Legyező és elektromos kézi ventillátor híján, a kezemmel próbáltam legyezni magam félig kihajolva az ablakon, de így sem igazán éreztem volna, hogy bármiféle hűsítésben részesülök. A nyár egyik legmelegebb napja volt, én pedig egy olyan kocsiban száguldottam Siófok felé, amiben két nappal ezelőtt elromlott a légkondi.
- Álljunk meg a következő benzinkútnál, ha nem akarod, hogy meghaljak hőgutában. – fordultam Mira felé, aki kényelmesen vezetett az utat figyelve és a rádióból szóló dalt énekelgetve. Megszólalásomra egy pillanatra felém fordult és biccentve jelezte, hogy értette. – Tudod, ha nem hagyod a húgodnak, hogy elvigye a Tiszára a kocsidat, akkor most működne a légkondi!
- Tudod, ha elindulunk hajnalban, ahogy eredetileg megbeszéltük, akkor nem a legnagyobb melegben kéne utaznunk. – kontrázott Mira nyugodtan, mire megforgattam a szemem.
- De hát minek érjünk oda a szállásra reggel kilenckor? Szerinted bárki is ébren lesz? – emlékeztettem barátnőmet, hogy a fiúk már tegnap délután óta ott vannak, ahová mi is tartunk éppen és hajnalig buliztak. – Mikor te indulni akartál, akkor még javában küldték a képeket a groupchatbe!
- Akkor viszont ne szenvedj a melegtől, te akartál 10 után indulni, miközben mondtam neked, hogy elbaszódott a klíma a kocsiban! Szóval csend, és várd ki, hogy megálljunk egy benzinkútnál, hogy beülhess egy fagyasztóba!
Ettől hangosan nevetni kezdtünk mindketten és ejtettük a témát. Nyílván Mira nem tehetett róla, hogy a húga haverjai a hét elején elrontották ki tudja hogyan a légkondit a kocsiban és mivel nem talált barátosném olyan szerelőt, aki laza huszonnégy óra megjavítja a berendezést, maradtunk a melegben.
A Valmar srácai, valamint a szokásos gang, akikkel mozognak általában már tegnap – azaz csütörtökön – lementek Siófokra, de Mira munkája miatt mi csak ma tudtunk utánuk menni. Ezzel semmi baj nem volt, végtére is nem volt kötött programunk a holnap esti plázsos bulin kívül, ahol is Valmar live koncert lesz. Alig fél órával később megálltunk egy benzinkúton, ahol a szokásos pisikörút után én ácsorogtam még egy kicsit a hűtött helyiségben, vettem egy üveg hideg vizet és két energiaitalt, majd kimásztam a kocsihoz, ahol legjobb barátnőm az ajtónak támaszkodva telefonált éppen.
- Aha, nem sokára ott vagyunk, kb egy óra. – magyarázta, feltehetőleg a barátjának, aki – ezek szerint – felébredt ilyen korán. Illetve, neki korán. – Nem, minden oké, nincsenek olyan vészesen sokan még az utakon. Mondtam Sziszinek, hogy induljunk el hamarabb, de azt mondta nem lesztek ébren...
Mivel nem akartam végig hallgatni a beszélgetésüket, de még a kocsiba sem akartam beszállni, mert szaunázok még eleget a következő órában, bedobtam a cuccaim a járműbe és félrevonultam rágyújtani. Miközben egy árnyékos helyre húzódva meggyújtottam a cigimet, egy pillanatra elgondolkodtam, hogy mi is vár rám a következő három napban, amíg stabilan össze leszek zárva Marics Petivel.
Az igazság az, hogy már két hét telt el, mióta volt a kis ügyünk és félig-meddig megbeszéltük mi lesz velünk. Azóta nem találkoztunk, hiszen nem jártunk Pesten Mirával, ők pedig amúgy is az ország különböző pontjain voltak fellépésen. Ennek ellenére mindennap beszéltünk, vagy üzenet, vagy hívás formájában, sőt rengeteget videóchateltünk is. Ezek alapján nyilvánvalóvá vált számomra, hogy tagadhatatlanul elkezdtem elindulni azon a bizonyos „bele szeretni" úton, de nem mertem nyitott szemmel járni rajta. Még mindig féltem tőle, a helyzetünktől, mindentől.
