- Hozzád való vagyok? Biztos engem akarsz?- álltam meg a hatalmas tükrök előtt miközben Chan a derekamnál fogva átkarolt.
- Teljes mértékben! Ne aggódj arról, ki mit gondol! Nekem csak te kellesz! - hajamra nyomott egy puszit, de még így se tudtam elhesegetni a rossz gondolataimat.
- Ne a külsőd érdekeljen, kérlek. De tudd  számomra megfelelő vagy. - mosolyodott el.
- De... Te még smink nélkül is hibátlan vagy... Én meg... Csak nézz rám..
- Rádnéztem. Tudod mit látok? - Húzott magához közelebb.
Néztem rá kívancsian.
- Egy gyönyörű fiatal nőt, csodálatos szívvel , szeretettel akit imádattal nézek minden nap. Mert nem csak az arcod tesz valakivé.
- Én csak... Azt akarom hogy boldog légy. Vagy velem vagy nélkülem.- hajtottam le a fejem a földet meredve.
- Ki ne találj még egyszer olyat hogy nélküled lennék boldog!- emelte fel a kezével óvatosan a fejem.
Közelhajolt hozzám, a kezeim megfogta és a szemembe nézett. Szinte pár centi választott el minket egymástól. A szivemet a torkomba éreztem egyre hevesebben verni.
- Az elmult napokba kiderült, hogy csak TE tudsz boldoggá tenni. - mondta ki teljes nyugalommal az arcán majd elmosolyodott. - A mosolyod megmelengeti a szívem, amikor zavarba vagy édesnek talállak, és legszivesebben egésznap ölelgetnélek és az illatod szippantanám be. Ahogy elpirulsz egész nap nézném és ahogy néha nyögsz alattam egésznap hallgatnám. Szinte zene füleimnek. - húzta perverz mosolyra a száját.
Na... Nem kellett több a piros minden színébe festett az arcom. Remélem senki nem hallotta miket mond ...
- Chan! - kiálottam fel- Ne hozz zavarba, mi van ha most sétál be valaki?!
- Akár az egész világ hallgassa, hogy mennyire szeretlek! - majd a kezeim magáhozhúzva csókolt számra egy hosszasat. Ekkor ajtó nyílás hallatszott, elengedtük egymás ajkait és levegőt szippantva a hang fele fordultunk.
- Most már bejöhetünk mi is? - kukucskált be az ajtónál Felix.
- Én meg eddig rátok vártam mikor jöttök vissza. - csóválta a fejét Chan és rakoncátlan tincsei közé túrt.
- Oh.. hát nem akartuk megzavarni a kis enyelgéseteket, meg legalabb addig is elmentünk venni egy kávét. - majd mindenki bejött a terembe.
Lee Know megszólalt koreaiul Chan felé majd Chan biccentett majd visszaszólt valamit és felém nézett.
- Nem zavar ha veled lát valaki Babygirl.- kacsintott rám.-  Nyugodtan menny haza pihenj. De most mennem kell mert Lee Know készül eltörni a lábam. - kuncogva állt be a helyére és benyomták a zenét amire újból a begyakorolt koreót táncolták.

Kiléptem a teremből, a lenti kávéző fele vettem az irányt. Nem járt még későre, de tudtam, amiatt küld haza Chan mert sokáig maradnak bent. Csendes volt nélküle a délután, úgy hogy úgy éreztem tennem kell valamit.
Elmentem a boltba majd vettem pár alapanyagot, ugyan is eldöntöttem csinálni szeretnék egy kis felturbózott rament mire Chan hazaér, de fel is szeretnék takarítani. Ne tartson valami haszontalan ingyenélőnek.
Visszaérve beraktam a fülhallgatót és elkezdtem zenére letörölgetni a polcokat na meg rázni magam nem létező koreográfiákra. Elkezdtem felporszívózni a szobát majd kint kezdtem a nappalit egy stray kidses számra de azon kaptam magam hogy dalolászom is. Ha Chan hallana kiröhögne, hisz a koreai részeket rohadtul nem  azzal a szöveggel éneklek ami oda is van írva.
Már majdnem készen voltam de csak ringattam a csípőm és énekeltem mikor egy kar átölelt hátulról.
Hirtelen felsikkantva ugrottam egyet. Majd kikaptam a fülemből a fülhallgatót és fordultam meg.
Chan nevetve állt mögöttem. Láttam az arcán, hogy ugyan most látott énekelni és táncolni.
- Csak nem megijesztettelek? - nevetett még mindig.
- Igen. Nem kicsit vagy ijesztő! - próbáltam cuki fejet vágni hozzá.
- Csakugyan? - húzta fel az egyuk szemöldökét.
-  Nem! - majd odafordultam hozzá az arcára akartam puszilni mikor belehajolt a pusziba és a számra kapva húzott magához.
- Hiányoztál. - szólalt meg két csók között.
- Na de ennyire? Alig pár óra telt el. Mi történt? - álltunk meg.
- Hát .. - vakarta meg a fejét- igazából lassan jönnek Changbinék. Megbeszéltem Hannal is hogy átjönnek estére, dolgoznunk kell a következő dalon. Már vannak ötletek, de még vitatni kell pár dolgot.
- Rendben. Mikor jönnek? - néztem rá.
- Azt mondták hogy vagy 1 óra mulva csak lepakolnak, letusolnak és jönnek is.
- Értem. Mit szolnál ha te is letusolnál, én meg elkezdeném a vacsit csinálni ? Csinálok annyit hogy ők is tudjanak enni! - mosolyogtam rá. - Vettem egy kevés húst is! Gyorsan el is kezdem! - nyomtam a puszit az orrára.
- Angyal vagy! Sietek a fürdéssel és segítek neked.
Majd Chan rohant a fürdöszobába. Én pedig elkezdem odarakni a vizet főni a rizsnek és a rámennek.
Már javában sercegett a hús is mire Chan kijött a fürdőszobából.
- Innen átveszem. Nyugodtan tálalj meg. - ölelt át hátulról Chan.
- Hátjó! - egyeztem bele és kezdtem bele.
Kis idö mulván csengettek. Gyorsan az ajtóba rohantam és engedtem be vendégeinket.
- Megjöttünk Hyung! - szólalt meg Han, Changbin helyett is.
- Szuper! Üljetek le! Csináltunk vacsit!
- Hyung, te életmentő vagy! - szólalt meg végül Changbin is.
- Nem én! Zoé találta ki! - majd rajta már az elkészült friss ételt az asztalra.

Vacsora közbe jókart nevettünk, de szerintem Han még mindig zavarba van miután láttam öket Lee Knowval.
Mikor végeztek elvonultak a kis szobába ahol a stúdió volt vagy Channie's Room zajlott.
Bevallom nem egyszer ültem bele a székbe és csodáltam a berendezést magam körül. Még most is mint ha álomba lebegnék, de Vele vagyok.

Vele vagyok?