A terveim között nem igazán szerepelt, hogy délután két óra előtt felkelek, de mikor már harmadjára kezdett el csörögni a telefonom, kénytelen voltam morogva kinyit a szemem és elvenni a készüléket az éjjeli szekrényemről.
- Mi van? – motyogtam artikulálatlanul, miután megláttam barátnőm nevét a képernyőn és fogadtam a hívást.
- Jó reggelt, Csipkerózsika, éhes vagy? Megyek vissza hozzád, gondoltam veszek valami ebédet, ha gondolod. – csevegett Mira vidáman, amitől felszaladt a szemöldököm és hosszan sóhajtva belenyomtam a fél arcomat a párnába. Remélem csak viccel, hogy ezzel hívott fel...
- Aludtam, te őrült picsa! – nyöszörögtem fáradt hangon, tekintve, hogy hat óra körül estem a szállásunkra, és nem is aludtam el egyből sajnos. – Mondd, hogy nem ez az igazi oka, amiért felhívtál vagy véget vetek a barátságunknak!
Mira olyan hangosan kezdett nevetni a vonal túloldalán, hogy őszintén elgondolkodtam, rávágom a telefont és még mielőtt ideér, összepakolok és a következő vonattal hazamegyek Debrecenbe.
- Nyugi van, szívecském, nem ezért hívtalak, csak szórakoztattam magam kicsit. – vallotta be, így már kicsit jobban kezdett érdekelni a dolog. – Az elmúlt egy órában volt szerencsém végig nézni, ahogy a nagy Marics Peti feje elvörösödik az idegtől és egyebek...
Éreztem, hogy az összes álom kimegy a szememből és már fel is ültem az ágyban, hogy jobban tudjam hallgatni legjobb barátnőmet.
- Figyelek. – kuncogtam elégedetten. – Kiakadt?
- Tökéletesen bevált a terved, olyan ideges volt, mint szerintem még soha. Milán azt se tudta mit kezdjen a helyzettel, én meg csak élveztem, hogy egyedül én tudom hol vagy. – mesélt tovább, és egyszerűen nem tudtam elrejteni a széles mosolyomat, de végtére is nem nagyon volt ki elől. – Hívott?
- Hogy hívott volna, nincs meg neki a számom. – értetlenkedtem és szinte láttam magam előtt, ahogy Mira megforgatja a szemeit. – Ja, hogy messengeren? Nem tudom, ki van nyomva a netem.
Mivel a terv része volt, hogy nem nyitom meg az üzeneteimet, így muszáj volt erre emlékeztetnem magam, és konkrétan kényszeresen kellett a telefonomat a fülemnél tartanom emiatt.
- Mikor fogsz vele beszélni? – folytatta a kérdezősködést barátnőm, aki egyébként feltételezem perceken belül beért volna a szállásunkra, de sebaj.
- Nyugi, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy elterveztem, akkor indulás előtt beszélünk. – vontam vállat, szintén csak magamnak. – Ugye nem mondtad neki, hogy ugyanott van a szállásunk, mint két hete?
- Nem, nem, úgy tudja, hogy Budán van a szállásunk. – mondta, én erre pedig elismerően bólintottam. – Na, de mondd már, hogy léptél le...
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem vagyok ilyen lány, aki komolyan képes szex után ott hagyni valakit, de volt egy tervem. Nem mondom, hogy valami zseniális, mesterelmés dolog, csak úgy cselekedtem és bíztam az ösztöneimben.