Mégis úgy indultam el ma reggel otthonról, hogy erre a három napra félre teszem az aggájaimat és csak élvezem a társaságát a férfinek, akit kedvelek, vagy mi.
Mire elszívtam a cigimet, Mira is letette a telefont és indulhattunk tovább az autópályán, egy dög meleg kamrában. Az út maradék egy óráját végig beszélgettük mindenféle hülyeségekről, vagy csak vibeoltunk a zenékre, amiket hallgattunk. Mosolyogva néztem, ahogy barátnőm egyre izgatottabban hajt az üdülőváros felé, és örömmel töltött el, hogy végre együtt lehet több napot is a párjával, mint szokott.
Mira és Milán lassan fél éve alkottak egy párt, de már majdnem egy éve ismerik egymást. Nincs semmi sablonos ismerkedős sztori, hogy Milán kiszúrta Mirát a tömegben vagy bármi, egyszerűen a cég, ahol a lány dolgozik, szponzorálta az egyik fellépést, ahol a Valmar fellépett és ott találkoztak. Jót beszélgettek, összebarátkoztak és, ahogy telt az idő egymásba szerettek. Mivel a fiúk sokat utaznak, Mira pedig főként kéthetente hétvégén, de néha hétközben is feljár Pestre, nem igazán volt akadálya a kapcsolatuknak. Szuperül kiegészítik egymást, csupán ritkán tudnak minőségi időt tölteni a másikkal.
Délután háromkor parkolt le Mira egy városszéli kétemeletes kertesház előtt, én pedig villámsebességgel pattantam ki az ötven fokos kocsiból a negyven fokos nyári hőségbe.
- Jó helyen járunk? – nyújtogatta szőke hajú barátnőm a fejét, én pedig követve a példáját előrébb sétáltam, majd bólintottam.
- Igen, ott van Peti kocsija. – mutattam a hátsó garázs felé, ahonnan épphogy kilátszódott a jármű. – De talán csengessünk be és meglátjuk.
Azonban erre semmi szükség nem volt, ugyanis másodperceken belül nyílt a ház bejárati ajtaja és az ország aktuálisan legfelkapottabb duójának két tagja rohant ki rajta fürdőnadrágban.
- Már azt hittük ide se értek! – nyitotta ki a kinti kaput Milán, akinek azonnal nyakába ugrott barátnője. Ismételten a kezemmel legyezgetve magam az ég felé néztem és fújtattam egyet. – Jöhettetek volna hamarabb!
- Minek? Tuti, hogy még csak nem rég keltetek! – legyintettem és ellépve mellettük befelé szerettem volna indulni, de Peti elkapta a derekam és magához rántott. – Hülye, úgy le vagyok izzadva, mint egy medve, aki lefutotta a medvemaratont!
Az énekes nevetve húzott közelebb magához és mivel az sem riasztotta őt el, hogy a mellkasára csapva ellenkeztem, hagytam, hogy köszönésképpen megcsókoljon.
- Hiányoztál! – suttogta a számra két csók között, amitől elmosolyodtam ugyan, de görcsbe is rándult a gyomrom egy pillanat alatt. A fenébe! Ne mondogass ilyeneket, mert nem szeretnék a kardiológián kikötni a hétvégén!
- Hát, ilyen az, ha találkozol valakivel, aki pótolhatatlan. – vontam vállat viccelve, mire a srác vigyorogva megingatta a fejét és inkább megcsókolt újból, felteszem, azzal a szándékkal, hogy elhallgattasson. Mit mondhatnék? Sikerült! Mielőtt bementünk volna a szállsára, a fiúk lovagiasan kipakoltak a csomagtartóból és a bőröndjeinkkel terelgettek minket maguk előtt.
- Őszintén, két napra minek ekkora bőrönd nektek? – kérdezte Peti, mikor már beléptünk a házba, de csak figyelmen kívül hagytuk a kérdését, ugyanis a társaság többi tagja is megjelent és köszönnünk kellett nekik is.
