskolába, de ennyitől többre nem jutott tőle. Az anyagi gondokat nekünk kellett elintézni

- Margaret kérlek szüksége van a munkára - súgta oda, hogy csak mi halljuk a teremben.

A nő, azaz Margaret gondolkozott a válaszán, majd hosszasan időzte rajtam a tekintetét.

- Felveszlek próbaidőre. Ha nem szúrod el mihamarabb itt dolgozhatsz - jelentette ki szigorúan, mire én a boldogságtól szét tudtam volna robbanni. Azonnal Cameron nyakába ugrottam, aki nem számított rám, de azért esetlenül visszaölelt. - Gyerekek ha nem tudok segíteni semmiben, kérlek menjetek el. Ha nem látnátok még tart az óra - ütötte meg a fülem Margaret hangja.

Elköszöntünk a többiektől, majd Cameron-nal elhagytuk a termet. Semmi kedvem nem volt még az alkoholista anyámhoz hazamenni, ezért felvetettem az ötletet, hogy sétáljunk.

- Mindjárt esni fog - nevette el magát a fiú. Kék szemei boldogan csillogtak miközben ezeket mondta nekem.

- Egy kis eső még soha senkinek nem ártott - vontam meg a vállam. A mellettem álló fiú csak mosolyogva megrázta a fejét, majd elindultunk. Egy parkban kötöttünk ki. A fákról már a levelek lehullottak, amik szárazan morzsolódtak össze rohangáló gyerekek talpa alatt. A levegő kissé csípős volt, ezért összehúztam magamon a kabátom, hogy ne fázzak. Tekintetem az emberekre kaptam, akik boldogan nevettek, vagy éppen ordítoztak egymással. Volt ott egy nő aki vigyorgó kislányának segített bekötni a cipőjét, aki azonnal szaladt vissza a barátaihoz játszani. A jeleneten mosolyognom kellett.

- Igaz, hogy anyud iszik ? törte meg Cameron a csendet. A mellettem álló fiúra kaptam a tekintem, aki kíváncsian nézett engem. Kék szemei szinte sötétebbek voltak, és szebben ragyogtak. Telt ajkai a hideg miatt kissé lilás kékes színeket vett fel, miközben fogai halkan össze koccantak. Lábait egymás elé téve haladott az ismeretlenbe, kezeit meg zsebébe rakta, hátha ott bemelegszik. - Nem muszáj válaszolnod - kapcsolt azonnal, amikor rájött, hogy kényes témára tapintott. Csak mosolyra húztam a szám, majd nagy levegőt vettem, és elkezdtem mesélni Cameron-nak, amiről senkinek nem beszéltem.

- Tizennégy éves koromban apum elhagyott minket, mert talált valaki mást. Anyum nem tudta, hogy ezt az egészet hogyan dolgozza fel, ezért az italhoz nyúlt. Az elején még nem volt vészes, csak egyszer kétszer ivott. De aztán ez az egész mindennapossá vált. Nem bírta ki ha nem juthat piához. Munkahelyén ahol dolgozott kirúgták, ugyanis lopni kezdett a munkatársaitól, hogy italhoz jusson. Miután ez az egész folyamatosan megismétlődött, és egyszer ez miatt még ülnie is kellett egy napot a börtönben, úgy döntöttem, hogy a kezembe veszem az irányítást, és elmegyek helyette dolgozni. Elején sehol se akartak alkalmazni, ugyanis nem volt semmilyen tapasztalatom, de Alice a volt főnököm felesége rávette a férjét, hogy vegyenek fel. Minden simán haladt a munkahelyemen, semmi panasz nem volt rám, azonban amit kerestem pénzt, abból a legtöbb italra ment, és nem a házra. Ezt az egészet a főbérlőnk megunta, és azt mondta, hogy két hetet tart, hogy keressünk magunknak új házat, mert őt az sem érdekli, ha az utcán alszunk. Fenyegető szavai miatt azonnal olcsó házakat kezdtem el nézni, és szerencsére találtunk is egyet. Miután a lakás tulajdonosa tényleg kirakott minket, anyám úgy döntött, hogy elvonó kúrára megy. Ez négy hónapig ment is neki, azonban amikor megtudta, hogy apa feleségül vette a másik nőt, teljesen összeomlott, és újra inni kezdett. Ez megy már lassan öt éve - meséltem el az egészet egy szuszra, Cameron a szavaimat emésztette, majd hirtelen magához húzott. Szemeimet lehunyva öleltem vissza, miközben mélyen beszívtam az illatát. Annyira meghitt volt ez a pillanat, azt akartam, hogy soha ne érjen véget. Már csak abban tudtam reménykedni, hogy nem lesz abból bajom, hogy ilyen hamar megbíztam a fiúban.

