Kicsit érdekes bevallani, de bár hamarosan huszonhárom éves leszek, a Balatonon töltött második napom reggelén ébredtem először egy férfi karjaiban, aki konkrétan, mintha kötelező lenne, úgy fonta kezeit a derekam köré. Kicsit mocorogni kezdtem megpróbálva kiropogtatni fáradt ízületeimet, mire Peti morogva közelebb kúszott hozzám.
- Jó reggelt, szépségem! – susogta továbbra is csukott szemmel, amitől összeráncoltam a szemöldököm és érdeklődve kisimítottam a haját a homlokából. – Jól aludtál?
- Te mióta vagy ébren? – kérdeztem, mert túlságosan éber volt a hangja, ahhoz, hogy ilyeneket kérdezzen.
- Nem régóta, de igazából nem is aludtam teljesen, figyeltem, hogy itt maradsz- e. – motyogta, ettől pedig megforgattam a szemem és finoman a mellkasára ütöttem a tenyeremmel. – Most mi van? Egyszer már itt hagytál, nem akartam, hogy újra megtedd!
- És mégis hova mehettem volna? A kanapéra Brúnóhoz? – simítottam a kezeimet a felsőtestén végig, amíg a nyakához nem értem. Peti ettől elnevette magát és inkább előre hajolva adott egy puszit a számra. – Mi a terv mára? Hánykor kell indulni a helyszínre?
- Azt se tudom mennyi az idő, hallod, nemhogy a többit! – engedett el, hogy a hátára fordulva kinyúljon az éjjeliszekrény felé, ahol feltételezem a telefonját kereste, de nem találta. – Hol a francban van a telóm?
- Tőlem ne kérdezd, a sajátomat se tudom, hol van! – ültem fel vele együtt és a mellem elé húztam a takarót, mintha csak valami béna romantikus filmben lennék. – Lent maradhatott a medencénél?
- Emlékeim szerint felhoztam, meg szerintem te is. – kezdett el matatni a földön, hogy magára kapja az alsónadrágját, amit szintén nem talált meg, úgyhogy miután kaptam egy instant reggeli Marics Peti élő nudeot, felvett egy tisztát, ami után nem is értettem miért nem egyből ez volt az első gondolata. Mindegy, férfiak, kifordítva biztos jó lehetett volna, még az a gatya gondolom...
- Én nem hoztam fel, szerintem utoljára a konyhába vittem magammal, mikor megjött a pizza, azóta nem találkoztam vele. – vallottam a saját telefonom feltételes helyéről, és bár követni akartam a fiú példáját, hogy felöltözzek, ő ebben megakadályozott, ugyanis pillanatokon belül megtalálta a komódon a készülékét és vissza is mászott hozzám, az ágyba.
- Dél van, és mintha Milán azt mondta volna, hogy ráérünk három körül lemenni a partra. – hajolt hozzám, miután megszerezte az infókat magának. Bólintani akartam, de az énekes finoman a torkomra fogott és miközben csókolni kezdett, lassan eldöntött az ágyon. Az információt, arról, hogy mikor kell indulni villámgyorsan feldolgozta az agyam, ugyanis egyből Peti nyaka köré tekertem a karomat és mosolyogva hagytam, hogy belevesszek a pillanatba. Bár azt hittem akar nyomni egy reggeli menetet, nem sokkal később eldőlt mellettem az ágyon és a mellkasára húzva elkezdte simogatni a hátamat. Én ezzel egyidőben átdobtam jobb lábamat a derekán és a mellkasára rajzolgatva különböző mintákat felé fordítottam a fejemet.
- Nem akarsz lemenni a többiekhez? – kérdeztem, hiába nem nézett ki úgy, mint, aki egyhamar el akar engedni.
- Majd később. – simította ki vörös tincseimet az arcomból. – Bírom a hajszíned, olyan kevés lánynak vörös a haja.
- Tudom, már mondtad ezt nekem. – forgattam meg a szemem utalva a megismerkedésünkre, mire ő csak összehúzva a szemöldökét meredt rám. – Nem emlékszel?
- Bébi, arra sem emlékszem, hogy két napja mit ettem reggelire, de lehet, arra sem, hogy tegnap mit ettem... - ingatta a fejét. – A megismerkedésünkre emlékszem, de hogy mit mondtam, arról fogalmam sincs...

