Test tequila
Sóhajtva vetettem magam az ágyamba, azzal a világrengető ötletemmel, hogy már pedig én, addig, amíg elég álmos nem leszek, addig a tiktokot fogom görgetni. Ennél jobb tervem aligha lehetett, mivel a barátnőm lelépett és egyedül hagyott a szobánkban feltehetően reggelig. Persze sejtettem, hogy ez lesz, de, azért mégiscsak unatkoztam így egy kissé idegen városban, magányosan egy belvárosi hotelben.
Nagyjából fél órája nyomogattam már a telefonomat, amikor legnagyobb meglepetésemre kopogtattak az ajtón. A szemöldökömet ráncolva ültem fel, és ösztönösen az ágy melletti tükrös szekrényre pillantottam, hogy megnézzem magam. Mivel még nem öltöztem át a mai mászkálós nap után, egy farmersortban és piros topban ültem az ágyon. Kócos haj, a smink meg nem létező fogalom már, de mivel tippem sem volt ki a fene lehet az, este fél tízkor, a vállamat megvonva úgy döntöttem kiderítem.
Megtettem azt a komoly négylépésnyi távot az ajtó és az ágy között és kukucskáló híján, lassan résnyire nyitottam a falapot, hogy kilessek. Azonban a küszöb előtt ácsorgó férfi ezt rögvest kihasználta és szélesen mosolyogva a nyílás felé hajolt.
- Szia! – köszönt a helyzethez képest felettébb vidáman.
- Szia? – kérdeztem inkább, mint kijelentettem és inkább teljesen kinyitottam az ajtót, hogy ne legyen ennél furább a szitu. – Te, hogy a francba kerülsz ide?
- Na, azt hittem lelkesebb leszel majd, ha meglátsz! – csücsörítette össze a száját, mintha éppen megsértődne, de ezzel nem gyakorolt rám hatást, csak egy szemforgatást kapott válaszul. – A kis barátnőd említette, hogy egyedül vagy itt és, ha nem akarom hallgatni, ahogy nyögdécsel a másik szobában, jöjjek ide és szórakoztassalak!
Hát én holnap rituálésan kinyírom azt a némbert!
- És neked szombat este nincs jobb programod, mint egy gyakorlatilag idegen csajszit szórakoztatni? – fontam össze magam előtt a kezeimet, és vállammal az ajtókeretnek támaszkodtam, mert gondoltam előbb kérdezek, minthogy beengedjem.
- Nem tudom eldönteni, hogy most húzod az agyamat és, azért nem hívsz be, vagy mi a fasz van. – töprengett el. – Szerinted nem vagyok olyan jó arc, hogy eljöjjek ide és ne hagyjalak egyedül?
- Annyira nem ismerlek, hogy erre válaszolni tudjak. – feleltem.
- Akkor talán engedj be, és ismerkedjünk! – ajánlotta fel az énekes, mire morogva inkább félre álltam, hogy a többi vendég a szállodában ne a mi beszélgetésünket hallgassa.
Amíg becsuktam az ajtót, Marics Peti sikeresen körbenézett a nem éppen hatalmas szobában és kérdőn nézett a francia ágyra, majd rám.
- Mi van? Kényelmesebb és nagyobb. – magyaráztam, hogy amúgy miért nem két ágyas szobát foglaltunk utazás előtt. – Problémád van, azzal, hogy két lány együtt alszik?
- Dehogy van, a fejemben mást is csináltok alváson kívül úgyis. – mutatta fel mindkét hüvelykujját szélesen vigyorogva, amitől akaratlanul is, de elmosolyodtam. – Szóval mit csináljunk?