Az után a bizonyos tequilás esténk után, másnak reggel Marics Peti karjai között ébredtem, amin eléggé meglepődtem. Azt gondoltam, hogy az éjszaka folyamán majd elmegy, vagy reggel hamarabb felkel, mint én és angolosan távozik. Viszont ő maradt, és a kezeit se nagyon tervezte levenni rólam. Mira érkezéséig ott voltunk, ami nagyjából az ébredésem után tíz perccel be is következett. Legjobb barátnőm kirázta az ágyból az énekest, aki felöltözött, fáradtan adott egy puszit a homlokomra, majd furán távozott. Konkrétan egyetlen megjegyzést sem tett, se nekem, se Mirának, csupán ennyi volt. Ezt követően délután hazamentünk Debrecenbe, és igazság szerint nem beszéltünk Petivel, egyáltalán. A kis incidensünk immár két hete történt, és egészen a két nappal ezelőtti péntekig, amikor is esedékessé vált Mira pesti utazása – mivel kéthetente hétvégén Budapestre kell utaznia a munkája, meg nyilván Milán miatt – kaptam egy üzenetet kedves Marics úrtól, hogy most is a barátnőmmel jövök-e, ahogyan azt gyakran teszem, mivel jómagam rugalmasan, saját beosztásom szerint dolgozok, kisvállalkozóként.
Így állítottam be szombat este én is a Valmar rezidenciára, egyik kezemben egy üveg vodkával, a másikban pedig egy citromlével.
- Akarom tudni, hogy mit terveztek? – ráncolta a szemöldökét Milán, amikor ajtót nyitott nekünk. Hozzá tartozik a történethez, hogy az én párosításom mellett, Mira szörppel a kezében érkezett, így érthető volt Milán értetlensége.
- Ma bemutatjuk nektek azt a gusztustalan, debreceni shotot, amitől hamar be lehet baszni, és nincs olyan ember, aki ott ezt ne kóstolta volna még! – vigyorogtam szélesen, majd bementem az ajtón barátnőm után.
- Kacsát fogunk csinálni nektek. – fordította le a szőkeség a mondandómat, de ezzel nem lett a srác arca tisztább. – Mindegy, a lényeg, hogy édes, savanyú és ütős pia.
- Akkor rossz nem lehet. – érkezett meg Marics kedves is, egy szál melegítőnadrágban, mert azt hiszem úgy gondolta, hogy a vendégek kedvéért ma inkább nem húz pólót. – Szia, Sziszi. – nézett rám mosolyogva, amire én csak egy felhúzott szemöldökkel reagáltam.
- Igen, én is örülök, hogy látlak, Petya. – szólalt meg Mira is, aki egyébként időközben barátja karjaiba mászott már, de természetesen ezt nem hagyhatta szó nélkül.
Marics egy másodpercre a lány felé fordult, rákacsintott, de utána újra nekem szentelte a figyelmét. Várhatott valami köszönést, puszit, vagy tudom is én, de nem, nem. Ez nem lesz neki ilyen egyszerű.
- Szóval? Van felespoharatok, ugye? – emeltem meg kissé a még mindig kezemben pihenő alkoholos italt.
- Gyere velem. – intett Peti és már hátat is fordított nekem, bízva benne, hogy teszem, amit mondott. Félszemmel Mirára sandítottam, aki rám kacsintott, mert pontosan tudta a tervemet, amit ideje volt elkezdnem.
Félreértés ne essék, nem haragudtam, hogy ghostingolt Marics, mivel számítottam rá. Azonban nem akartam az a csajszi lenni neki, akit megdughat, akárhányszor Pesten jár az illető, és utána beszélnie se kell vele. Több se akartam amúgy lenni, de legalább egy minimális kommunikációt szerettem volna. Vagy fölényt kettőnk között. Igen, inkább azt.
Mindezen dolgok mellett, imádtam játszani, néha jobban, mint célba érni, és szerettem volna vele is ezt tenni.
- Minden okés veled? – érdeklődött a fiú, amikor már a konyhába értünk és kettesben lettünk. Letettem a konyhapultra a két üveget, amit fogtam, majd hátat fordítottam a bútorlapnak és a csípőmmel neki támaszkodtam. Összefontam a melleim alatt a kezemet, fejemet pedig félrebillentettem, hogy úgy mosolyogjak rá. Peti kérdőn nézte a mozdulatsort végig. – Ki fogod ma kerülni az összes kérdésemet? Durcizol rám vagy mi?