Egy sor, ölelés, puszilkodás és „ezer éve nem láttalak, mizu" után visszasétáltam Maricshoz, aki azonnal átfogta fél kezével a csípőmet. Fura, pillangószerű lényeket kezdtem érezni emiatt a hasam tájékán, de nem feltétlenül a mozdulatsor miatt, hanem sokkal inkább az ösztönösségtől.
- Feltételezem, veled leszek egy szobában, igaz? – simítottam a tenyeremet fedetlen mellkasára.
- Jól feltételezed. – bólintott. – Kivéve, ha nem akarsz inkább Brúnóval aludni a kanapén.
- Ki tudja, ha rosszul viselkedsz, lehet így lesz! – incselkedtem vele, mire az említett fiú megállt mellettünk és vigyorogva hátba veregette barátját.
- Óvatosan tesó, nehogy lenyúljam a csajod! – hülyéskedett, de mondatának komolytalanságát az is alátámasztotta, hogy egyből ment is tovább a kert felé, meg sem várva a reakcióinkat.
Peti felvitte a szobába a bőröndömet, én pedig követtem őt, hogy vessek egy pillantást a helyre, ahol a következő pár napot töltöm majd. Na, meg felettébb szerettem volna már lezuhanyozni és átöltözni, mert kegyetlenül leizzadtam az idefele úton.
Egy franciaágyas szobába vezetett az énekes, ahol nem meglepő módon egy bevetetlen ágy fogadott. Semmi extra nem volt a helyiség, egy kis komódon, az ágyon és két éjjeliszekrényen kívül más nem volt bent.
- Erkélyes a szoba? – ráncoltam a szemöldökömet és közelebb léptem a hosszú ajtóhoz, hogy kilessek rajta.
- Nem, ilyen kilépős vagy milyen. – mondta Peti és letette a bőröndöm az ajtó mellé. – Lejössz medencézni vagy... - bújt hozzám szorosan hátulról és a hasam előtt összekulcsolva a kezét a nyakamba hajolt, kisimította a hajamat a nyakamból és csókot hagyott a bőrömön.
- Előbb lezuhanyoznék és átöltöznék. – billentettem oldalra a fejem, hogy jobban hozzá férjen a nyakamhoz és legnagyobb bánatomra mosolyogva a kezére simítottam az enyémet. Peti morogva belefújt a vállam és nyakam közti részbe, amitől felkuncogtam és felé fordultam, annyira, hogy az arcunk egyvonalba kerüljön. – Menj le nyugodtan, majd érkezem én is.
- Vagy segíthetek zuhanyozni is. – suttogta még mindig a bőrömbe, ahogy állával a vállamra támasztotta a fejét. A szememet forgatva felemeltem a kezemet és meglapogattam az arcát.
- Nagylány vagyok, egyedül is boldogulok. – pöcköltem meg az orrát és, hogy hitelesítsem szavaimat, kibújtam az öleléséből és magam elé mutogatva meglegyeztem a levegőt. – Na, hess, majd megyek!
Peti duzzogva adott egy puszit a számra, de végül kisétált a szobából. Távozását követően kiengedtem egy hatalmas adag levegőt az ajkaimon keresztül és két kézzel elkezdtem a halántékomat dörzsölni.
Mi van velem?
Mi van velünk?
Igen, éreztem a beszélgetéseinkben, hogy valami megváltozott közöttünk, sok mindent éreztem én igen, igen. De nem számítottam, arra, hogy gyakorlatilag a barátnőjeként fog kezelni! Arra meg végképp nem, hogy már az érkezésem után az egyik barátja a csajának fog titulálni!
Villámsebességgel előszedtem a zuhanyzós holmimat, a fürdőruhámat és egy könnyed nyári ruhát, amit magamra kaphatok. Mivel elfelejtettem megkérdezni hol a fürdőszoba, kicsit elveszetten bolyongtam pár percig a folyosón, de végül sikeresen zártam a kis küldetésemet. Bekulcsoltam az ajtót, mert nem vágytam, arra, hogy valamelyik bolond rám nyisson, és másodpercekkel később már a zuhany alatt álltam és meglehet, hogy hosszabb ideig engedtem magamra a hideg vizet, mint terveztem.
