∘✩ 10 ✩∘

Alig alszom az éjszaka, a gondolataim nem hagynak nyugodni. Álmatlanul forgolódom az ágyban, és hallgatom, ahogyan az erős szél a fák ágait cibálja. Hiába vagyok fáradt, és tudom, hogy pihennem kellene, hogy a másnapi edzés tökéletesen menjen, mégsem tud elnyomni az álom. A gondolataim egymást kergetik, végeláthatatlan sort alkotnak az agyamban, és ébren tartanak. A napokban történt események nagyobb hatással voltak rám, mint azt gondoltam: a vitáink Violettel, amikből az utóbbi időben több van, mint eddig valaha, a Sammel való „szünet", ami miatt egyre idegesebb vagyok, hova fog vezetni – tekintve, hogy a hétvégén sem beszéltünk –, és ha mindez nem lenne elég, nagyon rossz érzésem a szüleimmel kapcsolatban. Nem szoktak vitázni, és még sosem láttam őket ilyen feszültnek egymás közelében, mint a mai napon. Csak remélni tudom, hogy képesek elintézni maguk között a nézeteltérést, mielőtt az kihatással lenne Calebre vagy akár rám.

Kettőkor nem bírom tovább, és kimegyek a konyhába. Eredetileg úgy tervezem, főzök magamnak egy teát, hogy azért alhassak pár órát, de a hűtő előtt álldogálva tudatosítom csak, mennyire éhes vagyok, mert még csak nem is vacsoráztam. Tudom, hogy a lehető legrosszabb, amit tehetek az az, hogy éjszaka eszem, ezért csak egy pirítóst készítek – meg, persze, teát –, majd visszamegyek a szobámba. Az egész ház csöndes, a szüleim és Caleb is már rég alszanak, így elvileg maradhatnék a konyhában vagy a nappaliban, de a szobámban jobban érzem magam. Leülök az asztalomhoz, nehogy az ágyamat morzsázzam össze, és a telefonomat a kezembe véve megnézem az értesítéseimet. Éjszakára mindig lehalkítom a mobilom, de ma estére már lemondtam az alvásról, ezért végigpörgetem az Instát, mégsem érdekel ott igazán semmi sem. Samtől egyetlenegy üzenetet sem kaptam, ahogyan Violettől sem, így csalódottan teszem le a készüléket. Nem is tudom, mit vártam: Sammel úgy beszéltük meg, hogy tartunk egy nap szünetet – ami, bár letelt, azóta sem írt rám –, Violettel pedig haragban váltunk el. Úgy tűnik, még egyikünk sem áll készen arra, hogy a sérelmeket hátrahagyva nyisson a másik felé.

✧

Fogalmam sincs, mikor nyom el az álom, de amikor fél hétkor megszólal az ébresztőm, tudom, hogy aligha aludhattam többet 2-3 óránál. Félig csukott szemmel, tapogatózva sétálok ki a fürdőbe, és hideg vízzel próbálok meg valahogyan életet lehelni magamba.

Felöltözöm, összepakolom a dolgaimat, majd résnyire kinyitva a szobaajtót, kidugom a fejem. Attól félek, hogy megint tanúja leszek hasonlónak, mint tegnap este, de a ház csöndes: úgy tűnik, csak én vagyok otthon.

Főzök magamnak kávét, és töltök a csapból vizet, majd az üveget és egy almát felkapva elcsomagolom az „ebédem". Az éjjeli kajálásom miatt ma reggel egy kicsivel többet mutat a mérleg – nem mérem magam mindennap, csupán hetente –, ezért is igyekszem visszafogni magam. Majd a verseny után visszatérek a normálisabb táplálkozáshoz.

Amikor kisétálok a ház elé, nem vár ott Sam kocsija az út szélére húzódva. Csalódottan nézek körbe, az utcát pásztázom, de sehol semmi. Úgy látszik, még mindig tart a szünetünk.

Késésben vagyok, a busz már elment, a szüleim pedig nincsenek otthon, hogy elvigyenek, ezért végső megoldásként Violet számát tárcsázom. Az ajkamat harapdálom, miközben azt hallgatom, ahogyan kicseng a vonal, végül hosszú másodpercekkel később Vee beleszól.

– Igen?

– Hú, szia – fújom ki a levegőt megkönnyebbülten, amiért nem nyomott ki. – Figyelj, megkérhetlek egy szívességre?