- Erről szó sincs. – vontam vállat finoman. – Csak furán unalmas az a kérdés, hogy minden okés-e velem. Vagy szeretnéd, hogy beszámoljak az elmúlt két hetemről?
Marics felhorkantott a kérdésemre és ingatni kezdte a fejét. Ő is felvette egy hasonló pozíciót, mint én, csak kicsit jobban felém fordult a testével.
- Zavar, hogy nem kerestelek?
- Egyáltalán nem. – mondtam lassan beszélve, hogy ne hihesse azt, hogy gyorsan válaszoltam és tagadok. – Azt gondoltad, hogy nekem többet jelentett a szex és érzéseim lettek irántad?
- Én úgy tudtam, hogy, azok eddig is voltak. – próbált felvilágosítani, de erre újra csak egy halk kuncogást kapott tőlem.
- Édesem, a vonzalom nálam nem egyenlő romantikus érzelmekkel. – sóhajtottam. Felé fordulva, kissé közelebb araszoltam hozzá, egészen, addig, amíg félkarnyira nem kerültem tőle. Tenyereimmel fedetlen felsőtestére simítottam, ettől pedig ő is automatikusan fogott a derekamra. – Miért, örülnél, ha érzéseim lennének irántad?
- Meglehet. – mosolyodott el, ezzel pedig majdnem elérte, hogy kizökkenjek. Az ajkamon beszívtam a levegőt, még közelebb hajoltam, amíg orrom az övéhez nem ért. A levegőben szinte tapintani lehetett a közénk ereszkedő erotikus, vibráló feszültséget. Ezt ő is megérezhette, mert erősebben szorított a csípőmre, kissé meggyűrve a nyári ruhát, amit viseltem. – Remélem, ma sincs rajtad melltartó!
- Bébi, én olyat nem hordok. – susogtam szinte az ajkára. Peti erre a kijelentésemre megmozdította a fejét, felteszem, azzal a szándékkal, hogy megcsókoljon, mire én löktem egyet rajta finoman a tenyeremmel. – Hol vannak már azok a poharak? Szomjas vagyok és szerintem a többiek is!

- Várj, lerakom, megyek le a metróhoz, de 10 perc és érkezem. – szakított félbe Mira, én meg sóhajtva összeszorítottam a számat. – Viszek hellt!
- Imádlak. – tettem le mosolyogva a telefont, és mivel még mindig az ágyban ültem, hátra dőltem, be az összegyűrt párnák közé, és vettem egy mély levegőt.
A plafont bámulva szorongattam a kezemben pihenő készüléket, komolyan figyelve rá, hogy ne nyomjam be a netet rajta és nézzem meg mennyi üzenetet kaphattam Marics úrtól. Nem tudom már, hogy mire számítottam, lehet semmire a lelkem mélyén és csak a játék kedvéért csináltam mindent. De a szívem mégis megdobbant egy kicsit a gondolattól, hogy kiakadt reggel, amikor nem feküdtem mellette.

Jó pár gusztustalan édes vodkás feles után, egy kellemetlen hidegrázással körítve felálltam a kanapéról és közöltem, hogy kimegyek cigizni.
- Megyek veled. – állt fel azonnal Peti is. Összetalálkozott a tekintetem Miráéval, aki óvatosan biccentett a fejével és észrevétlenül Milán kezére fogott, jelezve neki, hogy hagyjon minket kettesben.
- Ahogy érzed. – igazítottam meg a ruhám pántját és megkerülve a bútort elindultam az udvar felé. Útközben a táskámból, amit az előszobában hagytam, kihalásztam a cigimet és a gyújtómat, majd a szandálomba dugva a lábamat kimentem a ház elé, kedves Petink társaságában.
A srác behúzta maga után az ajtót, én pedig neki támasztva a hátamat a falnak a számba tettem egy szálat és meggyújtottam.
- Jól vettem észre, hogy semmibe veszel ma este engem? – kérdezett mindenféle bevezető nélkül Marics, miután ő is rágyújtott. Óvatosan felé fordítottam a fejem, majd lassan kiengedtem a füstöt a számból.
