A szó egy másodperc alatt belém fagyott és ijedten fordultam Mira felé. Barátnőm keze megállt a levegőben, amivel éppen az italosdobozát próbálta ajkaihoz emelni.
- Ki a fene lehet az? – sziszegtem idegesen, mert nem számítottunk látogatókra egy hotelben.
- Honnan tudjam? – tette le a lány a dobozt az éjjeliszekrényre és tekintve, hogy csak ő volt felöltözve már fel is pattant az ágyról, hogy megnézze a látogatóinkat. Az ajkamba harapva figyeltem, ahogy Mira az ajtóhoz lép, majd kukucskáló híján résnyire nyitja a falapot.
- Jó reggelt! Kérnek takarítást? – hallatszott egy női hang, amitől megkönnyebbülve dőltem el az ágyneműben.
Mégis honnan gondoltam, hogy Marics Peti lehet az? Hogy kerülne ide? Nem tudja, hogy itt vagyunk, honnan is tudhatná...
Mira kedvesen elmondta, hogy délután kell takarítaniuk miután kicsekkoltunk, mire a takarító elnézést kért és magunkra hagyott minket. Ahogy bezárta az ajtót maga mögött legjobb barátnőm, másodperceken belül süppedt be mellettem az ágy.
- El kell mondanom valamit neked, Sziszi. – sóhajtott, mire én felé fordultam és vártam mit szeretne. – Július végén a fiúk bérelnek egy pár napra egy házat a Balatonon és minket is hívtak...
- Igent mondtál? – kérdeztem, holott már tudtam a válaszát, amit egy bólintás formájában meg is kaptam azonnal.
- Persze csak az én részemről, végtére is tudok kivenni szabadságot, és jó lenne több időt tölteni Milánnal végre...
- Ugyan, szívem ne magyarázkodj, ez természetes. – legyintettem, majd felültem és újra neki támaszkodtam az ágytámlának. – Megy még más lány is vagy...
- Azt hiszem, jön a Laci barátnője is, de nem lesz ott végig csak az első napon. Másról nem tudok. – ült fel ő is és folytatta a Hell elfogyasztását. – Örülnék, ha eljönnél te is.
Újabb hangos sóhajt engedtem ki az ajkaimon és a párnám mellett heverő telefonomra pillantva tudtam elérkezett az idő, amitől féltem. Mira követve a tekintetemet és a mozdulatsoromat, ahogy feloldom a készüléket, tapintatosan kijelentette, hogy elmegy zuhanyozni és átöltözik.
Bekapcsoltam a wifit és vártam egy pár percet, hogy betöltsenek az értesítések. Időjárás, Topjoy-napi kupak, és egy csomó, értesítés után végül betöltődtek a messenger üzeneteim. Továbbra is a számat rágcsálva nyitottam meg a csevegést, amin Marics Peti neve szerepelt. Az elképzeléseimet is bőven túlszárnyalta az az üzenet mennyiség, amit a fiatal énekes hagyott nekem. Rengeteg hívás, kérdőjelek és mondatfoszlányok, amikből sütött a döbbenet. Még a végére sem értem az olvasásnak, amikor is hívás érkezett be tőle, a mai napon feltételezem már sokadjára. Annyi a különbség, hogy ezúttal egy mély levegővétel után a fogadásra nyomtam és a fülemhez emeltem a telefonom.
- Szia. – szólaltam meg a lehető legnyugodtabb hangomon.
- Szia? Ennyi? – Peti karcos hangja ezúttal nem úgy okozott görcsöt a gyomromban, ahogyan, azt eddig tette. – Sziszi, ne szopass! Reggel felkeltem és képzeld! Nem feküdtél mellettem! Mindenféle kibaszott szó nélkül eltűntél és ennyi lenne a mondanivalód, amikor végre felveszed, azt a kurva telefont? Szia?
- Mégis mit vársz tőlem? – szívtam fel magam és próbáltam tartani a könnyeimet, meg az erős, magabiztos lány álcáját. – Nem akartam, hogy félre értés legyen az újabb kalandunkból, így inkább eljöttem, nehogy az legyen mondva, hogy több van köztünk, alkalmi dolgoknál.
- Hol vagy, Szisz? – hagyta figyelmen kívül a mondandómat és tért rá az ő részére. – Hol vagy a fenébe is! Látni akarlak és látni is foglak!
- Hát, akkor nézd végig az Instagram oldalamat, mert én meg nem mondom, hogy hol vagyunk! – jól van csajszi, menni fog ez. Ne dőlj be, neki, ne hagyd, hogy a szíved bánja!
- Igen? Szóval így, akarsz játszani, Szilárda? – mondta ki gúnyosan a keresztnevemet, amitől egyre jobban kezdtem dühbe gurulni. – Mondd el, hol vagytok!
- Leteszem, Péter. – sziszegtem és már valóban készen álltam, hogy kinyomjam a hívást, amikor az énekes újra megszólalt.