Miután végeztem, kicsit kitisztult a fejem és visszataláltam, ahhoz a Sziszihez, aki eldöntötte, hogy nem foglalkozik semmivel a hétvégén, csak élvezi a pillanatokat, amik megadatnak neki. Felkaptam a fürdőruhámat, hosszú vöröses hajamat összekötöttem, majd a napszemüvegemmel a fejemen lementem a hátsó udvarra a társaság többi tagjához, akik a külső, ásott medencében már javában buliztak.
Mindenféle felfújható állatot kiszúrtam a vízben, egy hangszóróból szólt a zene, max hangerőn, és egy random kihozott asztalra mindenféle itóka fel volt pakolva, amit csak el lehet képzelni.
Mira a lábát lógatva ült a vízben, szemén napszemcsivel és a vízben egy flamingón lebegő Milánnal beszélgetett.
- Sziszi! – kiáltott oda nekem Brúnó, ahogy észrevett, mire a vele szemben álló Marics Peti – aki ugye így nekem háttal volt – megpördült a tengelye körül és széles vigyorral intett, jelezve, hogy menjek oda. – Már azt hittük le se jössz!
- Ó, majd biztos fent maradok egyedül. – legyintettem hanyagul. – Kapok valamit inni vagy kihagytok a buliból?
- Jöhet egy jó vodkanarancs? – karolta át a derekam Peti, mire fintorogva megráztam a fejem.
- Akkor nem, ha te kevered, abba bele is halhatok. – ingattam határozottan a fejemet, amitől Brúnó hangosan nevetni kezdett, Peti pedig felhúzott szemöldökkel nézett hol rám, hol barátjára.
- Jó, ha más keveri be, akkor az meg csak narancs lesz egy csepp vodkával. – könyökölt bele az énekes az oldalamba, majd elhúzott az asztalhoz és végül csinált egy italt nekem. – Tessék. – dobott egy szívószálat a műanyagpoharamba. – Tudom, hogy erre szükséged van mindig.
Az ajkamba harapva elmosolyodtam és inkább elkaptam a tekintetem róla, mert féltem, hogy kipirul az arcom zavaromban. Miért tud még mindig meglepni? És mégis mikor ismert ki ennyire?
A délután további részében össze-vissza beszélgettem mindenkivel, buliztunk, medencéztünk, de azon kívül, hogy Lacit majdnem megcsípte egy darázs, amitől szinte visítva menekült és végül beugrott a medencébe, semmi említésre való nem történt. Ugyan Manuék felhozták, hogy menjünk be a városba bulizni, leszavaztuk őket, többek között, azért is, mert a legtöbben még fáradtak voltak az előző estétől, másrészt az is szerepelt az indokok között, hogy holnap úgyis a plázson leszünk egész nap.
Éjfél után nem sokkal, Mira és Milán bontották meg elsőként a társaságot, akik hozva a formájukat „diszkréten" elvonultak a szobájukba.
- Te nem akarsz felmenni lassan? – simított végig a kézfejemen Peti, miközben egy napágyon feküdtünk kettesben, összebújva.
- Ne csináljátok már ti is! – kapta felénk a fejét Manuel. – Vannak a társaságban szinglik is, legyetek tekintettel, na!
- Kijavítanám, amit mondasz, a társaságban egyedül Laci nem szingli! – emeltem ki, jelezve, hogy Marics és én nem alkotunk egy párt. Ugyan éreztem, hogy a fiú szorítása megszorul körülöttem, nem figyeltem rá. – Amúgy meg miért nem mentek nélkülünk a városba? Ne unatkozzatok itt, ha mennétek!
Erre Manuel azonnal Brúnó és Laci felé fordult, akik a vállukat vonogatva mondták, hogy végül is miért ne, Dario pedig amúgy is menni akart, így már négyen voltak, akik igent mondtak a bulizásra. Némi huzavona után, maradtak is, annyian, mert Eddy és Miki egyszerűen nem akartak bulizni már tovább.
- Most már felmehetünk mi is. – sóhajtottam felülve a napágyon, miután a csipetcsapat összeszedte magát és elindultak felfedezni az éjszakai életet Siófokon.
- Menjünk. – pattant fel Peti, majd az ujjainkat összefűzve elindultunk a közös szobánkba.