- Nem, miért? – ráncoltam a szemöldökömet. Nem ignoráltam, egész egyszerűen, ugyanannyi figyelmet kapott tőlem, mint a két másik társaságunkban lévő személy. – Jobban kellene rád figyelnem, vagy mi?
- Igen. – mondta határozottan, ezzel megállítva engem a mozdulatban, ahogy a kezem az arcom felé tartott. – A stúdió legtávolabbi pontján ülsz tőlem, és nem úgy tűnik, mintha keresnéd a társaságom...
- Úgy hangzol, mint egy lány. – jelentettem ki és jó nagy slukkot szívtam a cigimből. – Mit szeretnél? Üljek az öledbe és cirógassam a nyakad?
- Ez nem hangzik rosszul. – bólogatott elismerően, erősen füstölgő fejjel. – Nem, most komolyan, Sziszi. Reméltem, hogyha eljösztök ma Mirával, akkor mi ketten, tudod, megint összekavarodunk.
- Peti, mi a fenét vársz tőlem? – nevettem hitetlenül. – Hogy, azért mert egyszer lefeküdtünk, azután mindig, amikor találkozunk, ismételjük meg? Mondtam már, hogy nem a játékod vagyok, amit használhatsz, amikor kedved tartja!
- Már miért lennél a játékom? – tárta szét a karját. – Tetszel nekem, én is neked, de tudod, hogy ennél nem lehet több köztünk!
- Itt szó sincs többről. – sóhajtottam, majd szívtam egy utolsót a cigimből és a hamutartóba nyomtam az elhasznált csikket. – De némi kommunikációt elvártam volna... A francba is, Peti! Még, azoknak a lányoknak is visszaírsz, akiket, amúgy ki nem állhatsz, mert rendes srác vagy! Nekem, akkor miért nem írtál?
- Őszintén? Mert egy fasz vagyok! – mondta ki egyszerűen, majd elnyomta ő is a cigijét és közelebb lépett hozzám. Ösztönösen hátráltam egyet, így hátam a falnak vetődött.
Peti egy féloldalas mosollyal az arcán, jobb kezével az állam alá nyúlt és hüvelykujjával lassan az alsó ajkamra simított. A levegő megállt a tüdőmbe, és bár utáltam a kiszolgáltatott helyzetemet, valamiért mégis élvezni kezdtem azt a ködöt, ami kezdte ellepni az agyamat. A férfi tekintete az enyémbe fúródott és biztos voltam benne, hogy ugyanazt érzi, mint én. Elsöprő vágyat. Azonban tudtam, hogy észnél kellene, maradjak, nem hagyhattam, hogy átvegye a vezetést a kis játékunkban.
Kezeimet lassan felvezettem a mellkasán, amire bár időközben felkapott egy pólót, így is éreztem némi izmot, amit megőrzött. Peti elégedetten hajolt közelebb hozzám, derekamra marva szabad ujjaival, és felteszem szándékában állt, hogy végre megcsókoljon, ahogyan azt a találkozásunk óta tervezi, azonban, amikor ajkai az enyémek elé értek, felkuncogtam és elfordítva a fejem a füléhez hajoltam.
- Ez még nem elég, hogy újra a tiéd legyek! – susogtam visszafogott hangon, majd eltolva őt magamtól, kibújtam az öleléséből és visszamentem a lépcsőházba.

- Tessék, egy hell és csokis péksütik tömkelege, mert úgy érzem, szükséged van rá. – dobott le mindent a kezéből Mira az ágyra, ahol továbbra is feküdtem. Érkezésére felültem teljesen, és a hátammal a támlának dőltem. Mira a szemeit összehúzva mért végig és egy hitetlen mosollyal az arcán ült az ágy szélére. – A Marics pólója van rajtad?