- Nekem a szüleim soha sincsenek otthon. Mindig csak dolgoznak.  Tudod mindketten egy céget vezetnek, és azt akarják, hogy egy nap az enyém lehet az egész hely. Ezért is járok most a Lincoln középiskolába. Azonban engem ez az egész nem érdekel. A szüleim mindig kő gazdagok voltak, ezért undorodva néznek minden olyan emberre, aki kicsit is más mint ők. Tudod én inkább szívesebben foglalkoznék a zenével. Szeretek néha napján dalokat írni, amiket a gitáromon játszom el - osztotta meg velem ő is az életét. Ha eddig nem voltam belé szerelmes, akkor most igen. Ez a fiú tele van meglepetésekkel, és én csak még jobban meg akarom ismerni.

- Megtanítasz gitározni ? - kérdeztem hirtelen, majd azonnal meg is bántam. Nyilván van jobb dolga, mint, hogy velem foglalkozzon. Már így is sokat tett értem.

- Persze - válaszolta mosolyogva.

Cameron-nal csodásan telt a napom. Mindenről beszélgettünk, és egyszer csak azt vettük észre, hogy esni kezdett. Vagyis inkább szakadni. Egy közeli buszmegállóhoz rohanni kezdtünk, majd vizesen estünk fel a járműre. A fiúval sírva nevettünk a szerencsétlenségünkön, miközben a többi utas nemtetszésüket fejezték ki. Nyakunkat behúzva hátra mentünk, és csak mosolyogtunk egymásra. Sötétkék tekintete szinte úgy csillogott, mint a gyémánt, mosolyát meg nem lehetett levakarni az arcáról. Egy vizes hajtincset arrébb sepertem, majd a fiúnak ütköztem, ugyanis a sofőr hirtelen fékezett.

- Tanuljál meg rendesen vezetni - ordította elől a sofőr. Cameron felé kapta tekintetét, én meg próbáltam az előbbi miatt nem jobban elpirulni.

- Úgy látszik nem vette be a gyógyszereit - suttogta oda a fiú. Beszólásán akaratlanul is nevetnem kellett, majd azonnal abba hagytam, ugyanis a többi utas ismét mérgesen pillantott felénk. 

- Kérem hölgyem viselkedjen. Tudja fáradtan érkeztem haza a munkahelyemről, nincs kedvem még a röhögését is hallgatni fájó fejjel - szólt oda nekem egy hapsi, mire azonnal elmormoltam egy "elnézést" féleséget.

Hazáig meg sem szólaltunk. Cameron a telefonját nyomkodta, én meg a zuhogó várost néztem. A busz fékezett egyet, majd leszálltunk. A fiú hazáig kísért, majd amikor a házunkhoz értünk, csak megölet. Nem szólt semmit.

Lenyomva a mi házunk kilincsét beljebb léptem. A szobát veszekedés hangja töltötte be.

- Nem viheted el őt ! - eddig szartál rá - hallottam meg anyám sírástól remegő hangját. A konyha felé vettem az irányt, ugyanis onnan szűrődött ki a hang, de soha nem gondoltam volna, hogy apával fog veszekedni.

- Daisy-nek az lesz a legjobb ha hozzám költözik - jelentette ki határozottan.

- Tessék ? - döbbentem le azonnal. A szüleim felém kapták a tekintetüket ugyanis nem hallották, hogy megérkeztem. Ha azt hittem, hogy az életem nem lehet ennél szarabb, akkor óriásit tévedtem.

•••

Itt lenne a negyedik rész, remélem tetszik. Bocsi, hogy kissé lapos lett, és rövid, de most ennyire telt tőlem. Eddig mit gondoltok a szereplőkről ? Ki a kedvencetek ?

Ramiii2002