Nagyjából öt perccel később már Violet fűtött kocsijában ülök, és a suli felé tartunk. Az ülésen kucorogva, kezemet a combom alá csúsztatva pillantok felé, de ő mereven az útra szegezi a tekintetét. Tele vagyok bűntudattal és megbánással, és nem bírom a közénk beállt csendet, így megszólalok.

– Vee... sajnálom.

Megrázza a fejét, de nem tudom, hogy ezzel jelzi-e, hogy elfogadja a bocsánatkérésemet, vagy csupán nincs kedve most ehhez a beszélgetéshez.

– Violet – próbálkozom ismét –, ne haragudj. Rettentően sajnálom. Mindent. Szörnyen viselkedtem.

Továbbra sem válaszol, ujjai elfehéredve szorítják a kormányt, miközben kissé előrehajtja a fejét, hogy tincsei az arcába hulljanak. Nem akarja, hogy lássam rajta, mi zajlik le benne.

Nem erőltethetem, hogy beszéljen, ezért oldalra fordulok, és kibámulok az ablakon. A figyelmemet próbálom elterelni, mégsem tudom ignorálni a gyomrom remegését és a szorító érzést a torkomban, amelyeket a félelem varázsol belém. Attól rettegek, örökre elvágtam magam Violetnél.

Megérkezünk a suli parkolójába, és Vee leállítja a motrot, de nem száll ki. Kezét összekulcsolja az ölében, és homlokát a kormánynak támasztja.

– Diana – kezdi, hangja megremeg –, én...

Felpillant, és akkor látom, hogy könnyek folynak végig az arcán. Gondolkodás nélkül felé hajolok, és szorosan magamhoz ölelem. A vállát átkarolva lehunyom a szemem, és hagyom, hadd sírja ki magát. Nem magyarázkodik, egy szót sem szól, miért vagy mitől szakadt el nála a cérna, én pedig nem firtatom. Majd elmondja, ha úgy érzi, készen áll rá.

✧

Késem az első órámról, de jelen pillanatban ez most egyáltalán nem izgat. Miután Violet kisírta magát, megbeszéltük a dolgokat. Azt nem tudtam meg, mi váltotta ki nála a könnyeket, de legalább közösen túl tudtunk lépni a pénteki vitánkon. Ő is bocsánatot kért, majd hozzátette, hogy beszél Sophie-val, és elmagyarázza neki a dolgot, hogy mégiscsak velem lehessen egy párban. Legyintve válaszoltam, hogy már teljesen mindegy, és hogy hagyjuk ezt az egészet, de ragaszkodott a tervéhez. Hiába engedtem el a dolgot, a lelkem mélyén azért jólesett, hogy a kibékülésen dolgozik, és igyekszik jóvátenni a hibáit.

Úgy alakul, hogy Samet egészen a második óra utáni szünetig nem látom. A második órám közös Violettel, és bár azért odafigyelünk a tanárra, az igazság szerint végigbeszéljük az egész negyvenöt percet.

A szünetben Violet elmegy, hogy megkeresse Logant – akivel egyébként még mindig nem halad semerre a kapcsolatuk, egyelőre csak beszélnek, de Violet ennél azért jóval többet akar –, én pedig megüzenem Samnek, hol vagyok. A dolgaimat pakolom a szekrénybe, amikor egy kar fonódik a derekam köré, és egy borostás arc fúródik a nyakamba. Halk kuncogással nyugtázom Sam üdvözlését, majd megfordulok, hogy egy rendes csókban részesítsem. A tarkójánál fogva húzom le magamhoz a száját, és az ajkamat az övére nyomom. Nyelve meleg és lágyan simogat, lassan csúszik be a számba, én pedig elégedett nyögéssel nyugtázom a mozdulatot. Sam ujjaival a csípőmbe mar, hátamat a szekrényeknek döntve hajol jobban fölém. Csak akkor szakadunk el egymástól, amikor valaki füttyögni kezd. A fejemet felemelve, kissé kipirulva nézek körbe, ki az, de csak Sam focis társai hülyülnek. A pasim bemutat nekik, majd ismét magához húz, és egy csókot nyom a számra.

– Mennem kell. Megígértem nekik, hogy beszélünk – biccent a srácok felé, mire bólintok.

– Mit csinálsz a délután?

– Edzésem van fél hétig, de utána semmit. Miért?

– Nincs kedved átjönni? Nézhetnénk valamit – ajánlom fel, magam elé képzelve, ahogyan összebújunk az ágyamban a paplan alatt, egy romantikus filmet nézve. Tökéletesen hangzik.