Egyszerűen az agyam még mindig nem dolgozta fel a dolgot, hogy maga Marics Peti állt a szobánkban, akit a barátnőm küldött ide, hogy ne legyek egyedül. Rendben tény, hogy a legvonzóbb férfinak tartottam őt jelenleg a világon, de meg sem fordult a fejemben, hogy majd egyszer így leszünk kettesben. Most van két lehetőségem. Az egyik, ami szinte lehetetlen az, az, hogy elküldöm őt egy óra múlva, és eljátszom, az aranyos lányt, aki nem adja egykönnyen magát. A másik, amit valójában szerettem volna, hogy bepróbálkozom. De azt okosan kell, nem csak így... Gyerünk csajszi gondolkozz...
- Szereted a tequilát? – tártam szét a kezem és olyan hirtelen volt a témaváltásom, hogy még én is pislogtam párat. Peti is meglepődött, mert összehúzott szemöldökkel nézett rám, majd felnevetett.
- Te így ismerkedsz? Hogy kérdezed milyen piákat szeretek vagy mi? – mutogatott a kezével a levegőben. Felkuncogtam és megráztam a fejem.
- Nem, csak simán ülni józanon és dumálni, unalmas. Az unalmas dolgokat pedig nem szeretem. Szóval... - húztam el a szót és éreztem, ahogy a gyomrom összeugrik az idegességtől. – van kedved tequilázni és játszani valamit?
- Nem hangzik rosszul. – egyezett bele a dologba, amitől szívem szerint örömtáncot jártam volna.
Mivel nem szerettem volna megkockáztatni, hogy másokkal találkozzunk, ezért azt javasoltam, hogy vegyük meg a dolgokat a közeli éjjel-nappali boltban és a szobámban bulizzunk. Habár eleinte tényleg nem értettem mit keres itt és miért jött, nem akartam hagyni, elveszni egy ilyen lehetőséget. Korábban sosem voltunk még kettesben, amikor a barátnőm miatt egy társaságba keveredtünk, csak néha váltottunk pár szót, de semmi több. Tudtam már, akkor is, hogy a vonzalmon kívül is kedvelem Marics társaságát, és ez, amíg a kisboltban voltunk is beigazolódott, mert egy percig sem volt köztünk kínos csend. Végig poénkodtunk valamin és dumáltunk. Vettünk egy kis üveg tequilát, fahéjat, valamint narancsot, mivel én csak a tequila gold verzióját bírom meginni. Érthetetlen okokból kifolyólag kis, felesműanyagpoharakat is találtunk, úgyhogy, azokkal együtt álltunk sorba. Ugyan én szerettem volna fizetni, Peti nem engedte még azt sem, hogy a költségek felét álljam.
- Ja, hogy te ilyen úriember vagy, amúgy? – vettem fel a pultról a poharakat, a narancsokat és a fahéjat, majd elindultunk kifelé.
- Lehet, hogy csak veled. – villantotta rám szívdöglesztő mosolyát, amit egy nevetéssel jutalmaztam és inkább kiléptem a boltból, ha már kinyitotta előttem az ajtót.
A kis kitérőnk után, visszamentünk a hotelbe, lepakoltuk a dohányzóasztalra a dolgokat és a földre ültünk székek híján.
- Mi lenne, ha játszanánk valamit? – érdeklődtem, amíg a kis kulcstartómon pihenő bicskaszerűségemmel felvágtam az egyik narancsot.
- Hallgatlak. – támaszkodott a hátával Peti az ágynak.
- Szimpla kérdéseket teszünk fel egymásnak, lehetőleg ne olyanokat, hogy mi a kedvenc színed, hanem... érdekesebbeket. A kérdezőnek pedig minden kérdés után le kell vennie magáról egy ruhadarabot. – magyaráztam el a játékszabályokat, amiknek az égvilágon semmi értelme nem volt, de valamit muszáj volt összehoznom. Marics egyáltalán nem tűnt meglepettnek, sőt szélesen vigyorgott továbbra is, és inkább felbontotta a tequilát.
- Izgalmas lány vagy te, pontosan úgy, ahogy sejtettem. – bólogatott elismerően. – És közben inni kell vagy mi?