- Hideg volt hajnalban, egy egyszerű ruhában fáztam volna. – vontam meg a vállamat mosolyogva, mire legjobb barátnőm felvonta a szemöldökét. – Mi van? - Sziszi ne már, jobban ismerlek, mint ezen a világon bárki. – húzta maga alá a lábait. – És tudom, hogy imádsz játszadozni, de ezek mellett azt is tudom, hogy mindezt csak azért csinálod, mert félsz szembenézni a valódi érzelmeiddel! Hallgatagon beleharaptam az egyik péksütibe, és lágyakat pislogva néztem a lányra, mert igaza volt, de nem akartam kimondani. Lehet, hogy játéknak indult a tegnap este, és annak is szántam, de valahogy... valahogy túlnőtt rajtam és, amikor a tervem végéhez értem a hajnali órákban, már nem voltam benne teljesen biztos, hogy jól döntöttem.

- Szisz, neked milyen hosszú volt az eddigi leghosszabb kapcsolatod? – szegezte nekem a kérdést Milán a játék során, amit percek óta alkohol nélkül folytattunk, mert egész egyszerűen kezdtünk berúgni és nem az volt a terv, hogy teljesen kiüssük magunkat.
- Sziszinek nem volt még kapcsolata. – mondta ki a választ helyettem Mira, amit én egy bólintással folytattam és inkább a földre kirakott csipszes zacskóhoz nyúltam.
- Hogy mi a szotyi van? – fordult felém a velem szemben ülő Marics Peti, arcán a meglepettség minden egyes árnyalatával. – Még nem volt barátod?
- Nem. – vontam vállat. – Illetve lehetett volna már persze, de valahogy sosem alakult úgy, hogy kapcsolat legyen a végén.
- Azt hittem pedig, hogy te ilyen menő lány voltál már a gimiben is, akivel mindenki járni akart. – pislogott rám Milán is, majd barátnőjére. – Nem az volt?
- Igazából tudja a fene. – tárta szét Mira a karját. – Mindig voltak fiúk, akik ki akartak kezdeni a kedves Szilárdával, de a kisasszony nem volt rá nyitott. Elfintorodtam, ahogy kimondta barátnőm az anyakönyvezett keresztnevemet és, ahogyan vártam is mind a két fiú nevetni kezdett, holott semmi vicces nem volt ebben.
- Szilárda? Ez az igazi neved? – pislogott rám Marics, én meg sóhajtva bólintottam.
- Nincs ezen, semmi vicces, ez is egy létező női név, csupán ritka. – fújtattam, holott ki nem állhattam a nevemet, pontosan ezért nem is mutatkoztam be senkinek a teljes nevemen soha. Mióta az eszemet tudom, mindig Szisziként gondoltam magamra, egyedül a nagyszüleim és néha a tanárok szólítottak Szilárdának, vagy a szüleim, amikor haragudtak rám. – Lapozhatunk? Még mindig Sziszi vagyok és, ha nem így hívtok, viccen kívül kiheréllek titeket!
A nevem nem volt tovább téma az est folyamán, helyette játszottunk tovább és szerencsére így, arról is elterelődött a téma, hogy 22 éves létemre miért nem volt még soha párkapcsolatom.
Hajnal kettőig beszélgettünk és játszottunk mindenféle hülyeséget, amikor is Mira és Milán „diszkréten" elvonultak az utóbbi szobájába, így mi kettesben maradtunk Petivel. A stúdió kanapéján ültem, ő pedig velem szemben egy széken és fürkészve nézett rám.
- Azt hiszem, lassan ideje lenne hívnom egy taxit és visszamennem a szállásra. – sóhajtottam kissé megjátszva a szerepemet, ugyanis egyáltalán nem akartam visszamenni a hotelbe. – Kezd késő lenni...
- Remélem, csak szopatni akarsz, és valójában eszedben sincs visszamenni. – forgatta meg Marics a szemét. Pillanatok alatt átült mellém a kanapéra és a kezemet megfogva szembe fordított magával. – Sziszi, komolyan mondtam, hogy tetszel nekem. Elbasztam, nem tudtam mit kéne, írjak, fura lett volna minden, ami eszembe jutott és állandóan kitöröltem mindent, amit írni akartam.