Valójában nem túl extra a megismerkedésünk története, bár ki tudja, lehet valakinek az, nekem sosem volt az a sztori, amivel menőzni akartam volna az ismerőseimnek. Akkor találkoztam először személyesen Marics Petivel, amikor fél éve nem sokkal az után, hogy Mira és Milán összejöttek, az egyik ottani szórakozóhelyen adtak koncertet. Mivel a barátnőm cége szponzorálta az eseményt, amin nem meglepő módon a Valmar formáción kívül a BrunoXSpacc duó is fellépett, valamint számos ismert Dj is, egyértelmű volt Mira szerint, hogy el kell mennem.
- Oh, hagyjál már, megy a fene, be nem teszem a lábam a Hallba, amióta lediplomáztam. – jelentettem ki határozottan, ahogy eldőltem a kanapénkon otthon. – Szeretném megismerni a barátodat, de nem lehetne esetleg előtte való nap, vagy másnap? Tudod, hogy nem szeretem a tömeget, rosszul vagyok benne...
És ez nem is volt hazugság. Azért sem jártam az egyetem alatt olyan sokat bulizni, mivel szorongok a nagy tömegektől és hajlamos vagyok a pánikrohamara. Ha nagy ritkán rá is vettem magam egy szórakozóhelyen történő bulira, sosem ittam, hogy biztosan ne legyen probléma.
- Nem kell bemenned a tömegbe, végig hátul leszünk a backstagebe! Ígérem! – ült le mellém szőke barátnőm, és a kezemet fogva, szinte könyörögve nézett a szemembe. – Sziszi, a legjobb barátnőm vagy, szeretném, ha találkoznál Milánnal, mint a barátommal és nem a Valmar tagjaként ismernéd végre!
Nem tagadom, jómagam elég nagy rajongója voltam a legjobb barátnőm újdonsült urának és a csicska társának. Főként az utóbbinak. De mivel normálisnak tartottam magam, sosem kértem Mirát még, akkor sem, hogy mutasson be nekik minden áron, amikor még csak barátok voltak Miloval. Meg egyébként lehetőség se nagyon volt rá, ugyanis, akkoriban még szakdogáztam, államvizsgára tanultam és egyéb cukiságok mellett a családi webshopot is csináltam, amit két éve a fiatalabbik nővéremmel ketten vittünk.
Így nagyon kettős dolog volt bennem, azzal kapcsolatban, hogy menjek-e vagy sem, de végül természetesen Mira győzött és pár órával később, teljes sminkben, és egy csinos fekete nadrágban valamint piros, csillogós hatású ingben léptem be vele a Hall nevű szórakozóhely backstage részére.
A kis hátsó szobaszerűség, ahol gyülekeztek mindig az előadók, sokkal kisebb volt, mint én azt gondoltam így kicsit furcsán fordultam körbe, miután Mira a kezemnél fogva berángatott az ajtón.
- Sziasztok! – köszönt a szöszi úgy általánosságban én pedig igyekeztem a szememmel felmérni kik vannak a szobában. Természetesen Milán, Peti, Brúnó és Laci bent tartózkodott, de rajtuk kívül ott voltak a Valmar zenekari tagjai, meg jó pár staffos, valamint backstage jegyet nyert lányokat is láttam, és promótereket.
- Hello. – mosolyogtam picit erőltetetten és mivel zavarban voltam felemeltem a kezemet és intettem egyet.
- Te vagy Sziszi, igaz? – pattant fel Milán a kanapéről, amin, addig ült és miután köszönt a barátnőjének, felém lépett és kinyújtotta a kezét. – Valkusz Milán, örülök, hogy megismerhetlek végre.
- Sziszi. – motyogtam elfogadva a kezét és direkt nem mondtam se a vezeték, se a keresztnevemet. Ez csak megszokás, semmi extra. – Én is örülök, sok rosszat hallottam rólad!
- Rosszat? – kerekedett el Milán szeme és a barátnőjére nézett, aki éppen próbálta visszatartani a nevetését.
- Most mondjam, azt, hogy mocskosat? A rossz kevésbé hivalkodó! – vontam vállat, mire a szobában tartózkodó fiúk jó hangosan felnevettek, és ezzel megtörtem a jeget.
Egytől-egyig kezet fogtam mindenkivel és miután legalább ezerszer elmondtam a nevem, végül Brúnó átkarolta a vállam és megkérdezte mit iszok.
- Egy vodkaszódát, sok citrommal. – válaszoltam határozottan, az előadó pedig biccentett és elengedve engem, elment, hogy hozzon nekem egy italt. – Nahát, nem tudtam, hogy a pincérkedés is benne van a munkaköri leírásodban!
- Csinos lányoknak bármit. – kacsintott rám, amitől felhúztam kicsit az orrom és gúnyosan bólogattam párat. – Nem jött be a duma, ugye?
