Spotify. - kezdjünk bele...
Végig pörgettem a koreai lejátszási listát és most is Stray Kids - Thunderous-nál állt meg a kezem. Nyomtam rá mosolyogva. Bámultam kifele a fejemből miközben a zene szólt... Egyszer csak leállítottam.
Mivel nagyon tetszett a fiatalos és különleges stílusa a számnak nyomtam rá az előadóra, ahol még ugyan csak a Thunderous, Back Door és egy különlegesebb God's menu csücsült a lejátszási lista élén. Kezdtem is bele végül az utoljára említettel. Hű... Már a zene eleje megfogott , akkor még azt se tudtam ki kicsoda, hogy kik a tagok , melyik a leader.
Tánctudás híjján a fejemmel bólogattam folyamatosan a zenére majd egyszer csak "Cooking like a chef..."
-mi a picsa? - szólaltam meg a csendet a magam körül megtörve. - melyik koreainak van ennyire mély hangja????
Kaptam magam elé a youtubeot majd bepötyögtem. Újra elinditottam a zenét. De milyen jól tettem. A szememnek és a fülemnek tetszett amilyen ingerek érik. Egyszer csak az emlitett szakasz megszólal. Gyorsan a böngészőbe beírtam kik ezek a gyerekek...
-Te jó ég !! - szólaltam meg újból hüledezve . - hogy az istenbe lehet egy ilyen fiatal srácnak ilyen mély hangja? Melyik ez?? - hosszabb arcelemzés után jutottam rá hogy ez bizony Felix. Akiről nem mellesleg kiderült hogy Ausztrál.
Hű...
Majd hogy már keresgéltem pár dolgot kiderítettem pár dolgot majd megakadt a szemem.
- Hm. - sójajtottam fel, és olvastam tovább az iformációkat ..Christopher Bang Chan... Ausztráliában élt, leader. Majd mosolyogva bámultam a képernyőt...milyen szép mosolya van. És azok a kis gödröcskék...
Aznap csak az járt az eszembe hogy melyik albummal kezdjem másnap .

Teltek multak az unalmas hétköznapok. Tornyosultak a Stray Kids számok. Egyre inkább hatott rám a zene, könnyebbek lettek a reggelek, mosolyogtam naponta ha csak rájuk gondoltam. Majd egyre több videót láttam egyre inkább húzott a szivem afelé, hogy tudjam magam STAY-nek nevezni... Imádtam hallgatni őket, mind zenébe mind viccességben és életszinten Idolként különleges csapat. Egész este képes voltam miattuk nevetni... Egyre inkább nőttek a szivemhez... Pláne az említett Chan. Néha ki is hagyott a szívem egy-egy ütemet a mikor hallottam nevetni. Ahogy bánt a csapattal, amit kiállt értük. És rettenetesen elcsodálkoztam azon, mikor megtudtam, hogy szinte az összes számot a 3 racha azaz, ő, Han Jisung , és Seo Changbin komponálta. Tehetségesek... Nem úgy mint én.

Kijött az Oddinary album, imádtam minden egyes dalát. Teljesen elvarázsoltak...pláne Chan... Szinte mármár belézúgtam.
Majd rá párhónapra elkezdték a Világkörüli turnét. A koncerteket minden nap mikor kijöttek a videók, végignéztem, és mindet ugyan úgy mint ha most látnám.

Minden Stayt rettenetesen irigyeltem, ott lehet. Láthatják őket... Hallhatják őket... Pláne ... Őt. Chant.

A nyár még nem telt el, meleg volt habár felhők közeledtek. Talán esni fog.
- Zoé, most már lassan indulnod kellene! Elkésel! - szólt fel édesanyám, én pedig azonnal lesiettem a konyhába, egy kávé még nem árt.
-azonnal megyek , de előbb iszok egy kávét. -kortyoltam bele a fekete édes nedűbe, hátha feldobja a félig még alvó énem.
...
-basszus! - szisszentem fel. leöntöttem magam. - Hogy lehetek ennyire béna? - mormogtam az orrom alatt.
Másodpercek alatt húztam le a maradék kávém. Már el kellett volna indulnom...
Hát igen, nem is én lennék...