- Miért mondjátok, hogy a nők agyalnak túl mindent? – sóhajtottam és lassan összekulcsoltam az ujjainkat. – Tudod, hogy kedvellek, ezt egyértelművé tettem neked. Szinte bármi elég lett volna, hogy ne érezzem, hogy kihasználtál. Gáz ez, de mivel nem beszéltünk meg semmit frusztrált, ami történt. Nyilván nem szerelmi vallomásra vártam, csak, arra, hogy mégse egy ilyen numera legyek, akivel aztán dicsekszel a fiúknak.
- Ó, pedig dicsekedtem veled! Úgy értem, el kellett menőznöm vele, hogy végre mertem lépni feléd, mert már levágták majdnem a tökömet, hogy itt faszoskodok és nem kezdeményezek, amióta ismerlek. – Peti a combom alá nyúlt és az ölébe húzott. – Ha napi szinten nem hallgattam, hogy szedjem már magam össze és menjek rád, akkor egyszer sem.
- Punci vagy. – vontam meg a vállam és a nyaka köré kulcsoltam a karomat. – És nyuszi.
- Biztos vagy te benne? – hajolt lassan közelebb, mire bólintottam, de hagytam, hogy végre megcsókoljon, ami után nem volt megállás.
Órákon keresztül voltunk elveszve egymásba, és a szobája megtelt ugyanazokkal a hangokkal, amikkel nem régen egy hotelszoba ismerkedett. Már majdnem reggel volt, amikor az utolsó menet után sóhajtva feküdtünk egymás mellett. Peti mellkasán pihentettem a fejemet, ő pedig a hátamat cirógatva szólalt meg utoljára, mielőtt elaludt a fáradtságtól:
- Azt hiszem, komolyan kedvellek, Sziszi.
És elnyomta őt az álom, a késői órában, amikor már az első napsugarak besütöttek az ablakán. Felsóhajtottam és egy másodpercre őszintén maradni akartam. Sőt, igazából hosszú percek teltek el, amíg haboztam. Nem tudtam, hogy ezt ő mondta-e vagy csak a szex után létező, alkoholittas énje.
De féltem kideríteni, így miután úgy ítéltem meg, hogy mélyen alszik, lassan kibújtam ölelő karjai közül és öltözködni kezdtem. A pólója pontosan a ruhám mellett terült el a földön és némi agyalás után azt is magamra kaptam. Lábujjhegyen az ajtóhoz settenkedtem és a lehető leghalkabban kinyitottam azt. Visszanéztem a vállam fölött az ágyban alvó énekesre, aki az oldalára fordulva fújtatott, és elmosolyodtam.
- Én is kedvellek. – suttogtam a levegőbe, és mégis kiléptem a szobából fájó szívvel.
Ahogy beszálltam a taxiba, már akkor nem tudtam eldönteni, hogy jó vagy rossz döntést hoztam-e, amikor teljesen véghezvittem a tervemet.

- Szereted őt, Sziszi? – nézett rám Mira félre billentett fejjel, amitől elmosolyodtam és vállat vontam.
- Az erős kifejezés még úgy érzem. – vallottam be. Kinyújtóztattam a karjaimat és felsóhajtottam. A végére értem ennek a történetnek, szerettem volna becsukni az egész könyvet és feltenni egy magas polcra, hogy ne érjem el, mert rettegtem egy lehetséges folytatástól. – Szerinted hibáztam?
Mira elterült mellettem az ágyon és hangosan levegőt vett, amiből tudtam, muszáj átgondolnia a hallottakat.
- Szerintem beszélj vele. – mondta egyszerűen, valamilyen szinten, figyelmen kívül hagyva kérdésemet. – Tudom, hogy félted a szíved tőle, de lehet, ezúttal nem kellene.
Válaszra nyitottam a számat, amikor is kopogtak az ajtónkon.