- Kérlek, mondd el hol vagy. – a hangja merőben más volt, eltűnt belőle az ideg és sokkal megtörtebb volt, ami megijesztett. – Engedd, hogy lássalak...
Megmondtam neki hol vagyunk, majd bontottuk a hívást. Üresen bámultam magam elé, a tenyeremben tartott készülékre, amin éppen elsötétült a képernyőm. Mira nem sokkal ezután lépett ki a fürdőből és kérdőn nézett rám.
- Jön. – csupán ennyit voltam képes kipréselni magamból, de nem vártam meg a lány reakcióját. Ledobtam az ágyra a telefonom és a fürdőbe mentem, remélve, hogy egy zuhany majd könnyít a lelkemen.
Már nem tudtam, hogy mit akarok. De ez jellemző volt rám, ez nem az első eset, hogy bepánikoltam a saját érzéseimtől. Mindig ez történik, ha megkedvelek egy fiút. Eljátszom, hogy érzéketlen vagyok, csupán játszani akarok, és egy darabig megy is ez. Utána, amikor rám tör a felismerés, akkor kezdődik a baj. Rettegek a komoly érzelmektől, ez mindig is így volt és nem tudok velük mit kezdeni. Marics valóban ott volt a szállásunkon, alig tizenöt perccel az után, hogy letettük a telefont. A hotel hátsó parkolójában ült a kocsijában, amit azonnal kiszúrtam az ajtón kilépve. Habozva megtorpantam a melegben, és hirtelen elfutotta az agyamat a gondolat, hogy visszafordulok és tovább menekülök, egészen az állomásig, hogy az első vonattal visszamenjek Debrecenbe. De Peti észrevett, tekintetét azonnal belefúrta az enyémbe, így valahogy mozgásra bírtam a lábaimat és beszálltam mellé az anyósülésre.
- Gondolom, vársz valami... - kezdtem volna köszönés nélkül magyarázkodni, mire a fiú átnyúlt felém és összekulcsolta az ujjainkat. Megszeppenve pillantottam rá és nem értettem mi történik. Felém fordult, majd az ölébe húzta ujjainkat és megcirógatta a kézfejem a hüvelykujjával.
- Nem, nem várok magyarázatot. – mondta egyszerűen, és lágyan elmosolyodott. – Úgy tűnik, ha rólad van, szó valahogy mindig elbaszok mindent. Tudod, az első percben megtetszettél, de nem olyan lánynak tűntél, akinek én kellenék, úgyhogy próbáltam csak haverkodni veled. Nem vagyok a szavak embere ez fix, de na! Nem akarlak megint hoppon hagyni, mert rájöttem, hogy jól tetted, hogy reggel ott hagytál.
- Peti én... - ingattam a fejem, de leintett, hogy ő folytatja, nem én.
- Nem merlek rá megkérni, hogy a barátnőm legyél, ahhoz túl sok akadály áll előttünk. De nem szeretném, ha azt gondolnád, csak az a lány vagy, akit megfektetek, amikor Pestre jön. Nem vagyunk barátok, de nem lehetünk együtt... Ez az a bizonyos situationship? – billentette oldalra a fejét, amitől hitetlenül felnevettem és bólintottam.
- Valami olyasmi. – erősítettem meg. – Nem akartam a barátnőd lenni, az nem valószínű, hogy működne. Nem tudom én sem, hogy mi van köztünk, de...
- Nincs, de Sziszi. Ne mondj semmit, csak egyezzünk meg abban, hogy kedveljük egymást, jó? Ha most definiáljuk a kapcsolatunk, az már... kemény lenne.
Hangosan nevetni kezdtem az utolsó mondatán, amitől ő meglepve rántotta meg a kezem.
- Most mi van? Azt mondod definiálni, de utána meg, hogy „az kemény". Valóban nem vagy a szavak embere. – töröltem meg szabad kezemmel az arcomat. Marics Peti sértődöttnek tettetve magát megforgatta a szemét, úgyhogy odahajolva hozzá adtam egy puszit az arcára. – De én így bírlak, ahogy vagy.
- Mernél mást mondani. – engedett el, és kisimítva a hajamat a szememből a tenyerébe fogta az arcomat, majd közelebb hajolt hozzám. – Én is bírlak, Sziszi, úgy, ahogy vagy.
Kuncogva átkaroltam a nyakát és hagytam, hogy ajkaink találkozzanak, és egy csókban forrjanak össze. Még mindig féltettem a szívemet, nem tudtam elképzelni, hogy a jövőben ennek közöttünk jó vége is lehet. Minden lelki félelmem mellett elfogott a pánik, hogy a Redditen köthetek ki, hülye vörös picsaként, akit együtt láttak a Valmar énekesével, de abban a pillanatban, ahogy az említett személy kocsijában ültem, csak, arra tudtam gondolni, hogy addig akarom őt csókolni, amíg ki nem fogyok szuszból.