- Aha.
- Remélem, tudod, hogy rajtad nincs túl sok ruha, úgyhogy ez rövid játék lesz a részedről. – mutatott a kis nyári szettemen végig, mire játékosan felhúztam a vállamat. Letettem a bicskát az asztalkára, kezeimmel a földre támaszkodtam és óvatosan a fiúhoz araszoltam, egészen, addig, amíg az arcához nem értem és a füléhez hajoltam.
- Főleg mivel nincs rajtam melltartó. – súgtam bele a hallójáratába és tökéletesen hallottam, ahogy ettől erőteljesebben kifújja ajkain a levegőt.
- Igyuk meg az első kupicát, jó? – köhintett, amint elhajoltam tőle.
Kiöntötte a kis műanyagpohárkákba a tömény italt, én pedig adtam neki egy narancsot és a fahéjas tasakot is. Fahéj a kézen, majd a nyelven, tequila és összehúzott szemek, végezetül a narancs és egy hatalmas nevetés.
- Oké, akarsz kezdeni? – tettem a poharat az asztallapra, miközben magam elé húztam a lábamat és karjaimmal átkulcsoltam a térdeimet. Peti óvatosan letörölte a száján maradt italt, de olyan finoman és lassan, hogy ezúttal rajtam volt a sor, hogy nyeljek egy hatalmasat.
- Ha szeretnéd, hogy vetkőzzek elég, ha megkérsz rá. – kacsintott. Felhúztam a szemöldököm, amíg ő kissé felém fordulva könyökével az ágy szélére támaszkodott. – Jól van, akkor játszunk! Mióta jövök be neked?
- Te hülye vagy! – fújtattam és mindketten hangosan felnevettünk erre. – Jobb kérdés nem jutott eszedbe?
- Hé, ne hibáztass, ez érdekel! – tette a szívére a kezét, mintha full komoly lenne. – És ne kamuzz, az nem tiszta!
- Nem hiszlek el. – dörgöltem meg a halántékomat, hogy elrejtsem a zavaromat. – Legyek őszinte? Rendben! Már azelőtt tetszettél, hogy a barátosném és Milán megismerkedtek volna!
Marics szélesen mosolyogva a pólója aljához nyúlt, felteszem, azzal a szándékkal, hogy levegye, mire kinyújtottam a lábam és megállítottam a mozdulatban.
- A zokniddal kezdd! – mondtam komolyan, mire ő meglepetten húzta vissza karját.
- Miért?
- Csak. – vontam vállat. Nem köthettem az orrára, hogy más terveim vannak vele. A srác vigyorogva megingatta a fejét, de tette, amit mondtam. – Oké, én jövök. Hátsó szándékkal jöttél ide ma, vagy tényleg csak jó fej akartál lenni?
- Mi számít hátsó szándéknak? – húzta össze a szemöldökét, ujjait pedig a borostás arcára vezette, mintha gondolkodna. Összefontam a karomat magam előtt és kérdőn néztem rá, várva, hogy megvilágosodjon, hogy máris megválaszolta a kérdésemet. Pár másodpercbe tellett, mire felém fordult és vihogva a tenyerébe temette az arcát. – Oké, lebuktam. Jó fej is akartam lenni, de nekem is bejössz egy ideje, szóval reménykedtem benne, hogyha kettesben leszünk, történik valami...
Kidugtam a nyelvemet két ajkam között, mert bár nem számítottam erre a válaszra, csak valami olyasmira, hogy, ja, amúgy egy szex beleférne vagy valami, jól esett hallani, hogy konkrétan életem pasija elmondta, hogy vonzódik hozzám.