- Nem, sokszor hallott, unalmas. Biztos tudsz te ennél jobbat is! – veregettem meg a vállát és otthagytam, hogy visszamenjek Mirához. – Az urad?
- Kimentek cigizni. – válaszolt egyszerűen. – Menj te is, hideg van én, nem akarlak most kikísérni, bocsi.
Bólintottam és a kabátomat magamra kapva kisétáltam a Valmar duóhoz, amitől kissé görcsbe rándult a gyomrom. Akármennyire próbáltam lazán viselkedni, zavarban voltam, hogy a kedvenc előadóimmal bandázgatok ilyen lazán.
- Csatlakozhatok? – érdeklődtem a két sráctól, miközben előhalásztam a cigis dobozomat a zsebemből.
- Hogyne csatlakozhatnál! – mondta Milán. – Fázol?
- Ah, nem vészes, mindjárt iszok magamra egy jó kis folyékony kabátot és megleszek. – tettem a számba egy szál cigit és meggyújtottam. – Mikor kezdtek? - Egy óra múlva. – válaszolt ezúttal Peti. – Voltál már koncertünkön?
- Aha, tavaly a Campuson. Jó hátul álltam, szóval úgy nézetek ki, mint a hangyák. – vallottam be, tekintve, hogy nem mertem bemenni a tömegbe, így valahol hátul, ahol még mindent lehetett hallani kényelmesen megálltam. – De királyok voltatok!
- Igen, Mira említette, hogy nem rajongsz a tömegért. – bólogatott bőszen Milán. – Én bemegyek, ha nem haragszotok, majd találkozunk.
Petivel megingattuk a fejünket, ugyanis a mínusz ezer fokot nem kívántuk senkinek. Akkor maradtunk először kettesben, de koránt sem utoljára. Néhány pillanatig csendesen szívtuk a ciginket és csak a közelből hallatszódó zene adott némi zajt. Nem mertem megszólalni és bár örökké csak beszélek, ott fogalmam sem volt mit kellene mondjak a férfinak, akit a világ legdögösebb pasijának tartottam.
- Bírom a vörös hajad. – törte meg a csendet Peti. – Olyan kevés csajnak ilyen a haja, de neked... eskü kurva jó!
- Hát, köszönöm. – mosolyodtam el szélesen. – Örülök, hogy tetszik vagy mi. Ki kéne próbálnod!
- Mármint fessem be a hajam? – kerekedett ki a szeme és elfelejtett beleszívni a cigijébe, amit éppen a szájához emelt.
- Nem csak ott van rajtad szőr, máshol is lehetsz vörös. – billentettem félre a fejem és már, akkor megbántam, amit mondtam, amikor elkezdtem beszélni. De, hogy ne tegyem még kínosabbá, inkább csak szívtam egyet a cigimbe és kifújtam a számon a füstöt.
Arra azonban nem számítottam, hogy Peti hangosan nevetni kezd erre, ezzel kissé elbizonytalanítva engem.
- Hát te hülye vagy, komolyan! – nyomta a cigit a hamutartóba, majd közelebb jött hozzám, annyira, hogy szinte összeért az orrunk. – Bírlak.
- Nos, ha ilyen béna a humorod, mint nekem, akkor azt hiszem én is téged. – motyogtam. Peti ellépett mellettem és miután én is befejeztem a tevékenységem, együtt visszamentünk a backstage szobába.

- Azóta sem tudom, hogy tudtál nevetni a szar poénomon. – ültem kissé fel az ágyban, hogy lenézzek a fiúra. Peti a feje alá tette a szabad karját, amivel ezidáig simogatott és szélesen elmosolyodott.
- Pont, azért nevettem, mert szar volt. Meg, azért is, mert tetszettél és kicsit rájátszottam. – vallotta be. A mellkasára csaptam, de ő elkapta a karomat és lerántott magához. – Amúgy csípem a humorodat. Elcseszett, de jókat is szoktál mondani.
- Most az én humoromról van szó vagy a tiédről? – hümmöggtem.
- A miénkről, gondolom. – mondta, de nem hagyott tovább beszélni, ugyanis megcsókolt, amit egy ideig folytattunk is.
Nagyjából másfél órán keresztül fetrengtünk az ágyban, csókolózva, beszélgetve, mindenhogy, amikor is idejét láttuk, annak, hogy elkezdjünk készülődni.
Három óra után kicsivel indultunk el a Plázsra, ahol még sosem jártam korábban, de már izgatottan vártam az érkezést. Kár, hogy hajnalra az izgalmam, majdhogynem kétségbeesésbe és csalódottságba fordult.