Alighogy becsukódott mögöttük az ajtó, az énekes azonnal az ajkaimra mart, és egy határozott mozdulattal a falnak nyomott, amitől egy akaratlan nyögés tört fel a számból. A hajába túrtam mindkét kezemmel, amitől ő a derekamba kapaszkodott és úgy folytatta szenvedélyes csókunkat. Egy határozott mozdulattal kihúztam magam, és finoman jeleztem neki, hogy szeretném, ha felvenne az ölébe. Nem kellett sokat kérlelni, a fenekem alá nyúlt, én pedig már kulcsoltam is a lábaimat a csípője köré.
Némi mozgás után, a komódra ültetett, ajkaival pedig áttért a nyakamra, amiket apró sóhajokkal fogadtam. Ujjai a combomon zongorázva felmásztak a ruhám aljáig, amit, addig igazgatott, amíg fel nem emeltem a kezeimet, hogy levehesse rólam.
- Nem tudod elképzelni mióta vágytam erre, bébi! – susogta két csók között, duzzadt ajkaimra a mondatot. – Minden porcikája a csodás testednek hiányzott már! – hüvelykujjával végigsimított a számon, tekintete szinte égette a testemet. – Úgy vártam, hogy újra az enyém legyél!
- Akkor miért beszélsz munka helyett? – markoltam meg fekete tincseit, ezzel kicsit közelebb húzva őt magamhoz. – Türelmetlen vagyok, ha rólad van szó, bébi!
Ahogy kimondtam rá ugyanazt a becenevet, amit ő is használt rám, folytatta a csókunkat, és újra a fenekem alá nyúlva felemelt, hogy az ágyon fejezzük be, amit elkezdtünk és nem is akartunk, abbahagyni egy jó darabig.
Hosszú órákig, újra egymásba temetkezve, élveztük a másik társaságát, és bár tudtam, hogy ennek súlyos következményei lesznek a lelkemre nézve, ahogy a felettem mozgó csodálatos férfit néztem, aki minden mozdulatában éreztette velem, hogy törődik velem, nem akartam, hogy vége legyen az éjszakának és ennek az egésznek. Őt akartam, minden létező formában, mert az a szenvedély, amit vele éreztem, elsöpörte az összes józan eszemet, ami csak létezett. Volt köztünk valami megmagyarázhatatlan kapocs, és szükségem volt rá.
Ahogy a légzésünket rendszerezve feküdtünk egymás mellett, Peti felém fordult, így én is ezt tettem. Egymással szemben, fura csillogással néztünk a másikra, ami valamiért nagyon boldoggá tett.
- Ugye reggel is itt leszel, amikor felkelek? – nyúlt az arcomhoz, hogy nedves tincseimet a fülem mögé simítsa. A kérdése összefacsarta a szívemet, de meg is dobbantotta azt. Aprót bólintva közelebb araszoltam hozzá és két kézzel az arcára fogtam.
- Nem megyek sehova! – mondtam, majd egy hosszú csókkal biztosítottam őt a mondandómban.

Sziasztok kedvesek!
Nem nagyon szeretek a részek alá írni kis szösszeneteket, viszont most úgy éreztem szükséges. Nem tudom ugyan, hogy vagytok-e és ha igen, mennyien, azonban bízom benne, hogy a magam szórakoztatásán kívül olvassátok is páran Sziszi és Peti kavalkádját.
Ahogyan a leírásban is szerepel, ezek ilyen furán összefüggő kis történetecskék és szeretném, ha tudnátok, hogy nem igazán van eleje vagy vége az egésznek. Sose lehet tudni, hogy mikor mi történik, és hogy mikor lesz vége a kis könyvnek. Amikor először elkezdtem írni a Testtequilát, nem volt tervem tovább, de így egy évvel később újra egymásra találtunk a szereplőkkel, és most rengeteg mindent szeretnék még velük létre hozni.
Szóval, köszönöm, annak, aki itt van és itt is marad, remelem szeretitek ezeket a rövid történeteket, annyira mint én!
Találkozunk a "lent vagyunk Balatonon" folytatásában ugyanis kivételesen 3 részre kellett szednem ezt a novellát a hosszúsága miatt!
Puszi, szép napot!
Szeszih~
(Ui: ha valakinek bármi véleménye, akármilye van, szívesen fogadom!)