Ennek örömére magam alá húztam a lábaimat, feltérdeltem és miután csatlakoztattam a tekintetemet a Petiével, finoman lehúztam a sliccemet és elképesztő lassúsággal letoltam a nadrágomat magamról. Marics szemei lángoltak, ahogy követte a csípőm finom ringásának mozzanatait, egészen, addig, amíg magam mellé nem tettem a ruhadarabot, így már csupán egy bugyiban és piros topban ülve a földön.
- Veszélyes lány vagy, ugye tudod? – ingatta a fejét hitetlenül, amíg én kitöltöttem egy újabb kör tequilát magunknak. A kis távolságot, ami közte és köztem volt egy egyszerű előre hajolással átszelte, és olyan erősen ragadta meg a derekamat, hogy a kezemben megremegett az üveg. Hatalmas tenyerei égették meztelen bőrömet, a sóhaj pedig ösztönösen tört fel belőlem, amikor hajamat félreseperve a nyakamból, orrát végig húzta a bőrömön. – Sejtettem én, hogy egy player vagy, de ha tudtam volna, nem húztam volna az időt...
- A jó dolgokra megéri várni. – mondtam mosolyogva és visszatettem az asztalra az üveget. Ujjaimat az övéire vezettem, puhán megsimítottam és mivel arca még mindig az enyém mellette volt féloldalasan felé fordultam. – Én pedig a legjobb dolog vagyok, amit csak megtapasztalhatsz! – motyogtam az ajkaira játékosan, ezzel egy kis mosolyt varázsolva rá. Orra az enyémet érte, szája súrolta az én számat, de mielőtt csókká változhatott volna a szituáció, lefejtettem magamról a kezeit és visszaslisszoltam a helyemre. Peti meglepetten húzta a kezét vissza, de nem sértődött meg.
- Meg fogsz őrjíteni, bébi! – bólintott és elemelt egy poharat, hogy a tequila után folytassuk a játékot. – Az én köröm jön, igaz? – biccentettem. – Valaha próbálkoztál volna nálam, ha ma nem jelenek meg?
- Nem valószínű. – válaszoltam őszintén a narancsomat rágcsálva. Peti kérdőn oldalra billentette a fejét, így folytattam. – Szeretek játszani, flörtölni és hasonlók, de ha olyan srácról van szó, aki tetszik nekem, akkor még részegen is félős vagyok vele kapcsolatban, főleg társaságban! Eddig mindig csak a Milánék miatt keveredtünk össze, és nem is nagyon dumáltunk, úgyhogy plátói dolognak akartam ezt a dolgot megtartani.
- Minden alkalom után, amikor együtt buliztunk rád akartam írni, de, annyira másnak tűntél, hogy mindig félbe hagytam az írást. – vallotta be hirtelen, ezzel engem pislogtatva meg. – Amikor először találkoztunk, annyira aranyosnak gondoltalak, hogy biztos voltam benne, nem lehetne köztünk semmi. De utána láttalak táncolni és...
- Jó, értem. – állítottam le, mert az arckifejezéséből ítélve nem biztos, hogy kibírtam volna elvörösödés nélkül a befejezést. – Vedd le a pólód!
- Ó, végre határozott vagy bébi, ez tetszik! – kacsintott pimaszul, és konkrétan egy mozdulattal lerántotta magáról a pólót. – Te jössz!
Megigazítottam a hajamat, mert végre elérkezett az idő, hogy a tervem célba érjen. Elég pia volt benne, ráadásul az elhangzott beszélgetésünk után már nem kételkedtem benne, hogy ő is ugyanúgy akar engem, amennyire én őt.
- Test tequiláztál már valaha? – nyaltam végig a számon, végig tartva a szemkontaktust vele.
- Micsoda? – ingatta meg a fejét. – Az mi?
- Mondjam vagy mutassam? – húztam féloldalas mosolyra az ajkam. Marics széttárta a karját, és szavak nélkül tudatta velem, hogy azt csinálok, amit akarok.
Kiöntöttem a poharamba a tequilát, a kezembe vettem egy narancsgerezdet és a fahéjat, majd elkezdtem a dolgomat.