– Jó ötlet. Viszont – húzza csibészes vigyorra a száját – én választok filmet.

– Ez nem ér – húzom össze a szemöldököm, mert kinézem belőle, hogy valami véres horrort akar majd nézni.

– A múltkor azt néztünk, amit te akartál. A moziban.

– De az nem számít, mert nem tetszett – legyintek, mire elneveti magát.

– Egyet te, egyet én. Mit szólsz ehhez?

– Így már jobb – egyezem bele.

Puszit ad a homlokomra, az orrom hegyére, majd a számra, és mosolyogva összekócolja a hajamat, majd elköszönünk egymástól. A délelőtt további részében – a közös óránkat leszámítva – pedig már egyáltalán nem is látom.

✧

Órák után Violettel megyek haza. A szüleim még dolgoznak, Caleb pedig az osztályával ment valahova, így ismét egyedül vagyok otthon, de nem panaszkodom. Bekapcsolom a legújabb kedvenc dallistámat, és miután elpakolok a konyhában – hogy anyunak ne kelljen, ha hazajön –, a nappaliban gyakorlom át a koreográfiánkat. Ma sincs edzésünk, mert Sashának valami elintéznivalója akadt. Csupán ennyit mondott, én meg nem kérdezősködtem, mert amúgy sem volt túlságosan jó passzban a múlt hét csütörtöki próbánkon, amiért nincs meg köztünk Brandonnel a „megfelelő szenvedély".

Tíz perccel később kimerülten rogyok le a kanapéra. Padlón gyakorolni teljesen más, mint jégen, mégis jó kardiónak bizonyul – amire szükségesem is volt, mert az utóbbi időben eléggé elhanyagolom a reggeli erősítéseket. Sasha nem tette őket kötelezővé, viszont „erősen ajánlotta", hogy mozgással indítsuk a napot. Nem tudom, Brandon mennyire követi az edzéstervet, de én magamról tudom, hogy erősen a semmibe veszem az utasítást. Sürgősen változtatnom kell a hozzáállásomon.

A gondolataimból egy értesítés hangja zökkent ki. Sam írt, hogy egy kicsit késni fog, mert még be kell ugrania valahova. Visszaírtam, hogy oké, de azért igyekezzen, majd bedobok a mikróba egy csomag popcornt, és míg várom, hogy kipattogjanak a kukoricaszemek, bekapcsolom a tévét, és a csatornák között válogatva megnézek mindenből néhány percet.

Sam kis idő múlva érkezik meg, de valahogy furának tűnik. Arckifejezése zárkózott, miközben becsukja maga mögött a szobaajtómat: nem tűnik úgy, mintha jó hangulatban lenne.

– Baj van? – lépek oda hozzá, és lábujjhegyre állva, az állát megragadva húzom le magamhoz az arcát.

– Dehogy, virágszál – rendeződnek mosolyba a vonásai, és megrázza a fejét. Megsimítja a karomat, ujjai felfelé vándorolnak csupasz bőrömön, mígnem bekúsznak a hajam alá, és megérintik a tarkómat. Magához húz, és megcsókol – gyengéd, szeretetteljes a mozdulat, és én hagyom magam teljesen ellazulni a karjaiban. A mellkasán simítok végig, és szorosan a testéhez préselem az enyém. Felnyög, és intenzívebben csókol, nyelve mohó, mintha teljesen birtokba akarná venni a számat.

– Diana – mormogja lehunyt szemmel, két kézzel fogva az arcomat –, ha tényleg filmet akarunk nézni, szerintem le kellene állnunk.

Nevetve hátrálok, és a csuklóját megragadva az ágyra húzom őt. Leveszem a laptopom a töltőről, és elhelyezem magunk előtt úgy, hogy mindketten jól láthassuk.

– Választhatok először én? – fordulok Samhez, aki a karját kitéve mögém helyezkedik a matracon.

Elnéző mosollyal bólint, én pedig vidáman írom be a filmet a keresőbe. Természetesen egy romantikust. Mi mást?

_________________________

to be continued
09/13

•

kedves olvasóim!
úgy érzem, a mai rész amolyan töltelék bizonyos jelentősebb események előtt... legalábbis így nevezném annak tudatában, hogy mi követi majd a következő hetekben.

következő fejezet pénteken!

további platformok
instagram: ddorciiwrites
tiktok: ddorciiwrites

sok puszi <3