- Nem bonyolult a dolog – araszoltam hozzá közelebb és kérés nélkül dobtam át a bal lábamat a csípőjén, így pontosan jó helyre érkezve a lovagló üléshez. Szemei meg sem rebbentek a mozdulatomra, sőt a kezei egyből utat találtak a derekamra. – teszek egy kis fahéjat a felsőtested valamelyik pontjára, onnan nyalom le, megiszom a tequilát és a szádból eszem ki a narancsot.
- Hogy nem ismertem ezt eddig? – szívta be a levegőt lassan az ajkain, miközben a naranccsal egy nedves csíkot hagytam a kulcscsontján, ahová kiöntöttem a fahéjat, majd felegyenesedtem és a legkacérabb tekintetemmel néztem rá.
- Készen állsz? – nyújtottam felé a kezem, azzal a szándékkal, hogy a narancsot a szájába tegyem. Határozottan megmozdította a csípőjét, kicsalva ezzel belőlem egy kisebb nyögést, mert megéreztette velem, hogy igencsak készen áll...
A szájába nyomtam a narancsot, és az alsó testemmel picit mozogva hajoltam a nyaka felé, hogy a lehető legfinomabban szedjem fel onnan a fahéjat. A szemeivel végig követte, ahogy lehúzom a tömény italt, és már a szájában is voltam, de csak egy másodpercig, amíg beleharaptam a narancsba és már el is hajoltam.
- Most én jövök. – jelentette ki, és úgy, hogy nem engedett el, elvette a hozzávalókat az asztalról.
- Ugye tudod, hogy, ahhoz le kell venned rólam a felsőmet. – simítottam tenyeremmel a mellkasán lévő tetkókra.
- Alig vártam ezt a pillanatot. – csúsztatta kezeit feljebb a hasamon, majd a melleim közé. A második mozdulattal már át is húzta a fejemen az anyagot, és egy szál bugyiban voltam az ölében. Hüvelykujját végig vezette az államon, majd az alsó ajkamon és elmosolyodott. – Gyönyörű vagy, bébi.
- Te meg lassú. – haraptam finoman az ujjába. Peti kiegyenesedett, hogy felső teste az enyémhez érjen.
- Nem kell már ide az a tequila! – ingatta meg a fejét, továbbra is arcomon tartva a kezét. – Nem bírok tovább magammal!
- Mi van? Visz a véred? – kulcsoltam karomat a nyaka köré és kissé beletúrtam a tarkóján levő hajába.
Nem kaptam választ, mert bizonyítva magát, Marics az ajkaimra kapott és olyan elemi erővel kezdett csókolni, hogy nem voltam benne biztos, nem fulladok meg. Hagytam, hogy nyelve az enyémmel érzéki tangóba kezdve, megismerkedjen, de tökéletesen tartottam a tempóm, hogy ne essen mégse túlzásba. Bal karjával a derekamba markolt, jobb keze pedig a nyakamat fogta közre. Apróbb sóhajtásnyi időkre, egy-egy cuppanással váltunk el egymástól, de a felforrósodott levegőben szükség volt ezekre a lélegzetvételekre.
Minden másodperc olyan volt, ahogy a legvadabb álmaimban elképzeltem és nem akartam, hogy vége legyen a legtökéletesebb, erotikus pillanataimnak.
Peti a fenekem alá nyúlva megemelt, lábaim ösztönösen tekeredtek a felső teste köré, hogy ne essek le, amíg feláll. Nem sokáig tartott ez a pozíciónk, másodperceken belül éreztem, ahogy a hátam ütközik a matraccal, majd egy nedves csók cuppant a nyakhajlatomban. Kezeim Marics tarkóját térképezték fel, míg a fiú a melleimet markolászva kergetett az őrület szélére.
Sóhajtozva, szinte már nyöszörögve fogadtam, ahogy szájával végig csókolta az állvonalamtól, mellemig terjedő útvonalat. Imádtam, hogy minden mozdulatában éreztem: tudja, mit csinál és magabiztos a tetteiben.
Ahogy egyre lejjebb haladt, úgy nyúlt a térdhajlatom alá, és nyomta fel a vállamig a lábaimat. Nem finomkodott, amikor az ágy végére rántott, de erőszakos sem volt. Én pedig teljesen elvesztem.
Lihegve nézett fel rám a lábaim közül, ahogy hajába nyúlva kicsit megrántottam a fejét, hogy lássam a szemét.
- Fel vagy még öltözve! – morogtam kéjes hangon, utalva rá, hogy bár ő lassan a bugyimat is leveszi rólam, ő továbbra is magán tartotta az alsó ruhatárját.
- Ne zavarjon, nem sokáig maradok így. – puszilta meg a hasamat.
Fújtatva megragadtam két oldalt az arcát és, ahogy odahajoltam hozzá, hogy megcsókoljam, lecsúsztattam tenyeremet az oldalán és a nadrágjába akasztottam ujjaimat. Peti nevetve az alsó ajkamba harapott, és az államat megfogva elhúzódott tőlem.
- De türelmetlen vagy! – ingatta a fejét. – Ennyire vágysz, arra a tizenöt másodpercre?
- Téged nem akarlak feltartani, nehogy idő előtt a gatyádba menj el. – emeltem meg a fejemet, pimaszul vigyorogva rá. Apró puszit nyomott a szám aljára, és a vállamat finoman meglökve újra hanyatt vágott a lepedőn.
A könyökömre támaszkodva figyeltem, ahogy lerúgja magáról megmaradt ruháit, de előtte beletúrt a nadrágja zsebébe és kivett belőle egy csomagot, amitől felhorkantottam.
- Tudtam én, hogy hátsó szándékkal jöttél ide! - hátráltam felfelé az ágyon, mert nem nagyon szerettem volna leesni róla.
- Igazából ez volt az utolsó darab otthon, és szerettem volna megszopatni Milánt. – mondta, és mivel ezt teljesen kinézem belőle el is hittem neki inkább.
Beszéd helyett inkább a lábaim közé térdelve lehajolt hozzám és másodpercek alatt visszaállította azt a fülledt, elképesztő légkört, amit egyetlen csókkal el tudott érni nálam. Ujjaival azonnal megtalálta a nőiességemet és némi tapogatás után, azonnal kiszakadt egy őszinte nyögés a számból. A félhomályban is láttam a mosolyt, amit kiváltottam belőle. Forró volt a szája a csókjainktól, ahogy ismét meg találta a nyakamat és finoman szívni kezdett egy pontot.
Nem szerettem volna, ha csak ő élvezi a kiszolgáltatott helyzetem, így egy óvatlan pillanatban lenyúltam kettőnk közé, és a farkára fogtam, hogy most végre ő nyögjön fel. Mozgatni kezdtem a kezem, ezzel úgy felhergelve, hogy ő is gyorsított a tempón. A tekintetünk egymásba fonódott, olyan mértékig fokozva a szenvedélyt, hogy tényleg félő volt, hogy ennyitől képes lennék elmenni.
- Kikészítesz! – lihegte elhúzva ujjait lábam közül, amitől én is félbe hagytam a dolgomat. – Tényleg ki fogsz készíteni, te lány!
- Ez a cél! – húztam fel a lábamat a vállamig, szememmel követve a mozdulatsort, ahogy a gumit magára görgeti és poziciót talál a bejáratomhoz.
Elfúló, erőtlen nyöszörgésszerű hang szakadt fel a torkom legmélyéről, ahogy megéreztem őt magamban. A gyomrom begörcsölt és az a mérhetetlen boldogság, ami elárasztott az adrenalinnal egy időben, kikapcsolta az agyamat.
Mozgatni kezdte a csípőjét, amivel az én testem is felvette a ritmust, megtalálva a megfelelő ütemet, ahogy átélhettük ezt a buja táncot. Ujjait az enyéimre kulcsolva a fejem mellé támasztotta. Látni őt felettem mozogni, figyelni az arcát, amit megvilágított a kis éjjeli lámpa, megbolondított. Ajkai elnyíltak a levegővételeitől, majd egy adott pillanatban lehajolt, hogy finoman, lassan csókolni kezdjen.
Újból a dereka köré fontam a lábamat, kényszerítve, hogy mellkasa a mellemhez érjen. Izgalmi állapotban ágaskodó bimbóim érzékelték őt, ettől pedig a szájába nyögtem.
- Készen állsz? – hajolt a fülemhez, amire teljesen ráizzadt a hajam.
Mielőtt azonban válaszra nyithattam volna a számat, kihúzódott belőlem, a hátam alá nyúlt és négykézlábra fordított. Ösztönösen csúsztattam a felsőtestem előre, amire a kezével rásegített. Sokkal mélyebben érzékeltem most őt, és nem bírtam a hangomat visszafogni, de ő sem.
Az egész hotelszoba a szex jellegzetes sóhajaival, és a bőrünk csattogásának hangjával telt meg. Minden porcikám fájni kezdett az intezív mozgástól, de a gyönyör, amit kaptam nem engedte, hogy ez át vegye az irányítást.
A percek pörögtek, megsaccolni se tudnám milyen ütemben. Csak Marics Petit érzékeltem, aki minden mozdulatával figyelt rám, hogy nekem is és neki is jó legyen. Ott érintett, ahol kellett, úgy pakolt át egyik pózból a másikba, mint egy profi lufihajtogató, ezért sem csodálkoztam, hogy, amikor újból a hagyományos misszionárius pózban kötöttünk ki, a fene sem tudja mennyi idővel később, éreztem, ahogy az altestem kezd megfeszülni.
- El... fogok – nem voltam képes értelmesen befejezni a mondatot, mert Peti minden egyes döfésével eltalált egy pontot, ami kikényszerített belőlem egy másfajta hangot.
- Én is! – mondta ki helyettem. A nyakamra fonta ujjait, fejem hátra bicsaklott és mindketten az utolsó erőnkkel kezdtünk el, irdatlan sebességben összemozogni.
Sosem tapasztaltam még ennyire kielégítő és minden testrészemet átmozgató szexet, aminek a végén sikerült is átlépnem a gyönyör kapuján, majdnem egyszerre a másik féllel.
Amikor bekövetkezett a vég mindkettőnknél, hangosan kezdtük szedni a levegőt. Peti elengedte a nyakamat, és anélkül, hogy kihúzódott volna belőlem, előre hajolt és a vállamba temette az arcát. Mosolyogva kezdtem izzadt haját piszkálni az ujjaimmal és nyomtam egy puszit a homlokára.
- Na, ez csak kicsivel volt több tizenöt másodpercnél. – susogtam a fülébe és éreztem, hogy rázkódni kezd a válla a nevetéstől.
- Bolond vagy. – súgta a bőrömre, amire csókot nyomott. Kihúzódott belőlem, és mellém gördülve a mellkasára húzott, karjával pedig átölelt. – Igazad volt. Te vagy a legjobb dolog, amire várnom kellett.
- Ih, nagyon nyálas lettél így a végére. – bökdöstem meg a mellkasát. – Mondj inkább valami szar poént, mielőtt félreértem a helyzetet.
Nem mondott semmit, szabad kezével csupán a hajamat kezdte simogatni. Én is néma csendben feküdtem rajta tovább, egészen, addig, amíg el nem nyomott az álom. Az pedig, hogy reggel vele ébredtem-e? Az már igazán nem fontos...
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro